Zalamegyei Ujság, 1934. július-szeptember (17. évfolyam, 147-220. szám)
1934-08-22 / 189. szám
4. Zaiamegyeí Újság 1934 augusztus 22. Szerencsétlen mérkőzéseket vívott a ZTE Szombathelyen. A szombathelyi körmérkőzésen nem váltak be a zöld-fehérek reménységei. Hiányzott több jó játékosuk (Borbély, Tomoser, Ba- csay), Martinka pedig már az első mérkőzés elején megsérült és igy a ZTE mindkét mérkőzését elvesztette. Vasárnap az SzFC megerősített csapatával játszott a ZTE és attól 2:0 (1:0) arányban vereséget szenvedett, holott legutóbb Zalaegerszegen 9:2 arányban verle meg ezt a szombathelyi együttest. A zöldfehérek gyenge összeállításuk ellenére is győzhettek volna, ha nem mutat élettelen játékot az egész csapat. A vértelen játék a felforgatott csatársorból indult ki és átterjedt az egész csapatra. Igazi jó játékot csak Szabó mutatott. Somlyó biró nem vezette a mérkőzést kifogástalanul. Ugyanezen a napon az SzSE 3:0 (2:0) arányban győzött a Grázer AK ellen. — Szent István napján a ZTE a gráci csapatta! került össze és attól 3:2 arányban kapott ki balszerencsével. A ZTE a következő összeállításban játszott: Boronics, Gondy, Füleky, Dóczy, Palkovits, Czirkovits I., Doma, Szabó, Stubán, Czirkovits II., Szökrönyös. Ez az összeállítás bevált, mert a ZTE jó játékot mutatott és tisztes eredményt ért el a nagyhirü gráci csapat ellen, sőt megérdemelte volna a győzelmet is. A ZTE kezdett, erősen szorongatta a gráci csapatot, majd egy 11-esből Stubán megszerezte a vezetést. Nemsokára a GAK kiegyeníitett, de a ZTE tovább támadott és Czirkovits révén újból vezetéshez jutott. A második félidőben is a ZTE volt a többet támadó fél, de lövései nem sikerültek és fölénye ellenére a GAK kiegyenlített, majd lesállásból a győzelmet is megszerezte. A biró két 11-est nem ítélt meg a ZTE javára. — Az SzSE az előző napi játékban kifáradt SzFC csapatat 13:0 arányban győzte le. A nyugati kerület közgyűlése úgy döntött, hogy a 14 főre emelt első osztályba a GyAC és a II. kér. helyett az ARAK és a KFC kerülnek be. A szezon végén négy csapat kiesik, s bekerül a négy II. osztályú csoport egy-egy győztese. Ez a határozat sem végleges még. Sporthírek. Magdeburgban a magyar vizipolócsapat Svédországot 9:1 arányban győzte le és igy veretlenül nyerte a vizipoló Európa-bajnokságot. Az Európa versenyek győztese Németország 118 ponttal, második Magyar- ország 72 ponttal, — A magyarolasz atlétikai versenyt a magyar csapat 76:65 arányban megnyerte. Zsuffka a rúdugrásban országos rekordot javilott 403 cm.-es ugrásával. Hasonlókép :n Várszegi a gerelyvetésben^ 6777 m-es dobással. A ZTE hótuszójának újabb sikere. Tegnap tartotta a Keszthelyi Yacht Klub klubközi versenyét a jóképességü Kaposvári Turul SE-vel. A keszthelyiek nyertek, bár a vizipolóban ádáz és kemény küzdelem után 3:2 arányban vereséget szenvedtek. A versenyben résztvett Junger Károly, aki a 100 m-es nátuszás- ban kitűnő idővel újabb sikert szerzett egyesületének. Itt említjük meg, hogy szép eredményeire felfigyelve a Magyar Úszó Szövetség meghivta az UTE országos versenyére, amely e hét szombat-vasárnapján fog lezajlani és egyesülete indítani fogja. Most Frotir törülközőt és maradékét rendkívül olcsón árusítunk Verseny Áruház Arany Bárány épület. | Tetőfedésre, falburkolásra, a; t márványszerüen erezett csiszolt f és fényezett nagylemezek, I fürdőszoba, konyha, lépcsöház \b urkolására i vízvezeték és tűzhely körüli falra | márvány és csempe helyett, | I Szoba és konyha bátorok 5 i asztal, pohárszék, üzleti berendezés stb. borítására, | kályhaellenzőnek és ^minden egyéb célra, ahol ned- a vesség, hőség vagy tüztöl akadunk bármit megóvni a legalkalmasabb, legszebb Tiszta, tükörfényes, könnyen- kezelhető, elpusztíthatatlan oSosó. Különböző méretben és több színben. Vízvezetékhez ETERNIT nyomó- és lefolyócsöveket Éj alkalmazzunk. Szag és rozsda- [] mentes. Füstcsövek és kémény- ’ toldatok. — Elárusítóhely: Sommer Sándor Zalaegerszeg Kérjen áilmintís mintát és árajánlatot. Budapest, augusztus 21. 77 kg-os tvki 15-80—16 — egyéb 15'65—15-80 78 kg-os tvki 15-95— 16.15, egyéb 15.80 — 16-00, 79 kg-os tvki 16-10—16-30, egyéb 1595—1615 — 80 kg-os tvki 16.20—16 40 egyéb 1605 16-20, rozs 10.00—10.10, takarmányárpa 1100—11.30, sörárpa 10 50-11 — zab 11*50 —1175, tengeri 10.00-10-20, — korpa 8 70 - 8 80 pengő. cégnél, Zalae^eraxsg. Hői espsifők 3«80-tóL Férfi ernyők 480»tóf« gyártmány, Meybiala&ió Sfsiin8sé§i= Lobi Nagykanizsa Fö u 8. (BáUKár udvar) Alakit, fest, átdolgoz szőrmeárukat. Elegáns férfi ruháit és uridivstcilkkeit Tóth-nál ssersi be. Legszebb szövetek nagy választékban Elsőrendű munka garanciával. JADY utóda SZEKERES FERENC SZABÓNÁL. ZALAEGERSZEG, PETŐFI SÁNDOR ;U. 23 3 ÚJDONSÁG I perc alatt kész egy tartós hullám. A világ legújabb eljárásával utolérhetetlen szépséget garantálja. GÁSPÁR 1934. Nífflieftőzi Dauer-verseny V. dij nyertese. ____ Kia dja : a „ZRÍNYI“ Nyomdaipar és Könyvkereskedés Rt. Zalaegerszeg. Felelős kiadó : &RAMV XÁR OLY. Fiókszerkesztöség és kiadóhivatal; Nagykanizsa, Petőfi utca 24. Vezetője: Hermann József. Kftszthelv. Kossuth Laios u. A .Zrínyi“ Nyomdaipar Részvénytársaság nyomása Zalaesrerazesr. Széchenvi-tér 4. Nyomdáért felelős: Aranv Károlv.