Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)

1936-02-19 / 41. szám

1936. február 19. Zalamegyei Újság 3. — Harangmegáldás. Puszta- edericsen vasárnap ünnepélyesen megáldották az evangélikusok újonnan beszerzett harangját. — Nagykanizsa új képvi­selőtestülete most tartotta ala­kuló közgyűlését. Krátky István dr. polgármester hosszabb be­szédben ismertette a képviselő­testület feladatait, majd Aradi Antal köszöntötte a polgármestert. Ezután megalakították a bizottsá­gokat.. Három listára szavaztak. A háztulajdonos-blokk listája 36, a NÉP listája 34, a hivatalos városi lista 2 szavazatot kapott. — Anyakönyvi hírek. Múlt heti bejegyzések a zalaegerszegi állami anyakönyvi hivatalban. Születés : Koller József gazdasági cseléd és Sebes Anna leánya Hona rk., Pallos Ferenc kőműves- segéd és Horváth Anna fia Fe­renc rk., Hornyák Sándor kőmü- vessegéd és Fonyó Ágnes fia halvaszületett, Schlemmer Ferenc banktisztviselő és Ohanovits Ro­zália fia György rk. Halálozás: Laszkaráty Jenő nyug. jegyző 59 éves rk., Nadrai József nyug. pü. altiszt 47 éves rk. Házasságot kötött Megy pár: Scheier Győző i-r. fópíacér Koch Elzával izr., Dömötör József napszámos rk. Kolompár Rozáliával rk., Szabó János géplakaíossegéd rk. Bauer Ilonával rk., Kaczor J'azsef föld­műves rk. Horváth Katalinnal rk. — A kehidai m. kir. Deák Ferenc mezőgazdasági szak­iskolánál fol]ó évi február 6 tói 15-ig rendezett alsófoku rét- és legeiőgaidaságí tanfolyam záró­vizsgáját február 15-én tartották meg. A vizsgán a földmivelésügyi miniszter képviseletében Czveíko- vits Ferenc dr. miniszteri taná­csos jelent meg, a rét- és legelő- gazdasági ügyosztályt Tobak La­jos dr. miniszteri titkár képviselte. A tanfolyam előadói: HoSlőskuthy Hniütschka Antal m. kir. gazd. főfelügyelő, Freytag Béla, az OMTK cégvezetője, valamint a szakiskola tanárai voltak. A tan­folyamon 27 zala- és somogyme- gyei gazda vett részt, akik szép eredménnyel vizsgáztak. — A ke- hidai m. kir. Deák Ferenc mező- gazdasági szakiskola tanári testü­leté folyó évi január 20-tól feb­ruár 16-ig Tűrje községben négy­hetes általános irányú mezőgaz­dasági tanfolyamoí tartott. A tan­folyam záróvizsgáját Novák Béla dr. premontrei jószágkormányzó elnökiésévei február 16-án tartot­ták meg. A tanfolyamon 65 hall­gató vett részt, akik a vizsgán igen szép felkészültségről tettek tanúbizonyságot. A vizsgával kap­csolatosan a kehidai m. kir. Deák Ferenc mezőgazdasági szakiskola ifjúsági vándorgyűlést rendezett, amelynek műsora úgy a tanfolyam hallgatói, mint a megjelent ven­dégek körében nagy tetszést ara­tott. — A Mansz-estély rendező bizottsága kéri, hogy aki tévedés­ből nem kapott meghívót, igény­lését jelentse be dr. Mikula Szigfridné Mansz titkárnál. — Gázvédelmi oktatás. A jövő héten megkezdődik Zalaeger­szegen is a gázvédelmi oktatás, még pedig elsősorban a leventék részére, akik hetenként két órá­ban részesülnek oktatásban. A felnőttekre azután kerül sor. Min­denkinek érdeke, hogy a gázvé- j delmi oktatásban részesüljön. 1 ■MBB — Gyengélkedés idején, kü­lönösen ha a rosszuliéiet szoru­lás vagy keresztfájás fokozza, az enyhe és igen kellemes termé­szetes „Ferenc József“ keserü- viz mindig puha, könnyű szék- ürülést és kielégiiő emésztést sze­rez. Az orvosok ajánlják. — A Zalaegerszegi Katoli­kus Legényegyesület vasárnap, folyó hó 23 án, este 8 órai kez­dettel műkedvelő előadással egy­bekötött táncmulatságot rendez a Kulturház nagytermében. A Le­gényegyesület műkedvelő gárdája ismert már a városban, meri min­den egyes szereplésével kellemej szórakozást szerez a közönségnek. Most is egy igen kedves nép­színművet, Csite Károlynak 3 íei- vonásos darabját, a „Leány csel“-t adják elő jó szereposztásban. Utána tánc következik. Farsang utolsó vasárnapján ez lesz az egyedüli nyilvános mulatság s már ez a körülmény is biztosítja a mulatság sikerét. Belépődíjak: I. hely 1 P, II. hely 80, állóhely 50 fillér. Jön i = JAN KIEPURA = _____________Jön! — Rábaszabályozás. A Máv. hat évve! ezelőtt a körmend—dá- vidházi vasútvonal Rábahidjánái szabályoztatta a jobboldalt, meri alámosástől lehetett tartani. Most pedig a balpart megépítését látja az üzleivezetőség szükségesnek, mert esetleges áradás veszélyez­teti a hidat. — Élénk egyesületi élet Nován. A novai Róm. Kát. Ifj. Egyesület csak nemrégen avatta rádióját és vitéz Tamás Elek igaz­gató, nemkülönben Dormán Kál­mán káplán ügyvezető buzgólko- dása lehetővé tette a régóta nél­külözött harmonium beszerzését, így most nem lehet különösebb akadálya a dalárda munkájának sem. Az egyesület előadásait a közönség megértő szeretettel ka­rolja fel. Az Ifj. Egyesülettel pár­huzamosan dolgozik a Leánykör is, amelyben vitéz Tamás Elekné tanítónő kitartó buzgalma és Braun Ilus ifj. elnök lelkes ügyszeretete biztosítják a sikeres munkálkodást. Igen szép sikert könyvelhet el az egyesület legutóbb kél estén is megrendezett előadásával. — Mi lesz március 8-án a Kulturházban ? Erre a kérdésre, amely lapunk révén már hetek óla foglalkoztatja a közönséget, most megfelelünk. Leventéink el­határozták, hogy előadják Farkas Imrének az „Iglói diákok“ cimü négyfelvonásos, kedves szinjátékát, amely városunk közönsége előtt már ismert és annyira kedvelt, hogy leventéink csak az őket mindig megértő közönségnek kí­vánnak eleget tenni akkor, ami­kor ezt a darabot bemutatják. A szereplők neveit egyelőre még nem árulhatjuk el, de annyit már most megjegyezhetünk, hogy min­den szerep igen jó kezekben van. A próbák Horváth Jenő főrendező vezetésével serényen folynak és az előadás minden bizonnyal tel­jes erkölcsi és anyagi sikert fog eredményezni. — Nagysikerű operett-elő­adás Sümegen. Február 14-én á sümegi járási Iparlestület ház­alapja javára nagy sikerrel adta elő Erdélyi Mihály: Fehérvári huszárok c. operettjét. Különösen jól alakították szerepüket: Gróf Tivadarné, Csengey Etus és Hús, Horváth Erzsi, Bruckner József, Zacsik József, Mühe János, Tóth Gyula, Gárdonyi Géza, Dörnyi István. A zongoránál ülő Bel- díczky János pattogó taktusára kitünően énekeltek és táncoltak a szereplők. Az előadás szép anyagi sikerrel járt. Utána kora reggelig tartó jól sikerült táncvigalom volt. — Az iparosság az inségjá- rulék kulcsának leszállítását kéri. Az ország különböző ré­szeiről több iparlestület felterjesz­tést intézett a belügyminiszterhez az inségjárulék kulcsának leszál­lítása iránt és kérték, hogy inség- járulékoí a jövőben csak olyan iparosok fizessenek, akiknek ke­reseti adóalapjuk az évi 2000 P-t meghaladja. A kérést a belügymi­nisztérium elutasította, de a mi­niszteri leirat hangoztatja, hogy nincs akadálya annak, hogy egyes városok, amelyek az inségenyhi- tésről másként is tudnak gondos­kodni, az inségjárulék kulcsát le­szállítsák. —• A balaíonarácsi róm. kát. egyházközség kitünően sikerült teaestet rendezett a Népházban. Márkus Dezső róm. kai. tanító elsőrendű rendezésében 3 egyfel- vonásos vigjáiék került színre igen nagy sikerrel. A termet zsú­folásig megtöltő közönség zajosan ünnepelte a szereplőket és a ren­dezői. — Álarcosok támadták meg a pályaőrt. Balalonszenlgyörgy és Baiaíonmária között a Buda­pest—nagykanizsai fővonalon a 150. szelvény alatt három álarcos egyén megtámadta Tóth Imre frontharcos pályaőrt, aki épen a trieszti gyors beérkezése előtt vizsgálta a pályatestet. A támadók arra akarták kényszeríteni Tóthot, hogy azonnal hagyja el a pálya­testet. Mivel azonban Tólh nem engedelmeskedett nekik, véresre verték. Csak nagy nehezen tu­dott megmenekülni és a legkö­zelebbi őrházhoz eljutni, ahonnan a balatonberényi csendőrőrsre te­lefonált. Az álarcos banditák után megindult a nyomozás. — Az Uj Kor február 15. száma különösen feltűnést keltő tartalommal jelent meg. Báró Brandenstein Béla a szabadság és a közösségi rendszerek sokat vitatott problémájában ad határo­zott precíz útmutatást, Féja Géza a földbiríokreform s a parasztság ügyéről ir Iránytű címmel pro- grammaíikus cikket. Nagy vitát fog kelteni báró Hatvány Berta­lan tanulmánya a zsidókérdésről, mellyel az Uj Kor elindítja a vi­tái. Szenzációszámba megy Szabó János plébános cikke a barlangi lakó Orosco érsekről, Harsányi Lajos a magyar közigazgatás mindeneséi, a jegyzőt mutatja be. Közli még a lap A. Zs. külpoli­tikai cikkét. Azonkívül érdekes kisebb cikkrovatok egészítik ki a tartalmas számot, amelynek ára 40 fiiíér. Mindenütt kapható. Mu­tatványszámot küld a kiadóhiva­tal, Budapest, Szentkirályi utca 28. — Jó könyvek olcsón csak a „Zrínyi“ könyvkereskedés* ben kaphatók! Elegáns hölgy o o farsangi bálok n n GiEMizEaKBBrarcraimTSKCT25aeK2caen5n2a35CE?sussí3!G53K<!Ucaa.-in táncol Férfiaknak: I a k k c i p 2 frakking nyakkendők nagy és nívós választékban I

Next

/
Oldalképek
Tartalom