Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)
1936-01-01 / 1. szám
4. Zalamegyei Újság 1936. január 1. Köszönti igentisztelt üzletfeleit az újesztendő alkalmával ERDŐS JÓZSEF hirdető iroda tulajdonos, Budapest, VI., Teréz-kőrut 35. Telefon: 12-5-58. suhantok karácsonykor még súlyosabb dologra is vetemedtek. Karácsony első napján a nagymise 7a 12 órakor végződött, s akkor az orgona még rendesen működött. Mégis délután 2 órakor, amikor a litánia kezdődött, — az összegyűlt hívek megbotránkozására — az orgona nem szólalhatott meg. Kiderült, hogy az istentiszteleti szünetben ismeretlen egyének az orgona billentyűi közé fadarabokat szurkáltak, amint azt már két Ízben is megtették néhány billentyűvel, a pedálok alá pedig összegyűrt papir- csomókat nyomkodtak. így sem a kézi billentyűket, sem a pedálokat, tehát az orgonát megszólaltatni nem lehetett. A karácsonyi litániát ezért meg sem tudták tartani orgonával. Ezek a megismétlődő botrányok nemcsak a becsehelyi hiveket, de minden jóérzésü embert megbotránkoztatnak. Hisszük, hogy most már az összes illetékes tényezők odahatnak, hogy a becsehelyi közállapotok terén megtörténjék a legteljesebb rendcsinálás. Elvégre mégsem tűrhető, hogy a legfenségesebb katolikus istentiszteletet, a szentmisét, rendszeresen megzavarhassák elvetemült emberek és nem tűrhető, hogy a jószán- déku hívek állandó izgalomban legyenek. A mételyt, amit Becse- helyen ez az összeszövetkezett társaság jelent, a legerélyesebberi ki kell irtani. Kézimunkák, Szőnyegfonalak, Bab i-r u h a különlegességek HAVASNÁL a postával szemben. — Szemünk az újság olvasása közben nagy izommunkát végez. A sorokat követve állandóan ide- oda vándorol; ehez iön a pupilla szüntelen tágulása és szűkülése. Percenként igy 140—160 különböző mozdulatot végez szemünk. Ez a nagy izommunka és a rengeteg finom szemideg folytonos igénybevétele túlterhelést jelent, ha nem megfelelő, vagy nem elegendő világítás mellett használjuk szemünket. Különösen mesterséges fénynél való olvasás és munka közben kell ügyelnünk arra, hogy a világítás kifogástalan legyen. Ha tökéletes fényű, megbízható Tungsram duplaspirállámpát használunk, úgy nemcsak szemünk jár jól; a dup- laspiráliámpa ugyanis jobb fényt ad, ugyanakkor azonban viszonylag kevesebb áramot fogyaszt, te- hát igazán gazdaságos világítást biztosit. — Modern lakásberendezést bizalommal vásárolhatunk az ország legnagyobb és legrégibb cégénél: K O P S T E I N bútoráruházak, Nagykanizsa, HÍREK I ““““Róm. kát. és új görög Újév Prot. Újév Izr. Tebeth. 6. Napkelte 7 óra 48 perc. Nyug- HBHBBHH szik 4 óra 19 perckor. 1DÖ : Mérsékelt, a hegyeken azonban erős déli-délnyugati légáramlás, változó felhőzet, az északi megyékben is már kevesebb a köd és valamivel több a napsütés, a hőmérséklet alig változik. Előfizetőinknek, hirdetőinknek és olvasóinknak boldog újévet kívánunk. A Zalamegyi Újság szerkesztősége és kiadóhivatala. Lapunk legközelebbi száma újév ünnepe miatt csütörtökön a rendes időben jelenik meg. Január elsejétől olcsóbb a Zalamegyei Újság. Közöljük mélyen tisztelt előfizetőinkkel és olvasóinkkal, hogy 1936. január elsejétől kezdve a Zalamegyei Újság előfizetési diját és példányonkénti árát lényegesen leszállítottuk. Ettől az időponttól kezdve egyhavi előfizetés 1.50 P negyedévi „ 4.— P egyes szám ára 8 fillér. Természetesen a negyedévi kedvezményesebb előfizetést csak azoknak nyújthatjuk, akik a 4 pengőt el őre, egy összegben lefizetik. A lapelőállitási költségek ugyan az utóbbi évek során nem csökkentek, inkább a papírnál némi emelkedés történt, ennek ellenére mégis elhatároztuk az előfizetési dijak és a példányszámonkénti ár leszállítását, hogy ezzel a lapunkra való előfizetést és az egyes példányok vásárlását megkönnyítsük. Hisszük, hogy kedves előfizetőink méltányolják lépésünket és fokozottan ragaszkodnak lapunkhoz, amely hosszú évek óta kitartó és független harcosa a magyar nemzeti gondolatnak, a jogfolytonosság eszméjének és a katolikus világnézetnek. Harcoltunk eddig és harcolunk ezután is változatlan odaadással a szociális igazság érvényesülésért. Megyei vonatkozásban arra törekszünk, hogy a megyei élet minden megnyilatkozása visszatükröződjék lapunk hasábjain és minden zalai eseményt, megmozdulást megtaláljanak olvasóink lapunkban. Január elsejével új előfizetést nyitunk és kérjük a vármegye közönségét, hogy támogassa független lapunkat azáltal, hogy jelentős számban lép be előfizetőink sorába. Hazafias üdvözlettel: Zalamegyei Újság — A kórházi kápolnában ma este 6 órakor lesz az évvégi hálaadó istentisztelet. — Mikes püspök karácsonya. Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspök, akinek állapota decemberben örvendetesen javult, a karácsonyt répceszentgyörgyi kastélyában töltötte, ahol állandóan vele van nővére, Gagern báróné. A püspök most már tud aludni, kedélye jó, csak még pihenésre van szüksége. Karácsonykor számos jóbarátja és ismerőse kereste fel. Vendégül látta Conrad Öttót, a Kereskedelmi Bank ügyvezető igazgatóját és feleségét is, akiknek látogatásához ünnepélyes mozzanat is fűződik. Conrad Ottó ugyanis, aki reiormáius vallásban született, nem rég áttért a katolikus vallásra. A főpásztor, akit meleg barátság szálai fűznek Con- radhoz, abban a kitüntetésben részesítette a házaspárt, hogy az ő kezéből vehették magukhoz a szentgyörgyi házi kápolnában az első szentáldozás, majd pedig a bérmálás szentségét. — Miües püspök Viz^ereszt táján üdülés céljából néhány hónapra Madeira szigetére utazik, — Személyi hir. Vitéz Ta- bódy Tibor főispán Budapestre utazott. — Hivatalvizsgálat. Bődy Zoltán alispán vitéz Berta Jenő dr. tb. főjegyző, Szeliánszky Nándor h. árvaszéki elnök és vitéz Márk Ferenc számvevőségi főnök kíséretében a nagykanizsai városházán tegnap tartotta meg a szokásos vizsgálatot. Szeliánszky Nándor a városi árvaszéket vizsgálta felül. — Új sajtófőnök. Antal István dr. igazságügyi államtitkár megvált a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetéséiül és az igaz- ságügymínisztériumban vette át ügykörét. — A kormányzó Mi* kecz Ödön szabolcsi főispánt felmentette ettől az állásától és a miníszíerelnökség sajtófőnökévé nevezte ki. — Fogorvosi hir. Dr. Borbély András orvos és fogorvos Wlassits Gyula u. 8 sz. alatti rendelőjében délután 2—6-ig rendel fogbetegeknek. — Elegáns hölgy viselete Fenyvesi ruha, fehérnemű és harisnya. Jé árut ölesé árban ez a jelszó mu BUCHLERPÁL divatáru üzletében Selyem matracain hibátlan la minőség báli és estélyi ruhákra kiválóan alkalmas színekben métere — — — — — — — p 2*30 Kelengyére Rádium vásznak, damasztok, színes és fehér asztal készletek, fehérnemű, selymek, paplanok, szőnyegek állandóan raktáron. ▼ Maradékok hihetetlen olcsó árban. Szilmziare. konyakot, likőrt, barackpálinkát, borokat. Villányi pezsgő I üveg 3 pengő. HM lit! csemegeuzletében vehet legolcsóbban. sas