Zalamegyei Ujság, 1934. július-szeptember (17. évfolyam, 147-220. szám)

1934-07-31 / 172. szám

Zalamegyef Újság 1934 julius 31. leggel felruházott állampénztári főtisztet a VIII. fizetési osztályba állampénztári tanácsossá, Fiala Jenő zalaegerszegi és Kiss Fe­renc sümegi I. osztályú állam­pénztári tiszteket főtisztekké. Császár Károly zalaegerszegi pénzügyőri biziost pénzügyőri felügyelővé, Konrád Mihály ta­polcai pénzügyőri biztost főbiz­tossá, Nemes Kálmán dr. nagy- kanizsai pénzügyőri szemlészt pénzügyőri biztossá nevezte ki. Czinder Jenő S. J. primiciája. Vasárnap a zalaegerszegi plé­bániatemplomban emberemlékezet óta az első jézustársasági primicia volt. Czinder Jenő jézustársasági atya, a zalaegerszegi gimnázium egykori növendéke mondotta el első szentmiséjét megkapóan ben­sőséges keretek közölt. A templo­mot megtöltő hívők soraiban ott voltak a szülőkön, rokonokon kivül az újmisés rendtársai, sok világi pap és az egykori osztály­társak teljes számban. Czinder Jenő rokonának, Gratzl Gyula magyarkes2i plébánosnak kézve­zetése mellett mondotta el szent­miséjét. Evangelium után Pehm József apátplébános lépett a szó­székre és mélyen szántó beszédet mondott. Nagy melegséggel szólt a jezsuita rendről és utalt arra, hogy a Jézus Társaság 400 éves jubileumának legszebb megünnep­lése ez a jezsuita újmise. Szent­mise végén az újmisés pápai ál­dást osztott paptársainak, szülei­nek, rokonainak, osztálytársainak, máj a hiveknek. — Délben a Kulturházban ebéd volt, melyen meleghangú beszédeket mondottak Géfin Gyula dr. püspöki tanácsos, Gratzl Gyula plébános, Nagy Amadé dr. bencés tanár és má­sok. mm ww atf urui —w mrwi ■ am * u^fjrTi atfsspbb& Rövid táviratok. Nagyszabású kommunista ösz- szeesküvést leplezett le a buda­pesti rendőrség. A bolsevisták augusztus elsején zavargásokat akartak kezdeni. — Kétszázmil­lió dináros sikkasztást és csalást leplezett le a horváthországi rendőrség. A bűn ü gy a Nasici fatermelőt és politi­kusokat * is érint.— Dublinban sztrájkmozgalom kezdődött. — Elrontott gyomor és az ezzel összefüggő bélzavarok, fel­fúvódás, kellemetlen szájíz, émely­gés, homlokfájás, láz, hányás, hasmenés vagy székszorulás ese teiben már egy pohár természe­tes „Ferenc József“ keserüviz is igen gyorsan, biztosan és min­dig kellemesen hat. A gyakorlati orvostudomány már régen meg állapította, hogy a Ferenc Jó zsef viz használata a túlsók evés és ivás káros következményeinél igazi jótétemény. Kirándulásról Stauffer dobozos emraenthalit vigyen mert az hygienikus csomago­lásával megbízható ! Csak jobb üzletekben kapható. Nagysikerű bankettel ünnepelte a ZTE első osztályba jutását. A ZTE abból az az alkalomból, hogy kitartó munkájának ered ményeképpen megnyerte a cso­port bajnokságot és bejutott az első osztályba, szombaton este nagyszabású bankettet rendezett, mintegy 200 résztvevővel. A vá ros részérél Szilágyi Mihály fő­számvevő jelent meg. Sajnos, más iiivatalok és intézmények nem képviseltették magukat. A vacsora előtt Rigler Mihály elnök üdvözölte meleg szavakkal a megjelenteket, akik felkérésére elénekelték a Himnuszt. A közvetlen hangulatban lefolyt vacsora közben elsőnek Rosenthal enő dr. diszelnök emelkedett szólásra és szép, lendületes be­szédben méltatta az egyesület fuiballcsapatának nagyszerű telje­sítményét, majd a sportegyesüle­tek szerepéről szólt az ifjúság nevelésében. Hangsúlyozta, hogy sportteljesítmények mellett a legfőbb cél a hazafias nevelés és a ZTE erre törekszik, hogy az ifjúság hazáját szolgálja. Kertész Jenő dr. szakosztályi elnök értékes felépítésű beszéd­ben számolt be arról a mukáiól, mely megszerezle a csapatnak a bajnokságot, de az első osz­tályt is. Az egyesület hazafias munkát végez, s kérte a tagokat, hogy ebben a munkában továbbra is támogassák az egyesületet. Ha mindenki önfeláldozóan dolgozik és jobb belátás lesz azokban is, akiknek kötelességük minden sportegyesületet egyformán tá­mogatni, akkor az egyesületek egyetemes fejlődése meghozhatja mindnyájunk legfőbb vágyát, azt a nagy eredményt, hogy nemcsak Sopron, Tatabánya, Győr csapa­tait láthatja vendégül a ZTE, de lehetővé válik Kassa, Komárom, Kolozsvár egyesületeinek szerep­lése is. Arra üriti poharát, hogy ez mielőbb bekövetkezhessék. A nagy tetszéssel fogadott be­széd után Pál József a játékosok­nak köszönte meg önzetlen, fér­fias munkásságukat. Kérte, akár­merre viszi is őket a sors, ma­radjanak meg derék sportembe­reknek, mert nagy feladat vár még arra a fiatalságra, amely ma a sportpályákon edzi magát. Adja Isten, hogy ez a fiatalság majd a piros-fehér-zöld zászló alatt is az első sorokban haladjon. Dóczy József csapatkapitány a játékosok nevében a vezetőség önfeláldozó munkáját köszönte meg. A vacsora után vidám hangu- i latban tánc kezdődött a nagyte­remben, amely kicsinek bizonyult. Dr. Ms Szinitdrim Telefon £6 KESZTHELY Telefon 66 Sebészeti, belgyógyászati, nő- gyógyászati betegek és üdülők részére. Diétás étrend. Elsőrendű budapesti szakorvosok. Eliátminyi dSj hegeléssel együtt 5 pengő. Különadóba 7 pengd. Műtéti dijak a mai gazdasági viszonyoknak megfelelően LEGJUTÁNYOSABB ÁRAKON. Kabin és szénsavas fürdők. Fényképfelvételeit Olcsón és szakszerűen dolgozza ki Bánfai Béla legújabb modernül berendezett optika és fotó-szaküxlete. HÍREK Róm. kát. és ú] görög. Loy.sz.Ignác Prof. Oszkár Izr.: Ab 19 Napkelte 4 óra 35 perckor. Nyug­szik 7 óra 36 perckor. Némi hőemelkedés, észa­kon lehet még záporeső vagy zi­vatar. Mas 31 Kedd IDŐ — Istentiszteleti sorrend a ferences templomban. A feren­ces házfőnök közli, hogy a fe­rences templomban az istentisz­teleti sorrend a következő: Ün­nep- és vasárnapokon szentmise fél 8, fél 9 és a konventuális szentmise fél 10 órakor van, köznapon 7 és fél 8 órakor. Ke­resztüli ájtatosság minden pén­teken este 6 órakor. Ünnep- és vasárnapokon, s előtte való na­pon, valamint első csütörtökön litánia este 6 órakor. Ebben az órában ünnepen és vasárnap szentbeszéd. Gyóntatás az isten- tiszteleti órákban. A következő hét szerda délutánján és csütör­tökön egész napon át nyerhető a porciunkulai teljes búcsú a fe­rences templomban. A szentmi­sék ezen a napon fél 8 és fél 10 órakor lesznek. Este szentbe­széd litániával. Kérjük a kath. hívőket, használják fel az üdvös alkalmat, mint Szent Ferenc atyánk hagyatékát, saját lelkűk és kedves elhunytjaik lelkének üd­vösségére. Tehát akik már szer­dán délután a litánián elvégzik a szentgyónásukat, azok csütörtö­kön a porciunkulai búcsút és el­ső pénteken a Szentséges szív áldását biztosíthatják maguknak egy szentgyónássai, ha a bűntől ama napokon különösen óvakod­nak. — Mikes János gróf szom­bathelyi megyéspüspök a na­pokban meglátogatta a keszthe­lyi karmelitákat. — A szombathelyi apátplé- bános araany miséje. Gaál Sán­dor dr. szombathelyi apátplébá­nos augusztus 2-án mondja el aranymiséjét a Keszthely melletti Zsid templomában, szűk családi környezetben. Gaál Sándor zala­egerszegi iparoscsaládból született 73 évvel ezelőtt. A szombathelyi egyházmegyének egyik \ legértéke­sebb papja. — Előkelő vendégei voltak a napokban Balatonfürednek. AI- mássy László, a képviselőház el­nöke és Karafitáh Jenő ny. mi­niszter látogatták meg a hires za­lai fürdőhelyet. — A keszthelyi strandfürdő a múlt vasárnap rekordforgalmat bonyolított le. 1600 ember für - dött a strandon. A szabadfürdők­ben mintegy 3 ezer ember for­dult meg. R^fl Kávé különlegességeket vásároljon HélflCth LSCI Minőségben é s árban felülmúlhatatlan. Háztartási keverék 7*kg. 2 20 Finom keverék tejeskávóhoz V^kg. 3' Legfinomabb különlegesség V*kg. 3*50 csemege üzletében

Next

/
Oldalképek
Tartalom