Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)

1936-02-16 / 39. szám

2. Zalamegyei Újság 1936. február 16. ■—hiiwi mi iwii in .... mertette a szervezkedés fontossá­gát. Utána Csányi Pál dr. ügy­vezető elnök a pártszervezet újjá­alakításának céljáról szólott. A képviselő és a választók között a szorosabb kapcsolatok létesítése, a párttagokban az együvétarto- zás érzésének kifejlesztése azok a tényezők, amelyek a pártszer vezet feladatát képezik. Annak a reménynek adott kifejezést, hogy igy a ragaszkodás, amely a leg­hűségesebb választókerületi köz­ség részéről Esterházy Móric gróf országgyűlési képviselővel szem­ben megnyilvánult, a jövőben még fokozottabbá válik. Az ügyvezető elnök szavai után a tisztikar megválasztása követ­kezett. Elnöknek Varga Sándor plébánost, társelnököknek Hajdú Lajos ny. főjegyzőt, Bognár Lajos bányaigazgatót és Krassay Vilmos hercegi uradalmi intézőt válasz­tották meg. Az alelnöki tisztséget vitéz Csala Gergely közs. biró és Kelemen József vállalkozó, a jegyzői tisztséget Zanyi Kálmán igazgató-tanítóval töltötték be. A választmány tagjai lettek: vitéz Prónafalvi Albin dr. körorvos, Huszár Károly gyógyszerész, Ko­vács Bálint birtokos, Kocsis János kádármester, Klozik István bánya­vezető, Hámos Gyula kőműves­mester, Hámos József birtokos, Boda Dezső szabómester, Tóth Bálint, Tóth János, Tóth István birtokosok, Tóth Károly kovács­mester, Horváth József bánya- tulajdonos, Braun Jenő lakatos­mester és Papp Bálint kisbirto­kos. Varga Sándor zárószavai után az értekezlet Esterházy Móric gróf képviselőt lelkesen éljenezve szét­oszlott. Rövid táviratok. Hodzsa cseh miniszterelnök elutazott Parisból. — Chilében 125 éves korában meghalt Les- sigmir Jácint indián nagyfőnök, aki hiteles adatokkal tudta iga­zolni magas korát. — Meghalt Mussolini Auguszta asszony, Mussolini miniszterelnök fivérének özvegye. — A francia baloldal vasárnap Párisban és a vidéken tüntetésekre készül a jobboldal ellen Blum szocialista vezér meg­vetése miatt. — A szovjet el­határozta, hogy bezárja a mukdeni orosz konzulátust. — Bismarck herceg Londonban tárgyalást folytatott hármas légi egyezmény­ről Németország, Anglia és Fran­ciaország között. A tűzrendészed javaslat vitája a Házban. Budapest, február 15. A kép­viselőház tegnapi ülésén tárgyalta a tűzrendészed javaslatot. Felszó lalt vitéz Árvátfalvi Nagy István dr. zalaegerszegi képviselő is. Azt fejtegette, hogy mivel magukból a tüzbiztosiíási dijakból félmillió pengő fog rendelkezésre állaní a tűzvédelem céljaira, azért nagyon helyes, hogy a javaslat a városo­kon kívül a községekben is gon­doskodik a tűzbiztonság növelő* séről. Helyesli, hogy a javaslat haladást jelent a tüzoltótisztek ki­képzése és a tűzrendészet fejlesz­tése terén. Kívánatos volna, ha a rendőrség mintájára a tűzoltósá­got is államosítanák. Az is fon­tos, hogy a községek éjjeli őrei legyenek fizetett emberek és eze­ket az állásokat legcélszerűbb volna hadit;okkantakkal betölteni. Göcseji magyarok lelki- gyakorlata Kőszegen. Február 10 én kora reggel 20 kicsi göcseji házban gyújtottak világosságot, mert útra készüli az apa vagy a legényfiu, hogy részt vegyen a kőszegi missziósházban a 3 napos zárt lelkigyakorlaton, Elkészítettek a hozzátartozók min­dent. A friss pogácsa mellé egy- egy üveg bor is került a tarisz­nyába, csomagba. Lehet, hogy nem csak a hideg legyőzésére, hanem bátorítás céljából is gon- gondoltak erre a jó göcseji ma­gyarok, mert hiszen a zárt lelki­gyakorlatnak még a hírét sem igen hallották eddig. Bizony va­lami szorongásfélét lehetett rajtuk észlelni. Hirtelen kemény télre állt idő­ben teliék meg szekereken és gyalog az utat Andráshidára, ahol a gyülekezés volt. 28 lelkigyakor­latozó szállott ott vonatra, akik­hez ölen még Z^la'övőn csatla­koztak. A magukkal hozott hazai­ból megebédellek Zalaíövőn, majd beültek a körmendi vonatba. Ott már belemelegedtek a beszélge- tésb és nem hiába „gyakorlatra“ mentek, előkerültek a háborús bakanóták. De azért tempósan és nem duhajmódra. Körmenden újra átszállás. A vasutasok előzékeny­sége mindenütt biztosított külön kocsit. Hamar Szombathelyen va­gyunk. Itt 3 óra várakozás. A ki­sérő novai esperesplébános aggo­dalmaskodott. Nem jó a tétlenség, amikor hozzá bort is lehet kapni a váróteremben. Persze szomjasak. Néhányan bizony asztalok mellé telepednek, de „becsületet“ Ígér­nek. így nyugodtan mehetett egy részük ki a Kálváriára. Villamosra ültek. Voltak olyanok, akik cso­dálkozva nézték ezt a ló és gőz nélkül szaladó kocsit. Megérte a 20 fillért — mondták. Felmentek a hosszú lépcsőn, s bementek a felnyitott kedves kis templomba, ahol áhítattal hallgat­ták a vezető rövid ismertetését a karmelitákról, életükről és gyö­nyörködtek Kis Szent Teréz szob­rában. Hogy el tud lágyulni az a kemény féifi! Mennyi jóság van még az egyszerű falusi lélekben. Hárfa mind, amelyen csak ját­szani kell tudni és Istent dicsérő énekek dallamoznak. Visszafelé már ezzel az áhítattal léptek a ferencesek és dominikánusok tem­plomába lélekbő! fakadó rövid imára. Metszett a téliszél. Oda- oda nyúltak a fülekhez, de még a temetőbe is kimentek, hogy megnézzék a holtak városát és a szenvedő lelkekrő! is megemlé­kezzenek. Lassan eljött az idő, lehetett újra a vonatba szállni és dobogó szívvel közeledtek a célhoz, Kő' szeghez. Esti fél 8 óra. Megáll a vonat. Rendbe áll a csapat és a fogadásukra kijött két missziós testvér mutatja az utat a missziós­házhoz, ahova egy kicsit szo­rongó szívvel és bizony ei is fá­radva végre 8 óra után megér­keztek. Szives volt a fogadtatás és va­csora után a Szentlélek segitségül- hivásával megkezdődött a három­napos lelkigyakorlat. A külön szoba igen tetszett, hiszen otthon nem ismerik ezt a fényűzést. Csak a „Silentium“, a hallgatás ez volt furcsa rendelkezés szá­mukra. Vakarta is a fejét az öreg aranyoskedélyü Takó bácsi. De ezt is meg lehet szokni úgy annyira, hogy amikor feloldották a hallgatást péntek reggel, szinte nem akart megeredni a nyelvük. P. Seres Béla S. V. D., a misz- sziósház rektora, ez a lelkes pap vezette a lelkigyakorlatot. Meleg, lélekből fakadó fejtegetései látha­tóan bontogatták a göcseji lelket. Hogy fel-feicsillámlott a szemük. Szinte érezni, hallani lehetett lel­kűk fogadkozásait. Jó munkát Az ipartörvény módosításáról szóló törvényjavaslat érdekesebb ré­szeit a következőkben ismertetjük: Közkereseti társaságok és be­téti társaságok kézműves jellegű ipart csak abban az esetben űz­hetnek, ha a társaság minden egyes tagja saját személyében jogosított ipart űzni. A szerzett jogokat nem érinti, ha azonban új tag láp be a társaságba, annak az előirt feltételeknek meg keli felelnie. A büntetett előéletüek iparengedélyének korlá­tozása. Az, aki az állam ellen, a sze­mérem ellen vagy nyereségvágy­ból elkövetett bünteti miatt bűn­vádi eljárás alatt áll, vagy akit ilyen vétség miatt három hónapot meghaladó szabadságvesztésre Ítéltek, a jogerős bírói Ítéletben megszabott szabadságvesztés bün­tetés tartama és ezen túl a bün­tetés kiállásától vagy elévülésétől számítolt három év alatt ipariga­zolványt nem kaphat. Továbbá olyan cselekmény miatt, amely megbízhatóságát kétségessé teszi, három éven belül három Ízben jogerősen megbüntették. Kötelező mesterlevél. Az iparjogosilvány feltétele, hogy igazolja az illető a mester- vizsga sikeres letételét. Mester­végzett a főtisztelendő Páter, de a lelkigyakorlatozók is. Valóban gerjedezett a szivük és öröm volt hallani visszafelé a lelkes meg­nyilatkozásokat. Hinni lehet, hogy ők voltak az első fecskék Zalából a kőszegi lelkigyakorlatos házban, de követőik akadnak és hitéleti megmozdulásuk Zalában ered­ményt hozott. Visszafelé csak futólag nézhet­ték meg Kőszeg nevezetességeit, mert az idő elszaladt és a vonat nem várt. Szombathelyen Géfin Gyula dr. pápai kamarás kedves közvetlenséggel magyarázta el a gyönyörű székesegyház nevezetes­ségeit, a könyvtár nagyszerűsé­gén Pápai János dr. lelkiigazgató felvilágositásai nyomán álmélkod- tak. Ebéden a szeminárium látta vendégül a zalai csapatot, amely lelkiekben gazdagodva, szép reményekre jogosítva érke­zett meg az állomásra. Felültek ismét a szekerekre, hogy övéik­hez hazatérve megkezdjék a világi apostolok munkáját, isten áldása legyen a derék göcsejieken és mindazokon, akiknek megértő ál­dozatkészsége lehetővé tette a fe­lejthetetlen szép 3 napot ott, a világi apostolokat képző missziós­házban. vizsgálat annak igazolására szol gál, hogy a vizsgázó iparában az annak gyakorlásához múlhatatla­nul szükséges szakismeretekkel és szakmabeli készséggel rendel­kezik. Az 1923. évi nov. első 1 napjai elölt iparigazolványt nyer­tekre a mestervizsga letétele nem \ kötelező. j Aki a mestervizsgán elbukik, j az legalább egyévi gyakorlat után | újból jelentkezhetik. Összesen há­romszor jelentkezhetik az ország 5 bármelyik vizsgáztató bizottsága előtt. Az iparengedély kiadását az illetékes miniszter biztosíték leté­telétől teheti függővé. A biztosí­ték nagyságát rendelettel állapítja meg. Az illetékes miniszter rendelet­tel jeiöíi ki azokat az engedély­hez kötött iparokat, amelyek gya­korlására kiadható engedélyek számát a 36. §. értelmében alko­tott szabályrendeletben előre meg lehet határozni, vagy az érdek­képviselet meghallgatásával annak szükségszerűségét az iparengedély kiadása előtt megállapítani. Kereskedő, akinek csupán ke­reskedelmi szakmára szóló ipar- igazoiványa van, cipő, férfi- és fiuruha, női- és leányruha, vala­mint szőrmeárú elkészítését és javítását nem vállalhatja és az említett áruk elkészítése vagy ja­vítása céljából mértéket sem ve­het. Átalakítást csak jogosult ipa­rossal végeztethet. A miniszter a felsoroltakon kívül más szakmára is kiterjeszt­heti a tilalmat, amely a képesí­téshez kötött ipar munkakörébe tartozik. Az illetékes miniszter a tanonc­iskolái oktatás eredményessége érdekében rendelettel szabályoz­hatja, hogy az évnek mely szaká­ban szabad tanszerzödést kötni és segédi vizsgálatot tartani. A tanoncidő szabályozása. A tanidő általában nem lehet Jó szemüveg, jó fényképezőgép, jó fényképkidolgozás BÁNFAI optika és fotó szaküzletében. Pécs, Zalaegerszeg. ELfl Az ipartörvény reformja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom