Zalamegyei Ujság, 1935. április-június (18. évfolyam, 77-147. szám)

1935-04-03 / 77. szám

2 Zalamegyei Újság Í935 április 3. Rossini Subát Mater című fen- léges müvét énekelte a tőle meg­szokott ntgy mívéiii készséggel, zongorán kisérte Kehrer Béla karnagy. A közönség szönni nem aktré tapssal köszönte meg a művészi produkciót. Kreutz József káplán a Credo egyházi elnöke lépett ezután a lámpák elé és sajnálattal adta tudomására a közönségntk, hogy Szőke Gyula dr. felsőházi tag a Credo világi elnöke nem jöhetett el, de helyette Kukuljevic József dr. akad. r. tanár fogja az ünnepi előadását megtartani a családvé­delemről. Az egy óráig tartó rög­tönzött előadást a közönség mind végig élénk figyelemmel é* oda­adással hallgatta. Az előadó elő­adásában kitért a házasság szent­ségének keletkezésére, annak is­teni eredetére, clválas/thatatlan- aágára ; statisztikai adatokkal mu­tatta ki a válással járó katasztró­fákat az elzüllések mértékét, az öngyilkosságok elhsrapódzását és szt mind a megszüli erkölcsökre l hitetlenségre, az egykére és az egymást megnemértésre vezeti vissza, a gyermekek helytelen ne­velésére, a rossz példaadásra, a né meg nem beciülétére és a nő lesülyedésére. Ezután Lancsák Gyula, Ha raszli Sándor, Várhelyi Ferenc, Kelemen László és Nyirő János adták elő igtn ügyes játékban a Füstbe ment tervet, amit a kö zönség nagy tetszéssel fogadott. A pápai himnusszal fejeződött be a jól sikerült kulturest. Kézimunka, fiié, storok, toritök | olcsó vására Havasnál I Zalaegerszeg. Fenyőket díszfa és virágzó bokrokat, rózsákat, sövénycserjéket, eserspas oirágokeft, csokrokét, koezereket, a legszebb kivitelben és legol­csóbban szerezhet be id. Peterim Józsii it Kiről; 00 éve fennálló kertészetében Ma^jkanlzsin, Báthory aíca IS. bIb. Vidéke« ia. Kollektiv biztonsági egyezményen dolgoznak Périeben. Paris, április 2. Félhivatalos jelentés szerint a külügyminiszté­riumban a stresai nagyhatalmi ér­tekezlet előkészítésével és a kol­lektiv biztonsági rendszer formába öntéséval foglalkoznak. Hír sze­rint Anglia és Olaszország sem ellenzik az egyezményt, ^melybe Oroszországot is bekapcsolják s csatlakozásra hívják fel Német­országot és Lengyelországot. Páris, április 2. Lengyelország értesilette a Népszövetséget, hogy a tanács rendkívüli összehívást nem helyesli. London, április 2. Eden lord Moszkvából megérkezett Wersóbe és ma megkezdte tárgyalásait a lengyel államférfiakkal. Az angol lapok megállapítják, hogy Eden moszkvai tárgyalása eredménnyel járt, mert meggyő­ződött arról, hogy a szovjet hivő a kollektív biztonsági egyezmény­nek. A lapok híradása szerint Litvi­nov megígérte Edennek, hogy a szovjet beszünteti a kommunista propagandát Angllábán és a vi- ; lég más részein. Nagysiimu kaphatóimat rendültük ki e kerületekbe. Lofoglák a nyilasok faézeégí eesniSIf. A holnapi zalai választásokra nagyszabású rendészeti előzészü leteket tettek. Azokból a megyék­ből, amelyekben mér vasárnap megvolt a választás, igen sjk csendért rendeltek át Zala me­gyébe és elosztották éket a kerü­letekbe. Ma délelőtt Zalaegersze­gen szünet nélkül vonultak At a csendőrök, útban a kerület köz ségei felé. Hasonló megerősítések történtek más kerületekben is. A zalaegerszegi honvédzászlóalj nagy részét szintén kivezényelték kü­lönbőzé községekbe. A zalaeger­szegi zászlóalj egy része a vas­megyei községekben látja cl a karhatalmi szolgálatot. A választásokkal kapcsolatban m» feltűnő intézkedések történtek. Azokban a kerületekben, ahol a nyilasok is induljak, nagyon sok községben biztonsági őrizetbe vették a nyilasok bizalmi embe­reit és községi vezetőit. A nyilas jelöltek a főispán közbelépését kérték az intézkedés ellen, hivat­kozva arra, hogy a bizalmiak előállítása ktaehetíenné teszi szá­mukra a szavazás ellenőrzését. Kik voltok többség bon m OTI-ban ? Több esetbin bemutatták szí a helytelen gazdálkodást, melyei az OTI-ban a szociáldemokrata több­ség I éven keresztül folytatott, melynek a segítségévei szanálták nem csak tönk szélén álló szer­vezeteiket, hanem segítettek né hány háztulajdonos nagy kapita­listán, valamint a nagybankokat is jelentékeny haszonhoz juttat­ták a munkások és iparosok ke serves fillérei árán. A Nemzeti Blokk vezetői országszerte ismer­tették a hazafiat munkásság gyű­lésein azokat az adatokat, melyek minden beszédnél ékesebben bi­zonyítják azt, hogy az OT1 meg­érett arra, hogy oda bevonuljon a felvilágosodás, a nemzeti szellem BANFAlBEU klsteto ^rvényeaüíésének lehetősége él elpusztuljon az a párturalom, mely a maga marxista ideológiá­jával eddig megölte ezt a felhő­karcoló tornyu épületet. A Nemzeti Blokk harca az egész ország hazafias munkás­sága részéről nigy megértésre talált és ez a tény főleg vidéken nagy rémületben tartja a szociál­demokrata fökorifeusokat olyany- nyira, hogy maholnap még azt ia letagadják, hogy valami közük volt valamikor az OT1 intézmény- hez. Ezt bizonyítja az a körlevél is, melyet az egri szociáldemo­kraták, vagy ahogyan a körlevelet aláírták, az „egri szervezett mun­kások választási bizottsága,“ kül­dött széjjel a kisiparosokaak és munkátoknak, melyben azt állít­ják, hogy a Nemzeti Blokk volt többségben az OTI önkormány­zatában és ha az intézmény mű­ködése nem elégítette ki a mun­kásokat, akkor annak a Nemzeti Blokk az oka. Ennél képtelenebb hazugságot, nem hisszük, hogy más, mint a szociáldemokraták, le mernének nyomtatni. Mindenki által tudott dolog, hogy az önkormányzat általános ipari választói csoport­jának 153 tagja van. Ebből 35 tartozott a Nemzett Blokkhoz. Több mint 100 vallotta magát a Mint minden úgy a böjti ám is a legolcsóbb a Fehérképi Csemegehézban 1 doboz sznrdiai* 20 Hllér, 1 fsroaagi hal 80 fillér, 1 kg. trapista sajt N 40 _________________________Ä ikéwé ■nlR&9ubf|b*n i& v&x«t. Sportemberek! ho gy bajnokok legyetek, órát, ékszert Tiki órásaAl vegyetek! szociáldemokratákhoz tartozónak. Ebbál a kö.- levélből, még egy nagyon érdekes dolog állapítható meg. Ez is azt igazolja, hegy az OTI tartalék millióinak hevafor- ditása kérdésében tifeglalt állás­pontunk volt a helyes, a szoci­áldemokraták bér házvásárlási és építési politikájával szemben. Ugyanis az egri szociáldemokra­ták — a fővárosi vezércivtársak felfogásával szemben, — úgy mint a Nemzeti Biokk, kislakásos építkezéseknek a hívei és az öregségi ágazat tartaléktőkéjének ilyen célokra való kihelyezését hangsúlyozzák. Ezek a szociáldemokraták — ugylátszik — már csak névleg szociáldemokraták. A marxi ids- •légia szerint mindenkiből prole­tárt kell csinálni, mert, akinek nincsen semmije, csak az alkal­mas arra, hogy vörös forradalmár legyen. Csak a teljesen tulajdon nélküli embereket lehet rohamra vinni a polgári társadalom ellen. Ezek pedig hajlandók — lehet, csak a választás előtt — hogy pozíciójukat megtarthassák az OTI ban, teljesen átvenni a Nem­zeti Blokk [programiját mert a világszerte levitézlatt neciáde- mokrácia törekvéseit a magyar munkásság gyomra — különösen vidéken — nem veszi be. Ezért követeli a kislaka*#* építkezések­hez a kölcsönök folyósítását, jól­lehet, hogy ezzel elleniéibe kerül­nek önmagukkal, a vezérekkel és végcéljukkal is. Érdekessége a körlevélnek az, hogy abban ma­guk dicsekssznek ti a budapesti Tisza Kílmán-téri bérházépítkezé­sekkel, csak a kész szakszervo- zeti házak vásárlásáról halig ttnak mélj bölcstséggel. A szociáldemokraták letagadják eddigi többségüket és adják az ellenzékit, hogy ezzel is megté­vesszék a magyar, a magyarul is gondolkozé munkásságot. Ez azon­ban ezúttal nem fog sikerülni nekik. Ebből a választási harcból, áprilii hó 14 én és 15-én, a nem­zeti gondolatnak kell kikerülni győztesen. A vidéki szájbörip3ro- sok hazugságaikért is ezen a na­pon fogják elvenni jutalmukat. T8kél«t«s gép ém gépnélkail DAUER iMcállitati árban VIRáltTÓ hllgjfeáráMcnál. — Kongregációi kaphatók a Zrínyi ksopésben. jelvények kSnyvkg­fehértépi caeraege áruháza I

Next

/
Oldalképek
Tartalom