Zalamegyei Ujság, 1936. április-június (19. évfolyam, 76-147. szám)
1936-06-17 / 137. szám
XIX évfolyam *37» szám. kpa 8 fiiiép Felelős szerkesztő: Herbolv Ferenc m 1336« junius 17. Sxei*daa Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. ——". : Telefonszám 128. BBrasranRHnnB& i POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak: egy hónapra l-50 pengő, negyedévre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint. A kamara megalakulása után is megmarad a salai opvesszővétség. Véres zavargások Spanyolországban. Madrid, junius 16. Több tartományban és számos városban, valamin! községben újabb véres zavargások törlek ki politikai okokból. . A kommunisták "számos katoíikuspárii és fascista vezetői meggyilkoltak. Ä külpolitika §iia*eia Paris, junius 16. A Petit Párisién berlini jelentése szerint Gőring porosz miniszterelnök rövidesen Warsóba utazik és Beck lengyel külügyminiszter csak azután érkezik. Berlinbe. London, junius 16. A Daily Mail bukaresti jelentése szerint a fcisantaní államfőinek értekezletén elhatározták, hogy a kisaníantot határozott katonai szövetséggé alakítják, a vezérkarok is ezért tárgyalnak. A ktsaníaní szükség esetén a szovjettől is támogatást vár, de ebben az álláspontok nem egységesek. Jugoszlávia, amely még nem kötött a szovjettel szerződést, ellenzi a szovjettel vaió együttműködést és Románia sem híve annak, hogy területén orosz katonaság vonuljon keresztül. Csak Csehország venné szívesen az orosz támogatást. London, junius 16. Chilei hivatalos köröknek az a véleménye, hogy Chile csak akkor maradhat meg a Népszövetségben, ha azt átszervezik. London, junius 16. A Daily Mai! jelenti Rómából: Olaszország közölte Angliává!, hogy hajlandó Afrikában minden biztosítékot nyújtani Anglia számára, kivéve abessziniai felségjogának korlátozását. Kész kijelenteni, hogy további területi igénye Afrikában nincs Hajlandó tengeri egyezményt kötni Angliával és Franciaországgal. Ha javaslatait elutasítják és nem szüntetik meg a megtorlásokat, akkor kilép a Népszövetségből és Németországgal szövetkezik. Rövid táviratok. Az osztrák félhivatalos Reichspost azt irja, hogy Ausztriában erős talaja van a restaurációnak, de a kormány nem szándékozik a monarchiát puccsszerűen visszaállítani, — Az osztálysorsjáték mai húzásán 40 ezer pengőt nyert a 23.053, 10 ezer pengőt a 17.486 számú sorsjegy. — A Közigazgatási Bíróság szerdán folytatja a pacsai petíció tárgyalását. — Schacht, a német birodalmi bank elnöke csütörtökön Budapestre érkezik és fontos tárgyalásokat folytat. — Meg- gyilkolok Amerikában Edison munkatársát, Moore feltalálót. Az Országos Orvosszöveíség zaiamegyei fiókja közgyűlést tar- tolt Nagykanizsán. Jancsó Benedek dr. elnöki megnyitójában arról szóit, hogy az orvosodat érintő kérdések megoldásánál körüite- klntésre van szükség, erőszakos lépésekkel nem lehet a helyzetet javítani. Az orvosi kamara sem hoz gyógyulás! minden bajra, az is csak hosszú, türelmes munkával tudja megjavítani az orvos- társadalom anyagi és erkölcsi helyzetét. Azt a véleményéi fejezte ki, hogy a fiókszövetségre a ka mara megalakulása után is szükség lesz, mert a kamara három vármegye területére terjed ki, 8 keli, hogy ez egyes vármegyék orvosainak légyen külön szervük is. Ezt a véleményt a gyűlés is osztotta. Hegyi Lajos dr. poigármester- heiyeUes Nagykanizsa város nevében üdvözölte az orvosokat. Budapest, junius 16 Az éjszaka megdöbbentő szerencsétlenség történt az újpesti holt Duna ágban. Egy motoros komp, amely Beszkárt alkalmazottakat s á htod egy vacsoráról, felborul! és 9 ember a vízbe fuladí. A szerencsétlenség körülményeire ma reg gelre sikerüli nagyrészt világosságot deríteni, A nyomozás adatai szerint tegnap este a Beszkárt egyik muakáscsoportja filléres vacsorái rendeseit az újpesti Népszigeten az Illife-féíe halászcsárdában. A vacsorán 270 ember vet? részt, s ezeket este 10 órától kezdve a csárda motoros kompja szállította át az újpesti partra. Az utolsó komprs, amely éjjel 1 óra tájban indult el, 40 utas szállott fel. Az elinduláskor a nőkből és férfiakból álló társaság igen jókedvűen énekeit, többen ittasak voltak. Hatvan méternyire a parttól a komp hátsó részéből sikoltozás hallatszott, de nem tudni, hogy tréfáből-e vagy azért, mert valami baj történt. A sikoltozás miatt pánik keletkezeti* és hiába igyekezett a komp vehetője megnyugtatni az utasokat, azok ijedten a komp orrába menekültek, A nagy tehertől a komp orra le- sülyedt s tizen a vizbe estek. A vezető ismét nyugalomra intette a kompon maradt utasokat, de a figyelmeztetés hatástalan marad», j A megbillent jármű felborult és a többi utasok is a Dunába zu- i hantak. Schiemmer József dr. főtitkár jelentésében foglalkozott az OTBA-üggyel, majd azt fejtegette, hogy, akik támadják a szövetséget és a vezetőséget, azok sohasem sietnek segítségül akkor, amikor az együttes fellépéssel eredményeket lehet elérni. Nagy eredményként említette az orvosi kamarák létesítését, majd ismertette a mezőgazdasági munkásság biztosítására vonatkozó tervezetet. Szirmai Géza dr. és mások adóügyekkel foglalkoztak, majd a fegyelmi bizottság két megüresedem helyére Wágner Ervin dr.-t éí Ország Lajost választották meg. A, havi tagdijat 2 pengőről egy pengőre szállították le, végül Rosenthal Jenő dr. indítványára elhatározták, hogy lépéseket tesznek az elaggott, beteg orvosok állami gyógyellá'ása érdekében. A közgyűlést társasebéd követte. A rémült sikoltozásokra és segitségkiáltásokra a közeiben tartózkodó Szeged hajó a szeren- cétíenség színhelyére sieted, majd a közeli vikendházaiiból tömege* sen sereglettek oda a csónakok és segítségére siettek a fuldoklóknak. Nemsokára megérkeztek a mentők, tűzoltók és a közeli uiászlaktanya katonái is, s nagy erővel indult meg a mentési munka. Rövidesen a viz felvetette négy nő és egy férfi holttestét. Közben megérkezett a rendőri bizottság, amely kihallgatta illik Viktort, a csárda tulajdonosát, Vészeli Gyula jegyszedőt és Ku- baiik Gábor kompvezeiöi. Majd Illik embereivel hálókkal a Duna- ág felkutatásába kezdett hogy a holttesteket kiemelje. Éjjel két j órakor megtalálták a hatodik halottat, Horváth Gáspár főkalauzf, aki a kirándulás vezetője volt. A kutatás egész éjszaka folyt és ma reggel újabb 3 holttest akadt a háióba, egy negyedik azonban kicsúszott a hálóból. Eddig kilenc holttestet találtak, de lehetséges, hogy az áldozatok száma nagyobb, A szerencsétlenség idején ugyanis akkora volt a zűrzavar, hogy nem lehetett megállapitni, hányán menekültek meg. Megmentelek és kórházakba szállítottak 16 embert, holtan találtak meg 9 embert, igy a negyven utas közül 15-nek a sorsáról még nem tudnak. Lehe?, hogy ezek megmenekültek és haza mernek, de az is lehet, hogy közülük többen a Dunába túladtak. A Beszkárt most létszámmegáliapitással igyekszik vizsgálni, hogy hányán hiányoznak még. A kutatási munka a Duna-ágban még mindig folyik. A rendőrségen ma a komp vezetője és jegyszedője azt vallották, hogy a komp nem volt túlterhelve és a szerencsétlenséget az utasok vigyázatlansága okozta. Az utasok ellentétes vallomást tettek. A Katolikus Akció szociális feladatköre. A Vatikán megtette a hatalmas kezdő lépést, — irja Varga László S. J. a Magyar Kultúrában, — de a katolikus íársada- lom egyelőre nem hagyja még magát mozgósiiíafni valami komoly reform érdekében. Még attól is mérhetetlen messze vagyunk, hogy a közönség többsége legalább nagyjában tudja, mit is akart mondani a pápa a sokat emlegetett „Quadragesimo Anno“- ban, A szerző épen ezért egyik legsürgősebb teendőnek tekinti a „szociális missziókat“, amelyek a városokban és nagyobb községekben körülbelül egy hátig tartanának s bevezetnék a közönséget a katolikus társadalomszemlélet és gazdasági etika ismeretlen világába. A „Quadragesimo Anno“ azonban önmagában még nem kész programm egy mozgalom számára, hanem csak kiindulópontja és alapja lehet annak. Programm csak akkor lesz belőle, ha alkalmazzuk a sajátos magyar társadalmi és gazdasági viszonyokra. Ez a feladat — folytatja a szerző — szakemberekre vár s azért minél előbb össze kei! hozni egy, erre alkalmas tanulmányi bizottságot. Dolgozza fel ez elsősorban a magyar helyzet pontos és részletes képét: milyenek a nemzet vagyoni, jövedelmi és megélhetési viszonyai ? „Kíméletlen nyíltsággal keli megmutatnunk, hogy vagyon- és jövedelemmegoszlásunk teljesen az osztályharc szellemében megy végbe és szöges ellentétben áü a keresztény erkölccsel*. Nem szabad visszariadnunk attól sem, hogy a „lázitó“ tényekről akár az Isten házában is beszéljünk. „Sokkal jobb, ha mi használjuk az u. n. radikális hangot ma, minthogy holnap vörös népbolonditók fordítsák e szomorú tényeket ellenünk“. Maga a helyzet feltárása természetesen nem elegendő. Rá kell térni a szociális igazságosság alapján felállítandó gyakorlati Programm megszerkesztésére is. Sajnos, — vallja meg a szerző, — amíg az alapelvekben könnyű a megegyezés, a gyakorlati követelmények tekintetében tág tere nyílik a nézeteltérésnek. A szerző mégis bízik abban, hogy itt sem Kilenc halottja van már as újpesti kempsxeranesétlen» ségnek.