Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)

1936-01-22 / 17. szám

1936. január 22. Zalamegyei Újság 3. HÍREK Róm. kát. és új görög Vince vt. Prot. Artur Izr. Tebeth. 26. Napkelte 7 óra 39 perc. Nyug­szik 4 óra 45 perckor. IDŐ: Valamivé! hűvösebb idő, éjjel a mélyebb fekvésű helyeken gyenge talajmenli fagy, élénk nyu­gati, délnyugati szél, több helyen eső záporjelleggel, a hegyeken havaseső, a szélvédettebb helye­ken ködképződés. — Vörös János újabb müve. A csabrendeki származású fiatal szobrászművész, Vörös János, országos hírre tett szert a soproni Rákóczi-fiunevelő intézet Attila- szobrával. Vörös János ihletett lelke most, mint Sopronból Írják, újabb, csodálatosan kifejező mű­vet teremtett, a fiatal Liszt Ferenc mellszobrát, amely szintén való­ban tökéletes, művészi alkotás. — A zalaegerszegi Kará­csonyfa-egylet szilveszter esté­lyén védnöki jegymegváltás cimén felűlfizeltek : Brand Sándor dr., Fatér Endre dr. 5-5 P. — Ez utón mond hálás köszönetét érte az Egyesület. — Beszámoló a teológus öregcserkészek göcseji útjáról. Megírtuk annak idején, hogy az elmúlt nyár folyamán a szombat­helyi hittudományi főiskola teoló­gus öregcserkészei Szendy László dr. főiskolai tanár vezetésével tanulmányúton voltak göcsejben, hogy ott szociográfiái, etnográfiái ! és hitéleti adatgyűjtést végezzenek. A tanulmányul eredményeit a kispapok feldolgozták és most könyvben adták ki. „A mi életünk“ című, Ízléses kiállítású könyvet a szombathelyi M a r t i n e u m r. t. nyomdája áliitotía elő. — Anyakönyvi hirek. Múlt heti bejegyzések a zalaegerszegi állami anyakönyvi hivatalban. Születés: Németh Károly cipész mester és Pesti Mária Mária le­ánya rk. Halálozás: Vass Illés festősegéd 37 éves rk. özv. Radó Henriimé szül. Grünwald Gizella 72 éves ízr. Vörös Viima poig. tanuló 14 éves rk. Domonkos pá!né született Farkas Ágnes 80 ^ves f!'» Házasságot kötött három pár Bárdos György esztergályos- öegea rk. Németh Máriával rk. Horváth József földműves rk. Kokas Erzsébettel rk. Seregélyes Béla főkönyvelő rk. Oláh Ilonával rk. — Serlegavatás, A Nagyka­nizsai ipar testületi Dalárda a múlt évben az országos iparos dalos- versenyen, valamint a kerületi vá­logató versenyen I. dijat nyert. A két pompás serlegnek felavatása vasárnap este volt az iparoskör termeiben. A serJegavató beszédet Krátky István dr. polgármester mondotta. Az ünnepélyen a Keszt­helyi Iparosok Dalköre 5 taggal képviseltette magát. — Gazdakör alakul Zala- szentgyörgyön. Január 26-án, vasárnap délután 2 órakor Zala- szentgyörgyön megalakul a Gazda­kör. a gyűlés iránt a községben élénk érdeklődés nyilvánul meg. — A Pacsai Társaskör feb­ruár 5-én esti 9 órai kezdettel saját helyiségében táncestélyt rendez. A protekcióellenes rendelet hatása vasutas körökben. Ismeretes, hogy a m. kir. ál­lamvasutak igazgatósága a mi­nisztertanács kifejezett hozzájáru­lásával szigorú rendelet adott ki, amely súlyos pénzbírsággal, is­métlődés esetén pedig fegyelmi büntetéssel és a vasút hivatalos lapjában való kipellengérezéssel sújtja azokat a tényleges szolgá­latban álló vasúti alkalmazottakat, akik akár előléptetés, akár pedig más szolgálati ügyükben közben­járók közreműködését veszik igénybe. Vonatkozik ez a rendel­kezés azokra is, akik azzal véde­keznek, hogy a közbenjárás tud­tuk nélkül történt. A Máv. elnökének ez a rende­leté általános megnyugvással ta­lálkozik úgy az érdekeit vasuias- ság, mint a nagyközönség körében. Sokszor szült ugyanis jogos el A zalaegerszegi Kereskedelmi j Kör elnöksége a soproni kamará- j tó! szakvéleményt kért, hogy ha­tályban vannak e még azok a rendeletek, amelyek kötelezővé teszik az áraknak a kirakatokban való megjelölését. A soproni kamara most küldte meg válaszát, amely szerint a vo­natkozó rendeletek a következőket tartalmazzák: „Mindazok, akik közszükségleti keseredést a múltban, hogy évek hosszú során át türelemmel vá­rakozó, kiváló és kifogástalan munkaerőket máról-holnapra ug­rottak át fiatalabb és érdemtelen egyének, akik a protekció ugró­deszkáján jutottak jogtalanul elő­menetelhez, vagy jelentékenyebb beosztáshoz. Jövőben ezek a szomorú és el­kedvetlenítő jelenségek meg fog­nak szűnni és a tűrő érdem köz­benjárók nélkül is elnyerheti ju­talmát, különösen akkor, ha, mint a rendelet mondja, a vezetői po­zícióban levő elöljárók a vonat­beutazások alkalmával minden alkalmazott kérését és panaszát meg fogják hallgatni. Akkor majd nem sikkadnak el az ismeretlen­ség homályában a figyelemreméltó tehetségek. cikkeknek, előállításukra szolgáló anyagoknak, valamint forgalomba- hozaialukhoz szükséges tartályok­nak (ládának, hordónak, zsáknak stb.) akár a közvetlen fo­gyasztás, akár továbbeladás cél­jából való árusításával foglalkoz­nak, kötelesek az üzlethelyiségük­ben vagy raktáraikban levő el adásra szánt árukat, azok eladási árát pontosan feltüntető függő­jeggyel ellátni, vagy eladási áru­kat más alkalmas módon szem­betűnően megjelölni. Az élelmicikkek eladási árát az üzlethelyiségben szembeötlő he­lyen elhelyezett árjegyzéken fel kell tüntetni, az edényben (hor­dóban, zsákban, vagy egyéb tar­tályokban) elhelyezett élelmicik­kek eladási árát pedig az elhelye­zésükre szolgáló feliratokon is fel kell tüntetni.“ Az érdekképviseletek, ezek so­rában a kereskedelmi és iparka­marák az időközben eltelt évek folyamán ismételten szorgalmazták az ármegjelölési kötelezettséget megállapító rendelkezések hatály­talanítását, ami a mai napig nem következett be. Az idézett rendeletekben meg­állapított kötelezettség fennállása az idők folyamán elhomályosult, a rendeletekhez való alkalmazko­dás ellenőrzése ellanyhult. Ez a körülmény azonban — minthogy a rendeletek jogilag érvényben ál­lanak — nem jelenti azt, hogy a rendőrhatóság akkor, amikor az idézett rendeletekben előirt ár- megjelölési kötelezettséghez való alkalmazkodást kívánja, nem tá­maszkodnék kellő jogalapra. A ma is érvényben álló rendel­kezések alkalmazásának hosszú időn át való mellőzése tehát leg­feljebb arra nyújthat reményt, hogy az olyan kereskedő, akit a rendelkezések figyelmen kívül ha­gyása miatt esetleg előzetes fi­gyelmeztetés nélkül érne bünte­tés, a siker reményében felebbez- het a büntetésnek a minimumra mérséklése érdekében. — Házavatás Zaiabérben. A zalabéri „Faluszövetség“ e hó 19-én szép ünnepség keretében avatta fei bérheiyiségét. Az ün­nepély kezdetén Kovács József plébános a templomban megszen­telte a szövetség feszületét, ame­lyet a gazdák ezután a szövetség helyiségébe vittek, itt Koller Re­zső kántortanitó elnök a magyar „Hiszekegy“-gye! megnyitotta a diszgyüíési. Majd röviden vázolta a Faluszövetség célját, s azt az elhatározását, miért állilja egye­sületi életének középpontjába a keresztet. Ifj. Szanyi Lajos szava­lata után Kovács József plébános, diszelnök mélyérzésü ünnepi be­széde keretében elhelyezte a ke­resztet. Molnár Benő „Ne csüg­gedtetek“ C vor«­[ ° J ” ’ ' w VfÄ o nagy haiási ért ei. A diszgyülés a Himnusz eiéneklésével végződött. — Vendéglősök és szálio- áéS?* mozgalma. A magyar szállodások, vendéglősök és kocs- márosok országos szövetsége a Zalaegerszegen megtartott nagy- gyűlés határozatából kifolyólag azt a kérelmet ierjeszíetle a ke­reskedelmi miniszier elé, hogy a kocsmárosiparí sorozzák a képe­sítéshez kötött iparok közé, a bu­dapesti szállodások és vendéglő­sök iparíestüie'e pedig azt kérte hogy a kocsmárosipart — amelv tudvalévőén abban különbözik a vendáglősipartól, hogy a kocsmá­ban általában csak hideg ételeket lehet árusítani —- szüntesse be és adja meg a lehetőséget, hogv az átminősíthető legyen vendéglős ipatrá. Az előterjesztéseket a mi­niszter Jeküldötle a soproni keres­kedelmi és iparkamarához véle­ménynyilvánítás céljából. — Jó könyvek olcsón csak m a »Zrínyi« könyvkereskedés- m i ben kaphatók! MODERN LAKBERENDEZÉS otthonos Ízléses és nem drága, ked­vező feltéíeíekkel is kapható KOPSTEIN butorárúházban n Kérjen árajánlatot I ! A közszükségleti cikkek apának megjelölése a kirakatokban ma is kötelező.

Next

/
Oldalképek
Tartalom