Zalamegyei Ujság, 1935. január-március (18. évfolyam, 1-73. szám)

1935-01-04 / 3. szám

ár* 10 fillér 1935. január 5. Szombat. Xül!l, 6vf«Rimm 4. szám. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4.' Telefonszám 128, POLITIKA! NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak: egy hónapra 2 pengő, negyed­évre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint bad népe! megilletik. Tűnjék el minden ellenségeskedés és ne a büszke, a dőlyfös „győző“ ha­tározza meg milyen arányú vé­dekezési intézkedéieket tehet a megnyomorított „legyőzött«. Egyenjogúság minden téren és igazságszolgáltatás mindenkinek : ez legyen a tárgyalások eredmé­nye. Akkor elmondhatja a világ­nak két nagy nemzete, hogy megtették azt, amit hirdettek, bé­két, megnyugvást szereztek a né peknek. A francia lapok agy réssé aggodalommal in a rémei tárgyalásokról. Feljegyzések. A földet az emberiség uralja. Emberek vagyunk; egyik főbb, a másik kevesebb gyarlósággá!. Vannak, akiket elkeserít a sze­génység ; ezeknek a száma a legnagyobb. De vannak olyanok is, akik elbizakodottan, nagy gőg­gel hivalkodnak gazdagságukkal. Azt azonban, hogy az embernek mi az igazi értéke, épen az em berek ítélik meg legtévesebben. Az ember értékmérőjéül rendsze­rint nem azt veszik, hogy a jó Isten milyen szivet, milyen lel­ket adott az egyénnek, milyen tulajdonsággal ruházta föl az egyes embereket. Pedig minden tiszteletet, megkülönböztetést az egyéni kiválóság, az észbeli és jellembeli tulajdonságok szerint kellene osztogatni,— A szegény­ség ma nem ok arra, hogy em­bertársunkat értéktelenebbnek te­kintsük ; a kérges tenyér pedig azt jelenti, hogy annak része van a földi élet szebbé, kellemesebbé tételében. A munkás ember a teremtő Istennek segítő társa, mert nemcsak szebbé, de elvi­selhetőbbé is teszi a földi életet és tökéletesíteni igyekszik a te­remtés munkáját. Az emberi elme legcsodálatosabb alkotásainak megvalósításához végeredmény­ben mindig szükség van a dől gozó munkásokra. A szellemi és testi munka egybekapcsolódása az emberi haladás és tökéletese­dés útját egyengeti, szabályozza, biztosítja. Gondolni kell azonban arra, hogy a munkásnak és mun­kának megbecsülése csak a mun­ka után történhetik. Munkának mindig kell lennie, amíg emberek vannak. Természetellenes, áldat­lan állapot az, amikor a munká soknak százezrei állanak munka nélkül. Hiszen azt is meg kelle­ne termelni, ami hiányzik a mun­kanélküliek jólétéhez. Csakhogy persze az ember igen könnyen megfeledkezik embertársairól, na­gyon kényelmesen tulteszi magát a gondokon, ha airól van szó, hogy a másikon segítsen. Az em­bernek szive nem hangolódik egyhamar részvétre, amit bizo nyilának azok az állapotok ame­lyek már húsz éve uralkodnak Európából kiindulva az egész vi­lágon. Egyik oldalon milliók éheznek, a másik oldalon óriási mennyiségű élelmiszert pusztíta­nak el csak azért, hogy néhány emberinek erszénye még tömőt- tebb, még duzzad'abb legyen. Talán a római találkozó, amely elé nagyobb érdeklődéssel tekint az egész világ, mint a Népszö­vetségnek bármelyik ülése elé, ezeken az állapotokon is javít valamit. Talán megteremti az igazságot és méltányosságot, ame­lyeknek alapján megindulhat az általános emberszeretetből fakadó munka, amelynek alapján felépül­het az az Európa, ahol mindenki Páris, jan. 4. Laval külügymi­niszter tegnap este elutazott Ró­mába, hogy ott Mussolinival ta­nácskozzék. E utazása előtt re­ménykedve nyilatkozott a tárgya­lásokról. Kijelentette, hogy Mus­solinival együtt a békét akarja szolgálni. A Matin részleteket kö­zöl a francia olasz egyezmény­tervről. Eszerint nem mondanák ki a határok sérthetetlenségét, de az aláírók köteleznék magukat, hogy a határok ellen nem intéz­nek erőszakos támadást. Róma, jan. 4. Lávái ma, pén­teken este érkezik meg Rómába, ahol ünnepélyesen fogadják. A római lapok meleghangú üdvözlő cikkeket közölnek. f., London, január 4. A Times jelentése szerint belgrádi körök A hivatalos lap a pénzügymi­niszter rendeletét közli, amely szerint a városi adóhivatalok, illetve községi elöljáróságok köte­lesek közhírré tenni, hogy mind­azok a földhöz jutottak, akik je­lenleg törlesztőrészleteket fizet nek, a törlesztőrészletek fizetésé­nek szüneteltetése mellett, bár­kételkednek az osztrák független­séget biztositó egyezmény gya­korlati értékében. Hangoztatják, hogy Jugoszlávia nem járulhat hozzá olyan katonai biztosítékhoz, melyet Németország ellen irányu­ló szövetségnek lehet tekinteni. Páris, január 4 A lapok egy része aggodalommal kiséri Laval római útját és nem tartják való­színűnek, hogy sikerre vezessen. Ha mégis sikerülne az eivi meg­egyezés. akkor az érdekelt hatal­mak közös megbeszélésre jönnek össze Rómában az elvi meg­egyezés gyakorlati alkalmazása céljából. Laval ma délelőtt Torinoba érkezett és onnét Mussolini kü- lönvonaton folytatja útját Róma felé. melyik évben használati dij fize­tésére térhetnek át. Egyidejűleg köteles az illetéke* hatóság erről mindazokat a közép- és mintabirtokokhoz jutottakat 1 egyénenként is értesíteni, akiknek törlesztőrészletei nála vannak elő­írva. Az érdekelteket egyidejűleg fel kell szólítani arra, hogy, «meny­nyiben a használati dij fizetésé­nek kedvezményét igénybe óhajt­ják venni, bejelentésüket legké­sőbb 1935. évi január 20-ig te­gyék meg. A hatóság a kellő időben be­érkezett bsjelentések alapján az illetők terhére az 1935. évre járó használati dijat szabályszerűen kiveti és sz 1935-i főkönyvben már a használati dijat irja elő. Rövid táviratok. Az érdekképviseletek reform­járól elkészült a törvényjavslat. A parlamentet a reform nem érinti. — Jetties kormánya bemutatko­zott a belgrádi parlamentben. A miniszterelnök hangoztatta, hogy az erős hadsereg biztosítja a bé­két. Az új kormányt a szkupstina hűvösen fogadta. — Hitler a pártvezérek gyűlésén visszautasí­totta a Németország belső helyze léről elterjed külföldi híreket. — Con stanza oláh város közelében egy magyar gazdát két farkas tá­madott meg. A gazda fejszével mindkettőt agyonverte, de közben megsebesült. Hitler tisztogat. Berlin, január 4. A nemzeti szocialista pártban rövidesen megtörténő tisztogatásról annyi került nyilvánosságra, hogy négy­ezer vezető ellen indítanak vizs­gálatot. A vádak beigazolása ese­tén lefokozzák őket. Senes — őrnagy. Prága, jan. 4. Beneáf külügy­minisztert tartalékos őrnaggyá nevezték ki. Eddig a prágai gya­logezredben mint közkatona sze­repelt, de soha tényleges szol­gálatot nem teljesített. Lspbstiliés Erdélyben. Temesvár, január 4. Az oláh hatóságok a Temesvári Hirlap megjelenését 3 napra megtiltották, mert újévkor közölte Gyárfás Elemér magyar szenátor cikkét. A világ legkisebb villamos gépe. Székesfehérvár, jan. 4. Zimmer- mann István munkanélküli elké­szítette a világ legkisebb villa­mos gépét, amely 4 milliméter hosszú és 2 milliméter magas. A gép 3 és fél milliméterrel kisebb az eddig ismert legkisebb gépnél. A kormány uj javaslatai. Budapest, jan. 4. A kormány legközelebb a következő javasla­tokat terjeszti a Ház elé: az épít­kezési javaslatot, amely a vidé­ken is rendezi a kérdést, a tago­sításról, az egyke elleni küzde­lemről, valamint a közoktatásügyi igazgatásról szóló javaslatokat. Százados évfordulók 1935-ben a katolikus egyház történetében A katolikus egyház az új esz­tendőben az alábbi nevezetesebb évfordulókat fogja megünnepelni: X. Pius pápa (Giuseppe Sarló) születésének 100. évfordulóját, Bernardo Zamagua hires jezsuita atya születésének 200. évforduló­ját (született Ragujában, 1735. november 7-én), Árpádházi Szent Erzsébet szenttéavatásának 700. évfordulóját, a IX. Gergely pápa uralkodása idején Paotai Szent Ferenc által alapított minorita rendnek 500 éves jubileumát, Boldog Mórus Tamás lefejezésé­nek 400. évfordulóját, Szent Béda halálának 1200. (meghalt 735 május 26-án), Szent Alkuin szü­letésének (született Yorkban 735- ben) és Szent Agapét pápává választásának ugyancsak 1200. évfordulóját. Erre az évre esik a karihagoi zsinatnak 1400. évfor­dulója is. A földhöz Jutottak részlettör­lesztés helyett használati dijat fizethetnek. megkapja azt, ami őt jogosan meg­illeti és nem lesznek kárvallott, kizsarolt,leigázoü, hanem egymást szerelő, boldog népek. Ezeknek a tárgyalásoknak meg kell szünteíni- ök azokat a különbségeket, ame­lyek eddig a legnagyobb zavaro­kat idézték elő s amelyek a jövő ben még nagyobb zavaroknak le­helnek előidézői. Ne legyen győ­ző és ne legyen legyőzött. Min­den állam egyformán szabad és független legyen s védelmére olyan intézkedéseket tehessen, amelyek a szabad államot, a sza-

Next

/
Oldalképek
Tartalom