Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)
1936-03-20 / 67. szám
1936. március 20. Zalamegyei Újság 5. — József nap. József napja alkalmából Pehm József apátplébánosnak tegnap este az egyházi vegyeskar szerenádot adott. A kar nevében Bárdosi Jenő hitoktató köszöntötte az apátplébánost. A mai napon tisztelői nagy számban keresték fel a város lelkipásztorát. — Ugyancsak sokan üdvözölték népnapja alkalmából Fára József dr. vármegyei főlevéltárost. — Konferencíábeszéd. Pénteken, folyó hó 20-án, este V27 órakor Zenz Péter hstoktakó mond konferenciabesíédet férfiak számára a Kulturházban. — A nagykanizsai esperes - kerület a júliusban Esztergomban tartandó három hetes katolikus akadémia egyetemi gyűléseire Köcsky Kálmán polgári iskolai tanárt küldte ki. — Zalában is meg kell indítani a magyar név és magyar ruha mozgalmát. Somody István iró évek óta tartó fáradozásának eredményeképen az utóbbi időben erőteljes mozgalom indult meg egy, nevében és szellemében magyarabb magyarság kialakítása 'érdekében. A mozgalom főleg a magyar név és a magyar ruha terjesztésére irányul. Somody István a fővárosban és a vidéken sorozatos előadásokban fejtette ki a mozgalom jelentőségét és előadásainak hatása alatt máris számos vidéki város és fővárosi intézmény csatlakozott a mozgalomhoz. Jelentős tömegek csatlakozása révén egyre terjed a magyar név,, és a magyar ruha. Aránylag .szép eredményeket ért el már" a névmagyamsitasj., mozgalom dalában is, továbbá már gyakran lehet látni — főleg diákokon — magyaros szabású és magyar motívumokkal díszített ruhát. Kívánatos azonban, hogy a mozgalom Zala megyében is nagyobb lendülettel induljon meg és szervesen kapcsolódjék bele a tevékenység az országos munkába. A Movera, a Manszra és a vitézek társadalmi bizottságára várna ez a leiadat. A TAVASZ legnagyobb meglepetése INDRA uridivat szabósága Fővárosi szabászat. Angol szövetraktár. ZALAEGERSZEG a Vármegyeilázzal szemben. — Holtnaknyilvánitások. Dégi József, zalahalápi földművest, aki a 20. honvédgyalogezredből a szerb harctéren nyomtalanul eltűnt a tapolcai, — Kósa Józsefet pedig, aki a 20. honvédgyalogezredből az olasz harctéren 1918. junius 17-én eltűnt, a letenyei kir. járásbíróság holtnak nyilvánította. Zászlószentelés Kiskanizsán. A kiskanizsai ferences III. rendi társulat gyönyörű mivü fehé'se- lyem zászlóját pünkösdkor szentelik meg. A zászlót a szombathelyi karmelita apácák készítik. — A Pázmány-bélyegeket március 31-ével a forgalomból kivonják. Ez időn túl a bélyegek bérmentesítésre nem használhatók. — Makacs székrekedés, vas- tagbélkatarrus, puffadás, vértorlódás, anyagcserezavarok, sárgaság, aranyeres csomók, csipőfájás eseteiben a természetes „Ferenc József“ keserűviz — reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve — rendkívül becses háziszer. — Nagykanizsa közgyűlése. Nagykanizsa képviselőtestülete most tarlotta újjáalakulása óta első közgyűlését, amelyen több interpelláció hangzott el. Izgalmat keltett Szabó Gyula nyilas tag felszólalása, aki a tisztviselőknek a felekkel való bánásmódját támadta. Krátky polgármester visz- szautasitotta a támadást. Azután egyhangúan megszavazták az igazságügyi palota építését és az ex- porivágóhid terveinek elkészitését. — Magyar estet rendez a zalaegerszegi Katolikus Legényegyesület húsvéthétfőn este a Kultur- ház nagytermében. Az est műsorán magyar táncok, magyar nóták és két egyfelvonásos vígjáték szerepelnek. — Az izr. istentisztelet Zalaegerszegen péntek este 6 órakor kezdődik. — Levelezőlapon lehet felvilágosítást kérni a pénzügyi hivataloktól. A pénzügyminiszter és a belügyminiszter rendeietet adott ki válaszadólevelezőlapok rendszeresítéséről. A rendelet szerint az adóhivatalok válaszadásra szolgáló levelezőlapokkal látják e! a községi jegyzői irodákat. Ha a falvakban valakinek szüksége van pénzügyi dolgokban felvilágosításra, akkor bárki kérhet ilyen levelezőlapot, elküldheti az adóhivatalnak, vagy pénzügyigazga- tóságnak és néhány napon belül postán közvetlenül megkapja a kérdésre a szakszerű választ. A belügyminiszter rendelete még kiemeli, hogy a községi jegyzők a levelezőlapokat kötelesek a náluk jelentkező falusi lakosok számára díjtalanul kiállítani. — Aki sokat evett, vagy ivott és rosszul érzi magát, annak egy pohár természetadta „Ferenc József“ keserűviz igen gyorsan és alaposan kitisztítja a gyomrát és a beleit és felfrissíti az egész szervezetét! — A zalaegerszegi Izr. Jótékony Leányegylet ma, csütörtökön este háromnegyed 9 órakor tartja ez évi utolsó liceális estjét. Sándor István : Hogyan hallgassunk zenét ? címen ad elő. Belépődíj nincs, vendégeket szívesen lát az egylet venetősége. — Kórházban a rezi-i jegyző gyilkosa. Söveges József rezi-i legényt, aki Bárdió Lajos rezi-i körjegyzőt meggyilkolta, elmebeli állapotának megvizsgálása végett Budapestre kellett volna szállítani. Mivel azonban a fogházban tüdővérzést kapott, a nagykanizsai kórházba szállították, ahol őrizet alatt tartják. — Pénztárcát találtak kisebb pénztartalommal. Igazolt tulajdonosa a rendőrkapitányságon átveheti. Tartós ondolálás tfikélstes szépségét teljes garanciával végzem VER ASZTÓ hölgyfodrász. — A cserebogárpajor egy új eredményes irtásáról ir a Növényvédelem és Kertészet legújabb száma. Cikkeket közöl még az almamoiy elleni védekezésről, a direkítermő szőlők átoltásáró), a gyümölcsfák metszéseinek kérdéseiről, az ültetésre alkalmas diófacsemetékről, a gyümölcsfák permetezésének az ellenőrzéséről, az aima törpe és bokorfákon való termesztéséről, a gyümölcsös köztes íerményeírő1, a fák korha- dásárói stb. A dúsan illusztrált színes művészi gyümölcsképet is közlő két szaklapból a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, Földművelésügyi minisztérium) egy aíkaiommai e lapra való hivatkozással díjtalanul küld mutatvány számol. — Háziasszonyok! Megjelent a Dr.- OETKER gyár 1936. évi első kiadású fényképes receptkönyve, melyei kívánságra bárkinek ingyen és bármentve küld: DR. ÖETKER A. Tápszermüvek Budapest, VIII. Conti u. 25. Sütőpor és vaniliincukor ára most evalenként 12 fillér. — Szekér-elejét loptak szomszédjuktól, Büki Gyulától, Jó Gyula és Bunícs József böröndi íakósok. A zalaegerszegi kir. járásbíróság 20—20 pengő pénzbüntetésre ítélte őket, de az Ítélet végrehajtását 3 évre felfüggesztette. — Hameltanok, teveszőr és berberi raglánok olcsón TÓTH GYULÁNÁL. Zalaegerszegen, Óla u. 19 sz. egy nagy vendéglő lakásokkal, házhelyekkel, 3200 négyszögöl telekkel, mely részben park, kert és szántó, halálozás miatt telekárban eladó. .1352 EDISON MOZI Csütörtökön Vs7 és V29 órakor 20—70 fill, helyárakkal. Az idei szezon legkimagaslóbb magyar vigjátéka. Budai cukrászda. Zágon István vigjátéka 10 felvonásban. — Rendezte Gaál Béla. Főszereplők : Perczel Zita, Kabos, Somlay Artur, Gózon, Dobos Annie, Perényi László, Gordon Zita. Apróhirdetések. U r I üi á x Zalaszentmihályon sok melléképületté! — gazdálkodó nyugdíjasnak nagyon alkalmas — kedvező áron és feltételek mellett eladó, vagy bérbeadó. Bővebbet Gáti Lajosnál Zalaegerszegen Telefon : 66. Zalaegerszeg belterületén 2 üres saohát deresek. Címeket „Divaísjalon“ jeligére a a kiadóba kérem. 1389 Fontos I Ha férfi inget vásárol minisén, s&aisás és az o i g © © ár. S Megtalálja mindezt a Verseny Áruház férfi ingeiben. Ingeink a legjobb Budapesti szalonban készülnek. Próbálja meg vásásol- jon nálunk. Akar 6—80 pengőt keresni naponta könnyű munkával ? Vállalja el minden háztartásban nélkülözhetetlen, megtakarítást jelentő szabadalmazott élelmiszer újdonságunk képviseletét. 30—40 pengő forgótőke szükséges. Mintacsomag és válaszbélyegre 50 fillér bélyeg küldendő. „Szövetkezet“ Budapest, VII. Dohány utca 39. EJőirásos iskola, intézeti, játszó és utcai leányka és fluruhák lőgobióbb bevásárlási forrása LIOITH IMRE gyermekruha szakfizlete Nagykanizsa, Horthy Miklós utca I szám É— iWIIHiilill BBaB^Baar^MSBMMMSWMMBaBMBBMM^