Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 76-147. szám)
1936-06-25 / 144. szám
2. Zalamegyei Újság 1936. junius 25. A török terv utat nyit a szovjetnek a Földközi tengerhez. A külpolitika hirei. London, junius 24. A Daily J Telegraph jelenti: Olaszország, ha a megtorlások megszüntetése után megjelenik a Dardanella-értekezleten, ellenezni fogja a török tervet, mert ebben az olasz érdekek sérelmét látja. Nemcsak Olaszországot, de a Földközi tenger kis államait is aggasztja a terv. Törökország és a szovjet között ugyanis megegyezés van, amely biztosítja a szovjetnek azt a jogát, hogy a Fekete tengeren erősen tért nyerjen, sőt a Dardanellákon át hatalmas hajóhaddal juthat ki a Földközi tengerre is, s ezáltal bejuthat Európa szivébe tengeren is, amit a felvidéki repülőbázisok segilségével a szárazföldön már megtehet. London, junius 24. Eden külügyminiszter ismét meglátogatta a négust, akivel közölte, hogy Abesszínia számára elveszett. Ez a közlés jeges zuhanyként hatott az eddig még reménykedő né- gusra. Edén figyelmeztette a négust, hogy a restaurációra nincs kilátása és a Népszövetség segítségére sem. A négus szenvedélyesen hangoztatta, hogy nem mond le és folytatja harcát. Hire jár, hogy a négust, ha nem tartózkodik a politikától, kiutasítják Angliából. Róma, junius 24 Az olasz sajtó elégedetlen a francia külpolitikával. Hangoztatja, hogy az új francia kormány szinte jobban sajnálja, hogy a megtorlások nem sikerültek, mint az angol kormány Egy állástalan pincér kirabolta a vépi templomot. Ellopta a szesitssgtartót és az áldoztató kelyhet, Krisztus testét szétszórta. A Szombathely közelében fekvő Vép községben felháborító szent- séggyalázás történt. Kovács György 43 éves állástalan pincér, vépi lakős a hétfőre virradó éjszakán betört a templomba, kifosztotta a perselyeket, ellopta — Krisztus testével együit — a szenlségtar- tót, az áldoztató kelyhet, s a szentmise alkalmával használt] kis aranytálat is, A vakmerő templomrablást a sekrestyés veíte észre korán reggel s azonnal jelentést tett a plébánián és a csendőrségen. Az elvetemült gonosztevő a templom ajtaján a kilincs mellett közönséges fafúróval körbe fúrt egy tenyérnyi nagyságú területet, azt kivágta, az így támadt résen benyúlt, a reteszt félretolta és máris behatolhatott a templomba. A tettes még a tegnapi nap folyamán kézrekerült. Juhász Lajos szombathelyi mezőőr, kora hajnalban a budapesti vasúti vonal- mentén egy gyanús kinézésű, 40 év körüli emberrel találkozott, aki Dorco cipőt viselt. Akaratlanul is jól megfigyelte. Délután 5 óra körül a mezőőr hivatalos írást kézbesített egyik vendéglőbe, ahol a Dorco-c:pős ember egy kopott ruhás férfivel kártyázott. Akkor - már tudott a templomrablásról. Figyelte tehát őkél s feltűnt neki, hogy „ismerő-e“ félmarék aprópénzt vett ki zsebéből, hogy kártyaadósságát kifizesse. Rögtön gyanút fogott és kérdéseket intézett hozzá. A kapott feleletek még gyanusabbá tették az illetőt, mire a mezőőr kiment a korcsmából és szólt a teherpályaudvar mellett levő rendőrfőtörzsőrmesiernek, aki a két kártyást bevitte az őrszobába. Itt Kovács György beismerte bű nét azzal, hogy a templomrablást egyedül követte el. Partnerét, aki állástalan szinész s akinek Írásai rendben voltak, elbocsátották. * Hosszas vallatás után Kovács bevallotta azt is, hogy a kegyszereket a 111-es kilomélerjelzőnél egy telefonoszlop tövében a földbe rejtette ei. Ott meg is találták a szentségtartót három, a kelyhet két darabban és az arany tányér- kát. Arra a kérdésre, hogy hová tette a szentostyát, minden érzés nélkül igy válaszolt az elvetemült: szétszórtam. Részletes kihallgatása ma reggel kezdődött. Vaiószinü, hogy Kovács azonos a vépi katolikus kör betörőjével, Világegyház. „Katolikus Nemzeti Egyház Mozgalom“ címen a német ó- katobkusok ismét erőteljes munkába fogtak. Folyóiratuk a „Der romfreie Katholik“ egyik utóbbi számát teljes egészében a papi nőtlenség kérdésének szentelte. Elsősorban is leszögezi azt a tényt, hogy a katolikus papság a nőtlenség kérdését rendkívül szigorúan veszi napjainkban, szigorúbban talán, mint a megelőző korszakokban. Viszont — szerinte Jé ssemQyag, jé fényképezőgép, jé fényképkidolgozás BÁNFAI BÉLA optika és fotó szaküzletébeiu Pécs, Zalaegerszeg. — a papi nőtlenség súlyos veszedelmet jelent a faj erősödésére nézve. A lengyel katolikus rádióhallgatók egyesületbe tömörültek,hogy igy — külföldi példák nyomán — a katolikus szempontokat köny- nyebben érvényesítsék a rádió terén is. Spanyolországban egyre erősödik a támadás a felekezeti iskolák ellen. A spanyol közoktatás- ügyi miniszter nem kevesebb, mint ÍO.COO új laikus iskolát tervez, hogy a felekezetiek ezáltal fölöslegessé váljanak. A szükséges számú tanítókról négyhónapos kurzus-képzéssel történik gondoskodás. A csikágói nagy katolikus sze- retet-kórházba az elmúlt év folyamán 192 000 beteg kérte fölvételét. Az ápoltak 40—50 százaléka katolikus. — A kórházat jezsuiták vezetik 155 orvossal és 1.000 ápolónővel. HÍREK Róm. kát. és új görög Vilmos hv. Prot. Vilmos Izr. Tham. 5. Napkelte 4 óra 03 perc. Nyugszik 20 óra 01 perckor. Nyugaíi—északnyugati légáramlás, változó felhőzet, főleg nyugaton záporeső, zivatar, esetleg jég. A hőmérséklet a Dunántúlon kissé sülyed, keleten és délen változatlan marad. — Rótt Nándor dr. megyés- püspök könnyebben megbetegedett. Felgyógyulása rövidesen várható. — Rendkiyüli megyegyűlés. Bődy Zoltán alispán junius 30-án délelőtt 10 órára rendkívüli közgyűlésre hívta egybe a törvény- hatósági bizottságot. A közgyűlés tárgyai: Thassy Gábor dr. tisztifőorvos, Keserű Béla dr. balatonfüredi, Marton Imre dr. letenyei és Mesterich Elek dr. keszthelyi járásorvos végelbánás alá vonása és néhai vitéz Tabódy Tibor főispán temetkezési költségeinek elszámolása. A közgyűlést előkészítő kisgyűlés fél 10-kor ülésezik. — A vármegye nyugdijbi- zottsága e közgyűlésen tárgyalás alá kerülő nyugdíjügyek előkészítése céljából f. é. junius 27-én, szombaton fél 10 órakor az alispán hivatali helyiségében ülést tart, — Uj misék, Horváth Mihály, a székesfehérvári egyházmegye újonnan felszentelt papja vasárnap mutatta be első szentmiséjét a nemeagulácsi templomban. — Or- módi (Ölsch äger) Ferenc, a veszprémi egyházmegye új papja folyó hó 28 án, vasárnap délelőtt mutatja be első szentmiséjét a zalaegerszegi plébániatemplomban. Manuduktora Pehm József apátplébános, szónoka Káuzli Gyula, csatári esperesplébános. — Az első göcseji filléresre már minden jegy elkelt — Kinevezések. Erdélyi Gyula zalaegerszegi állomásfőnököt MÁV felügyelővé nevezték ki és az V. fizetési osztály jellegével ruházták fel. — A MÁV elnökigazgatója Győrffy Ferenc zalaegerszegi üzletgyakornokot tisztté nevezte ki. Június 25 Csütörtök m IDŐ : — Városi közgyűlés. Zalaegerszeg város képviselőtestülete junius 25-én, csütörtökön délután 4 ójakor közgyűlést tart, amelynek legfontosabb tárgya a polgári fiúiskola építésének kérdése. — Uj női szerzetesrend Vasmegyében. A kormány az ikervári hadiárvaintézet helyett nevelő- intézetet létesít a veszélynek kitett, elhagyatott leányok részére. Az intézet a Jó Pásztor kongregáció szerzetesrend kezébe kerül. A szerzetesnőknek ez a harmadik települése Magyarors?ágon a budapesti és kecskeméti intézetek után. — Doktorráavatás. A pécsi Erzsébet tudományegyetemen ma délben avatták a jogtudományok doktorává Hermán Ferencet, Hermán István ny. postafőelíenőr fiát, aki összes vizsgáit ég szigorlatait kitüntetéssel tette le. — Iskolaépitési segély. A kultuszminisztérium a kus'ánszegi r. k. iskolának egy tanterem építésére 4000 pengő államsegélyt utalt ki. — A hálaadó istentisztelet az izr. templomban folyó hó 25-én, csütörtökön délelőtt fél 9 órakor lesz, amelyre a t. szülőket és az érdeklődőket ezúton hívja meg a tanügyi szakosztály. — A Liszt Ferenc emlékhangversenyt folyó hó 30-án reedezi meg a Közművelődési Egyesület. Amint már jelentettük, az emlékhangverseny ünnepi szónoka Harsányi Zsolt, a regényes Liszt életrajz Írója lesz. Az irodalmi kiválóság szereplése mellé a rendezőség nagyszabású zenei programmot állított össze, amelynek ismertetésére legközelebb visszatérünk. Előzetesen csak annyit közlünk, hogy szóló és karénekek, zongora szóló, hegedű- zongora duó szerepelnek műsoron. Külön érdekessége lesz a zenei estélynek, hogy azon az elhunyt nagy államférfi: Apponyi Albert gróf családja is megjelenik. A rendező egyesület igen alacsonyan állapította meg s belépő dijakat, azért, hogy a város minden rendű, rangú polgára számára a megjelenést lehetővé tegyék. A hangverseny a Bárány nagytermében lesz. — A gimnáziumi Diákszövetség 25-én, csütörtök reggel 8 órakor a gimnázium tanári szobájában közgyűlést tart, melyre a tagokat ezúton hívja meg a vezetőség. — halálozás. Góthné Kertész Ella, a neves fővárosi színművésznő ma reggel Budapesten meghalt. — Gíatz Oszkár festőművész Zalaegerszegen. A világhírű magyar festőművész, Glatz Oszkár egyik illusztris szereplője lesz a Göcseji Hétnek. Julius 3- án este a Bárány szállóban a magyar ruhaviseletrő! tart előadást. A város közönségének különös figyelmébe ajánljuk ezt az előadást, amely nemcsak tárgyánál, hanem az előadó személyénél fogva is a legmesszebbmenő érdeklődést érdemli meg. — A balatonfüredi polgári iskola harminc esztendős. 1906« tói csak fiúiskola volt — interná- tussal kapcsolatban, 1929 tói pedig a leányifjúság is helyet kapott az iskolában. 1933-ban az internátus megszűnt.