Zalamegyei Ujság, 1935. január-március (18. évfolyam, 1-73. szám)
1935-03-22 / 67. szám
í935 március 22. Zai?.megyei Ujtóg 3 HÍREK Xáreiis 22 Péntek Rém. kát. és áj görög Gen. Kat. Prot. Vazul. Irr. Susan 16 Napkelte C éra 01 pere. Nyugszik 6 éra 14 pereker. IDŐ: Nyugati szél, keleten némi felhősödés, a hőmérséklet kissé csökken. — A főispán látogatásai Nagykanizsán. Vitéz Tabódy Tibor főispánt az installációja alkalmival nála tiez tclgö vitézek meghívták a nagykanizsai járási vitézeknek március 26 iki műsoros estjére, amit a városi színházban rendeznek. A főispán örömmel fogadta el a meghívást és megígérte, hogy az esten résztvesz. — A választások lezajlása után a főispán a hagyományos bemutatkozás céljából szintén leutazik Nagykanizsára. — Személyi hir. Paulini Béla iró, a Gyöngyösbokréta Szövetség országos elnöke ma Zalaegerszegre érkezett és a Göcseji Hét alkalmával rendezendő Gö- csejibokréía ügyében megbeszéléseket folytatott a polgármesterrel. — Bútort jól és olcsón csak a nagykanizsai Kopstein bu toráruházában vásárolhatunk. — Sebestyén Jenő temetése. Á hirtelen elhunyt Sebestyén Jenőt tegnap délután temették el a zalaegerszegi ujtametőben igen nagy részvét mellett. A szertartást Rohn Ernő káplán végezte papi segédlettel. A temetésen nagy számban jelentek meg azok, akik egykor az ellenforradalmi mozgalomban Sebestyén Jenével együtt vettek részt. A sírnál Fangler Béla mondott megható gyászbeszédet, melyben utalt a közös küzdelmekre. — Egyelőre nem kapható kislakásépltési kölcsön. A kereskedelmi miniszter egy feliratra közölte, hogy ezidő szerint családi lakóházak építésének támogatására hitel nincs és ilyen kölcsönt csak akkor folyósíthatnak, ha majd újabb fedezet áll rendelkezésre. A kérvények addig is beadhatók, s azokat előjegyzésbe veszik a későbbi elintézés végett. Rúzsát magastörzsü- és bokoralakban, díszfát, díszcserjét, éwslfiwirágot kiváló fajtákban, elsőrendű minőségben szállít Schrikksr Sándor fslskolájs, Alsó- tekercs, u. p. Lepsény. — Makacs székrekedés, vas- tagbélkatarus, gyomorbaj, puffadás, vértorlódás, sárgaság, aranyeres csomók, csipőfájás eseteiben a természetes „Ferenc József“ ksserüviz, reggel és este egy-egy kis pohárral bevéve, rendkívül becses háziszer. — Az izr. istentisztelet Zalaegerszegen péntek este f órakor kezdődik. — A zalaegerszegi Izr. Jó tékony Leányegylet f. hó 21 én, csütörtökön este háromnegyed 9 órai kezdettel az izr. hitközségi székház tanácstermében liceális előadást rendez, ahol Móra Jáne3 gimn. tanár „A magyar irodalom. A magyar lyra Ady Endréig“ címen ad elő. Belépődíj nincs. Vendégeket szívesen Iát az egylet vezetősége. Jövő csütörtökön lesz a magyar irodalmi előadássorozat utolsó, befejező része, amikor Móra tanár Ady Endréről és Mécs Lászlóról (art előadást. A selyem Marskin a leg nagyabb divat, muri lágy. eaéaü n a h * a minéaégQ j anyag, kakáira ia alkalmas. P 8-80. BRAUN és TÁRSA] cégnél. ____________ ___ — A bazitai varrótanfolyam bezárása. Bazitán, mint azt megírtuk, kéthónapos szabás-varrás tanfolyam volt, amely most ért véget. Ez alkalommal kiállítás keretében mutatták be a nö vendékek, mit tanultak és mit dolgoztak két hónap alatt. A kiállítást Huhn Gyula tanító, a tanfolyam megszervezője és helyi felügyelője nyitotta meg és zárta be. Rózsás Ferencné tanfolyamhallgató Geiling Margit oktatónak, Vörös Teréz pedig Huhn Gyula helyi felügyelőnek mondott köszönetét a fáradozásáért. A közönség nagy tetszéssel fogadta a kiállítást. Tökéletes gép és gópaélküli DAUER Isszállitott árban VER ÁSÍTÓ hilgyfadrásznál. — Románia fegyverkezése. Románia végül megegyezett a Skoda-gyárral. 1930 ban kötött a román kormány különböző ágyuk és municié szállításáról szerződést a Skodával, a megrendelés értéke 1040 millió cseh- korona volt, de a közbejött bo nyodalmak miatt a leszállításra sor nem került. A Skoda-gyár ezért 150 millió csehkorona kártérítést követelt. Most 606 millió csehkorona értékű ágyú és mu nició szállításában egyeztek meg, amire a Skoda-gyár kártérítési követelését elejtette. Románia nyolc év alatt fizeti ki uj megrendelését. — Emésztési gyengeség, vér- szegénység, lesoványodás, sápadtság, mirigybetegségek, bőrkiütések, kelések, furunkulusok eseteiben a természetes „Ferenc József“ keserűviz szabályozza a belek annyira fontos működését. Az orvosi tudomány számos ve- zérférfia meggyőződött arról, hogy a valódi Ferenc József viz hatása mindig kitünően bevállik. — A halászati tilalmat a Balatonon a földművelésügyi miniszter ebben az évben egy hónapban, az április 16-tói május 15-ig terjedő időszakban állapította meg. Kérje még ma a Dr. 6ETKER-féie legújabban megjelent FÉNYKÉPES RECEPTKÖNYVET, melyet ingyen és bérmentve küld kívánságára ; dr. Oetker tápszergyár, Budapest, VIII,Conti-u25 Tartós ondolálás tökéletes szépség ét teljes garanciával végzem VERASZTÓ hölgyfodrász. — Hajtásban is szabad szalonkát lőni. A földművelési miniszter a szalonka hajtásban való lövésének tilalmát egy évre feloldotta, tehát mától kezdődően a szalonkát hajtásban is szabad lőni. Mennyi a pótadó az ország 45 megyei városában ? A belügyminisztériumban készült hivatalét összeállítás szerint az ország 45 menyei városának pétadó kulcsa az alábbi: 35°/o a pótadó Salgótarjánban, 42% Rákospalolán, 46% Kaposvárott, Szentendrén és Szolnokon, 48% Vácot», Újpesten, Mohácson és Gyöngyösön. 49% Balassagyarmaton, Békéscsabán, Budafokon és Cegléden, 50% Esztergomban, Kispesten, Komáromban, Pápán, Pesztszant- erzsébeten, Szombathelyen, Zalaegerszegen és Egerben, 52% Szekszárdon, 58%. Nyíregyházán, 64% Mezőtúron és Karcagon, 68% Sátoraljaújhelyen, 72% Gyulán, Kiskunhalason és Kisújszálláson, 74% Nagykőrösön, 79% Kalocsán és Szentesen, 80% Kőszegen, 82% Csongrádon, 85% Hajdúböszörményben és Turkevén, 100% Hajdúnánáson, 105% Jászberényben, 106% Hajduhadházán, 110% Makón, 116% Hajdúszoboszlón, 125% Kiskunfélegyházán. HEZOLITE RAPID SZENZÁCIÓJA «88 FILLÉRES NA8Y TUBUS Nem reklámcsomagolás. A közönség érdokét akarom szolgálni, hogy mindenki használhassa a moat már oly népszerű HEZOLITE RAPID arcápoló gyorsborotvakrémet. Tavábbra is forgalomban marad a 24 FILLÉRES próbadoboz és ennek a 88 filléres tubusnak ax árából ie visszatérítem az üres próbadoboz árát. Mindenkinek alkalma van tehát kookázat nélkül meggyőződni, hogy a HEZOLITE RAPID arcápoló gyorsborotva krémmel viz, szappan és ecset nélkül I PERC ALATT a legkényesebb arcot is tökéletesen raegborotvál- hatja. A Hezsllte Rapid borotválkozásoal arcát bársonyossá, üdévé teszi és megszünteti az aro száraz felkapartságát. Kapható minden szaküzletben és a készitó dr. Holezer vegyész illatszertárban, Teréz-körtít 8. ElaőrendQ trappistái ^ajl I leg l‘?Q P Németh Laci 3 doboz szardínia 85 fillér. ízletes farsangi héring I drb 40 fillér. Különféle sajtok: Ementáli, Groy, rogueforte, quargli stb. Legolcsóbban kapható: esemsgs üzletében.