Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)
1936-03-15 / 63. szám
2. Zalamegyei Újság 1936. március 15. Íz új villamos berendezésekről tartottak értekezletet Tapolcán 30 millió pengőt fizettünk Romániának kukoricáért Az elmúlt év végéig statisztikai feljegyzések szerint több mint 30 millió pengő értékű tengerit hoztunk be, főképen Romániából. Megdöbbentő szám! Megdöbbentő az, mert olyan cikkért adtunk külföldre pénzt, amit az országban magában is termelhettünk volna. Nem telik sok mindenféle nyersanyagra, mert kukoricára kellett kiadni. Állandó volt, különösen régebben a panasz, hogy mezőgazdaságunk azért nem virágzik, mert túltermelés miatt a terményeket nem lehet eladni és a tengeri egy részét mégis majd minden évben külföldről kell behoznunk. Behozunk olyan takarmányt is, különböző olajpogácsákat, amelyek könyen volnának kukoricával helyeitesithetők. Hát miért nem termelünk elegendő tengerit ? Miért lehet az, hogy mindjárt 6 miliő métermázsa tengeri hiány mutatkozzék egy félév alatt ? A szárazság egymagában ezt nem menti. Másutt van a hiba! Tengeritermelésünk rendszere rossz. Megnemfelelő vetőmag, hiányos művelés, felesleges töltö- getés és főképen pedig a kapálások számával való takarékoskodás mellett a főhiba abban keresendő, hogy nem trágyázzuk megfelelően a tengerit. Pedig a tengeri nagytömegű testének felépítéséhez nagymennyiségű növényi táplálóanyagra van szük- ége és honnan vegye azt a fen- eri, ha kalászos után kizsarolt Öldbe kerül és ha csak immel- ámmal trágyázzuk istáíó trágyával, műtrágyával meg soha. Pedig a tengeri fészektrágyázása ma már megoldott kérdés, azzal olyan eredmény érhető el aminek következtében a tengerit termő terület megnövesztés nélkül is ellátható volna összes kukorica szükségletünk, inségesebb években is. Csak ennek a lehetőségnek fel nemeismeráse, Pató Pál-szerü gondolkodáson múlik, hogy mezőgazdasági ország létünkre nálunknál alacsonyabb fokon álló agrárországból kell ilyen nagy- összegű pénzért kukoricát behoznunk és mintegy adót fizetünk annak az országnak, amely Nagy- magyarország területének nagyrészét birtokolja. EDiMC'MÖZÍ' Szombaton V*7 és 729 órakor, Vasárnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Vasárnap 3-kor a helyár 20-70 fill. Az egész ország felfigyelt a magyar film új hangjára. Egyszerre Budapesttel! A budapesti napilapok hasábos dicsérő cikkekben számollak be erről a nagy sikerről. Café Moszkva. Az első eredeti magyar filmdráma. Irta: Tamás István, jegyelővétel vasárnapra is, a 3 órai számozott olcsó helyáru előadásra is. D. e. 11—12-ig, d. u. az előadás kezdete előtt egy órával. Telefon 251. A Balatonvidéki Villamos Müvek Rt. kiküldődéi pénteken Tapolcán a községháza tanácstermében megbeszélést tartottak a községi elüljárósággal és a helyi villamos iparosokkal a közeljövőben bekövetkező rendszerváltozással kapcsolatos kérdésekről. A megbeszélésen az ipartestületet Koncz József elnök képviselte. Az egybegyűlteket Bdázs Fülöp, a vállalat ügyvezető igazgatója üdvözölte, majd Szlanó Rezső, üzemvezető mérnök szakszerű felvilágosítással szolgált arra vonatkozóan, hogy a Biztonsági Szabályzat mit követel meg. Hangsúlyozta, hogy a vállalat csakis az előírásoknak megfelelő berendezéseket kapcsolhat a hálózatba. Ezek az intézkedések — mondotta — a fogyasztók érdekében történtek, épen ezért szükségesnek tartották, hogy a helyi iparo soknak a korszerű és a közönség érdekeit szolgáló szakszerű műszaki felvilágosításokat megadják és megvilágítsák a felmerülő problémákat. Az előadó azután 10 pontban ismertette a fogyasztókból megkívánt köveíei- I ményeket. a magunk élhetetlenségét, nemzeti ideáloktól mezítelen testünket és lelkünket. Pedig minden, de minden szárnyverésünknek sajátosnak, magunktól valónak kellene lennie. Keresve kell keresnünk azt, ami nemzeti, faji, vagy ilyenné varázsol, hogy meglássanak, megismerjenek és megbecsüljenek bennünket, mint különálló néprajzi elemet, aki életjogát követeli ki a maga hazájában s a népek sorában is. Aztán ne mondhassák, hogy senki sem tudja, mi a magyarság. Ez lesz nemzetiségeinknek is irányitó iskolája, mert, aki politikailag magyarnak mondja magát, legyen az valóságban is. Nagy furcsaság, hogy ott és akkor hirdetik ki a kötelező idegen kultúra támogatást, amikor és ahol (vagy talán azért is ?) túlzó ifjak az országzászló rudjára a turul madarat röpítik fel, mert nekik már az ezeresztendős magyar címer sem elég magyar. Ne ezek a lázas agyú, igen sok te- kir.tetben elvakiíott ifjak, hanem az érett nagykorúság fontolja meg, hogy mit jelent, ha a nemzetiségeknek nyugvásba hozott lelkivilágát mi verjük hullámzásba, hogy bálvány istenei felé törtessenek. A bálvány isteneik ott állnak a haza szűkült határain pángermán és pánszláv színekben, ragyogó sisakkal és dárdával, mint a hóditó Mars-szobrokhoz illik. Történelmi jogok is beleszólnak ebbe a kultúrpolitikai halálugrásba. Mikor őseink elfoglalták ezt a földet, jóformán üres volt az, mert minden győző és vert hadnak országuíja volt csak. Aki népek itt lakoztak s itt hódoltak be Árpádnak, azok itthon vannak ma is és joguk volna faji kultúrájukhoz, ha úgy tetszenék nekik. De épen azok beolvadtak. Akit úgy fogadtunk be idegenből, az maga jött, jött magyarnak s itt senkitől sem kaphat jogot arra, hogy az országban országot, nemzetben nemzetet csináljon. Honos és bevándorló közt óriási a különbség. Lelkem aggódó háborgását, mit a most felszarvait nemzelisé- gek ránkzúdúló követelése fog hamarosan igazolni, a magyar reménykedésnek egy kis szellője aitatgatja. A nemzetiség' kuitura szabadságát bejelentő beszéd azt mondja, hogy úgy kell tennünk, mint hajdan is tettük. Jó voiria, ha emlékezetünkkel a bölcsesé- günk is visszatérne, pedig messze elbúcsúztunk tőle az újabb napokban. A magyar ezeréves politikai bölcseség mindig tudta, hogy néhány milliónyi emberével, itt e tengerfenéken, ahol csak a viz apadt ki, de nem a viharok, maga meg nem állhat. Azért.szent- istváni nagy monarkiát csinált és szent koronájának misztikus erejével négy tengerig is kitolta hatalmát. Sok nyelvű népek között hegemoniás fölényével volt vezető, hatalmas és tisztelt. Most, amikor régi nagyságának egytizedére szűkült országa, talán Isten akaratából, kirajzolódik az égre a dunai nagy monarkia szivárványos képe. Meg tudja-e érteni, hogy nem kétes nemzetiségi kultúrák támogatása, nem silányan üres kuruc- kodás, hanem a szintén tépett, ingó, vihartól vert népek összehozása törheti össze a trianoni bilincset és az apostoli szentkorona teremtheti meg a történelmi nagy magyar monarkiát. Ax új 36. M. Xir. Oixtálysopsjáték játéktervét lényegesen megjavították. M 1,560.000 pengővel szaporították a nyereményeket. Az első 4 osztály főnyereményeit majdnem a duplájára emelték! A hivatalos főárusitók az eddig játszott sorsjegyeket üzletfeleiknek a következő első osztályra felajánlják a folytonosság biztosítása végett. Nagyon ajánlatos, hogy az eddigi résztvevők sorsjegyszámaikat tartsák meg. Akik azonban nem akarják megtariani, szíveskedjenek azonnal visszaküldeni a sorsjegyeket. UJ VEVŐK minél előbb rendeljenek sorsjegyet, mert sorsjegy nélkül nincs nyerési lehetőségük, sőt még reménységük se lehet, hogy gyorsan, váratlanul gazdagok lehessenek. — Megfizetni van idő, legkésőbb az április 17-én kezdődő húzás előtt. Az I. osztályú sorsjegyek hivatalos ára: Vs P 3-50, 74 P 7*-, 72 P 14*—, 7i P 28 -, az összes budapesti és vidéki főárusitóknál. Nehéz beszéd. A külső és belső „pacifikálás“ nagyon csöndes emberekké tett bennünket, de a jus murmurandi, a rabok joga el nem kobozható. Erén a jogon rezeg át az országon a megdöbbenés moraja, amelyet a pécsi főispán beiktatásán elhangzott beszéd váltott ki. A beszéd szerint országos rendelkezés mondja ki a nemzetiségek nyelvi és kulturigényeinek kielé giíését. Nagyon jól tudjuk mi, hogy ennek a nebántsvirágnak gyökere messze nyugaton van, ott Trianonban, ahol nem a giiotin- haíált mondották ki ránk, hanem a kerékbetörés lassú halálát. A nemzeti egység testébe a nemzetiségi ékeket verik beljebb, hogy, amint ez tépte le a nemzet testének nagy részét, a csonka törzset is, ez pusztítsa. Trianon nemcsak ezeket az ékeket gondozza, hanem még arra is volt gondja, hogy a szociáldemokraták nem zetközt propagandáját se legyen jogunk eltiltani. Mindenkinek biztosítják a jogait, csak a magyar nemzetét nem. A magyar nemzet egész-sége csak egyetlen nemzeti kultúrával képzelhető el, hiszen épen azon a címen darabolták el országunkat, mert azt ezer év alatt sem tettük magyarrá. Nem segítenek itt a „nemzet fogalmát“ meghatározni akaró önámító frázisok, sem az olyan gyer- mekaltatásra szánt mesék, aminőt például az iskolánkivüli népművelés kongresszuson egyik előadó, különben lelke fenekéig magyar, neves Írónk mondott — szoron- gaHatásában. „Olyan embert nem ismerek — mondotta, — aki nem magyar, ilyen nincs, nem szabad lenni. Természetesen nem az a magyarság, ha valaki folytonosan a Rákóczi csontjait zörgeti és a Himnuszt énekli. Hogy mi a magyarság ? — senki sem tudja.“ Mi pedig tudjuk, hogy egészen más az, mint a fenti. Kérdezzük az angolt, franciát, rácot, stb., valamennyi tudja, hogy mi az ő nemzetisége. Aki ezt sem tudja már, az nem is nemzet, hanem csak nép, hazája sincs, csak tartózkodási helye, mint a váltóvadnak. El is irtják a lesipuskások. Mi magyar kultúrát akarunk s annak a történelmi múlt és feladat tudatával kell telítve lennie. Mi magyar kuiiurát akarunk nyelvben, érzésben és gondolatban, idegen kultúrát talán tűrhetünk, ha rakériyszeritenek, de szolgálnunk nem szabad. Talán azért is nincs semmink, ami a nemzeti életnek adhatna valóságos tartalmat. Nincs nemzeti tőkénk, iparunk, kereskedelmünk, sajtónk, művészetünk, még külső mezünk is levedlett: sport-dresszben, egyesületi maskarádéban, tányéros diáksapkában járunk s undorító jassz-kakofóniára táncoljuk a foxtrottyot. Egész kultúránk nemzetközi ideológiába fúladt bele. "Nemzeti életcél és tartalom hijján kapcsoljuk mások életéhez
