Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)
1936-03-05 / 54. szám
2. Zalamegyei Újság Í936. március 5. 25 százalékkal megdrágult a nemzetközi távíró és távbeszélő forgalom. A postavezérigazgatóság állandóan ígéri a postai tarifák mérséklését. Legutóbb a posta cso- magszállitási monopóliumának 30 kg-os súlyhatárig való felemelése ellenében tett ígéretet a posta a tarifa mérséklésére. Ezekután érthető meglepetést kelt a postának az a legújabb intézkedése, amellyel 25% kai felemelte a nemzetközi táviró és távbeszélő forgatómban a dijakat és ugyanilyen arányban emelte fel az európai országokba szóló levélpostai légiküldemények pót • dijait, — mig az Európán kívüli forgalomban érvényes iégipostai A keszthelyi Credo e hó 2-án tartotta Keszthelyen a Legény- egylet zsúfolásig megteit termében második nagyböjti kulturestjét, amelyen nagyszámban jelentek meg az egyesületi tagokon kívül a város intelligenciája felekezeti különbség nélkül, azonfeiül mint vendég Pfeiffer János dr. püspöki tanácsos titkár. Legelőször Bakonyi Mihály szavalta el Mentes Mihálynak „Magyar címer* cimü ódáját. Utána az énekkar Kherer Lajos karnagy vezénylete mellett elénekelte „Dicsőit téged“ c. egyházi éneket, majd Thury Ákos ny. Máv. főfelügyelő, a Credo elnöke üdvözölte közvetlen meleg szavakkal vitéz Makray Lajos országos hirü szónokot, orsz. képviselőt, pápai kamarást, tolnai plébánost. Az óriási tapsvihar lecsendesül- tével vitéz Makray Lajos szólott hatalmas beszédben az egybegyűltekhez. Megköszönte a szives fogadtatást, kitüntetésnek vette a meghívást és örömmel jött el, hogy a Balaton gyöngyében, ebben a nagy magyar emporium- ban előadást tartson a magyarság és a katolicizmus kapcsolatáról. Bevezetőjében felemlíti, hogy magyar fajiságunk, nemzetiségünk, történelmi múltúnk és magyar lelkünk összeforrott a katolicizmussal, amely nemcsak a nemzetek, népek és a világban bir döntő, formáló, vezeiő hatással, hanem a magyar életre is, a magyar történelemre is, a magyarság belső életére és szociális elrendezkedé- sére. A továbbiakban a lélek fon pótdijakat kb. 50% kai magasabb összegben állapította meg. A posta ezt a tarifadrágitást azzal magyarázza, hogy a nemzetközi elszámolásban fizetendő dijakat külföldi értékben köleles átutalni. Ezért a nemzetközi hir- lapelőfizetési szolgálatban is azokat a felárakat fogja ezentúl számítani, amelyeket az illető devizák e célra történő kiutalásánál a Magyar Nemzeti Bank érvényesít. A díjemelés március 1-én életbe lépett. Most már valóban csak azt kérdezhetjük, hogy mikor fog végre életbelépni — a postai tarifák mérséklése is. tosságáró! és jelentőségéről beszélt, amit mostanában annyira szeretnek hangoztatni. A lélek az egyes ember életében is döntő, mert az az egyéni élet forrása, a szellem alapja, a jellem műhelye és a sors determinánsa. A faji kérdéssel kapcsolatosan emliti, hogy nem a vér a döntő tényező, hanem a lélek, ennek elsőbbségében hisz és ez játszik a fajta, a nemzettömörülésben fontos szerepet. Kultúra, nyelv, műveltség stb. egymagukban nem elegendő, hanem a tömörüléshez lélekakarat kell. Ha a lélek egészséges, úgy a nemzet éiete is az, ha beteg, ha romlott, úgy a nemzet is romlik. 1918 ban, a forradalomkor a lelkünk romlott meg és ezért romlott meg a nemzet is. Ezt a nemzetet nem a szerencséje tartotta fenn, hanem a lelke. A magyar nemzet vértanunemzet, magas célokért önzetlenül vérzett, csapás csapás után érte, de mindig megállta a helyét. Az integer magyar lélek egyenlő az integer magyar földdel. A továbbiakban a magyar katolicizmus kialakulásáról beszél, amely Szent Istvánnak alapvető müve, amikor a magyarok Krisztus hitét vették fel, akkor átalkult a magyar lélek. A katolicizmus a legnagyobb ereje, ez alakított át mindent, adott jelleget, történetet és hivatást. Minden szent lett: a korona szent, a király apostoli, az ország Regnum Ma- rianum. A török alatt saját testével fogta fel a támadásokat is és védte a nyugati kultúrát. Minden néven nevezendő ereje a katolicizmusban van. A továbbiakban a magyar szent korona jelentőségét mint symbo- lumot magyarázza és odakonklu- dál, hogy az mindennek a forrása. A szent korona egyenlő egy | aranylánccal, mindenkit összefog | a királlyal, mindenkit összeköt a röggel. Szent István eredeti nagy országával, nem a csonkával. Á szent koronás állam 1000 éves állam, a szent korona jelzi az integritást, ezért kell a revízió és ezért kell a reintegrálás. A szent koronát a páp3 adta az első szent királynak s eszel a nemzet tö.ténelmi hiv^tottsága és helye a Duna medencében ki van jelölve. A magyarság legyen ennek a medencének a központja, mert ez képezi a természetes erőt és súlypontot, ennek figyelmen kívül hagyása okozza a zűrt, zavart A gyarmatáru szakma hetek óta elkeseredett hangulatban panaszkodik amiatt, hogy a beho zatali kérdések megoldása érthetetlenül késik. A legkirívóbb, hogy épen a böjti szezonban, amikor a fogyasztók nagytömege keresi a halféléket, köztük igen nagy mértékben a konzervhaiakat, a szárdiniahiány a legnagyobb- mértékben érezteti káros hatását. A szárdinia épúgy, mint az amerikai mogyoró ebben az időszakA tojás forgalombahozatalára vonatkozó miniszteri rendeletet a polgármester az alábbiakban teszi közzé : „1. §. Nyílt árusítási üzletben, piacon (vásárcsarnokban) és vásáron tyúktojást darabszám szerint meghatározott vételárért csak tiz darabot meg nem haladó tételben szabad eladni, tiz darabot meghaladó mennyiségnek egy tételben való eladása esetében azonban a vételárt az áru súlya szerint kell meghatározni. Aki tyúktojást nyílt árusítási üzletben, piacon (vásárcsarnokban) és vásáron elad, az eladási ár megjelölésére vonatkozó rendeletben meghatározott kötelességének csak akkor tesz eleget, ha a tyúktojás eladási árát nem csak darabszám, hanem súly szerint is feltünteti. 2. §. Aki az 1. §. első bekezdésében foglalt rendelkezés megszegésével vagy kijátszásával tyúktojást nyílt árusítási üzletben, piacon (vásárcsarnokban) és vásáron t i z darabnál nagyobb mennyiségben, egy tételben, nem súly szerint, meghatározott vételáron ad el, kihágást követ el és két hónapig terjedhető elzárással büntetendő. E kihágás miatt az A történelem logikájáról és igazságairól beszélt. A történelem csak erőkkel, tényekkel dolgozik. Rá kell ébredni a jelen kötelességeire és élére kell állni a Duna medence kérdésében. Előadásának további részében a magyar királyról, annak szerepéről és arról a kapcsolatról beszélt, amely a nemzet és a király közt van. A továbbiakban a család kérdését világítja meg, ez a társadalmi rend alapja. A vagyonnak kötelességei vannak, mennél nagyobb a vagyon annál nagyobbak a kötelességei. Az előadást óriási, szűnni nem akaró tapsvihar fogadta majd Kreutz József köszönte meg az előadó fáradtságát és hatalmas nagy beszédét. Esie a Kolpingház tanácstermében szükebbkörü 50 terítékes vacsora volt, amelyen a társadalom minden rétege képviselve volt. A kulíurest szónokát dr. Janzsó Tihamér premontrei kanonok, majd a Credo nevében dr. Kukuljevic József aleinök köszöntötte fel. ban a legnagyobb szezoncikk és a most elmaradó forgalmat utólag semmi körülmények között sem lehet pótolni. Olaszországból engednek be árut, de az olaszoknak nincs eladó szárdiniájuk. Más államokból bőven kaphatnánk megfelelő árut, de ezekből a magyar kormány nem engedélyezi a behozatalt. A gyarmatárukereskedők türelmetlenül várják a behozatalnak újból rendes mederbe való terelését. eljárás a kir. járásbíróság hatáskörébe tartozik. 3. §. Aki az 1. §. első bekezdésében megjelölt helyen a közvetlen fogyasztás céljára tyúktojások árusításával foglalkozik és az eladási árat egyáltalában nem, vagy nem az 1. §. második bekezdésének megfelelően tünteti fel, szintén kihágást követ el és tizenöt napig terjedhető elzárással büntetendő. 4. §. A jelen rendelet az 1936. évi május hó 1. napján lép hatályba. S P O R T. A nyugati kerületben vasárnap a következő mérkőzések lesznek : DAC SVSE Győrött, TSC-Perutz Tatabanyán, Vasutas- VTC Szombathelyen, Textil-SzSE Győrött, ZTE-KFC Zalaegerszegen, TAC-ETO Tatató városon, SFAC-Előre Sopronban. II. osztály : Kinizsi* SzSE II. Pápán, Vasutas II-Keszthely Szombathelyen, ZTE II-SzFC Zalaegerszegen. — A másodosztályú bajnokságtól a Sárvári SE visszalépett. —■ Jó könyvek olcsón csak a „Zrinyi“ könyvkereskedésben kaphatók! Jó sxeműveg, jó fényképezőgép, jó fényképkidolgozás BÁNFAI BÉLA optika és fotó szaküzleftébeiu Pécs, Zalaegerszeg. Nem a vér a döntő tényező, hanem a lélek — mondotta vitéz Makray Lajos a keszthelyi kulturesten. Épen böjt idején legnagyobb a szárdiniahiány. Elkeseredett hangulat a gyarmatárupiacon. Május 1-től súly szerint árusítják a tojást 10 darabnál nagyobb mennyiségben.