Zalamegyei Ujság, 1935. január-március (18. évfolyam, 1-73. szám)

1935-03-19 / 64. szám

19? 5 március 19. Zaiamegyei Újság 3 A zalaegerszegi választókerü­let népe Farkas Tibor dr. és a királyság gondolata mellett. A legitimista jelölt nsgysikorü gyűlései Nagylen­gyelben, Zelalöwfin és Cséesbozsokon. — Választási hírek a megyéből. — A második választási vasárnap az egész országban igen élénk voll, a pártok mindenfelé számos gyűlést tartottak. A zalaegerszegi kerületben Farkas Tibor dr. pár- tonkivüli ellenzéki jelölt vasárnap tartotta az első nagyobb gyűlése­ket. Ahol csak megfordult, szere tettel, megértéssel fogadták és különösen helyesléssel találkozott programmjának az a része, hogy hive a törvényes királyságnak és a király mielőbbi visszatérésének. A gyűlések közönsége lelkesen tüntetett a király mellett, bizony­ságául annak, hogy' Zala megye erőssége a legitimista gendoiat- nak. Délelőtt 11 órakor Farkas Ti­ber dr. Nagylengyelben jelent meg, ahol többszáz főnyi tömeg jelent meg a templomtéren. H e r o 1 d József plébános nyitotta meg a gyűlést. Hálával emléke zett meg a volt képviselőről, Kray István báréról, majd a választók figyelmébe ajánlotta Farkas Ti­bort, akit ugyanaz az alkotmányos gondolat vezérel, mint elődjét. Farkas Tibor dr. szólalt fel ezután általános figyelem köze­pette. Visszautasította a kormány­pártnak azt a beállítását, hegy ő ide tolakodott a kerületbe. Azt hiszi, hogy neki, a zalai ember­nek, akinek ősei az itteni válasz­tókkal együtt évszázadok óta túr­ják a zalai földet, talán mégis csak van létjogosultsága ebben a kerületben. Az a vélemény, hegy leghelyesebb, ha minden kerület saját kerületéből választ képviselőt. Azt a képviselő’, akinek itt van a gyökere, a választók bármikor számadásra szólíthatják fel, de hogyan kérhetik számon a mesz- sziről jött ember ígéreteit. Ellenzéke a kormánynak, mert az a véleménye, hegy a közéletbe több tisztességet, igazságot és szereteíet keli belevinni és mert nem látja a biztosítékát annak, hogy az ország, a nép bajain gyökeresen segítenének. Az ország sorsa nem for­dulhat jobbra, amig a trónra vissza nem ültetjük a magyar királyt (Hosszantartó lelkes éljenzés). Sokan, akik a törvényes király­ságnak eddig ellenségei voltak, most már szívesen kiásnák két kezükkel is a monarchiát, Rámutatott ő már hosszú évek­kel ezelőtt a bajek forrására, rámutatott, hegy túlméretezett egész állami berendezkedésünk: nagy a parádé ebben a kis or­szágban. Akkor ét rosszlelkü embernek mondották, elnevezték a tisztviselők ellenségének is. Pedig ö csak azt állította, hogy kell a tisztviselő, de nem több, mint amennyit az ország elbir. Sajnos, az események őt igazol­ták, bekövetkeztek azok a bajok, melyeket előre látott. A magyar nép sorsa ma siralmas; a gazda­ember ma már földet nem vehet, házat nem építhet. Az igazságla lan helyzeten váltó,tatni kell. Azt akarja, hogy a magyar birtok maradjon meg magyarnak. A magyar közéleti állapotokat szomorúaknak látja. Magyarország miniszterelnöke több alkalommal határozottan kijelentette, hogy többé az országban nem lesz nyílt szavazás, mert nem akar a lelkeken tiporni. Kijelentette több­ször is, hogy megcsinálja a titkos választójogot. Ai államfő előtt írásos egyezséget is kötött a volt miniszterelnökkel, hogy a most feloszlatott parlamenttel megcsi­nálja az új választójogot. És még­is bekövetkezett a házfeloszlatás és a nyilt szavazás. Mit gondol­jon ezekután a magyar nép az Ígéretekről ? Foglalkozott azokkal az ígére­tekkel, is melyeket a nyilasok tesznek a most folyó küzdelem­ben. Azt Ígérik, hogy minden önálló ember 15 hold földet és 5 ezer pengőt kap. Nem rossz Programm ez, csak épen azt nem mondják meg, hogy miből. Nem mondják meg, hogy annyi föld sincs is ezen a vidéken, amennyi ennek a programúinak megvaló­sításához kellene. Elitélte azt is, hogy a nyilas mozgalom szembe­állítja az apákat és a fiukat, mert elvitatja a jogot az öregektől. Nem akarja tagadni a fiatalság jogait, de meg kell állapítania, hogy az öregek élettapasztalatá­nak, bölcseségének mellő­zése is hiba volna. Kifogásolta, hogy egyes köz igazgatási tisztviselők meg nem engedhető választási korteskidést folytatnak. A közhivatalnok kö­vesse saját meggyőződését, de pártpolitikai agitációt ne folytas­son. Adják meg a lehetőséget a polgárságnak, hogy saját meg­győződése szerint gyaktrolhassa jogát. Elismeréssel szóit az asz- szonyokról, akik sok helyen in­kább ellenállának a befolyásolá­soknak, mint a férfiak és meg­győződésűket pénzért nem árulják. Á nagy tetszéssel fogodott be­széd u'án B r i g 1 e v i c s Károly dr. sajnálattal állapította meg, hogy ez a választási harc ország­szerte a licitálás jegyében folyik, hogy ki ad többet a szavazato­kért, a lelkekért. Farkas Tibor kiemelkedik ebből a választási harcból, mert Farkas Tibor dr. a becsü­letei tartja a politika sark­kövének. Ahol tisztesség nincs, 'ott nem következhetik be az igazságosság som. Farkas Tibornak, bár ellen zéki képviselő voit, vannak nagy eredményei. Ő volt a becsületes ellenőr, aki az országházban és a vármegyeházban egyaránt rámu­tatott a hibákra és megjelölte a helyes utakat, harcolt a mezőgaz­daság érdekeiért és az emberi jogokért. Hangsúlyozta Briglevics Károly dr., hogy a zalaegerszegi kerületnek nem kell import. Van­nak nekünk embereink a képvise lőjelöltségre és ilyen elsősorban Farkas Tibor. De nincs szükség az új politikai divatra, a nyila­sokra sem. Programmjuk nem magyar program m, s félő, hogy ez az áramlat a pogánysághoz visz vissza, mint a hitlerizmus Németországban. A zalalövői gyűlés. Délután 3 órakor Zalalövő fő­terén volt népes gyűlés mintegy 800 ember jelenlétében. Készéi Imre plébános nyitotta meg a gyűlés*. Kifejtette, hogy jó lélek­kel ajánlhatja Farkas Tibort, mert ez a család mindig a népért har­colt a tiszta elvek fegyverével (Éljenzés). A jelszó, mellyel Far­kas Tibor zászlaját győzelemre kell vinni: Isién, Király, Haza. Farkas Tibor dr. beszélt ezu­tán. A tömegből néhány nyilas közbe: zólásokkal zavart akart kelteni, de ereket szellemes vála­szokkal Farkas Tibor hamarosan leszerelte. A „bátorsággal“ — mondotta — nem lehet a bajo­kon segíteni, hanem okosságai és bölcseséggel. A háboiu alatt ta­pasztalta, hegy akkor azok, akik a háborút éltették, a bátorságot hangoztatták, elbújtak itthon és nem jöttek velük a frontra. A bátrak azok a nincstelenek vol­tak, akiknek sem földjük, sem házuk nem volt félteni valé, csak a saját élelük. Sajnos, hogy ezek­ről a derék Nincsteleneket meg­feledkeztek a háború után. Rajluk kell segíteni, őket keil hozzájuttatni ahoz, hogy becsü­letes munkájukkal valamit szerez­hessenek. Egyik nyilas közbeszólására azt mondott», hogy a regruták először tanuljanak és majd azu­tán kommandirozzanak. Szembe­szállt ezután a kartelekkel, a hely­telen vámpolitikával, a fizetések aránytalanságával, a kamatpoliti­kával, hibáztatta adóztatási rend­szerünket. Hangsúlyozta, hogy nagyobb pénzforgalom nélkül nem lehet jó gazdasági élet. Befejezésül kiemelte, hogy a keresztény ala­pon áll és a törvényes királyság törhetetlen hive. (Nagy éljenzés) Briglevics Károly dr. ki­fejtette, hogy a nyilas programmot nem lehet elfogadni. A legnagyobb vétek a keresztet a politikába bele­vinni. A kereszttel ne horgásszon és ne nyilazzon senki. Maradjon r MODERN LAKBERENDEZÉS otthonos ízléses és nem drága, ked­vező feltételekkel is kapható i KOPSTEIN bútoráruházban i isguhanizsa Kérjen árajánlatot ! Glóbus oonserveket vásároljon Németh fél kg-os doboz Cukorborsó 44 f. I kg-os doboz SO f. Paradiasom conservek mélyea leszállított árban csemege üzletében.

Next

/
Oldalképek
Tartalom