Zalamegyei Ujság, 1934. április-június (17. évfolyam, 74-146. szám)

1934-04-22 / 91. szám

6. Zaiame^yei Ujsᣠ1934 április 22. Vasárnap délután 4 órakor: Move ZSE—ZTE. Gondos ké­szülődés után vasárnap mérkőzik a két régi rivális valószínűen leg­alább másfélezer néző jelenlété­ben, mert az utóbbi időben kü­lönösen nagy érdeklődés kiséri a kék-fehérek és a zöld-fehérek ta­lálkozóit. A ZTE az ősszel már megtörte a Move győzelmi soro­zatát, s hasonlóra készül most a a Move pályán is. A papírformá­ról Ítélve a ZTE-nek erre nagy esélye van. A zöld-fehérek egyre növkvő játéktudása és lendülete az ősztől kezdve majdnem min­dig meghozta a sikert. Ha a két csapatot vizsgáljuk, a mérleg a ZTE győzelme felé billen. A Bo- ronics, Gondy, Tomoser védelem biztos. A védelmet és a támadó­sort egyaránt kitünően tudja tát: mogatni a fedezetsor, különösen Sárközi, a csatársor pedig nagy góképességgel rendelkezik, leszá­mítva a jobbszélsőt, amely poszt az utóbbi időben nem tud jó ke­zekre találni. A Move-nál szilár­dan állja a helyét a kapuban Fritz és a hátvédek .közül Varga. A másik hátvéd ezúttal valószí­nűen Hász lesz, aki tehetséges játékos, de kérdés, hogy ilyen erős küzdelemben birja-e fizikum­mal. Legmegbízhatóbb a Kele- men-B u b ic s-Szabó fedezetsor. Mindhárom tagja munkabíró és rutinos. A sebezhető pont a csa­társor, amint azt legutóbb Szom­bathelyen is észi evették. Talán a balszélső Horváth Béla a legjobb része, igaz hogy neki viszont ke­mény fedezettel kell megküzde­nie. Széptől, Horváth II.-tői, Ló­ránttól és Várkutitól akkor 'vár­hatunk eredményt, ha különösen jó napjuk lesz. — A papírforma ellenére a mérkőzés nyílt, s azt a kék-fehérek épugy megnyerhe­tik, mint a zöld-fehérek- — Re­méljük, a közönség fegyelmezett lesz és megmarad az egyszerű biztatásnál. A játékot Parányi (Győr) vezeti. A 'Ferencváros—Újpest mérkő­zés II. félidejét a ZTE—Move derbi lezajlása után a Move pá- pályán erősítővel közvetíteni fog­ják. Kanizsai sporthírek. NTE— Simontornya BTC. A délnyugati alosztály kaposvári csoportjának legszebb és legizgalmasabb mér­kőzése játszódik le vasárnap dé­lután Nagykanizsán. A kerület két legszebb stílust játszó csapa­ta ütközik meg a bajnoki ponto kért. Ha a két csapat eddigi egy­más elleni mérkőzéseinek eredmé­nyeit nézzük, azt látjuk, hogy csak ritka esetben sikerült egyiknek a másik fölött diadalmaskodni. Az eredmény legtöbb esetben döntet­len volt. Az ősszel is az NTE- nek csak nagy küzdelem után si­került 1:0-ra győznie. Ha az NTE győz, úgy a bajnokság győztesének tekinthető, ellenkező esetben a SBTC a bajnok, dön­tetlen esetén továbbra is nyílt a bajnokság. Az NTE csapatának fő erősségét, Rittert nélkülözni kénytelen. A mérkőzés fontossá­gára való tekintettel egyik legki­válóbb és legképzettebb bíróját Krebszet küldte ki, kinek a sze­mélye garancia a mé kőzés sima lefolyására. A mérkőzés 3 órakor kezdődik a Zrínyi sportpályán. Előtte 1 órakor ifjúsági csapatok mérkőznek. Tippünk a minimális NTE győzelem. S. Gy. Keszthelyi sporthírek. Vasár­napi futballprogram : a Gazdasá­gi Akadémia és az ifjúsági Le­venteegyesület csapatainak mér­kőzése 4 órakor. Nem várt érdeklődés mellett alakult meg a Törekvés SE női atlétikai szakosztálya. A 25 „sportrakész“ amazon tréningjeit Varga József fogja vezetni. A keszthelyi járási Levente-ku­páért induló futball-körmérkőzésre eddig 7 nevezés érkezett. A Keszthelyi Jacht Club a ta­gok, az akadémia hallgatósága, a 379. sz Festetics cserkészcsapat, az Ifjúsági Levente Egyesület és a Kát. Legényegylet sportszak­osztálya részére júniusi—30.-a kö­zött díjtalanul vitorlástanfolyamot rendez, amelynek vizsgaversenye julius 1-én lesz. A tanfolyamon résztvevők sikeres vizsga esetén vitorlás vezető-igazolványt kap­nak. A Törekvés f. hó 29-i TIAC elleni mérkőzésére nem megy kü­lönvonat Tapolcára, mert az ál­lamvasutak igazgatósága nem ak­A zalaegerszegi Mr. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság. 15861/1933 és 1816/1934 sz. Árverési lMetmény-tiraal. Dr. Jámbor Márton ügyvéd zalaeger­szegi lakós végrehajtónak, Szentgróti Mária, Szentgróti Zsiginond, Szentgróti József, Szentgróti Anna zalaszentiváni lakósok végrehajtást szenvedők ellen indított végrehajtási ügyében a telek­könyvi hatóság a végrehajtási árverést 1114 P tőkekövetelés és járulékai behaj­tása végett a zalaegerszegi kir. járás­bíróság területén levő, Zalaszentiván községben fekvő s a zalaszentiváni 80. sztjkvben Afl sor 562 hrsz. szőlő, rét, pince Kisfaludihegyen ingatlanból B. 7., 9., 11., 12., 13., 15., 16., 17., 25., 26. alatti illetőségre 738 P 60 fillér, a 48 sztjkvben Af2. sor 619 hrsz. szőlő, rét, pince kisfaludhegyen ingatlanból B. 11., 13., 14., 20., 21. alatti illetőségére 1500 P., az 534. sztjkvben Af2. sor 715/561 hrsz. szántó, rét Vitormánban ingatlan­ból B. 3., 5., 6., 7., 11., 12., 14 , 15., 30., 31. alatti illetőségre 690 P 2Ó fill, kikiáltási árban függőtermés nélkül özv. Szentgróti Józsefné Lóth Vilma özvegyi haszonélvezeti jogával terhelten elrendelte. Az árverést 1934. évi május hó 9. napján délután 3 órakor Zalaszentiván községházánál fogják megtartani. Az árverés alá kerülő ingatlanok a ki­kiáltási ár kétharmadánál alacsonyabb áron nem adható el. Az árverelni szándékozók kötelesek bánatpénzül a kikiáltási ár 10°/o-át készpénzben, vagy az 1881. LX te. 42. §-ában meghatározott árfolyammal számított óvadékképes értékpapirosban a kiküldöttnél letenni, vagy a bánat­pénznek előleges biróí letétbe helyezé­séről kiállított letéti elismervényt a kiküldöttnek átadni és az árverési fel­tételeket aláirni (1881 : LX. t. c. 147., 150., 170. §§; 1908: XL t.c.21§.); Az, aki az ingatlanért a kikiáltási ár­nál magasabb ígéretet tett, ha többet ígérni senki sem akar, köteles nyomban a kikiáltási ár százaléka szerint meg­állapított bánatpénzt az általa ígért ár ugyanannyi százalékáig kiegészíteni. (1908 ;XLI. te. 25. §.) Zalaegerszeg, 1933. évi december hó 3. napján. Dr. Nagy Károly sk., kir. jb. A kiadmány hiteléül: Pfeiffer kiadó; ceptálfa a Törekvés vezetőségé­nek nagyobb kedvezmény iránti kérelmét. így a vezetőség autó­busz és teherautók beállításával oldja meg a tömegesen jelentke­ző drukkerok Tapolcára „vándor­lását“. Az ut körülbelül 2 pengő 20 fillérbe fog kerülni s ebben benne v.n a jegy (ülőhely) ára is. A keszthelyi mérkőzéseken újabban szokatlan jelenségeket tapasztalunk. A félidők közti szü­netben felügyelet híján a gyere­kek légiója rajzik a pályán. Te­kintve, hogy ez a szokatlan eset sehol sincs divatban, — várjuk a mecseket rendező egyesületek ve­zetőségének e mindjobban terjedő járványt megszüntető intézkedé­sét. modelljeinket, luxus kiviteltől a legolcsóbb árakig. Reklám áraink: Női cipők Antilop divatcipők Férfi cipők 0-80 7*80 0 so g so g.8o JÓ’80 8’80 9*80 1080 Miltényi Sándor és Fia cipőáruháza NAGYKANIZSA, Fő ut 2. (Városházpalota. szövetek nagy választékban Elsőrendű munka garanciával. jADY utóda SZEKERES FERENC SZABÓNÁL. ZALAEGERSZEG, PETŐFI SÁNDOR U. 23 „Pro Ecclesia et Pontifice“ pápai érdemkereszttel kitöntetYe. MAGYARORSZÁG ARANYKOSZORÚS MESTERE SZEZLÁK LÁSZLÓ harang- és ércöntőde, harangfelszerelés és harangláb gyára BUDAPEST, IV. Frangepán-u. 77. — Telefon: Aut. 913-53. Az 1900. évi párisi világ­kiállításon díszoklevéllel, az 1921—23. évi vasipari kiállí­tásokon aranyéremmel, az 1925—26. évi kézműipari tár­latokon kormánydiszoklevél- lel, az 1927. és 1928. évi bu­dapesti, székesfehérvári, szen­tesi és szombathelyi kiállítá­sokon nagy aranyérmekkel és az 1930. évi „Nemzetközi Vásáron“ emléklappal kitün­tetve. Számos egyházi elfs meröievél I Költségvetéssel díj­mentesen szolgálok I Előnyős fizetési fel- tételek! Legjobb divatu ixelft és fényesített olcsón, javítások divatszerint, legizlésesebben vállal: Szalay János mÄ Nagykanizsa Deák-tér 15. * * * * * : * * * s % * ■■■■tflHMRaBMMBMMMMaBRHn

Next

/
Oldalképek
Tartalom