Zalamegyei Ujság, 1935. január-március (18. évfolyam, 1-73. szám)
1935-02-17 / 40. szám
4 Zaiamegyet Újság 1935 február 17. Az Up keze a címe annak a tanulságos, szép népszínműnek, amelynek előadására most készül a zalaegerszegi kát. Legényegyesület műkedvelő gárdája. Két jobbmódu, falusi gazdaemberről van benne szó. Az egyik jámbor, istenfélő, csendes, másokon mindenkor segíteni kész ember; a másik azonban dölyfös, önző és kapzsi, akit meg nem hat felebarátjának szomorú sorsa. Nemcsak, hogy ér zéketlen a bajbajutottakkal szemben, de szomszédjától azt követeli, hogy szegje meg a szegény nek adott szavát, vonja vissza Ígéretéi, amit kézszoritással erősített meg, sőt, csak e mellett a föltétel mellett hajlandó leányát a szomszéd fiához adni. Mikor azután azt látja, hogy hiábavaló minden mesterkedése, attól sem riad vissza, hogy fenyegető árvíz idején az éjszaka sötétjében átvágja a védőgátat, mert csak igy remélheti azt, hogy a megszorult embernek eladó földjét potom árért magának szerezhesse meg. De itt azután beteljesül végzete. A mezőőr reá lő, megsebesíti és a vérnyomok, amelyek házához vezetnek, elárulják őt. Leleplezésekor megtörik, bevallja bűnét, beismeri, hogy a Ur keze érte őt utol. Megbocsátanak neki és a megtért most már örömmel beleegyezik abba, hogy leánya aszom széd fiának felesége legyen. — A darab sok szép jelenetben és énekszámban bővelkedik és kiemelkedik benne a cserkészek áldozatos munkája, mert egy ott táborozó cserkészcsapat ugyancsak kiveszi részét a gátépitési munkából. A darab március 2-án a Kuiturházban kerül előadásra és, hogy az előadás kifogástalan, élvezetes lesz, arra biztosíték a műkedvelő gárdának és Zenz Péter, hitoktató, egyesületi elnöknek ismert, lelkes buzgalma. A magyar-olasz kulturális egyezmény. Róma, febr. 16. Hóman kultuszminiszter, aki kulturális tárgyalások céljából érkezett Rómába, ma délben Mussolinival aláírta a magyar-olasz kulturális egyezményt. SPORT. Move ZSE—NTE mérkőzés lesz vasárnap délután 3 órai kezdettel Zalaegerszegen a Move pályán. A mérkőzésre a Move teljes elsőcsapatával áll fel. A játék iránt nagy az érdeklődés. A ZTE Nagykanizsára megy és olt a Zrínyi TE csapa ával játszik ugyancsak barátságos mérkőzést. A zöld-fehérek is teljes első csapattal indulnak. Kézimunka, fiié, storok, térítők olcsó vására Havasnál Zalaegerszeg. A Munkások Nemzeti Blokkja a szabadorvosválasztás mellett. A földművelésügyi minisztérium az OMGE előterjesztésére, az országos me/őgázdasági kiáli'ás tenyészállatvásári forgalmának biz tosiiása és a tenyészállatokat beszerezni kívánó gazdák vásárlásainak megkönnyiése érdekében — a mai rendkívüli nehéz hitelviszonyok ellenére is —, a következő feltételek medett kedvzzmé nyes, úgynevezett jutalékos tenyészállatbeszerzési hitelt engedé lyezelt, amelynek leboiiyo'násáva! az Országos Központi H íelszö- veikezetet (OKH) bízta meg. A ju ía!ék®s hitelt igénybevevő tenyésztők részére, ha megfelelő hitelképességük megállapiltatik, az OKH a bejelentendő és vásárolni kívánt tenyészállatok (szarvasmarha, sertés, juh) beszerzésére hitelt engedélyez, amelynek ellenében a tenyésztők az országos merőgazdasági kiállításon a bejelentett tenyészállatokat megvásá<@:ha ják. „Védett“ birtokosok e hüell rí m igényelhetik. A kölcsönt, amely 18 hónapra szól, két egyenlő részletben és pedig az első fele összeget 1935 november 30-ig, a második fele összeget 1936 augusztus 31-ig tartoznak a tenyésztők a szövet kezeinek hiánytalanul visszafizetni. Az igénybevett hitel kamatmentes, csupán a folyósításért és kezeié sért kell a kölcsöntőke teljes összege után évi 1 (egy) százalék jutalékot a törlesztési részletekkel egyszerre és egy időben megtéríteni. Ha a kölcsönvevő nem *ag<a a fo'yositó hitelszövetkezetnek, tartó ik tagul belépni és egy üzletrészre 2 pengőt iefi- ze'ni. A földművelésügyi miniszter ez alkalommal nem kívánja meg a kiállításon vásárolt tenyészállatok bztositását Ha azonban a tenyésztő saját kö tségére akarja biztosítani a vásárolt tenyészállatoka*, akkor ezt a szándékát a kiállítást rendrzőbizottságával kö zölje. Felhívjuk a hitelt igénybevenni szándékozókat, hogy igényléseikben a beszerezni tervezett le- nyészáüa ok hozzávetőleges vételárát inkább magasabb, de mindeneseire olyan összegekben jelöljék meg, hogy ez a tényleges beszerzési árat feltétlenül fedezhesse. Azok a magántenyésztők, akik ezt a hitelt igénybeveszik, igénylésüket az országos mezőgazda- sági rendezőbizottságának (Budapest, IX., Köztelek utca 8.) legkésőbb folyó évi február 25-ig jelentsék be. Későbbi bejelentéseket nem veszünk figyelembe. A községek és közbirtokosságok ezt a hitelt nem vehetik igénybe, ezek ugyancsak kedvező feltételű állami hitel biztosítása véget az illetékes m. kir. gazdasági felügyelőséghez forduljanak. súlyos pénzügyi érdek fűződik ahoz, hogy a beteg annak kezébe kerüljön, akitől a legrövidebb idő alatt várhalja a gyógyulást. Mert épenséggel nem mindegy, hogy a pénztár egy hosszú kisérleli idő alalt fizeti-e a táppénzt, vagy pedig a specialista bevált módszerével megrövidített munkaképtelenségi időre. Magának az orvostudománynak is az az érdeke, hogy az egyfajtáju kórese- lek épen a tapasztalati orvostudomány kimélyilésére specialista kezébe kerüljenek. A Nemzeti Blokk a szabad orvos választás mellett követeli az orvosi korlá ozások eltörlését, mert nem szabad megszabni egy lelkiismeretes orvos s ámára, hogy milyen orvosságot írjon, vagy ne Írjon elő. Programmjába vette a Nemzeti Blokk mindazoknak a terheléseknek a törlését, amelyeket a biztosítódnak receptdíj és munkaadói igazolvány címen ma fizetnie kell, mert az iiy citnen befő yó összeg az OT1 budgetje mellett jelentéktelen semmiség, de épen a beteg munkás gazdasági helyzetét tekintve, akárhányszor a gyógykedvezmények igénybevételének akadályai. Elhatározta a Nemzeti Blokk azt is, hogy az orvosoknak adminisztratív és statisztikai munkákkal való túlterhelésének rneg- ! szünieíését szorgalmazni fogja, í mert nem lehet egyrészt az or- ] vosi javadalmazás összegét zsu- jj goritani, másrészt a tagok oryosi ; kiszolgálását fölösleges terhelésekkel nehezíteni. Kedvezményes tenyészállatbeszerzési hitel a mezőgazdasági kiállításon. Sokat vita'ott kérdés úgy a biztosítottak, mini az autonómia és természetesen az érdekelt orvosok között az, hogy fentartan dó-e a mai rendszer, amely szerint területi beosztás szabja meg, hogy a biztosított bárminő bajé val melyik orvoshoz mehet tanácsért, iletőieg kezelés céljából. Az eddigi rendszer ellen foglalt állást a Nemzeti Blokk. A munkásnál ép úgy, mint minden más betegnél elsősorban bizalom kérdése, hogy kinek a kezelésére bízza magát ? A gyógyítás nem hivala'i munka. Nem sablon. Nem is lehet az soha, mert ha aktaszerüságet ölt magára és sablon szerűvé lesz, már annyit veszített értékéből, hogy a gyógyítás sikere maga is kétségessé válik a leiki motívumok folytán. Nem lehet lekicsinyelni azt a régi tapasztalatot, hogy a bizalom fél gyógyulás. Nem szabad megfosztani a biztosítottat attól, hogy bizonyos esetekben olyan orvost keressen fel, akiről úgy tudja, hogy épen annak a betegségnek gyógyi'ísá- ban specializálta magát, amelyre a maga cselében gyanúja, vagy épen bizonyossága van. Ezt ki vánja az OTI érdeke is, mert Meghívás. A Nagykapornaki Tejszövetkezet 1935. évi március hó 25-én dé'ulán 3 órakor a körjegyzői itoda tanácstermében, határozat- képlelenség esetén 1935. évi április hó 7-én délután 3 órakor ugyanott rendes közgyűlést tart, melyre az üzleirészes tagok az alapszabályok 20. §-a éleimében meghivatnak. Tépgysaieozat : 1. Múlt évi üzieteredményekről azóló jelentések tárgyalása. 2. Zárszámadások megvizsgálása és a felmentvény megadása. 3. Mérleg megállapítása. 4. Tiszta jövedelemről való intézkedés. 5. 5 igazgatósági és 3 felügyelőbizottsági tagnak 3 évre történő megválasztása. 1934. január hó 1 én az üzletrészes tagok száma 168 volt, üzletrészeiknek száma pedig 256 volt. Az 1934. év folyamán belépett 52 tag 52 üzletrésszel s igy 1934. év december hó 31 én az üzletrésze» tagok száma 218, az általuk bírt üzletrészek száma pedig 308 darab. A felügyelő bizottság által megvizsgált évi mérleg a szövetkezet helyiségében kifüggesztetek és mindenki által megtekinthető. Kelt Nagykapornakon, 1935. évi február hó 7-én. Az Igazgatóság. A MAXIM lámpa felülmúl minden más világítást. Olc*>ó, nagy fényerejü, megbízható. IOO gyertyafény 1 érái I fillér BRANDLJÓZSEF Zalaegerszeg (Megyeházzal szemben). 1|^|F 6 lé ferns oonserveket ^asár&licsn l-CSCB^l^ fél kg-os doboz Cukorborsó 44 ff. I kg-es doboz 80 f. Paradicsom conservek mélyen leszállított árban csemege üzletében.