Zalamegyei Ujság, 1936. január-március (19. évfolyam, 1-75. szám)
1936-02-09 / 33. szám
4. Zalamegyei Újság 1936. február 9. A göcseji művészet Párisban. Páris, február hó. Hogy eljutott ide, azt bizonyítom. Hogy milyen utón ? Hát az a felelet, amit erre a kérdésre adhatok, valóban egyszerű. Minden postánál, közlekedési eszköznél biztosabb és gyorsabb utón: a szeretet szárnyain. Ezt azt utat valóban ajánlhatom mindenkinek, annak, aki küldeni akar, annak is, aki kapni akar. Nagyszerűen beválik, én rendkívül meg vagyok vele elégedve. Az ember nem csinál mást, csak füttyent egyet a szeretet postásának és hipp-hopp, itt van a kívánt dolog. Ugyanígy lehet indítani is. Különösen most jó ezt tudni, mikor az országhatárokon kérlelhetetlen vámosok szedik a dézsmát, kiviteli és behozatali engedélyekre van szükség, a szállítást pedig méregdrágán kell megfizetni s az árú akkor is elakadhat a hóban. Ezzel szemben a szeretet vasútja nem kér vámárúnyilatkozatot, nem rakja mérlegre a küldeményt, nem bár- cáz, nem bruttóz, nem nettóz, postása nem igényel borravalót, szárnyára kapja a dolgot s szellő hátán, napsugárban, zivatarban, sötétségben, villámfényben elviszi azt oda, ahova csak szeretné a küldő. Csak ...! Hát igen, épen ezen van a hangsúly, ne azt mondjuk, hogy akarom, hanem szeretném. Mert a szeretet postása nem az akarat parancsszavára hallgat, hanem a szeretet kérésére. Általában a szeretetre. Zala vármegye alispánja küldött nekem még 1934 márciusában 10 göcseji felvételből álló levelezőlapsorozatot „abban a reményben, I hogy szívesen fogadja főtisztelendő úr“. De mégir milyen szívesen fogadtam azt! Öméltóságára most is hálával gondolok ezért a figyelméért. A felvételeket Serényi Árpád készítette s hogy a legszebb, legérdekesebb délnyugatzalai helyek és tárgyak a legmesteribb kivitelben voltak a lapokon, azt mondanom sem kell. Serényi Árpád művészetét nemcsak Zalaegerszegen és Zala megyében, hanem az egész országban és az ország határain túl is igen előnyösen ismerik már. Páris, Milánó, Tokio, Róma, Antwerpen, Zaragoza, Göteborg, Trondhjem, Gödöllő csak egy- egy állomás az ő művészetének fejlődésében, mely igen lendületes a Parnassus felé! — No de messzire kanyarodtam. Egyelőre Párisban vagyunk. Ámbár a nagylelkűen nekem juttatott göcseji lapok — sajnos — már nincsenek mind Párisban, nálam meg egyetlen egy sincs azokból, de azt is megsúghatom, hogy az új gazdák nem magyarok; müvé- szetkedvelő és nagy magyarbarát franciák kezéhez jutottak el a lapok s azt hiszem, hogy ha pillanatnyilag Göcsejnek nem is hoznak anyagi hasznot az idegen- forgalom emelésével — hiszen olyan messze esik Zala az lie de France-tói s útközben oly sok csábítóan szép tájék vonzza az utast! — erkölcsi hasznot és előnyt jelentenek hazánknak és Göcsejországnak is. Göcsejország! kedves, tiszta, szép szüzföld. Meghazudtolom önmagamat. Mégsem esik oly távol Páristól, hiszen azt a címet adtam cikkemnek, hogy a göcseji népművészet Párisban. Tehát van itt is valami Göcsejből. Nem sok, de valami, tehát már nem esik messze Paristól. A szeretet szárnya gyorsan beutazta a távolságokat és kapcsot létesített Páris és Göcsej között. Azok az említett lapok és más sok szép göcseji felvétel, amelyeket időnkint Serényi barátom röpít hozzám, díszítették már Páris igen előkelő palotájának, a Caisse de Compensation de la Region Parisienne (Párisvidéki Szociális Gondozó Pénztár) hipermodern épülettömbjének belső falait s csodálatot váltottak ki a magyar népművészet és a göcseji tájak szépsége iránt. Nem hiszem, hogy az elismerés csupán udvarias bók lett volna. Más tárgyak is voltak ott, amelyek most szobámat diszitik. Több népművészeti munka egészen sajátos színezéssel, pl. egy nagyszerű fa- kulcs, amelyet a zalaegerszegi 89. sz. Csány cserkészek faragtak. Én nem tudom biztosan, hogy ] a téglapiros és nefelejtskék színek valóban göcseji szinek-e, tény az, hogy az én göcseji kulacsomon uralkodnak s ebből a francia ízlés tüstént rokonságot állapit meg a gall szinérzékkel. Kiállítottuk a kustánszegi zsuppos ház tetőhomlokzatát. Ha tévednék a kusztánszegi elnevezésben, bocsánatot kérek, de én úgy emlékszem, hogy a készítő és adományozó cserkészek azt mondották, hogy Kustánszegen van az eredeti. Vagy Pajzsszegen ? Én ugyan egész nyugodt lélekkel azt mondottam a kérdezőknek, hogy Göcsejben vannak ilyen háztetők. Talán tág lelkiismeretre vall az ilyen „tágértelmű“ nyilatkozat, de mintha én Rédics, Résznek környékén szintén láttam volna zsupp- fedeles „füstös“ házakat. Mumorra pedig határozottan emlékszem. Nagy baj, hogy a göcseji Ízlés szerint faragott papirvágó késeim anyira megnyerték a tetszést, hogy Párisba érkezésük után nyomban gazdát cseréltek. No, de ezt a Csány cserkészeknek nem szabad megtudniok, mert én ajándékba kaptam tőlük azokat, ajándékot pedig igazán tilos tovább ajándékozni, mert örök-harag lesz belőle. Én pedig ezt, már mint a Csány cserkészekkel való örök-haragot, semmikép nem birnám ki, meg aztán „jogilag“ is furcsa helyzet alakulna ki, hiszen a csapat karácsonyi meglepetésül tiszteletbeli parancsnokává választott alig másfélhónapja. Ezt azonban már hangosan mondom, hogy mindenki meghallja, a Csány-cserkészek is, mert bár eddig alázatos léleknek hittem magamat, minden divatos disz- polgárság és díszoklevél halálos és engeszthetetlen ellenségének, tiszteletbeli parancsnoki oklevelemre rendkívül büszke vagyok és fűnek- fának elújságolom a dolgot és bánt, ha valaki még nem tudja. Két helyen is kiállításra kerülti oV/edéS7 az a csinos, szivalaku, piros! —----ke lméből készült párna, amely= hanyagul a kanapéra vetve azt r -----m sr riSL* Äii magyar emberben, hogy „borsoskából“ van és meg lehet enni. Jaj, talán, itt elírtam magam és most Vér-Bulcsú valóban göcseji leszármozottjai gyanakvóan gondolnak rám: hiszen ez nem is göcseji szó, ez a „borsoska“, tehát az iró sem göcseji. Gyanakvásuk igazolt. Én mátyusföldi vagyok, apám családja baranyai, anyámé csallóközi, ideig-óráig Párisban lakom, de Göcsejt szeretem és azt hiszem, hogy mátyusföldi születéssel és szavakkal is szolgálhatom. Borsoska, a Mátyusföldén mézeskalácsot jelent s a vásárokon színezett cu- korsávokkal, képekkel tükrökkel díszített bábukat, lovakat, sziveket borsoska vásárfia néven ajándékozgatnak egymásnak. Talán fölösleges a magyarázat, mert lehetséges, hogy Zalában épugy ismerik ezt az elnevezést, mint Mátyusföldén, a szokást legalább is bizonyosan. Hát ez a szóban lévő és az eredeti díszítése miatt borsoskára emlékeztető, zalaegerszegi származású párna Párisban nagy tetszést aratott. A Lille-i kiállításon pedig, amelyet a püspöki intézmények palotájának nagytermében rendeztek meg az én kitűnő északfranciaországi paptestvérem, Uhl Antal főtisztelendő ur és Nagy Ilona missziós hölgy, majdnem bajba juttatta a kiállításnak, amely egyben szere- tetvásár is volt, buzgó megrende- zőit. Egymásután jelentkeztek az érdeklődő s vételre kész franciák. Végre ki kellett függeszteni a párnára, egy Vendu-Eladva cédulát. A párna készítője és nagylelkű adományozója ott Zalaegerszegen, ha e sorokat olvassa, bizonnyal meg fog bocsátani ezért a turpisságért, annál is inkább, mivel nem én követtem el azt, továbbá, mert ezennel is bizonyítom, hogy a párna igy visszakerülhet jogos tulajdonosához és várja az újabb kiállítást, amelyet valószínűen március elsején rendezünk meg a párisi Magyar Házban. Budapest székesfőváros idegen- forgalmi irodája remekben készült naptárakat küld azoknak az idegenek, akik érdeklődnek hazánk szépségei iránt. E naptárak szebbnél-szebb felvételeket hoznak s nemcsak Budapest, hanem a magyar föld természeti és művészeti gazdaságát mutatják be; a franciáknak természetesen franciául irt magyarázó sorokkal. Alig várom már, hogy egyszer göcseji felvételt is lássak a naptárban. Nem zalaegerszegi városrészeket, hanem valami különleges, jellegzetes göcseji képet. Göcsej még töretlen föld, kevés idegen láb taposta és szépségei az újdonság varázslatos erejével hatnak. A székesfőváros 1937-es otthonos ízléses és nem drága, kedvező feltételekkel is kapható KOPSTEIN bútoráruházban Kérjen árajánlatot I
