Zalamegyei Ujság, 1934. július-szeptember (17. évfolyam, 147-220. szám)

1934-09-27 / 219. szám

2 Zalamegyei Újság 1934 szeptember 27. sok, stb. összesen mintegy két­százan. Elsőnek Stefaits. Aladár apát­plébános köszöntötte a távozó igazgatót, méltatván felejthetetlen érdemeit. Malatinszky Ferenc a dunántúli gazdatársadalom nevé­ben köszönte meg azt az értékes munkát, amellyel Pesthy Béla az akadémiát összekapcsolta a gya­korlati gazdaélettel. Reischl Imre városbiró költői lendülettel ecse­telte a lakosság szeretetét. Náray Andor a tanárikar együttérzését tolmácsolta, Neogrády Gilbert premontrei tanár pedig arra mu­tatott rá, hogy Pesthy Béla alatt mily harmonikus kapcsolat alakult ki az akadémia és a reálgimná­zium között. Szűcs Ervin az Alsó- dunántuli Mezőgazdasági Kamara, Mersich Imre az akadémiai ifjúság, Ejury Lajos nyug. akad. tanár, Ludvig Sándor az iparosok nevé­ben üdvözölte Pesthy Bélát, kérve, hogy ajánlja figyelmébe az új igazgatónak azt az iparostársa­dalmat, amelyet az igazgatók kö­zül ő tisztelt meg legelőször és értékelt. A felköszöntőkre elfogódva mon­dott köszönetét Pesthy Béla, je­lezve, hogy a két volt tanítvány megemlékezése és a többi felszó lalóknak szeretete teszi felejthe­tetlenné itteni igazgatói szolgála­tát. Búcsúzóul egy szívességet kért Keszthely város társadalmá­tól és pedig azt, hogy Stolp Ödön új igazgatót fogadják azzal a szeretettel és megértéssel, amely- lyel őt elhalmozták, ő bátran ki­jelentheti, hogy utódja ugyanazon a nyomokon fog haladni, mint ő és legfőbb törekvése lesz a har­monikus együttműködés. A nagy tapssal fogadott bú­csúbeszéd után Stolp Ödön, az új igazgató állt fel. Bemutatko­zott a város társadalmának s fel­említette, hogy nem új ember Keszthelyen, pályafutását mint gyakornok itt kezdte, mindig vá­gyott Keszthelyre és biztosítja a város társadalmát, hogy elődje ösvényein óhajt járni a köz és az akadémia javára. A beszédet vi haros taps követte. Női és leányka kabátnjdonságok legolcsóbb árban beszerezhetők a Verseny áruházban. (Arany Bárány épület.) Tüzoltóverseny Csácsbozsokon. A zalaegerszegi járás I. számú tüzr. fetügyelősége alá tartozó Csácsbozsok-környéki községek önkéntes füzoltótestületei szept. 23-án délután fél három órai kezdettel összevont körzeti tűz- oltóversenyt tartottak. Délután 1 óra tájban már szép élményben volt része Csácsbozsok közönségének. Egymásután érkez­tek a versenyben résztvevő, szol­gálati felszerelésben vonuló szép csapatok és a tűzoltó szertárnál gyülekeztek, ahol a községbiró és vitéz Fodor József parancsnok fogadták őket. A csapatokkal egy- időben érkeztek a bírálóbizottság tagjai. Két órakor megérkezett Balás István tb. főszolgabíró, mint a versenybizottság elnöke. A felsorakozott tüzoltószázad vitéz Fodor csácsbozsoki parancs nők vezényletével katonás menet­ben levonult a falu alatti téren levő versenytérre, ahol a megfe­lelő elhelyezkedés után imához harsanó kürtszóra vitéz Varsányi József igazgató-karnagy vezetésé­vel a csapatok és a megjelent szépszámú közönség elénekelték a Himnuszt. Majd megkezdődött a verseny, melynek tárgyát előgyakoriatul tömlőfektetés és kocsifecskendő­vel végzett 5 ös iskolaszerelés, főgyakorlalul 5-ös gyorsszerelés és 5 ös támadási gyakorlat ké­pezte. Zárógyakorlatul közösen 9-es támadási gyakorlatot végeztek. A versenyben résztvett csapa­tok mind dicséretreméltó ered­ményt mutattak. Legelső lett Varga József szakaszparancsnok vezényletével Peíőhenye, II. Dök- len József parancsnok vezényleté­vel Pozva, III. Báli István ve- j zényleíével Zalabesenyő, IV Dala Imre alparancsnok vezényletével Csácsbozsok, V. vitéz Parragi Gyula parancsnok vezényletével Alibánfa csapata. A nevezeti csapatok vezénylői és egyes tagjai oklevél és ezüst­érem, valamint bronzérem jutal­mazásban részesültek. A dijakat Balás István tb. főszolgabíró szép beszéd keretében nyújtotta át a kitüntetetteknek és meleghangú dicséretét és köszönetét fejezte ki a vármegyei viszonylatban is elsőrendű teljesítményekért. Meg­dicsérte a megjelent csapatok szorgalmas munkáját, melynek ez a szépr verseny lett az ered­ménye. Óhajtása, hogy az önzet­lenül végzett, katonás jellegű, tüzoüóegyesüieti nemes munka, — melynek anyagi jutalmazása nincs ugyan, de annál több er­kölcsi értéket és hazafias erőt képvisel, — ösztönzésül és köve­tendő példaként álljon a járás többi csapatai előtt. Hatósági köszönetét és dicséretét fejezi ki Balás főszolgabíró Gaál Károly járási tüzr. felügyelőnek és vitéz Fodor József parancsnoknak, akik a példás verseny megrendezését lehetővé tették, továbbá a bíráló­bizottságnak a gondos közremű ködésért. Még Gaál felügyelő in­tézett lelkesítő, rövid beszédet a csapatokhoz, utána imára harsanó kürtjeire a csapatok és közönség elimádkoztak a Magyar Hiszek­egyet. A csapatok bevonultak a vendéglátó községbe, ahol sokáig együtt maradtak az ottani tánc­mulatság magyaros hangulatában. A szép emlékű verseny bizott­ságában Balás István tb. főszol­gabíró, Meszlényi Lambert ben­cés plébános, egyleti elnök, Gaál Károiy, Faragó Mihály és Huhn Gyula jár. tüzr. felügyelők, vitéz Fodor József. Paál Gergely és Mészáros Jenő parencsnokok, Ta­kács István tüzoltóiiszt, vitéz Varsányi József leventefőoktató és Táncsics János jegyző munkál­kodtak. Rövid táviratok. Az osztálysorsjáték utolsó napján 500 pengőt és a 3000.000 pengős jutalmat a 63.244 számú sorsjegy nyetie. — Debrecenben a szabolcsmegyei alispán meg­kezdte a fegyelmi ügyben a ki­hallgatásokat. — Juhász Andor kúriai elnök és Magyar István koronaügyész nyugalombahelye- zése megtörténi. — A püspöki kar őszi konferenciája ma kez- j dődött meg Serédi hercegprímás elnökletével. — Ausztria füg­getlenségének biztosítására atigha tudnak egyezményt létre hozni Anglia ellenállása miatt. Valószínű, hogy a nagyhatalmak csak nyilatkozatot tesznek Ausztria függetlensége mellett és ehez csatlakoznak a kisaníant államok. — Titulescu és Benes október­ben valószínűen Rómába utaznak. — Johnston tábornok, Amerika újjáépítési diktátora lemondott az éles támadások miatt. Eladó nagyon olcsó áron a város közepén egy összkomfor­tos, parkettás, vizvezetékes mo­dern ház. Érdeklődni lehet a ki- adóhivatalban. Fényképfelvételeit Olcsón és szakszerűen dolgozza ki Bánfai Béla legújabb modernül berendezett optika és fotó-szaküzlele. HÍREK Róm. itat. es új gőr. Kozma. Proí. Adalbert, izr.: Tisri 18 Napkelte 5 óra 52 perckor. Nyug­szik 5 óra 49 perckor. IDŐ: Gyengülő, majd délnyu­gatira forduló légáramlás, változó felhőzet, esetleg még egy-két he­lyen kisebb záporesők, erősebb éjszakai lehűlés. — Festetics György herce­get kedden Kaposvárott az Alsó- dunántúli Szarvasmarhatenyésztő Egyesületek Szövetsége elnökké választotta. — Rendkívüli kisgyülés. A törvényhatósági kisgyülés szom­baton, f. hó 29 én délelőtt fél 10 órai kezdettel rendkívüli ülést tart, amelynek napirendjén 99 tárgy szerepel. Első a balaton- parti községek villamosítása, amit Nagykanizsának 27 határozata követ. A tárgysorozat többi pont­jai is községi ügyek. — Kinevezés. Walter Róbert igazolványos altiszt, bánhidai la- kóst a főispán a XI. fizetési osz­tályba vármegyei irodasegédtisztté nevezte ki. — Jászóváry János ünnep­lése. Jaszóváry (Schürger) Jánosdr. keszthelyi gazdasági akadémiai tanárnak október 14-én ünnepé­lyes keretek között adják át a Szent Szilveszter Rend pápai ki­tüntetést. Az átadás szentmise ke­retében a templomban történik, majd a gazdasági akadémia dísz­termében a keszthelyi társadalom üdvözli a kitüntetettet. Este a Hungáriában táisasvacsora lesz tiszteletére. Meghívó iránti meg keresések Kukuljevic József dr. akadémiai tanámoz, a Corpora­te Heliconia sajtóreferenséhez intézendők. — Tanitóválasztás. Balázs Jenő behelyettesített kántortanitót Petrikereszturon egyhangúan kán­iortamtóva választották meg. — Anyakönyvi hírek. Múlt heti bejegyzései a zalaegerszegi all. anyakönyvi hivatalban : Szü­letés : Varga István m. tisztviselő és Molnár Margit Zsuzsanna le­ánya r. k., Mónok Magda József fia r. k. Halálozás: Léránt Ferenc kéményseprősegéd 57 éves, ág. h. ev., özv. Drávecz Pálné, szül. Varga Ágnes 76 éves r. k. (Len­tikápolna), Mónok József 1 napos r. k., Völgyi Ilona 14 éves r, k. (Máhomfa), Varga Franciska 12 éves r. k. (Zebecke). Házasságot kötött két pár: Primusa János borbély és fodrász r. k. Hajgató Margittal r k., Farkas Ferenc fuvaros r. k. Babati Máriával r. k. — A keszthelyi gazdasági akadémián október 9 én lesz a tanévmegnyitó ünnepség. A Veni Sanctet Stefaits Aladár apátplé­bános mondja, szentmise után az akadémián pedig Vladár Endre tanár tartja a megnyitó szakelő­adást. DÖF"” Nagy választék kerékpárokban, varrógépekben és azokalkatrészeiben. ~VK Raktáron összes építési anyagok. Kühne mezőgazdasági gépgyár bizományi lerakata. D llfiMiaiíIk Iimma műszaki vas- és szerszám kereskedőnél ■ llOrVdlII Iliin 1d Zalaegerszeg! Rákóczi u. Telefon 54 sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom