Zalamegyei Ujság, 1935. április-június (18. évfolyam, 77-147. szám)

1935-05-22 / 117. szám

2 Zalame^yei üjsag J935 május 22. A magyar katolicizmus helyzete. A Schönere Zukunft cikke. A tekintélyes Schönere Zukunft (azelőtt Das neue Reich) május 12-i számában Hans Heiner dr. tollából feltűnő cikket közöl a magyar katolicizmus jelen viszo­nyairól. Leírja, minő nagy győ­zelmet aratott a NÉP az általá­nos választások során, mig a katolikus párt meggyengült. „Job­ban fogja-e kielégíteni a katolikus kívánalmakat Gömbös pártja, mint a kereszténypárt tette ?" — kér­dezi, „Egyesek mondják, de a jelek mást mutatnak“ — ez a felelet. Feltűnő, hogy bizonyos kedve­zések történnek a protestantizmus és a zsidóság javára, a katoliciz­mus hátrányára. Ma a kilenc minisztériumból hat protestáns vezetés alatt áll; a három kato­likusból is egy érvénytelen házas- ságu. Ezt az utóbbit ép akkor nevezték ki miniszternek, amikor Serédi prímás házassági javasla­tát a legerősebben vitatták a katolikus és protestáns körökben. Egy elvált és újra házasodó ka­tolikusnak ez a kinevezése úgy tűnik fel, mintha eleve szembe­helyezkednének a házasságvéde­lemmel. A fontos állásokra mesz- sze az arányszámon felül hívnak meg nem katolikusokat vagy olyan katolikusokat, akik vallá­sukat nem veázik komolyan. Legutoljára hat személyiség kapta meg a kegyelmes címmel járó I. osztályú magyar érdemkeresz­tet : egy katolikus püspök, 2 protestáns felekezeti fő, egy har­madik protestáns, két zsidó kar- tellvezér. A protestánsok között van az a Ravasz László, aki ép egyidejűleg élesen támadta a házasságreform katolikus elgon­dolásait. Erősen hangsúlyozzák főként a reformnemzedék oldalán a szo­ciális haladást — folytatja a lap. Ezzel szemben tény a nagyban­kokkal kéz a kézben haladás. Ezek teljesítményeik ellenében újabb és újabb kedvezésekhez jutnak és bizony a Quadragesimo Anno-tói messze vannak Magyar- országon. Választási sárslmek Vas megye közgyűlése előtt. Sportemberek! hogy bajnokok legyetek, órát, ékszert órásnál vegyelek! Vas vármegye törvényhatósági bizottsága most tartotta tavaszi közgyűlését. Ostffy Lajos főispán megnyitójában arról beszélt, hogy a választások Vas megyében arány­lag nyugodtan folytak le és elég volt a rend fentartására 200 csend­őr, mig másutt 2 kerületre 800 csendőr kellett. Az alispáni jelentés vitájában Willesits Ferenc őriszentpéteri plébános az őriszentpéteri válasz­tásokat tette szóvá. Kérdezte, tud-e arról a főispán, hogy csendőrök hurcolták végig a falun a katoli­kus papot, misét csak csendőri felügyelet mellett tudott mondani. Az arató munkások felizgatása ellen hozott szabályok alapján jártak el a katolikus papok ellen. Ragályos beteg cédulát helyezett el egy vármegyei tisztviselő és a körorvos Kondorfán olyan házra, amelybe egyik sem lépett be s ezen a c men megakadályozták az ott lakók szavazását. Felsőbb utasításra egy ismeretlen ember előre levizsgáztatta a választókat, hogy kire szavaznak. Emiatt az ellenzéki szavazók csak úgy tud­tak bejutni a szavazóhelyiségbe, ha a kormánypárti jelöltet mond­ták be és az illető az esetről fel­vett jegyzőkönyv aláírását felsőbb utasításra hivatkozva megtagad­ta. Megtorlást kívánt a főispán­tól. Ostffy L^jos dr. főispán vála­szában hangoztatta, hogy ebben a vármegyében a lakosság 80 szá­zaléka katolikus, tehát elképzel­hetetlen, hogy akár ő, akár az alis­pán tudatosan olyan intézkedése­ket tett volna, melyek a katolikus papság ellen irányultak. Ha a vá­lasztások alatt hozzá, vagy az alispánhoz panasz érkezett, azt azonnal orvosolták. Horváth Kál­mán dr. alispán szintén azt vá­laszolta, hogy a felmerült pana­szokat azonnal orvosolta. Agyonütötte m nagybátyját egy vnumori legény. Mumor községben végzetes ro- konháboruság játszódott le. Ko­vács László fiatal mumori föld­műves lelke szomszédos nagy­bátyjának, Kovács Jánosnak tel­kével. A napokban Kovács László a két telket elválasztó kerítést javította. A kerítés kissé áthajol) az öreg Kovács telkére, ami Ko_. vács Jánosnak nem tetszett, mert" emiatt a kaput nehezen tudta be­zárni. A két férfi ezen összeve­szett, Kovács Lásílő a vita hevé­ben lécet ragadott fel és azzal alaposan fejbevágta nagybátyját. Kovács Jánost beszállították a zalaegerszegi kórházba, ahol meg­halt. Kovács Lászlót letartóztatták a csendőrök és átadták a zala­egerszegi ügyészségnek. s-> nn ^nn ----------------- * ^ ~ ^ ^ Be fejeződtek Keszthelyen az országos gazdászbajnokságok. A Keszthelyi Gazdasági Aka­démia Atlétikai Clubjának ren­dezésében lezajlott országos gaz- dászbajnoki versenyek végered­ménye a következő: Vivás. Csapatverseny 1. Deb­recen, 2. Keszthely, 3. Magyaró­vár. Egyéni verseny 1. Dreiszi- ger József Keszthely, 2. Horváth Béla Magyaróvár, 3. Salzger László Keszthely, 4. Mold Béla Keszthely, 5. Patay Pál Debrecen 6. Costan Kamiiló, Céllövészet. Csapatverseny I. Debrecen (tavalyi bajnok), 2. Keszthely. Egyéni verseny l.Kiss József Debrecen (tavalyi bajnok) 2. Zoltán János Debrecen, 3. Széchenyi Gábor gróf Keszthely, 4. Kwaysser István Debrecen, 5. Eyssen Imre Keszthely. Kombi­nált verseny 1, Smiiliár György Keszthely, 2. Eyssen Imre Keszt­hely. Az egyéni összeredmény győztese Keszthely. Tennisz. Férfi egyes 1. Satz­Fény képéazeti cikkek és fényképfelvételek kidolfssásinak síi küzlafta BÁNFAI BÉLA látszerési ZALAEGERSZEG ger László Keszthely, 2. Zdebor- sky György Magyaróvár, 3, Széche­nyi Gábor gróf Keszthely, 4. Thaly Kálmán Magyaróvár. Férfi páros 1. Széchenyi—Satzger Keszthely, 2. Csipkay—Zdeborsky Magyar­óvár, 3. Segesváry—Weress Deb­recen. Csapatverseny 1. Keszt­hely, 2. Magyaróvár, 3. Debrecen. Atlétika. Sulylökés. 1 Sárváry József Magyaróvár 13 36, 2. Kán­tor László Keszthely 12.95, 3. Vörös István Magyaróvár 12.13. Rúdugrás. 1. Szappanos And­rás Debrecen 320 cm, 2. Hadady György Debrecen 310 cm, 3. Szondy István Magyaróvár 300 cm. Távolugrás. 1. Vermes Vilmos Debrecen 666, 2. Szondy István Magyaróvár 6.49, 3. Szappanos András Debrecen 5.97. 1500 m. síkfutás 1. Kovács József Debrecen, 2. Balogh Ist­ván Debrecen, 3. Mike Imre Magyaróvár. 100 m. síkfutás 1. Vermes Vil­mos Debrecen 1106, 2. Nagy László Keszibeiy 12*01, 3. Csá- vássy Miklós Debrecen 12 02. Diszkoszvetés. 1. Vörös István Magyaróvár 4010, 2. Kántor László Keszthely 39 25, 3. Sár­váry József Magyaróvár 36 06. Magasugrás. 1. Komáromy Ist­ván Keszthely 170, 2. Vermes Vilmos Debrecen 165, 3. Domon­kos József Magyaróvár 165. Gerely vetés. 1. Balogh István Debrecen 53*55, 2. Ratkovics Jó­zsef Magyaróvár 48*20, 3. Sárvá­ry József Magyaróvár 46 91. 200 m. síkfutás. 1. Vermes Vilmos Debrecen 23 06, 2. Csá- vássy Miklós Debrecen 24 03, 3. Nagy László Keszthely 24 03. 800 m. síkfutás 1. Kovács Jó­zsef Debrecen, 2. Kovács Jenő Debrecen, 3. Mike Imre Magyar­óvár. Hármasugrás. 1. Vermes Vil­mos Debrecen 13 00, 2. Kabányi Jenő Magyaróvár 12 58, 3. Ko­vács Ferenc Debrecen 12 33. 4x100 m. staféta. 1. Debrecen 47*2, 2. Keszthely 48 00. A végeredmény szerint Debre­cen szerzett 12 első, 6 második, 5 harmadik, Keszthely 7 első, 7 második, 4 harmadik, Magyar­óvár 2 első, 7 második és 8 harmadik helyezést. (Hj.) A vitézek Rákóczi-ünnepélye. A Zalavármegye Vitézi Társa­dalmi Bizottsága a zalaegerszegi Jókai utcai állami elemi iskola dísztermében május 25-én (szom­baton) esti 8 órai kezdettel II. Rákóczi Ferenc Emlékünnepet rendez. A műsor a közetkező: 1. Himnusz. 2. Megnyitót mond vitéz Bol­dogfai Farkas Sándor m. kir. ezredes, székkapitány. 3. „Amikor a tárogató harsant“. Történeti korkép ének és zene­számokkal. Előadja: v. Barnabás István dr. kir. tanfelügyelő, Zala­vármegye Vitézi Társadalmi Bi­zottságának elnöke. 4. Thaly Kálmán: Rákóczi bú­csúja cimü versét szavalj i Farkas Ferenc felsőkereskedelmi iskolai tanár. 5. Tárogatón előadott kurucda- lok. 6. Móra László: Rákóczi cimű versét szavalja Boldogfai Farkas. Tamás áll, el. iskolai 1. o. tanuló. 7. Farkas Imre: Rákóczi induló cimü versét szavalja Kaszaházi Éva áll. el. iskolai IV. o. tanuló. 8. Sétapalotás. Bemutatják a zalaegerszegi II. körzeti áll. etemi iskola növendékei. (A táncot be­tanította : Kerekes Jolán áll. elemi iskolai tanítónő. 9. Hiszekegy. A sétapalotást Kiss Károly ci­gányzenekara kiséri. Szünetben régi kurucdalokat játszik. Előadás után a tiszti és legénységi vitézek és nemzetes asszonyok részvételé­vel bajtársi összejövetel az Arany Bárány éttermében. A műsor ára 20 fillér. Fenyőket díszfa és virágzó bokrokat, rózsákat, sövénycserjéket, cserepes virágokat, csokrokat, koszorúkat, a legszebb kivitelben és legol­csóbban szerezhet be id, Petemann József és Károly 60 éve fennálló kertészetében lagjUnlzsín, Báthory utca 22. szis. Vidékra is. HÖLGYEK i Szép és tartós frizurát VEJtASZTÓ hfllgyfoárás* készít Wlassics es Petőfi utca sáros.

Next

/
Oldalképek
Tartalom