Zalamegyei Ujság, 1935. január-március (18. évfolyam, 1-73. szám)
1935-03-30 / 73. szám
2. Zalassegyd Ufaág 1935 március 30. A fővárosi ajánlások. Budapest, március 29. A fővá ■ rosban a airtok ma nyújtották bt ajánlásaikat. A kormánypárt 110.000, a kereszténypárt 56.000, a szabadelvű párt 35.000, a szociáldemokrata párt 24.000, a Friedrich-Origer blokk 21.000, a nemzeti radikális párt 18 000 ajánlást nyújtott be. Már edd g több az ajánlások száma 50,000* el, mint a szavazóké. Az ország területén eddig mintegy 50 egyhangú mandátum van, s ennek túlnyomó része kormánypárti. H koraskedilmi minisiférlym» ban m g§fuf& fagyasztani ázassak iaszáiiitáaaiiaS fogSaikaznai?. Az elmúlt hónapokban feltűnően visszaesett a gyufafogyasztás. Ezt szakembérek részben a fogyasztási cikkek forgalmának általán«* csökkenésével, az öngynj tók használaténak elterjedésével magyarázzák. A gyufaírösztöt, az érdekelt nagykereskedőket, sőt a kincstárt is foglalkoztatja a kérdés. Szeretnének valami olyan megoldási találni, amellyel legalább régben pótolni lehetne az elmarad forgalmat. Mcgbiztntó helyen nyert értesülésünk alapján igen érdekes hirt közölhetünk. Az egyik a kereskedelemügyi minisztériumhoz tartozik, ügy értesülünk, hogy a kereskedelem ügyi minisztérium belkereskedelmi osztálya már Fabinyi Tihamér minisztersége alatt foglalkozni kezdett a gyufa fogyasztást árának leszállításával és ezt a programot örökölte Bornemisza miniszter is. Erről a kérdésről részletek még nem szivárogtak“ ki, de valószínű, hogy a közeljövőben még sokat fogja foglalkoz- talui az érdekelteket. Azok a támadások, melyek az elmúlt években a gyufatröszt ellen elhangzottak, jobbára az árpolitika körül mozogtak, jóllehet a gyufa ára és egy skatulya tartalma rendeletben van meghatározva és a gvufatröszt csak ennek a rendele nek az intézkedéseihez alkal- mazkodhatik. Ha le akarják szállítani a gyufa árát, azt inkább czak az {adó rovására tehetik, minthogy a gyufa árában sokkal kövesebb a gyufa anyaga és az előállítási költség, mint az adó. Az adó csökkentése pedig a pénzügyminisztertől függ. A kérdés megoldása tehát nem olyan egyszerű. Közelebbi megoldásnak látszik az a másik terv, amelyiknek szintén az a célja, hogy a gyufafogyasztást fokozza. Úgy tudjuk — bár hivata'os információ nincs róla, — hogy a Magyar Általános Gyufaipari Rt. újtipusu gyufa forgalombahozatalának gondolatával foglalkozik. Az új gyufa ára mindössze két fillér lenne és — természetesen — a mai csomagolású gyufánál kevesebb szálat, úgy tudjuk, 14- et tartalmazna. A MAG1RT abból az elgondolásból indul ki az új gyufatipus bevezetésénél, hogy a közönség könnyebben fog kiadni 2 fillért gyufáért, mint 6 fillért, mégha a kis csomag aránylag kevesebb gyufát tartalmaz is, mint a nagy csomag harmadrésze. A MAGIRT előterjesztése — hír szerint — már az illetékes minisztériumban van, mert onnan kell az engedélyt megkapnia az újfajte gyufa gyártására és forgalombahozata- iára. RSvid táviratok A belga miniszterelnök 'bejelentette a parlamentben, hogy Belgium leiér az aranyalaprói és a belga pénz értékét leszállítják. — Kozma belügyminiszter 100 ezer pengő segélyt folyósított gyermekvédelmi célokra. Ebből sokat kap a Stefánia Szövetség. — Bállá Aladár nyug. miniszter 63 éves karában meg- hait — A prágai német követség előtt heves kommunista tüntetés volt. A rendőrség gumibotokkal verte szét a zavargókat. iCé&iffVtuvikéga, fiié, storok, térítők Q | c © Ó W St © 3 3 Hav ti © sí á 81 Zalaegerszeg A Move hangversenye. Közöltük már, hogy a Move zenekara április 6-án rendezi ez- idei hangversenyét az Egyházi Ének- és Zeneegyesület k.tünő vegyeskarának közreműködésével e neves vidéki mivészek: Varga Tibor hegedű- és D«áki Ferenc dr. zongoraművész részvételével. Bálint Béla, a zenek.'r agilis karnagya a mintegy húsz tagból áüó és komoiy zenei értéket képviselő együttessel serényen folytatja a próbákat, hogy az előadás valóban művészi magaslaton álljon. A zenekari számokat az olasz operairodalom legkiválóbb mestereinek müveiből állították össze. Előadásra kerül Rossini Sevillai boibéiy Című vigopeiájának nyi lánya és Verdi Traviala-jának fantáziája. Hallhatjuk azonban Kéler Csokenay nyitányát is, a magyar zeneszerzés egyik legszebb ékességé’. Dicsérettel kell. már most is megemlékeznünk arról a lázas igyckvésről és nagy szorgalom ról, amit a zenekar tagjai a pró bákksl kifejtenek. Szinte csudá latos, hogy ebben a politikai feszültséggel annyira telitett idő ben is vannak ilyen, pihenést nyújtó kulturszigetek s vannak önzetlen emberek, akik a rendelkezésükre álló csekély szabad időben is tanulnak, fáradnak elsősorban mások, de a maguk gyönyöiüségére is, hogy a zene lelket gyönyörködtető ritmusában merüljenek el. Reméljük, hogy az az igazán méltó érdeklődés, amely a Move zenekarának működére iránt ed dig is minden alkalommal megnyilvánult, mosl sem csökken és az április 6-iki hangverseny a hozzáfűzött várakozásokat teljes mértékben kielégíti. Hallottunk már nagyobb, hatalmasabb zenei felkészültséggel rendelkező zenekarokat; ez igaz. Ámde a Move zenekara is csak jót, csak szépet produkált mindig és — a miénk. Ápoljuk a miénket, hogy fejlődjék, virágozzék. A hangversenyt a Kulturházbati rendezik. Jegyek elővételben már kaphatók a Zrínyi könyvkereskedésben és a Move-ban. Saj&t káigxiSésfi férfi In- Isjek íegkény*»«bb Ízlést is j kielégítik. P 2 90-tűi. BRAUN és TÁRSA cégnél* HÍREK Márclas 30 c Szombat Rém. kát. és új görög Kerény. Prot. Izidor Izr. Susan 25 Napkelte 5 óra 45 perc. Nyugszik 6 óra 25 perckor. IDŐ: Élénk nyugati északnyugati szél, válíozó felhőzet, sok helyen, főleg az ország északi felén, eső, a hegyeken esetleg hó, további lehűlés. — Lelkigyakorlatok. A Notre Darm; ianitónék^pzö és polgári leányiskola lelkigyakorlatai csütörtökön délután kezdődtek Németh Imre, kőszegi róm. kát. tanítónőképp intézeti igazgató vezetésével. Az áll. felsőkereskedelmi iskolának ma délután kezdődött lelkigyakorlatait Farkas Sándor novai plébános vezeti. — Személyi hir Vitéz Tabódy Tibor főispán ma a zalai kerületek meglátogatására vidékre utazóit. Este érkezik vissza. — Adománygyűjtési enge dély. Az alispán megengedte, hogy a zalaegerszegi Stefánia Szövetség 41. sz. anya- és csecsemővédő intézet gondozása alá tartozó anyák, csecsemők kisdedek felruházására, tápszerekkel, vándorládával való ellátása és a betegeknek kvarcfónnyel való kezdésének elősegítése céljára szükséges anyagi eszközök részbeni megszerzése céljából 1935. évi május hó 2., 3., 4. napján gyüjtöivekkel Zalaegerszeg m. város területén pénzbeli adományokai gyűjthessen. — Passió próba. A Kulfurbázban ma este 8 órakor Passió összejövetel. Kérik a szereplők pontos megjelenését. — Iskolabezárások. Nátha lázjárvány miatt további intézkedésig bezárták a kapolcsi, köveskáli, kustányi és zalauávarnoki iskolákat. Czobor Mátyás polgár- mester pedig előlerjesztést tett a zalaegerszegi két ovoda bezáiá- sára. Erdífe!iiosei§eég volt összes helyiségei és egy bútorozott szoba olcsó árért bérbeadó. Egy használt és egy teljesen újított, kitűnő biiliárd eladó Kummer Gyulánál. ar_-._A.zsi Köszönetnyilvánítás. Mindszoknak, kik felejthetetlen drága jó édes anyánk, nagyanyánk özv. Stibernik Ferencné szül. Mózes inna temetésén részt vettek és mély fájdalmunkat jóleső részvétükkel enyhíteni igyekeztek, fogadják ezúton a leg- hálásobb különélünk nyilvánítását. Zalaegerszeg, 1935. március 29. Szigligeti család. Mint minden úgy a böjti áru is a legoícsóbb a ■ . V.. — ■ ' V 1 doboz szardínia 26 fillér, 1 farsangi hal 39 fillér, 1 kg. trapisía sajt i 4© A kává nsInSa-ifegben is vssot. fehérképi csemege áruháza