Zalamegyei Ujság, 1935. április-június (18. évfolyam, 77-147. szám)
1935-05-18 / 114. szám
2 Zalarreeyeí Újság (935 május 18. A távozó leventék nevében Mátis László búcsúzott. Utódjául gróf Széchenyi Bélát ajánlotta, akit az ifjúság lelkesedéssel meg is választott. Gróf Széchenyi Béla néhány közvetlen meleg szóban köszönetét mondott a bizalomért, kérte a prior és tanári kar támogatását, végül a jubilálót éltette. A praxi banda Pleidell István assistens, prímás, vezetése melleit szebbnél szebb magyar nótákkal gyönyörköd ette a megjelenteket. A senior remek bőrkötésű albumot nyújtott át Kukuljevic dr. nak, amelyen fémlemezve vésve ott diszlik az Emerikána tiszti karának és vezetőinek névaláírása, albumban pedig a fényképe. A szép ünnepélyt a Himnusz hangjai zárták be. Zrinyi-napok Nagykanizsán. Nagykanizsa mindig büszkén vallotta magát a Zrínyiek városának s magas kultusszal áldozott a hős család emlékének. Ei a kultusz hatja át a város ez évi idegenforgalmi ünnepéi is, melyei pünkösdkor rendeznek. Az ünnepségek tengelyében a 40 éves fennállásához elérkezett Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör jubiláns diszünnepélye áll, amely hű képét fogja adni a város magas színvonalú zenei és irodalmi kultúrájának. Virágos kocsikorzó, lovas- és kocsiversenyek, a kani zsai népviselet és népszokások bemutatása, a 20-as honvéd és a 48 as közös ezredek bajtársi köreinek s a piarista és kereskedel- mista diákszövetségnek találkozói, a kanizsai járási elemi iskolák nép ér, nemzeti viseletbe öltözött kétszólamu énekkarainak kisdales- versenye és az összes nagykanizsai iskolák s a már külföldön is hires „kiskanizsai sáskacsapat“ együttes tornaünnepélye képezik a dús pregramm főbb számait. A Zrinyi-napok Jkaimával az ország minden részéből 50%-os kedvezménnyel lehetNagykanizsára utazni. A féláru jegy négy napig érvényes s a váltásához szükséges igazolvány 70 fillérért az összes dunántúli és budapesti menetjegyirodákban kapható, vagy ugyan ezen összeg beküldése ellenében a város idegenforgalmi irodájától is igényelhető. HA SZERETI A JÓT IÁVÉT GYARMATINÁL VEGYEN 10 dg fin. kevarék 1-20, de kaphat már SO f.tői felfelé is. Május végéig még bs lehat jslsntsni a fagykárokat. Esterházy Móric gróf felszólalása a Házban. - A kormány intézkedósai a fagykárosultak érdekében. Budapest, május 17. A képvi- telőház tegnapi ülésén Esterházy Móric gróf felvilágosítást kért a fagykár sújtotta vidékek helyzetéről és azokról a tervbe vett intézkedésekről, amelyek a károsult vidékek megsegítésére szolgálnak. Darányi Ká mán földművelésügyi miniszter válaszolt a felszólalásra. Még nem lehet teljes képet kapni a kárról, de a jelek szerint az kisebo, mint az első jelentések mutatták. Tapolca vidékén 50—60%-iól szóltak az első jelentések, de a tényleges kár csak 35%. A rozs és bu a még kiheverheti a fagyot. A kormány a rászorult gazdáknak 18 havi kamatmentes hitel keretében növényvédő s ereket ad, ezenkívül 5.0C0 mázsa pétisót nyújt 12-40 pengő helyett 10 Az új költségvetési évben a I multévinél nagyobb arányú ut- | építéseket akarnak végrehajtani j mind az állam, mind a törvény- j hatóságok. A 15 milliói beruházási összeg terhére pedig a Máv síncseréket akar végrehajtani. Az állam, (a törvényhatóságok és a MÁV munkálataihoz az eddiginél nagyobb mennyiségű kőanyagra lesz szükség. A megnövekedett mennyiségű kőanyagnak minél megfelelőbb módon va ó bizlosi- tása érdekében bizottság vizsgálja felül a kőbányákat. A bizottság, amely a MÁV, a Földhitelintézet, a műegyetem, az iparfelügyelet és egyéb szakintézmények kiküldötteiből fog állani 8—10 hét alatt 35—40 bányát vizsgál meg. A vizsgálatok, egy-egy bányára legalább két teljes napot tervbe véve, a kőbányák üzemének egész komplexumára ki fognak terjedni. A geológusok és a petrografusok alapos vizsgálat alá fogják venni a kőbányák kőzetei*, a kőrétegek stb. fekvését, a legjobb kőanya gok lelőhelyeit és megjelölik azokat a bányarészeket,^amelyeket az elkövetkező nagyobb közszáliitá- sokhoz a fejtésre legalkalmasabpengős árban. Az ujravetés céljára vetőmaghile t ad a 20 holdon aluli gazdáknak. A gazdaadósságok lekintetében a végrehajtási eljárásban megfelelő védelmi intézkedéseket lesznek a gazdák érdekében. Felhívják a pénzintézeteket, hogy ha a védett gazda a fagykár miatt nem tud fizetni, ne kérjék a védettség törlését. Ha az intézetek nem tesznek eleget a felhívásnak, akkor kormányrendelet következik. Aki adóleirás céljából elmu'asztotla bejelenteni a fagykárt, ezt még május végéig megteheti. Indokolt esetben az adó és egyéb tartozásokra nézve egyéni elbírálás alapján megfelelő könnyítéseket léptetnek éleibe. Igyekeznek munkaalkalmat teremteni. baknak és kőanyag tekintetében a legmegfelelőbbnek találnak. A kövekből mindenütt különböző mintákat vesznek^ Egyben az ugyancsak a bizottságban résztvevő állami és államvasuti stb. kőátvevő szakközegeknek nyomban megfelelő irányítást is adnak. Az iparfelügyeleti szakküldötlek a kőzúzó, kőtörö stb. gépeket, majd a biztonságvédelmi berendezéseket veszik alapos vizsgálat alá, egyben kiterjed még a vizsgálat a bányák szociális viszonyaira is: a munkabérek, munkásjóléti intézmények stb. viszonyaira, végül pedig, mindezeket egybefoglalva, megállapítják az egyes üzemek teljesítőképességét, megvizsgálják ár- kalkulációkat, stb. stb. Szóba fognak kerülni a szállítási költsé gek is s e tekintetben a közlekedési vállalatok, vasú', hajózás stb. képviselőivel is érintkezésbe lép nek. Ha még megmelitjüfe, hogy megbeszélések lesznek még a vizsgálatok során az egyes kőbányák legmegfelelőbb szállítási körzetének elvben való esetleges kijelölése tekintetében is, máris megállapítható, hogy a kereskedelemügyi minisztériumnak ez az új akciója úgy a köbánvaiparnak, mint az útépítkezések minél megfelelőbb lebonyolításának bizonyára hasznára fog válni. A vasárnapi templomi hangverseny a sokszólamú, polifonikus énekkari művészet csarnokává avatja Zalaegerszeg másfélszázados nagytemplomát, Pjdánvi Biró Már on püspök, Zalaegerszeg utolsó veszprémi főpásztorának ékes ajándékát. Zalaegerszeg az első város, amely vendégül iá'ja a szombat- helyi Schola Canlorum Palestrina- karát. A fiatal, de már nagynevű énekkar meghívásának gondo'ata Zala leglelkesebb muzsikusának, Németh József karnagynak lelkében azonnal elhatározó erővel fogant meg a kar ehő nyilvános hangversenyén, a múlt év december 8 án, a szombathelyi székes- egyházban. Országos, sőt nemzetközi jelentőségű zenei esemény és zenei sitter volt ez a hangverseny. Száz énekes: 70 fiú, 30 felnőtt, valamennyi ihletve a Múzsák csókjától, akkor szólaltatta meg — első Ízben Rómán kivül! — a halhatatlan Palestrina emberorgonáját : a magyar ég alatt. Megszólaltatta pedig tüneményes íveléssel, szinte egyetlen szárnyalással szökve fel a magasságos égbe. Az énekesek biztos tudása, hanganyaguk kiműveltsége és áradó lelkisége a fiatal karnagy, Werner Alajos teológiai és zenei doktor, fanatikus célratörésének gyümölcse. Rövid 15 havi készülettel — ennek az időnek is negyedrészét a srervezés és az alap- iskolázás munkája emésztette fel — évek becsületére váló művészi teljesítménnyel lepték meg a zenei világot. Műsor: 1. Palestrina- Laudate Dominum. 5 szólamra. 2. ViCiOrid: Ave Maria. 4 sz. 3. Palestrina : O quantus iuclus. 4 sz. 4. Victoria : Tenebrae factae sunt. 5. Palestrina: Alleluja. Tulerunl Dominum. 5 sz. 6. Ingegneri: Velum templi. 4 sz. 7. Ingegneri: Vinea. 8. Victoria: Animam meam4sz. 9. Victoria: Caligaverunt. 4 sz. 10. Palestrina : Bonum est. 5 sz. Kézimunka9 fiié, storok, teritök olcsó vására Havasnál Zalaegerszeg. Tartós ondolálás tökéletes szépségétteljes garanciával végzem VEItASZTÓ hölgyfodrász. Fényképészeti cikkek és fényképfelvétel ek kidolgozásának szaküzlets BÁNFAI BÉLA' látszeréss ZALAEGERSZEG Bizottság vizsgálja meg a balatoni bányákat. Erőt, egészséget, frisseséget ad a kitűnő a> izQ fehérképi arany kávékeverék. Fehérképi Csemegeházban fehérképi Mentege áruháziban-