Zalamegyei Ujság, 1934. július-szeptember (17. évfolyam, 147-220. szám)
1934-09-04 / 200. szám
Ara 10 fillér 1934. szeptember .4 Kedd. Xtfll. évfolyam 200. szám. éaaHSHBsasnnBaas Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. ■■■ Telefonszám 128. Felelős szerkesztő: Herboiy Ferenc. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési Arak i egy hónapra 2 pengő, negyedévre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint Megmozdulnak az érdekeltségek a gráz—balatoni ut érdekében. A gráz—budapesti ut megépítésénél a jelek szerint oly megoldást terveznek, ame'y egyáltalán nem szolgálja a Balaton érdekeit. A terv ellen most megmozdulta t: az érdekelt országrészek. Előkészítő bizottság alakult, amely szeptember 4 én Keszthelyen értekezletet tart. A bizottság névé ben Reischl Imre városbirő a köveíkező meghívót adta ki: Hónapokkal ezelőtt kezdődött akció látszik valóra válni, t. i. hogy országunk nyugaírói lehető megközelítésére új auíóutat építsenek, amely a Bécs és Graz felől napról-napra örvendetes forgalmat Veszprém érintésével óhajtja a Balatonhoz terelni. Nem keressük, kinek áll érdekében egy ilyen teljesen lehetetlen megoldás, mert a józan ész és közérdek azt parancsolja, hogy a Balaton nyugati és déli érdekeltsége tiltakozzék ilyen megöl- dás ellen, minthogy nem csak létérdeke az eddig elhanyagolt részeknek, hogy a nyugat útja Keszthelynél kapcsolódjék bele a balatoni körforgalomba, de magának az osztrák érdekeltségnek is előnyösebb lesz egy olyan útvonal, ameiyen a legrövidebb idő alatt közelitheti meg a most már kedvenc üdülőhelyeit a Balaton mentén. Szükségesnek tartjuk, hogy érdekeink megvédésére mindazon tényezők, akik világos szemmel nézik a Balaton jövő fejlődését, tiltakozzunk a tervbe vett megoldás ellen, mely célból Keszthelyen f. évi szeptember 4-én a városháza nagytermében 11’45 órakor megtartandó értekezleten óhajtjuk kívánságainkat feltárva, egy később az összes érdekeltek bevonásával megtartandó mosíre gyűlést előkészíteni, amely a m. kir. kormányhoz intézendő feliratban fogja mindazon érveket megállapítani, melyek alapján kérni fogjuk a legegészségesebb terv megvalósítását, amely szerint a Keszthely—Zalabér— Körmend — Gráz, illetve Szombathely—Sopron—Wien autóut kiépítését, amely terv egyedül alkalmas a nyugatról jövő forgalom megoldására. A nagykanizsai 48-as ünnep. A Központi Sajtóvállalat keszthelyi ntja. A központi Sajtóvállalat Lapjai, a Nemzeti Újság és Új Nemzedék szerkesztősége és kiadóhivatala, szerkesztő és kiadó tisztviselői kara Berkes Róbert dr. kormányfőtanácsos KSV igazgató és Saly László főszerkesztővel az élen autóbusszal Keszthelyre rán- dultak, ahol fogadalmukhoz híven felkeresték Liziői Kis Teréz kegytemplomát, hogy hálát mondjanak mindkét lap soha nem várt elterjedéséért és a kát. olvasótábor rohamos fellendüléséért ez évben pedig különösen azért, hogy hála imát mondjanak vezérük Baranyay Lajos súlyos betegségéből való felgyógyulásáért. Este a halászcsárdában jöttek össze és ott ünnepelték a KSV lapjainak évfordulóját. Berkes Róbert dr. igen meleg szavakban emlékezett meg a munkatársakról, a külső, a falun dolgozók a lapokért áldozatos munkát végző kát. harcosokról, a jelenlevő vendégekről, külső munkatársakról és megemlékezett Keszthelyről, melynek kát. társadalma oly melegséggel és soha nem remélt számban csatlakozott a KSV lapjaihoz. Megemlékezett Saly László szerkesztőről annak ügybuzgalmairól soha nem lankadó tetteiről. Köszöntötte az Emericának priorját Jászóváry (Schürger) János dr.-t, mint aki oly kiváló példás kát. életet teremtett Keszthelyen. Köszöntötte a kai. klérust. Saly László meleg szavakban mondott köszönetét a szives szavakért és ugyancsak mindenkinek a támogatásáért. Vasárnap reggel a karmelita templomban ünnepi hálaadó misét celebrált Hász Brokárd házfőnők, majd szentbeszédet mondott, végűi megáldoztatta a KSV tagjait. A társaság megtekintette a kiállítást és délután a zalai part mentén folytatták útjukat Budapestre. lfé^ea harcokat várnak Amerikában. Newyork, szept. 3. Nyolcszázezer textilmunkás megkezdte a történelem legnagyobb sztrájkját, melyhez valószínűen további 400 ezer ember csatlakozik. A sztrájkvezér kijelentette, hogy a munkásság utolsó csepp véréig kitart és nem riad vissza a harctól. A sztrájkoló munkásokat katonai alapon szervezik meg. A munkaadók is végsőkig tartó harcra készültek fel és a gyárakat valóságos erődökké alakították át. A nagy városokba katonai erősítéseket küldtek, Az összeütközéseket elkerülhetetlennek tartják. Verőfényes nyári napsütésre ébredt szombaton reggel a Muravégek zászlódiszbe öltözött határvárosa, hogy impozáns, felemelő külsőségek közöli, két napig tartó ünnepség keretében adózzék a legendás muiiu zalai 48 ások dicső emlékének. Vidékiek érkezése. Délután 2.25 órakor az országzászlónál mintegy ezer főnyi kő zönség, valamint vitéz Pacor ny. altábornaggyal, Zsifkovics, Zsák mándy és Gőiz! nv. tábornokokkal az élen a régi 48-as». nagy tömege iagadia a Bécsbc túraautón érkező bajtársakat. A ie- ventezenekar indulóval köszöntötte a vendégeket, majd vitéz Pacor József altábornagy intézett német nyelven beszédei volt katonáihoz. Kráíky dr. polgármester tolmácsolta a város lakosságának üdvözletét magasszárnyalásu beszéd keretében, melyre az osztrákok részéről von Ebner ezredes válaszolt, szép szavakkal megköszönve a meleg fogadtatást. A leventezenekar számai után a vendégeket kijelölt szállásaikra kalauzolta Filó Ferenc igazgató. A délutáni órákban érkeztek meg autókon a szegedi vendégek, élükön a régi zaiai ezred két markáns tisztjével: Kozma Ferenc kormányfőtanácsozsal és Bokor Manó, a Stauffer-gyár propaganda főnökével, kiket a bajtársak nagy csoportja fogadott kedves, megható külsőségek között. Ugyancsak szombaton délután érkezeti meg Kanizsára Gárdonyi Lajos dr. helyettes városbiró vezetésével a keszthelyiek küldöttsége is. Zalaegerszegről és vidá- kéről szombaton és vasárnap érkeztek 150 né! többen. Irodalmi est. Este 7 órai kezdettel a városháza közgyűlési termében nívós, nagysikerű irodalmi estet rendezett a Petőfi Társaság a kanizsai Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Körrel karöltve. A leventezenekar Hiszekegy-e után Krátky dr. polgármester üdvözölte a Petőfi Társaságot. A Zrínyi Miklós Irodalmi és Művészeti Kör nevében Tholway Zsigmond dr elnök köszöntötte az illusztris vendégeket. Pékár Gyula dr. a Társaság elnöke megnyitójában elismeréssel emlékezett meg a Zrínyi Kör 40 éves múltra visz- szatekintő, érdemekben gazdag munkásságáról, majd a zöldhajtó- kás, sárgapiiykés poétahős és a hadvezér nagyur: Zrínyi gróf között keresett érzelmi összehasonlításokat. Harsányi Zsolt iró „Őr« nagy és közlegény“ c. elbeszélését olvasta fel, Kiss Menyhért országgyűlési képviselő, a Petőfi Ház igazgatója mély álérzéssel interpretálta egyik Petőfi-ódáját. Géczy István hangulatos jelenete után Gárdonyi Lajos dr. ismertette Petőfinek zalai vonatkozású kapcsolatait, Szendrey Júliát illetően Finta József őrnagy ezután átadta a Petőfi Társaságnak a kanizsai ezred tulajdonában lévő Petőfi emlékeknek fényképmáso- iatait, majd a Himnusz hangjaival befejeződött a Petőfi Társaság nagysikerű vándorgyűlése. Az ezredzászló. Este 9 órai vonattal érkezett meg a Hadtörténelmi Múzeumból a kanizsai pályaudvarra a 48 ások ezredzászlaja. A pesti 48-asok 60 tagú küldöttségével érkezett meg Kisfaludy-Strobl Zsigmond szobrászművész, a 48-as szobor alkotója, kiket Schöffl ny. ezredes üdvözölt. Oszlányi v. őrnagy átadta Pacor altábornagynak az ez- redzászlói, melyet Zsifkovicsné, Pacomé és Krátky dr.-né koszo- ruztak meg. Krása Lajos dr. tábla- biró a pesti küldöttség nevében köszönte meg a szives fogadtatást és üdvözölte könnyes szemekkel a régi bajtársakat. Térzene. Este a Főtéren a katonazenekar térzenét adott, mig a leventezenekar zenés takarodóva! zárta le a kanizsai ünnep első napjának gazdag programmját. Vasárnap már a kora reggeli órákban hatalmas embertömeg hullámzott a kanizsai utcákon. Vasúton, autókkal, a közeli községekből kocsikon, nagy csoportokban érkeztek 48-asok hozzátartozóikkal a fő- ünnepélyre. Nagy szépséghibája volt a napnak, hogy az egész éjjel szitáló eső a reggeli órákban már záporként öntözte a kanizsai utcákat és egész délelőtt egy percre sem szüneteli, sőt egyre fokozódott. Reggel a leventezenekar zenés ébresztőt adott, msjd fél 10 órakor az alsóvárosi plébánia- templomban ünnepi szentmise volt. A feisőtemplom előtti téren 11 órakor kezdődő szoborleiep- lezási ünnepélyen képviseltette magát a kormány, a megye, kül- döttségiieg vettek részt a városok, valamint az összes egyházi és társadalmi egyesületek. Az óriási eső ellenére mintegy tízezer főnyi tömeg gyülekezett egybe a Fő-uí testén, kiknek — habár a rossz idő miatt érthetetlenül, — hangszórók közvetítették a beszédeket. Az emlékmű leleplezése. Az ezred hivójele után a katonazenekar háromszor egymásután eljátszotta a Himnuszt, majd három ágyulövés jelezte, hogy Zsifkovics leleplezte a szobrot. Pacor József ny. altábornagy, a 40-asok volt ezredparancsnoka tartotta meg ünnepi beszédét. Tolmácsolta a közbejött akadályok miatt meg nem jelenő József főherceg meleghangú üdvözletét, majd hálás köszönetét mondott a