Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 76-147. szám)

1936-06-26 / 145. szám

1936 Junius 26. Zalamegyei Újság 3. Cserkészhirek. A Magyar Cserkészszövetség központjában tömérdek táboro zásra kértek a cserkészcsapatok engedélyt. Beszédes tanúsága ez annak, hogy cserkészeink meny­nyire szeretik a nyári táborozást, amely keménységével megedzi ifjainkat s ugyanakkor felüdülést, pihenést nyújt. Az eddigi adatok­ból, amelyek napról-napra változ­nak, már lehet következtetni, hogy a méretek a tavalyiakat fe­lül fogják múlni. Ennek egyik magyarázata, hogy az OTI és a MABI tanoncait táborozásokban megfelelően segítik. A Magyar Cserkészszövetség központja ezzel kapcsolatban arra kéri a munkaadókat, hogy a nyári szabadságok megadásával tegyék lehetővé tanoncifjaik tábo­rozását. Ez reájuk nézve is hasz­nos, mert életvidám, felfrissült, munkaképes, erősebb alkalmazot­tat kapnak cserébe a tábor be­fejezte után. A Magyar Cserkészszövetség ifjúsági állatvédelmi pályázatot tűzött ki, amelyre szép számban érkeztek pályaművek. A pályázók között 12 értékes könyvjutalmat osztottak ki. A legjobb pályáza­tot, — amelyet Bajusz Dezső a budapesti Kölcsey Ferenc reál- gimnázium VII. osztályos tanulója készített — a Magyar Cserkész ifjúsági lap is közölni fogja. A cserkészrepülők a hármasha- tárhegyi repülőtéren megtartott magyar lengyel cserkészrepülőtá­bor repüléseinek eredményeit most birálta felül az Aero Szö­vetség. Az elért teljesítmények között: a távolsági dijat Rotter Lajos cserkésztiszt nyerte 13S km-es, leghosszabb távolsági repülésével. A Karakánnal a hár- mashatárhegyi repülőtértől Mo- sonig repült. A magassági dijat 1.800 m-es magassági repülésével a német Hains Dittmár nyerte. E magas­ságot — minthogy vontatásos repüléssel érte el — a lekapcso- lás helyétől számítják. Az időtartam repülés diját 7 09 órás repülésével Sipos Szabó Béla cserkészrepüiő nyerte el. 133 km-es távolsági repülésért dijat kapott még az osztrák Stiefsohn. A repülőtábor során cserkész- repülőink a hármashatárhegyi re­pülőterepen összesen 50 órát re­pültek s összes kilóméter telje­sítményük 297 km-ttett ki, ame­lyet 5 távrepüléssel értek el. A cserkészrepüiők jelenleg a nyári olimpiászra készülnek. Az olimpiászon ugyanis nagy nem­zetközi repülő-bemutató lesz s előreláthatóan az Aero Szövet­ség cserkészrészről Rotter Lajos és Steff Tibor cserkészrepülőket küldi ki, A májusi hónapban lezajlott orsz. portyázás jelentései szerint a csapatok igen sok néprajzi ér­dekességet gyűjtöttek össze. Ki­emelkednek egyes csapatok igen ízléses népi-himzés gyűjteményei, érdekes kunyhótipusai, a népszo­kások és egyes különleges ke­vésbé, vagy egyáltalában nem ismert ételek receptjei. A jelenté­seket a központban most dolgoz­zák fel és a különlegesen értékes adatokat a Szövetség a Néprajzi Muzeum rendelkezésére bocsát- ják. A négus Genfbe utazott, de nem szólal föl a Nép- szövetség illésén. még az ételekben is érez- hetévé válik Magyaror­szágon! ! ... A kalács és finom sütemények külö­nösképen ropogósak, ki- '! váltképen lazák Magyar- I országon! , , Ez azonban [? agy szerrel melynek hasz- ' nálata a sikert biztositja könnyen elérhetés Börtönviselt ember a vépi iemplomrahló. A vépi vakmerő templomrab- lásról már megemlékeztünk. Szombathelyi tudósítások nyomán most még annyit közölhetünk, hogy Kovács György, a tettes, börtönviselt ember. A kommüri alatt a vasutőrségnél szolgált és feltörte a raktárai, ahonnan sok bakkancsot ellopott. Ezért hat hónapot ült. Két héttel eze­lőtt Budapestről toioncuton szállí­tották Vépre. A templom ajtaját azért fúrta meg olyan ügyesen, mert famunkás is volt. Az elra­bolt kegyszerek összetörve ugyan, de megkerültek. Összetört álla- potukbm — sajnos — értéküket veszítették, mert nem szim/rany- ból voltak. A szentságtartónak egyeilen s-inarany része, a luna, amely az Oltáríszentséget foglalja magába — eltűnt. Ezt valószínűen eladta, vagy biztosabb helyre rejtette e ternp!omrab!ó, akivel a csendőrség szerdán délután a helyszínen eljáíszaita betörést. Magjai"—osztrák kereskodelmi tárgya« lások, Bécs, junius 25, A magyar­osztrák kereskedelmi tárgyalások kedvező mederben folynak és re­mény van arra, hogy már pénte­ken eredményesen befejeződnek, HBKEgnaaBBgMm H ö i g y e ka Sis4p és tarlós frÍKurát VERflSZTÓ httigyfodráss készit Wlassics és Petőfi utca sarok. MODERN LAKBERENDEZÉS otthonos ízléses és nem drága, ked­vező feltételekkel is kapható SCO bútoráruházban I iÜ % wm ICérJ esi árajánlatot 1 P. 10/1936/2. szám. Hirdetmény. A zalaegerszegi kir. törvény­szék közhírré teszi, hogy a türjei 684. sz. tjkvben 1536. hrsz. alatt felveti úrbéri közös legelőt az érdekeltek még az 1914-ik évet megelőzőleg bírói közben- jöveíel nélkül felosztolták és az egyik igényjogosult, özv. gróf Széchenyi Pálné a felosztásnak utólagos bírói jóváhagyását kéri. Ez ügyben a bíróság az eljá­rást megindította és a felosztás megengedhetőségének, illetve a feloszlás helyességének megvizs­gálására határnapul 1936. évi julius hó 2. napjának 8 óráját a türjei körjegyzői irodába kitűzte s a távollevő és ismeretlen ; ér­dekeltek védelmére dr, JJartl Ár­pád zalaegerszegi ügyvédet ügy­gondnoknak kirendelte. Felhivja ezért az érdekelteket, hogy a kitűzött határnapon és az eljárás további folyamán; szemé- lyenkint való idézés .bevárása nélkül jelenjenek meg, vagy gon­doskodjanak érdekeik képvisel- tetőséről. Zalaegerszeg, 1936. évi junius hó 12. napján. Sipos József s. k. kir. törvényszéki tanácselnök. A kiadmány hiteléül: Olvashatatlan aláirás. 1577 irodafőtiszt. A Magyar Labdarugó Szö­vetségtől ma érkezett jelentés az olimpiai csapat összeállításáról. A már közölt tudósítás annyiban szenved változást, hogy a játéko­sok között szerepel Bedekovich (PVSK) s belyetle Csizmazia (MTK) kerül tartalékba. A csapat Vághy Kálmán országos kapitány és Opata Zoltán edző vezetésével vasárnap éjjel 1 óra 5 perckor érkezik Zalaegerszegre. — Bútort jól és olcsón csak a nagykanizsai Kopsteln bú­toráruházában vásárolhatunk« egy abesszin kormány és kérik a Népszövetséget, hogy olíaimazza meg az olaszok esetleges táma­dásai ellen. A négus a genfi ta­nácskozások után visszatér An­gliába és minden ellenkező hí­reszteléssel szemben ott telepszik le. Páris, junius 25. Abesszínia ex császárja ma utazott e! Géni­be, hogy a Népszövetség elölt megvédje volt országának érdé keit. Hír szerint a négus nem személyesen szólal fel a Népszö­vetség előtt, hanem egy megbí­zottja. Ez az abesszin delegátus bejelenti, hogy Goreban működik

Next

/
Oldalképek
Tartalom