Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)
1936-03-25 / 71. szám
XIX évfolyam 71. szám. Ara 8 fiilép 1936. március 25. Szerda. ’w26YH UJSÄ6 Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. 1 • = Telefonszám 128. Felelősi' szerkesztő: Hírboly Ferenc POLITIKÁI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak! egy hónapra l-50 pengő, negyedévre 4 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint. Uj korszak. Az olasz-abesszin hábcru — a jelek szerint — befejezéie felé közeledik. Azok a bizonyos szankciók, amiket a hatalmak alkalmaztak Olaszország ellen, teljesen hatástalanok maradtak. Olaszország nem szenved hiányt azokban az árukban, amelyeknek elvonásától remélték a szankciózók azt, hogy Olaszország kénytelen lesz a háborút úgy befejezni, hogy mindenki győzzön, csak ő veszítsen. A legfontosabbat, az olajzárlatot azonban nem merték ellene kimondani. Pedig hát az olajtól függ minden ; csakhogy Olaszország jóeiőre ellátta magát olajjal és még most is kap újabb szállítmányokat. A háború főoka is az olaj. Az olaszoknak szükségük van az abessziniai feltáratlan nagy pet- róleum-ielepekre. Mindenki, még a gyerek is tudja, hogy ma a motor játsza a legfontosabb szerepet, de a legkevesebb ember gondol arra, hogy a motor üzemanyagát valahonnan elő kell keríteni. Kinek jutott eszébe eddig például kutatni, hogy a háborút viselő hatalmak honnan, milyen nehézségek árán szerzik be a repülőgépekhez, tankokhoz, motorágyukhoz, molorgépfegyverekhez, tehergépkocsikhoz, amelyek a hadsereg élelmét szállítják, a benzint. Kis gondolkozás után rá kell mindenkinek jönni arra, hogy a kőolaj alapja a mai háborús életnek, amelynek hiányán mindennek meg kell állnia. Szó sem fér ahoz, hogy az az állam marad felül, amely a szükséges petróleummal rendelkezik. Ha tehát figyelembe vesszük, hogy sem az angolok,.sem az olaszok, országhatáraikon belül nem bírnak pet- róleumforrásokkai, sok mindent megértünk. Megértjük most már, hogy az olaszok az abessziniai petróleumforrásokat felfedezvén, mentek Afrikába. Ez volt Mussolini nagy zsenialitása. De azt is megértjük, hogy miért akarták az angolok az olaszok ethiópiai térhódításait megakadályozni és miért akarták a megtorlásokat épen az olajjal kapcsolatban alkalmaztatni. Ha Angliának sikerül ezeket a megtorlásokat keresztülvinni, a szankciókat elfogadó államok készleteiket az angolok számára tartalékolták volna, a jövőre nézve pedig a szankciók feszült viszonyt idézvén elő (ami máris bekövetkezett) Itália és a petróleummal rendelkező államok között, ismételten csak az angolok számára biztosította volna a kő- olajfeleslegeket. A főcél az volt, hogy az olaszok veszítsék el idejében az abessziniai játszmát, ami esetleg az olaszok birtokában lévő régebbi gyarmatok elvesztését is jelenthette volna. És ez mind a petróleumért törTakács Aníal plébános, Vass 1st ván kántortanító, Gyerák Istvár kántortanitó, továbbá Szánti József, Kovács B. Mihály és Varg< Sándor gazdálkodók. Négyen ren des tagjai lettek a törvényható sági bizottságnak, az utolsó négy póttag. A keszthelyi kerület, amelyhez Keszthely és hét község tartozik, szintén igen szép eredménnyel juttatta mandátumhoz a Kereszténypárt jelöltjeit, amennyiben a Kereszténypárt szavazatai 265-tel múlták felül a Nép et. A győzelmes listán Meizler Károly ipartestületi elnök vezetett, mellette Barsi Jenő dr. ny. tisztiorvos, Hegedűs Ferenc plébános, Kreutz József káplán, Gelencsér Ferenc, Bakonyi József iparosok, Szita Imre, Beke János, Lekits Lajos és Molnár Antal gazdálkodók kerültek be. Itt 5 a rendes és 5 a póttag. Hivatalos Jelentés az olasz—rnagyan—osztrák tárgyalásokról. Róma, március 27. Ma délelőtt a következő hivatalos jelentést adták ki a római tárgyalásokkal kapcsolatban: A rendkívüli szi vélyesség és kölcsönös megértés szellemében folyt megbeszélések befejezésekép az olasz kormányelnök, a magyar miniszter- elnök é3 az osztrák kancellár tegnap az 1934 évi március 17-i római egyezményekhez kiegészítő okmányt irt alá, melynek szövegét ma délután teszik közzé. Gömbös Gyula miniszterelnök és Kánya Káimán külügyminiszter ma este 7 órakor kihallgatáson jelennek meg a pápa előtt. Beszámoló a Move egyévi munkájáról. A Move legutóbbi közgyűlésén részletes jelentést terjesztettek elő az egyesület múlt évi működéséről, amely az elért sporteredmények átlagában némi vissza esést mutat ugyan, amelynek egyik főoka a rossz gazdasági életben rejlik. A vezetőség azonban minden lehetőséget elkövetett, hogy az egyesület sportlétesítményeit modernizálja, bővítse és hogy az egyes sportágakban kellő utánpótlást biztosítson. A jelentés bevezetésében kiemeli, hogy a múlt év Pásztor Imrének 20 évi tagság és 15 évi elnökség után történt távozásának jegyében folyt le. Méltatja Pásztor Imrének az egyesület felvirágoztatása körül kifejtett munkáját. Távozása alkalmából az egyesület meleg ünneplésben részesítette. Örömmel emlékezik meg a jelentés arról, hogy a főispáni székbe vitéz Tabódy Tibor, a Move országos társelnöke került. Az 1935. évi közgyűlés Pásztor Imrén kívül Bozzay Jenő dr-t, vitéz Horváth Bertalan dr-t, Arvay László dr-t és Szigethy Tibort örökös tagokká választotta, több tag a Move bronz plakettját kapta. Lejátszott 100 mérkőzésért Léránt Lászlót és Varga Lajost a koszorús aranyéremmel, 50 mérkőzésért pedig Kelemen Ferenc, Fritz Rezső, Szabó Lajos, Horváth Béla és Szabó István tagokat a koszorús ezüstéremmel diszitette föl a közgyűlés. Az egyesület taglétszáma az év végén 385 volt és pedig 4 disz- tag, 20 alapitó, 5 örökös, 85 rendes, 192 működő, 61 pártoló és 22 kültag. Az atlétikai szakosztály 28 első, 24 második, 19 harmadik és 5 negyedik helyezést ért el. A tornászszakosztály ebben az évben is csupán mint az atlétikai szakosztály alosztálya működött s a téli hónapokban heti 2 tornaórán az atléták és leventék szép számmal veitek részt. A tenniszszak- osziályra nagyon bénítóan hatott a mostoha anyagi helyzet, úgy hogy versenyt rendezni nem is tudtak, hanem csak egy klubközi mérkőzésen és a győri országos versenyen veitek részt, ahol elismerésre méltó helyezéseket értek el. A l'öveszszif.osztály legszebb eredményeit a Move kerületi bajnokság, a vármegyei bajnokság és főként a Polgári Lő- vészegyleíek országos bajnoki versenyén és a rajtaütésszerű gyorstüzelésben vivta ki, mert mind a három versenyben elhódította úgy az egyéni, mint a csapatbajnokságot. A futballszakosztály is szép eredménnyel működött. A vivőszakosztály műKö- dése a tavaszi és őszi szezonban csupán néhány gyakorló óra megtartására szőrit kozott. Úszó- és bírkozószakosztály ok nem működtek. A korcsolyaszakosztály működése csak néhány edzés megtartására szorítkozott, mert a január 8-án megnyitott jégpályát 3 hét múlva be kellett zárni, decemberben pedig mindössze pár napig volt csak nyitva a pálya. — A társadalmi szakosztály több, kitünően sikerült, tánccal egybekötött hazafias ünnepélyt, hangversenyt és bajtársi vacsorát rendezett. Hálával emlékezik meg a jelentés Zalaegerszeg város és a vármegye jóindulatáról és támogatásáról. A vármegye az elmúlt évben 2000 P segélyt adott a korcsolya melegedő ház felépítéséhez, azonkívül a lövészek céljaira 250 P t. Pénzhamisitó bandát lepleztek le Romániában. Bukarest, március 24. Az oláh csendőrség nagyarányú pénhami- sitó műhelyt leplezett le a Kra- hova völgyében. A pénhamisitók mintegy másfélmillió lei értékben 100 pengős címleteket készítettek. Az egész társaságot sikerült elfogni. A Kereszténypárt megsemmisítő győzelmei aratott a keszthelyi ás alsópáhoki töiawénwhafásáu' wálasztásoknn. tént! A külföld évek óta foglal- petróleumcsepp egy vércseppel ér kozik ezzel a témával és, hogy fel“. Bátran mondhatjuk tehát, mennyire nagy jelentőségű, iga- hogy a mai kor fluiduma a kő- 1 zolja Ciemenceaunak, a francia olaj és ezért nevezhetik ez a kort „tigrisnek“, a bűnös békerongyok joggal a „Kőolaj korának“. i létrehozójának mondása : „Minden — i A keszthelyi és alsópáhoki kerületben hétfőn zajlottak le a törvényhatósági választások, amelyeknek eredménye iránt megye- szerte óriási érdeklődés nyilvánult meg. Már hetek óta mérlegelték a lehetőségeket és általános volt a vélemény, hogy a Keresztény Gazdasági és Szoci- áiis Párt nagy győzelmet arat mindkét kerületben. Mindenki bízott a titkos szavazásban. Teljes erővel indult a küzdelembe a Kereszténypárt is, a Nép is és a Kereszténypárt — mondhatjuk — megsemmisítő győzelmet aratott Keszthelyen is, Aisópáhokon is. A diadal természetesen Aisópáhokon volt fényesebb, ahol a kereszténypárt jelöltjei 2987, a Nép jelöltjei pedig csak 862 szavazatot kaptak. Listavezető Meizler Károly dr. volt, rajta kivül Major György esperesplébános,