Zalamegyei Ujság, 1934. április-június (17. évfolyam, 74-146. szám)
1934-05-31 / 122. szám
2 Zalamegyei Újság 1934 május 31. Egyházközségi képviselőtestületi választó gyűlés. támasztó szózatát: Ember, kelj fel elesettségedből és járj ! Térj az Isten útjára ! Örök büszkesége lesz Kőszegnek, hogy egy új kor a magyar elindulásnál bő erőforrást nyílhatott meg. A történelmi jelentőségre való tekintettel az első kőszegi lelki- gyakorlat megnyitására a megyéspüspököt, az első konferenciák megnyitására P. Csávossy jezsuita atyát kérte fel a missziós ház vezetősége. A zárt lelkigyakorlatok junius 27-ével kezdődnek. Dr. Frey berge r Jenő. Űrnap nyolcada és Jézus Szent szíré ájtatossájj a Ferenceseknél Űrnap nyolcada alatt Oltári- szentséggel nsponkint kétszer templomi körmenet, melynek kezdete május 31 én este a 6 órai szent beszéd után lesz. Ezen esti körmenet hétköznapokon is tart egész junius 10. esti ájtatossággal bezárólag. Hétköznapokon reggel a Va9 órai szentmise előtt lesz ezen szentségi körmenet, mig junius 3 án, vasárnap a 7a 10 órai nagymise után az Urnapi nagykörmenetünk a templomon kivül végig vonul a Rákóczi, Jókai, Virág Benedek és Verbőczy utcákon, majd visszajajferences templomba. Junius 8 án, pénteken, Jézus Szent Szivének ünnepén templomunk búcsúja lesz. Istentisztelet vasárnapi órarendben. Egész nap Szentségimádás. Szentségkitétel reggel 7a7 órakor. A nagymise délelőtt 7a 10 órakor, este 6 órakor szentbeszéd, majd templomi körmenet, litánia, után a Szentség- eltétel. A d. e. körmenet ma, a 7210 órai mise után. Junius 10-én, vasárnap délelőtt a 7a 10 órai nagymise után Jézus Szent Szivének diadalmi körmenete lesz, végigvonulva a Rákóczi, Jókai, Virág Benedek és Verbőczy utcákon, majd vissza a ferences templomba. Kérjük a fenti útvonalak háztulajdonosait, illetve lakóit, hogy mind a két vasárnap lakásuk ablakait ékesítsék fel, illetve világítsák ki. Mind a két vasárnapi körméretünkre ez utón hívjuk meg a hóm. kát. egyházközség tagjait, atóságokat, hivatalokat, egyesületeket, intézményeket, iskolák növendékeit, különöskép a Sziv- gárda tagjait és a környékbeli híveket. Egész junius hónapban este 6 órakor litánia. Vasár- és ünnepnap este szent beszéd is. Házfőnök. Kávé Tea Kakaó elismerten Németh Józsefnél a jó. Telefon 207. — Nagykanizsán hirdetéseket és előfizetéseket felvesz a „Zalamegyei Újság" fiókszerkesz- tősége Nagykanizsa, Petőfi utca24. aMMwaMMBMHaananBBMiMB A keszthelyi plébánia róm. kát. egyházközség képviselőtestületi tagjainak fele részben mandátu ma lejárt 1934. évben, miért is a f. évi április 2 án tartott képviselőtestületi ülésen az Egyház- községek alapszabályzata 21. § értelmében a kisorsolást megejtette. A kilépő tagok helyett f. évi május 27 én egyhangúlag megválasztották a következő két : I. Keszthelyről rendes tagok: Biksa Lajos telekkönyv- vezeíő, Balázs László dr. községi főjegyző, Barsy Jenő dr. ny. főjegyző, Bognár Imre adóügyi jegyző, Csébi Lajos gyógyszerész, Czink Jenő ny. alezredes, Dole- zsár Ede vendéglős, Érsek Gusztáv telekkönyvvezető, Gárdonyi Lajos dr. helyettesbiró, Gaál József OKH igazgató, Haám Ernő dr. kir. járásbir. elnök, Hudop János kőmiv. m., Huszár Pál dr. főszolgabíró, Jurik János dr. ügyvéd, Jobs Viktor dr. községi orvos, madi Kovács Ferenc ny. tábornok, Korcsmáros János reál- gimn. tanár, Kukuljevic József dr. gazd. akad. tanár, Lekics Lajos kisbirtokos, Lovassy Sándor dr. ny. gazd. akad. igazgató, Malatinszky Ferenc felsőházi tag, Paál János ny. járásbiró, Palocsay Gyula ny. póstafőfelügyelő, Per- sovics János kőműves m., Pusztai Péter cipész m., Rácz József cipész m., Reischl Imre városbiró, Schürger János dr. gazd. akad. tanár, Szalay Ignác templomatya, Szekeres Vince dr. állatorvos. Póttagok: Berkes József asztalos m., Eehérváry János adó tiszt, Frankó Pál kereskedő, Lányi Dezső vasúti hivatalnok tiszt, Gellénháza község képviselőtestülete még 1931-ben községi kovácsnak alkalmazta Gyük József kovácsmestert. Meg is kötötték vele a szerződést, melyben Gyúr kötelezte magát arra, hogy a tiz évre szóló szerződés ellenében új kovácsműhelyt építtet a kijelölendő helyen. Az építésből azonban mindmáig semmi sem lett, mert nem tudott a község lakós- sága megegyezni abban, hol épüljön föl az új kovácsműhely. Ez év január 26-án a gellén- házai Hoffmann féle korcsmában Szalai István kovács azt mondta Boronyák Mihály községi helyet- tesbiiónak, hogy a szerződést Gyukkal a képviselőtestület tudta nélkül csinálta meg a jegyző Bo- ronyákkal és még néhány emberrel összebújva, továbbá, hogy házadóját hamis fölvétel alapján vetették ki. Többen is hallották Szalai kijelentéseit és följelentették őt. így került felhatalmazásra hivatalból üldözendő rágálmazás vétsége miatt Szalai ma a zalaKővári Gyula tanító, Keresztúri litván lakatos m., Petricsek Re zső ny. intéző, Tamás Ferenc dr. gazd. akad. s. tanár, Tóth István vaskereskedő. II. Cserszegtomajról rendes tagok: Dér Rezső közs. jegyző, László Ferenc földműves, Szita Gyula földműves, Szita Imre földműves, Szita János Márton földműves. Póttagok : Porkoláb Antal földműves, Torma János földműves. III. Gyenesdiásró! rendes tagok: Fodor Ferenc földműves, Koller János igazgató-tanító, Pandur János földműves. Póttagok: Szabó József földműves, Bokor István község- biró. IV. Vonyarcvashegyről rendes tagok: Angyal János földműves, ifj. Bujtor Ferenc föld műves, Ferenczi Sándor földműves, Lasics Antal földműves, Pap Márton földműves. Póttagok: Tütő Antal földműves, Szabó Ferenc földműves. A megválasztott egyh. közs. képv, test. rendes és póttagok névsora 8 napig közszemlére ki van téve a plébániahivatal irodájában. Felebbezni a választás ellen 15 napon belül lehet u. ott a hitközségi szabályzat 14 §-a értelmében. A most megválasztott egyház- községi képviselőtestületi tagokon kivül 43 tag mandátuma, kik kisorsolva nem lettek, még három évig tart, a póttagok mandátuma azonban minden harmadik évben lejár s igy azok teljes számban újból lettek választva. egerszegi kir. törvényszék büntető tanácsa elé. A főtárgyaláson Szalai annyit elismert, hogy ő kifogásolta azt hogy a „köznép“ tudta nélkül csinálták a szerződést, ami egyébként nem is nyert még megyei jóváhagyást. A házadó ellen pedig azért panaszkodott, mert csak egy szobája van, tehát magas volt a kivetés. Boronyák Mihály tanú elmondotta, hogyan történt a dolog. Amikor Szalai sértően nyilatkozott felőlük, ő figyelmeztette arra, hogy hatóságról úgy nem lehet beszélni. Szalai azonban sértő szavakkal válaszolt neki. Hogy a szerződés miért nem került föl a megyéhez jóváhagyás végett, azt nem tudja. Talán elfelejtette a jegyző. G e 11 é n Imre, Gyük József és Zsupán János szintén bizonyították, hogy Szalai azt mondotta, hogy hamisan csinálták a szerződést és hamis fölvétel utján vetették ki a házadót. A bíróság bűnösnek találta Szalai Istvánt a vádbeli bűncselekményben s ezért jogerősen 2 napi fogházra átváltoztatható 20 pengő pénzbüntetésre Ítélte. Hősi ünnepélyek a vidéken. Zalalövőn a tábori szentmisét követő ünnepség középpontja Mátyás László ünnepi beszéde volt, melyben méltó emléket emelt a község 90 hősi halottjának. A 83 éves Recsics Antal egyszerű szavakban fejezte ki a község hazafias érzelmeit, majd énekszámok, szavalat és diszmenet következett. — Zalaszentivánon Kör- mendy Lajos plébános szentmisét és szentbeszédet mondott, majd a plébánia hívei a temetőbe vonultak, ahol Benkes János kántortanitó mondott emlékbeszédet. Énekszámok és szavalatok egészítették ki az ünnepélyt. — Petőhenye és Ördöghenye községek a petőhenyei iskolában levő emléktábla előtt ünnepeltek. A nagyszámú ünneplő közönség előtt Gaál Károly mondott nagyhatású beszédet, majd elhelyezte a hadviselt bajtársak koszorúját. Itt is szép énekszámok és szavalatok voltak, majd diszmenet zárta be az ünnepélyt. A keszthelyi szent Vince szeretetegyesület Vasárnap a Ranolder Intézet nagytermében tartotta közgyűlését, amelyen igen szép számmal jelentek meg a működő és pártoló tagok úgyszintén a Charitas ügye iránt melegen érdeklődők. Az ülést az intézet belső növen- keinek énekkara nyitotta meg, amely után Stefaics Aladár apátplébános, az egyesület igazgatója köszöntötte a jelenlevőket, majd Nagy Margit nyug. polg. isk. tanárnő az egyesület titkára és pénztárosa számolt be az intézet elmúlt munkaévéről. Beszámolót adott Iwsitsné a pénztár állapotáról. Az egyesület tisztikarát újból megválasztották: Elnöknő gróf Forgách Béláné, titkár: Nagy Margit, gondnok: Stella nővér, alelnök : Stefaics Aranka. Megválasztották egyhangúan újból a tanácstagokat is. Ezután Buzay József lazarista atya szívhez szóló beszédben ajánlotta a jelenlevőknek a Szent Vince szeretet egyesületet, buzdítva őket továbbra is a szegények testi és lelki gondozására. Az igazgató indítványára a Szent Vince szeretetegyesület új országos elnöknőjét: gróf Hunyadi Józsefnét, továbbá herceg Festetics György az egyesület nagy jótevőjét, végül dr. Rótt Nándor veszprémi püspököt hódolatteljes felirattal üdvözölték. Végül megköszönte az igazgató a vezetőségnek a működő és pártoló tagoknak, úgyszintén az intézet főnöknőjének és az összes jótevőknek évi fáradozását és kegyes adDmányait s záróimát mondott, az intézet belső növendékei pedig záradékul Szent Vince tiszteletére szép éneket adtak elő. Egy kovács megrágalmazta a gellénházai elöljáróságot. A kovács-szerződtetés utórezgései a törvényszék előtt« Gősfai siller I liter......................50 fill. Balatonmelléki rizling ..... 60 fill. Badacsonyi fehér..................... ..... . 80 fill. To kaji száraz I liter..........................1-20 fill. Tokaji édes szomorodni .... 1-60 fill. Németh Laci csemege üzletében Telefon 81 Zalaegerszeg Telefon 81