Zalamegyei Ujság, 1934. július-szeptember (17. évfolyam, 147-220. szám)
1934-09-16 / 210. szám
1934 szeptember 16. Zsíspaegyei Újság 3. Melyiket a kettő közül? Irta: Gyutay István. Somháti Béninek két szenvedélye volt: a bor, meg a kutya. A bort szereue, mert megszokta, a kuiyát meg azért, mert a kutya és hűséges. No, meg aztán azért is, mert az nem árulja el, fn Béni néha-néha mélyebben néz a kancsó fenekére, ami bizony elég gyakran megtörtént. Egy*egy ilyen fenékre tekintgetés mindig felidézte annak rendje-módja szerint Somhátiné asszonyom haragját! Hej, hogy pergett a nyelve ! Volt mii hallania Béninek. Ilyenkor Morcos, — igy hívták a négylábút, — mert sértette fülét az erélyes hang, rá-rávakkantott az asszonyra. Ezt Béni arra magyarázta, hogy kutyája az ö és nem az asszony pártján van. Sőt, ezt a feltevést még az is erősítette, hogy Morcos közben okos szemeit ő reá vetette, farkcsóválással neki helyeselt. Persze, mert Béni az asszonyra vakkantgatáséri ráveregetett és dicsérte: — Úgy, úgy Morcos . . . Az asszony Morcosra ezért, Bénire pedig különöskép azért haragudott, mert sohasem ismertebe előtte boros állapotát. Sőt, mikor felesége korholta, még neki állt felebb: — Ugyan már, no, ha valaki ránéz a korsóra még nem részeg... — Kend pedig az! — Én? — Kend! Béni tudta, hogy az utolsó szó az asszonyé. Sohasem vitatkozott sokat. Hogy elejét vegye a szócsatának, megsimogatta Morcos hátát: — Mégis nekünk van igazunk, ugy-e Morcos .. . Ilyenkor azután lett légyen nappal, vagy éjjel, feküdni tért. Mig azonban pihenési helyére talált, az egymást folytonosan keresztező lábaival egyszer-kétszer a körülötte kuncsorgó Morcos farkára hágott. Morcos persze ijedten tiltakozott ellene. Mindannyiszor felssziszent. Béni még a fájdalmas hangokban is Morcos ragaszkodásának megnyilatkozását látta. Nem egyszer történt meg, hogy elérzékenyült: — Inkább a borról, mint te rólad... És mégis majdnem az ellenkezője következett be. Bizony, kicsi volt a hija, hogy a bor Morcos elé nem került. Igaz, hogy ennek megint csak Béni volt az oka, mert hogy hamar felejtett. Különösen, mikor a megszokott meny- nyiségre még egy-két pohárral „ránádolt“. Nos, ilyenkor azután tüneményes alak volt Béni. Kalapja begyürten féloldalt ült fején. Nadrágján, kabátján, porfoltok jele/* 'k a kényszerleszállás nyomán. De ez még hagyján! Hanem, mikor a bajusza helyett a szemöldökét pedergette, akkor már igazán bebizonyításra várt, hogy fiu-e, vagy leány. Időközönkint kurjantott is egyet- egyet. Valami olyasfélét, hogy neki nem szűk az utca, legfelebb nem elég tág. Állításának nyo- matékot pedig bukdácsoló ugrásaival adott. Megaztán azzal, hogy öklét, ha volt rá szükség, ha nem, jobbra-balra maga elé lökdö8te. Ilyen körülmények közt ki csodálhatná, hogy Morcos egy szép este nem ismerte meg gazdáját. Megugaíta. Sőí többet tett, nem eresztette be a kisajtón. Béninek kénytelen kelletlen az utca közepéről könyörgőre kellett a dolgot fognia : — Ne, te, ne, Morcos ... Én vónék, vagy mi a szösz! Pszt. Mo-orcos. Hiába voll minden. Morcos nem tágított. Nem mozdult el a bejárattól. Foga fehérjét minduntalan villogtatta. Mérgesen morgóit. Béni iátta, hogy nem tanácsos közeledni, — ennyire még józan volt — várt. Talán majd meggondolja magát a kutya és odébbáll, — gondolta. Rágyújt. Elővette dohányzó- eszközeit. Pipára töm. Hanem, amint a zsebében motoszkált, a dohányzacskója a földre esett. Lehajolt érte. Morcosnak pedig nem kellett több. Sokszor látta ezt a mozdulatot, amit mindig egy dobás s oldalán egy koppa- nás követett. Most is ennek képe jelenhetett meg előtte. Nem hagyta magát. Hátracsapta füleit, lompos farkát leeresztette. Tátott szájjal ugrott Béni felé. Béni megijed*. Botját két kézre fogta: — Hujnye, a nemjóját! Csiba, te, Mo-orcos ! Feléje sújtott. Morcos visszavonult, de csak azért, hogy újból támadjon, amit veszett ugatással adott tudíul az ellenfélnek. A kutyaugatásba Béni hangja bele-belerikácso!t. Hiába volt minden, Morcost nem leheteti jobb belátásra birni. Utóbb már Béni könyörgött is neki. — Morcos, nó, már nó, . . . gyere ide... Mo-orcos... Ütögette térdét, hívogatta a kutyát. Fütyült neki. Hiába. Erre megint megharagudott. Elorditotta magát. — Félre előlem mert... mert agyonasaplak... Te,... te, dög... A fülsértő hangversenyre azután előkerült Somhátiné is. Egyideig és csodásán tartós PALMA OKMA CIPŐTALPPAL küldje gyermekét az iskolába! Még marendelje meg cipészénél! csípőre tett kézzel szemlélte Béni és a kutya közelharcát. Tetszett neki a helyzet. Dehogy is csitította volna a kutyát. Maga elé mosolygott. Csakúgy tréfásan még tüzelte is a kutyát. — Jól van, úgy Morcos . . . Most csak nekem lesz igazam! A sötétben mindeddig nem vette észre Béni az asszonyt. Hanem ezt meghallotta. Füle jó volt. Visszafeleselt. — Csak azért sem! Mert én italos nem vagyok. Hanem any- nyit mondok, hogy mire megvirrad ez a kutya nem él... És újból Morcos felé sújtott. Végre az asszony megelégelte a párviadalt. Szólt a kutyának s az vissza is vonult. Közbe-közbe azérí vakkaniott egyet-egyet, ami csak még erősebbé tette Béni ama elhatározását, hogy kivégezze Morcost. — Majd reggel . . . Tovább nem élsz, ezt én mondom, Somháti Béni! Az asszony utat engedett emberének. Csak épen megkérdezte: — Hát most is tagadja kend, hogy be van rúgva ? — Én, már mint én, berúgva? Azt, nem! — De hiszen Morcos nem ismerte meg. Valami mégis csak van a dologban. — Morcos? Nos, meg is lakói érte. Neked pedig mondom, hogy nem is láttam bort. Nem láttam, A s kőt végrendelete gyerekek csak Szombathely Király utca 3. — Zalaegerszeg Széchenyi-tér. értetted, nem láttam. Az asszony ráhagyta. — Jó, jó, csak feküdjék le kend. Bánom is én, hogy mit csinál Morcossal, a kend dolga. — Ez megint igaz, talán mindjárt . .. — Nem, a világért sem, majd holnap! Béni tovább zsörtölődött. Fenyegetőzött. Kereste botját, amivel reggel kivágd Morcost. Nem találta. E miaít újból dühösködött. Felesége csititgatta. Még azt is megígérte, hogy segít neki Morcost eltenni láb alól. Ebben azután megnyugodott. Az asszony betuszkolta a lakásba. Nagyne- hezen rávetne, hogy aludni térjen. Még az ágyban is Morcos halálára fogadkozott Béni. — Nem iát az több napfölkel- tét, — hajtogatta. Elaludt. Reggeltájt, még félhomály volt, megrázza az asszony. — Béni! Semmi válasz. Alszik. Újból rázza. — Béni! Több kísérlet után az ébredő visszamorog. — Nó, mi az megint ? — Már feljön a nap? — Hát azután, hiszen tegnap is megtette. Hagyj békén. — De azt mondta kend... — Mit mondtam? — Azt, hogy a Morcost mielőtt felkel a nap, kivégzi, Béni hirtelen leül. Két ököllel dörzsöli szemét. — Mi-it, én mondtam? — Kend! — Ezt mondtam? — Ezt! — Nem lehet! — Pedig úgy van! — Legyen úgy, de Morcost senki fia se bántsa, mert velem gyűlik meg a baja. Inkább a bort hagyom el, mint a Morcost. Avval fordult egyet Béni és szemére húzta a takarót. Az asszony megigazította rajta. Tekintetével vé- gigsimitott az ágyon. Majd kipenderült a szobából. Egyházraüvészeli ipar aranyozás. Képkeret-szak üzlet I Kossuth Lajos kCrnVIs utca 26» szám. Épületüwegezési vállalata. Télen, nyáron *■5» ruhában járjon Úri divat osztály.
