Zalamegyei Ujság, 1935. január-március (18. évfolyam, 1-73. szám)

1935-03-10 / 58. szám

XVlil. évfolyam 58. szám. Mra 10 fillér 1935. mároiua 10. Vasárnap. 7*i Föúsxtelendö urnák lnBvl László plébános tisztelendő Gosz ^alacsány 54 YEIUJSÍ6- -+-T63 szerüesziőt Herboly Ferenc. Szerkeszt« „ maaóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. ... Telefonszám 128 POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési Arak i egy hónapra 2 pengf, negyed« érre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint Rádióban mondta el Gömbös Gyuia mi­niszter, lnök pro agandabeszédét pénteken este. Beszédében min­denekelőtt megmagyarázta, miért kellett a házfeloszlatáshoz fordul­nia és hangoztatta, hogy ez szi­gorúan alkotmányos tormák kö­zött történt. Bejelentette, hogy most új, hatalmas többséget akar, mert a magára vállalt föladatok elvégzéséhez erre föltétlenül szük­sége van. A miniszterelnök tehát hivatko­zik arra, hogy a házfeloszlatás szigorúan alkotmányos keretek kö zőtt történt. Alkotmányjogi szem­pontból nem is emelt senki ki­fogást a házföloszlatás ellen. Ha azonban a miniszterelnök most a nemzetre appellál, hooy a nemzet az új választásoknál mondjon Íté­letet politikája fölött és támogassa őt munkájában, akkor a nemzet joggal várhatja ad, hogy meg­nyilatkozása is ugyanolyan alkot mányos formák között történjék, vagyis a választók véleményük nyilvánításában mindenféle külső befolyástól mentesüljenek. Ha a miniszterelnök kiváncsi a nemzet véleményére és akara­tára, akkor az előző választások­nál olyannyira szokásos eljárást el kell vetnie. Az eljárás ugyanis az volt, hogy a tisztviselőktől „el­várták“, hogy a kormány jelölt­jére szavazzanak. Más szóval : a tisztviselők szabad elhatározásuk­ból aira szavazhattak, akire — muszáj volt. Kormánykörökből hallatszanak hangok, hogy a köz- igazgatási szerveknek most más szerepűk nem lesz, mint a rend és béke föntartása és biztosítása, magába a választási eljárásba azonban nem avatkozhatnak. Esze­rint tehát nem kell attól tartani, hogy az ellenzéki jelöltek külön­féle vexaturáknak lesznek kitéve, amelyek akadályoznák őket agitá- ciós szabadságukban. Mindenki a legnagyobb rendet kívánja, a törvényes korlátokon senki­nek sem szabad magát túltennie, de a hatóságoknak is egyenlő mértékkel kell mérniök, hogy a választások ellen semmiféle pa­naszok se merülhessenek föl. Az ország igazi hangulata csak tiszta választások utján ismerhető meg. A jelöltek küldését illetően is volna néhány megjegyzésünk. A miniszterelnök is nagy súlyt he­lyez arra, hogy a jelöltek az illető kerület, vidék viszonyaival isme­rősök legyenek s akiknek képes­ségeit a választók is ismerik. Ne erőszakoljanak tehát egyetlen ke­rületre se olyanokat, akik ott tel­jesen idegenek. Népünk felől nemcsak föltéte­lezzük, de biztosan tudjuk, hogy komolyan gondolkodik a nagy események fölött és ismeri azokat a nehézségeket, amelyekkel szem­ben harcolnunk kell, azért tehát számítani is lehet arra, hogy mél­tóságteljes nyugalommal gyako­rolja alkotmányos szép jogát. A harc nem lehet cél, a harc csak eszköz a célok elérésére. Szép, nemes célokat azonban csak min­den szenvedelemtől ment eszkö zökkel lehet elérni. A most megindult választási mozgalmak epyébként következ­tetni engednek arra, hogy a harc , seholsem élesedik ki, seholsem fajul el annyira, hogy az méltó ne lenne ahoz a nagy célhoz, amit a választások révén elérni akar a nemzet. Számilunk termé­szetesen arra, hogy semmiféle külső befolyások nem érvénye­sülnek a választásoknál, senkit véleményének szabad nyilvánítá­sában korlátozni nem fognak. Ha már nyíltan kell szavaznunk, kap­junk biztosítékot arra, hogy sza­vazatáért senkit bántódás nem ér* Hétfőn tűzik ki a zalai választások napját. Teljes jelöltek névsora. — Farkas Tibor dr. nyilatkozata célkitűzéseiről — 128 ezer a választók száma Zala megyében. Zala megyében mára majdnem teljesen tisztázódott a helyzet a jelölések kérdésében, s igy most már összefüggően közölhetjük a zalai jelöltek névsorát, amely a következő: Balatonfüred: Darányi Kálmán dr. földmivelésügyi miniszter hi­vatalos kormánypárti. Ellenjelöltje aligha lesz. Keszthely : Meizler Károly dr. kereszti nypárti, Kotidela Géza dr. hivatalos kormánypárti Kiskomárom: Somssich Antal gróf pártonkivüli legitimista, Huszovszky Lajos dr. fővárosi ügyvéd hivatalos. Letenye: Nagy István hivata­los kormánypárti. Fellép esetleg Hajós Kálmán dr. is. Pacsa: Bosnyák Andor füg­getlen kisgazdapárti, dr. Dücső Jánosné nyilaskeresztes, Petres József dr. fővárosi orvos, hiva­talos kormánypárti. Tapolca: Esterházy Móric gróf kereszténypárti, Zakariás Árpád dr. nyilaskeresztes. Nagykanizsa: Gyömörey György hivatalos kormánypárti. Kállay Tibor dr. fellépése nem valószínű. Lenti :Némethy Vilmos dr. füg­getlen kisgazdapárti, Biró György hivatalos kormánypárti. Zalabaksa: Némethy Vilmos dr. független kisgazdapárti, Zsidó Sándor dr. hivatalos kormány- párti. Stádel János zalatárnoki és Tuboly Aladár dr. csonka­hegyháti földbirtokos fellépése még bizonytalan. Zalaegerszegen: Farkas Tibor dr. pártonkivüli (legitimista), ifj. Eitner Sándor nyilaskeresztes, Rakovszky Iván hivatalos kor­mánypárti. Zalaszentgrót: Gyömörey Sán­dor kereszténypárti, Árvay István dr. nyilaskeresztes. Ezidőszerint tehát a 11 zalai kerületnek 25 jelöltje van, s a napokban ezeknek száma va lószinüen emelkedni fog még 3-4 jelölttel. De ép igy az is bizonyos, hogy később lényege­sen meg fog csappanj a jelöltek száma, mert az eséllyel nem biró jelöltek már az ajánlásoknál el fognak vérezni, vagy pedig anya­giakkal nem bírják a küzdelmet. Az ajánlások gyűjtése még nem indult meg, de a napokban ez is megkezdődik, s minden bi zonnyal nagy lesz a versengés a választók aláírásáért. Két nap óta az alispáni hivatal egész segédtisztviselői kara a választások ügyében fárad. A választók névjegyzékét másolják a jelöltek számára, mert minden jelöltnek jogában áll a névjegy­zéket több példányban is igé­nyelni. A jelöltek számára ez nem épen olcsó mulatság, mert kormányrendelet értelmében min­den név után 2 és fél fillér jár a másolást végző tisztviselőknek, azonkívül meg kell téríteni a másolási anyag költségeit. A za­laegerszegi kerületben például, ahol közel 22 ezer szavazó van, a névjegyzék megszerzése több' mint 600 pengőbe kerül. Könnyű helyzetben csak a hivatalos je­löltek vannak, akiknek költségeit pártjuk megtéríti. A legfáradtságosabb a választási harc a zala­egerszegi kerületben lesz, mivel a 72 község és a város megdolgozása még a helyi jelöl­tek számára sem könnyű munka. Annál nehezebb lesz a hivatalos jelölt Rakovszky István helyzete. Ö a kerületet nem ismeri, őt sem ismerik (legfeljebb annyit tudnak róla, hogy Keszthelyt kénytelen-kelletlen otthagyta), te­hát a kezdet-kezdetén kell hoz­záfognia a munkához. Éhez járul, hogy a helyi NÉP nem fogadta valami nagy lelkesedéssel Ra­i kovszky jelöltségét, tehát kérdés( i hogy milyen mértékű támogatás ! kap. A helybeli NEP-kortesek nagy része máris más kerületek jelöltjei részére kötötte le magát. Nem lehetetlen tehát, hogy Ra- j kovszky Iván meggondolja a ! dolgot és visszalép. Farkas Tibor dr. nyi­latkozata. Ma beszéltünk Farkas Tibor dr. zalaegerszegi képviselőjelölt­tel, aki a jelöltség vállalásával kapcsolatban a következő rövid nyilatkozatot tette : — Pártonkivüli ellenzéki pro­grammal vállaltam híveim felké­résére a jelöltséget. A legitimizmus kérdésében nézeteim közismertek. Gazdasági kérdésekben felfogá­somat a parlamentben, a megye- gyűléseken és a közigazgatási bizottság ülésein annyiszor ki­fejtettem, hogy azt részletezni szükségesnek nem tartom. Azt hiszem, felfogásomat sok kérdés­ben, melyben a múltban talán félreértettek, az események min­den tekintetben igazolták, mert — amint előre láttam — a gaz­dasági, pénzügyi és szociális ba­jok nem enyhültek. Elmondotta még Farkas Tibor dr., hogy bejárja kerületét, közli híveivel elhatározását, majd szer­dán megkezdi program mbeszédei- nek elmondását. A zalaegerszegi gyűlés időpontját még nem tűz­ték ki. Az agitációs mozgalom megkezdésének késését a rossz időjárás okozta. A hercegprímás körlevele. Budapest, március 9. Serédi hercegprímás a választásokkal kap­csolatban körlevelet adott ki pap­ságához. Ebben azt mondja, hogy sem szavazattal, sem más módon nem szabad olyan pártot vagy Folytatás a 4-ik oldalon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom