Zalamegyei Ujság, 1935. április-június (18. évfolyam, 77-147. szám)
1935-06-04 / 127. szám
2 Zalamegyei Újság i935 junius 4. i színpad megvilágítása mind slyan jelenségek, amelyek a szent iitkoknak mély értelmét érzékelőik. Különösen kedves a Kará- :sony, a kisded ringatásának hű visszaadásával, az ismert kedves »Menyből az Angyal“-lal és a bemutatás, amikor az öreg Simeon áldó dicsérő szavai után fényben ragyog a — kereszt is. Természetesen a másik három titok is nagyszerűen kifejező. A nagyszámú közönség mélységes áhítattal nézte végig a szép képeket, amelyekhez, valamint az egész ünnepélyhez teljesen méltó volt az a nagyszabású záróbeszéd, amit Horváth Irén, a kongregáció prefektája mondott. Magyarázta az ünnep jelentőségét és köszönetét mondott a szereplőknek a művészi teljesítményért, a közönségnek pedig az érdeklődésért. A szépen megrendezett ünnepélyért minden elismerés megilleti a Leánykongregációt, az ösz- szes szereplőket, az egyházi vegyeskart ép ugy, mint a szólóénekeseket és Turcsányi Sipos Margit tanitónőképzői tanárnőt, aki a mozdulatok betanításával biztosította a kórus sikeres szereplését. A gimnázium nagysikerű tornaünnepélye. A zalaegerszegi reálgimnázium vasárnap délután ^tartotta évzáró tornaünnepélyét a Move pályán hatalmas közönség jelenlétében. Az ünnepély szép felvonulással kezdődött, majd a Magyar Hiszekegy elhangzása után az I.—VII. osztály tornászai igen szép és precíz zenés szabadgyakorlatot mutatlak be. Az intézet válogatott tornászai előbb a nyújtón, később pedig a korláton mutatták be tu dásukat. Néhány, határozottan értékes mutatványt láttunk. Különösen nagy sikert aratott a felső osztályok mozgásos gimnasztikája, amelynek szépsége mindenkit megkapott, s egyúttal arról is meggyőzte a közönséget, hogy a gimnáziumban teljesen modern testnevelés folyik. Derűt keltett az alsóosztályok tréfás stafétája és tetszett a humorban is bővelkedő talajtorna. A különböző gúlák bizonyították még a tornászok ügyességét. Minden szám után felzugott a taps. A tornaünnepélyt díjkiosztás, a Himnusz és elvonulás fejezte be. Amint azt már a múltban is megállapítottuk, Obitz Károly testnevelési tanár kezében igen jó helyen van a gimnáziumi testnevelés és megilleti az elismerés a szép eredményért. A tornaünnepélyen nem csak új számokat láttunk, de tapasztaltuk a gimnáziumi testnevelés jelentős fejlődését is. — Kongregációs jelvények kaphatók a Zrínyi könyvkereskedésben. Előadás a Vasutasok Körében a közlekedés fejlődéséről. A Zalaegerszegi Vasutasok Köre szépen sikerült szavaló és fölolvasó estet rendezett szombaton este Rózsaliget utcai székházában. Bárki Jenő, ügyvezető el nöke üdvözlő szavai után Fekete Ferenc ügyesen elszavalta „A vasutasok“ c. verset, majd Dö mötör Géza igen érdekes és ta nulságos előadásban ismertette a közlekedés fejlődését a legrégibb időktől napjainkig. Kitért úgy a szárazföldi, mint a vizi közlekedési eszközökre, rámutatott azoknak folytonos tökéletesítésére, ami a kuliura fejlődésével párhuzamosan történt. Az ember a fo kozódó szükségleteknek megfelelően tökéletesítette és tökéletesíti a közlekedési eszközöket, hogy minél könnyebben és kényelme sebben végezhesse a termelés munkáját, a termelvények szálli tását és utazásait. Részletesen szólott hazánk közlekedésügyének fejlődéséről. Rámutatott az autónak és repülőgépnek rohamos térhódításaira és mély sajnálkozással em'ékezett meg arról, hogy hazánk szétdarabolásával közlekedési esz közeinkből milyen óriási mennyiség került ádáz ellenségeink kezébe. Végre kifejezte reményé', hogy elérkezik még az a kor, amikor elrabolt bérceinknek halotti csendjét és a rónák némaságát ismét a mi mozdonyainknak füttye hasilja ketté, a mi vo natainknak zakatolása teszi hangossá. A lelkes tapsokkat jutalmazott előadást Somogyi Imre hatásos szavalata követte. „Üzenet er- délyből“ cimü költeményt adta elő A minden tekintetben jól sikerült est Bárki Jenő ügyvezető elnök köszönő szavaival végződött. Rövid táviratok. Gömbös miniszterelnök ma vette kézhez Eckhardt megbizot- tainak levelét és az ügyben való képviseletével Tahy László és Antal István államtitkárokat bízta meg. — Az egyházi vagyon elkobzásáról szóló híreket Preszly Elemér államtitkár tegnap Pest- szentlőrincen határozottan megcáfolta. A kormány ennek még csak a gondolatával sem foglalkozik, mert tudja, mivel tartozik az Egyház iránt. — A belud- zsisztáni földrengésnek 40 ezer halottja van. — A román király jogkörének kiterjesztése érdekébe alkotmányreformot tervez. Tartós ondolálás tökéletes szépségét teljes garanciával végzem VERASZTÓ hölgyfodrász. Pfinhisdre vásároljon mélyen leszállított árakon férfi szövetet, nyakkendőig inget Verseny Áruházban (Arany Bárány épület.) SZENZÁCIÓS SZÉPET ÉS TARTÓSAT D A U E ÚJDONSÁG 8 pengőért ^ANTÁL' Gáspárnál, Kossuth-u. 19. Fényképészeti cikkek és fényképfelvétel ek kidolgozásának szaküzlete BÁNFAI BÉLA látszerész ZALAEGERSZEG HÍREK Június 4 Kedd Róm. kát. és új görög |Kar. sz. Fér. Prot. Kerénz Izr. Szíván 3 1 Napkelte 4 óra 06 perc. Nyugszik 7 óra 51 perckor. IDŐ: Gyenge déli légáramlás, változó felhőzet, helyenként zápor és zivatar esetleg jég, a hőmérséklet emelkedik. ^uniu^^l Szomorú időponthoz értünk. Holnap, junius 4 én, a trianoni átok tizenötödik évfordulója virrad ránk. Emlékezzünk ! De ne csak ezen a napon idézzük a világtörténelem legbecstelenebb dátumát, hanem mindennap százszor meg százszor gondoljunk rá. És aszerint cselekedjünk. — Steiner Miklós az új csornai prépost. A csornai premontrei prépostválasztás ügyében meghozták a döntést. A rendtársak többségének bizalma Steiner Miklós szonbathelyi c. főigazgató személyében összpontosuli, s igy Noots Hubert apostoli adminisztrátor őt jelentette ki a csornai premontrei rend megválasztott prépostjának. — Kongreganista tagavatás. A zalaegerszegi reálgimnázium Mária Kongregációja vasárnap tag- avatást tartott a ferences templomban. Pehm József apátplépános 36 kongreganistát avatott fel. A tagavaläst ünnepély követte a gimnáziumban. Sipos János mondott szép ünnepi beszédet, Vecsey Lajos dr. hittanár pedig záróbeszédet. A műsort énekszámok és Pais Lászlónak, valamint Uiberacker Károlynak ügyes szavalatai egészítették ki. — Útügyi kongresszus Vasárnap Kaposvárott útügyi kongresszus volt, amelyen vármegyénkből vitéz Tabódy Tibor főispán, Bődy Zoltán alispán és Bereczky Vilmos, az államépité- szeii hivatal főnöke vettek részt. Az alispán és Bereczky főmérnök vasárnap este hazaérkeztek, a főispán azonban Kaposvárról Budapestre utazott és csak kedden este érkezik vissza székhelyére. — Birói kinevezések. A kormányzó Czuboly Gyula dr. kapuvári járásbirósági elnököt a nagy- kanizsai törvényszékhez tanácselnökké, Cséry Géza dr. lengyeltóti ügyvédet a kanizsai járásbírósághoz járásbiróvá nevezte ki. Nehéz selyemingek II pengőért Tóth szabónál* — A keszthelyi pedagógiai szemináriumról helyszűke miatt következő számunkban adunk tudósítást. Erőt, egészséget, frisseséget ad a kitűnő izü fehérképi arany kávékeverék. Fehérképi Csemegeházban fehérképi csemege áruházában