Zalamegyei Ujság, 1935. április-június (18. évfolyam, 77-147. szám)

1935-04-09 / 82. szám

4 Zalamegyei Újság 1935 április 9. Fantáziáját és Kéler Csokonay nyitányát adta elő. Ennek a bá­rom számnak előadása a Move zenekar eddigi legjobb teljesítmé­nye volt. Gondos betanulás, pre­cíz előadás, lendület jellemezték a zenekar játékát, A vontatott előadás, ami néha tapasztalható volt a Move zenekarnál, most szinte teljesen elmaradt. Bálint Béla karnagyot elismerés illeti meg a szombati teljesítményért. Szerepelt még a műsoron Kul­csár Mária, akinek meleg, színes hangja az Ave Maria előadásában pompásan érvényesült. Az őszinte tapsokat teljesen megérdemelte. Művészi énekét Fürtös Lajos és Németh Zsigmond dr. kisérték kifogástalanul. A megjelent közepes számú közönség megértő volt. Sokat tapsolt és melegen ünnepelte a zenekart, valamint Varga Tibort és Kulcsár Máriát. Az egyes szá­mokat Darnay László konferálta be. HÍREK Róm. kát. és új görög B. Konrád Eupszik vt. Izr. S. Th. 6 Napkelte 5 óra 25 perc. Nyug­szik 6 óra 40 perckor. IDŐ: Élénkebb délnyugati lég­áramlás, helyenként, főleg nyuga­ton és északon eső, a hőmérsék­let kissé emelkedik. — Harangszentolés. A zala- szabari plébániatemplom harang­ját ünnepélyes keretek között szentelte meg P. Czirfusz Vikto- rin nagykanizsai ferences plébá­nos. — Halálozások, özv. marosi Nagy Istvánná, született egyhá- zasbiki Dervarits Vilma f. hó 8-án 69 éves korában Puszta- szentlászlón elhunyt. A megbol­dogult nagyasszony temetése 10-én d. e. 9 órakor lesz a pusztaszent- lászlói családi sírboltba. Kiterjedt és előkelő rokonság, köztük a Nagy és Pörneczi családok gyászolják. —Nádossy Imre dr. országos rendőrfőkapi tány 63, Kádár Lehel, a Nemzeti Újság és a Szózat volt szerkesz­tője, a Magyarság munkatársa 51 éves korában Budapesten elhalá­lozott. — Gyógyszertáradomány zás. A közigazgatási bizottság köz­egészségügyi albizottsága a volt Hrabovszky gyógyszertár jogát Sperlágh Lóránt oki. gyógysze­résznek adományozta. — Esterházy Móric gróf átvette mandátumát. A tapol­cai kerülőt kereszténypárli kép­viselője, Esterházy Móric gróf lelkes ünneplés közepette vette át mandátumát. A képviselő be­szédében hangoztatta, hogy ezen­túl is mindent elkövet a körűiét népe érdekében, s dolgozik ren­dületlenül tovább az országos politikában. Az ünnepi bankett elmaradt, s helyette a képviselő 600 pengőt adott a szegény gyermekek ebédeitetési akciójára. Tartó« ondolálóa tökéletes szépségétteljee garanciával végzem VERASZTÓ hölgy fodrász. A békeszorzidéack módosítása. London, április 8. A lapok úgy tudják, hogy a stresai konfe­rencián Mussolini javaslatot ter­jeszt elő a békeszerződések olyan módosítása érdekében, hogy Ma­gyarország, Ausztria és Bulgária ismét fegyverkezhessenek. Érdekes, hogy ez ellen egyetlen angol lap sem tiltakozik. — Eljegyzés. Kende Cecu és Tima Tibor dr. jegyesek (Minden külön értesítés helyett). — Iskolabezárások. Influenza miatt a zalabaksai, kisbucsai és nemassándorházai iskolákat bezár­ták. — A Passió összes szerep­lőit kéri a rendezőség, hogy hét­főn, azaz 8-án az összpróbára tel­jes számban pontosan 8 órakor megjelenni szíveskedjenek. — Somssich Antal vissza­lépett. A kiskomáromi kerület­ben elmarad a pótválasztás, mert Somssich Antal gróf pártonkivüli jelölt visszalépett és igy Drézdy Győző kormánypárti jelölt tekint­hető a megválasztott képviselőnek. — Iparos nagygyűlés. A ba- latonmenti iparosak április 14-én Balalonfüreden nagygyűlést tar­tanak, melyen a balatoni iparos­kérdéseket vitatják meg. — A tapelca-keszthelyl vas - útvonal átépítése befejezés előtt áll. A munkával előreláthatóan május 15-re készülnek el és attól kezdve nagyobb szerelvények is 60 kilóméteres sebességgel közle­kedhetnek az átépített vonalon. — Székelési zavarok, vas­tagbélhurut, puffad'ság, félelem­érzés, bódultság, migrén és álta­lános rosszullét esetén a rendkí­vül eayhén ható természetes „Fe­renc József“ keserüviz a gyo­mor és a bélcsatorna tartalmát gyorsan kiüríti, a bélmirigyek működését élénkiti, a vérkiringést előmozdítja s tartós megkönnyeb­bülést szerez. Gyomor- és bél­specialisták a Ferenc József vi­zet, úgy férfiaknál, mint nőknél és gyermekeknél teljes eredmény- nyel alkalmazzák. Uj balatoai hajó. A balaton­füredi hajőépitő üzemben új ba­latoni hajót építenek, mely a luxus-igényeket is kielégíti. Vizre- bocsátása hamarosan magtörténik. — Motorkerékpárazorencsét- lenség. Kálmán Jenő és ifj. Opitz Lajos keszthelyi fiatalemberek motorkerékpáron Kaposvárra igye­keztek. Mesztegnyő községnél a motorkerékpár felborult és Opilz Lajos életveszélyes sérüléseket szenvedett, a gépet vezető Kál­mán Jenő azonban csak könnyeb ben sebesült meg. — öngyilkos póstaaltiszt. Raffai István 64 éves keszthelyi nyug. póstaaltiszt öngyilkossági szándékkal a kútba ugrott és be- lefuladt. Tettét idegbaja miatt követte el. Jó karban levő kerékpárt vennék. Cim a kiadóban. | Tökéletes gép és gépnélküli j [ D A U E R leszállított árban j VERASZTÓ hölgyfodrásznál. LAKBEREfiiDEZES otthonos ízléses és nem drága, ked­vező feltételekkel is kapható i KOPSTEIN bútoráruházban i \m Kérjen árajánlatot ! — A Georgicon Gazdasági Kör-április 5 én tartotta IX. szik­ülését, melyen Flóderer Sándor kisérletflgyi igazgató „A mérges gázok használata a gyakorlati életben, különös tekintettel a mezőgazdaságra és hadi célokra“ cimen tartott igen élvezetes és osztatlan érdeklődést kiváltó elő­adást. A gyűlés második száma felolvasás volt „A méz kémiája* cimen, tartotta Buday Jolán III. é. halig. Tárgyalta a méz alkotó elemeit, tulajdonságait, jelentősé­gét és felhasználási irányait. A nagy tetszést aratót felolvasáshoz számos hozzászólás történt. (Fló­derer Sándor vegykisérleti igaz­gató, Náray Andor védnöktanár, Ejury Lajos dr. ny. gazd. akad. rendes tanár, jászóváry János dr. gazd. akad. rondes tanár ré­széről), melyből kitűnt, hogy a méz külkereskedelmi fontossága elismert, különösen akkor, ha az egységes minőségű. Befejezésül Molnár Andor 1. é. halig, novel­lát olvasott fel a palócok életéből. — Gépjármű szemle.'A kö­zeli hetekben Zala megyében felülvizsgálják a gépjárműveket. A felülvizsgálat a következő sor­rendben történik: április 16—18- ig a nagykanizsai, április 24-26- ig a keszthelyi, május 2-án a nagykanizsai, pacsai és letenyei járási, 3-án a novai és alsólend- vai járási, május 8—9-én a ta­polcai járási gépjármüveket vizs­gálják felül. Május 10-én Zala­egerszegen a Zalaegerszeg városi és járási, 15—16-án a balaton­füredi, 18-én a sümegi járási gé­peket vizsgálják. — Kabos Gyuláról újat írni csak szuperlativusok alkalmazá- val lehetne. A Hippolyt sorsát ö döntötte el s ahol főszerepet ját­szott, ott minden magyar film siker volt. A Meseautó után az Emmiben az aranyos humoru S pulusr vigjátékában Kabos talán még kabosabb, mint minden ed­digi darabjában. Korponai had­nagy ur édesapjának jószágkor- mányzója, vagy balkeze ö, akit a mulatós hadnagy megfékezésére küldenek. Nos, ő fékez, de ho­gyan ? Az Emmi Ígérkezik az idei dús aratásu magyar szezon legszebb filmjének. Vidéki garni- zon, ahol a mulatós, aőcsábitó hadnagy ur beleszeret az ezredes ur fruska lányába. Mennyi han­gulat és költészet, cigányzene és vidám kacagás. Eredet! angol minőségű I pepiinek ■ legújabb divatu | mintákban. P I 80. BRAUH ás TÁRSA cégnél. Színház. MIMI. Miminek választania kellett a sikert ígérő művészpálya és vőlegénye között. A férfit vá­lasztotta. A darab meséje külön­ben nem fontos, mert az egész operett a zene mellett a táncmu­tatványokra és a kápráztató ki­állításra épült fel. Kallés Évi és Szabó F. László sikerült páros jelenete megnyug­tató volt, a fáncszámok viharos (etssést arattak. A jó zene és a szereplők lelkes játéka jó szóra­kozást nyújtott a színházat zsú­folásig megtöltő közönségnek. Ma „Az Abbé“ van műsoron filléres helyárakkal. Ez az értékes színmű megérdemli a telt h£zat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom