Zalamegyei Ujság, 1934. április-június (17. évfolyam, 74-146. szám)
1934-06-27 / 144. szám
2 Zala megyei Újság 1934 junius 27. Iskolai értesítők. — Az állami polgári leányiskola értesítője Grész Irma szerkesztésében jelent meg. Első oldalán az iskolaépület képe látható. Az iskolai év története címen beszámol az igazgató az elmúlt tanév eseményeiről. A tanári testületben változás nem történt. A valláserkölcsi és hazafias nevelésre az intézet nagy gondot fordítóit. A tanítást imával kezdték és végezték, a tanulók mindenben megfeleltek azoknak a kötelezettségeknek, amelyeket tőlük vallásuk megkövetelt. Az intézet megragadott minden alkalmat, hogy a tanulók ielkében a hazafias érzést fölkeltse és ápolja. A növény- és állatvilág védelmének lelket nemesítő nagy fontosságára minden tárgy keretében felhívta a tanári testület a növendékek figyelmét. Az iskola és a szülői ház közötti kapcsolat minél szorosabbá tétele céljából szülői érte kezleleket tartottak. Rendezett az iskola több tanulmányi kirándulást. Az intézetben működött a Szent Ágnes pártfogása alatt álló Mária kongregáció, melyet Zenz Péter hittanár, prézes vezetett. Pre- fekta volt Kovács Mária IV. o. t. A Protestáns Diákszövetség vezetői voltak Nagy Miklós ev. és Fekete Károly ref. lelkészek. A Zrínyi Ilona Önképzőkört Stey- rerné Kardos Ilona tanár vezette, titkára volt Neumann Klára IV. o. t. Az ifjúsági Sportkör vezetőtanára Borbély Boriska tanár. Iskolai ünnepségeket több ízben rendeztek. A tanulók segélyezését az Ifjúsági Segítő Alap eszközölte dr. Fatérné Zobel Aranka tanár vezetése mellett. A tanári testületnek 5 rendes tagja volt s működött 4 hitoktató. Beiratkozott 179 rendes, 4 magántanuló, osztályoztak 172 tanulót. Az osztályozottak közül 123 róm. kát., 6 református, 10 ág. h. ev. 33 izraelita. Mindany- nyian magyar anyanyelvűek. Osztályonként általános jeles : 6, 11, 6, 13; jó: 17, 15, 18, 20; elégséges: 17, 10, 15, 8; egy tárgyból elégtelen: 2, 1, 1 ; két tárgyból elégtelen: 1,2, 1; több tárgyból 3. (A IV. osztályban elégtelen nincs.) A többféle statisztikai kimutatás után az értesítő közli a szükséges tudnivalókat. Gömbös GyuSa Barthou beszédéről. Budapest, junius 26. Gömbös miniszterelnök a Ház mai ülésén gyengélkedése miatt nem jelenhetik meg, igy a sajtónak adott nyilatkozatot Barthou kijelentéseiről. Hangsúlyozta, hogy Barthou szavai megütközést keltettek azokban a magyar körökben, amelyek abban reménykedtek, hogy a francia politika az igazságra van alapítva. A magyar kormány továbbra is békés eszközökkel küzd a revízióért, de teljes határozottsággal. ______________________ Zs ákok és kazalponyvák kév« kötöző zsinegek a legolcsóbban kaphatók SCHÜTZ ÁRUHÁZ-ban. Hill HI I I I1IHIIMIIG !!!■ IMI Ilii WIIM—Í—HB Fejlődika weekend UgyZalában is Az országos központ átirata a polgármesterhez. A weekend ügy vármegyénkben is szépen fejlődik, amint azt az egyesületbe való belépések igazolják. Nagy fontosságú a dologban az is, hogy több nagyobb vendéglő és szálloda a propaganda révén annyira csökkentette az árakat, hogy azok most már valóban „weekendáraknak“ mondhatók. Az országos központ a polgármesterhez intézett levelében bejelenti, hogy a budapesti szállókban kifüggesztették a weekend árak jegyzékét s egyben kéri azt is, hasson oda, hogy, ahol az még nem történt meg, az egye sülét igazolvánnyal ellátóit tagjai részére, a vendéglők az étkezésnél 20% kedvezményt adjanak. A tavasszal tervbevették, hogy Budapesten a Weekend Egyesület rendezésében megtartják a göcseji propaganda előadásokat. A központ erre vonatkozóan azt Írja, hogy ezek az előadások most nem tarthatók meg, mert a nyári időre való tekintenél nem lenne azoknak közönsége. így tehát egyelőre a propagandának más módozataihoz fordulnak, amelyek közé tartozik az egyes helyeknek, vidékeknek füzetekben, hirdetményekben való ismertetése. Kezdetnek ez is megfelelő, mutatkozik is eredmény. A göcseji pro paganda előadások pedig azokra az időkre tolódnak el, amikor már számithainak publikumra. Kerületi őrsvezető-képző tábor nyílt meg Bakon. Vasárnap este megnyílt Bak község határában a III. (szombathelyi) cserkészkerület őrsvezető-képző tábora, amelyen 72 cserkész vesz részt Szombathelyről, Zalaegerszegről, Nagykanizsáról, Keszthelyről és Balatonfüred- ről. A tábor parancsnoka ifj. Bődy Zoltán dr., helyettes parancsnoka Kucsera István. A tábort, finely pénteken délelőtt zárul, csütörtökön meglátogatja Major Dezső országos ügyvezető einök, aki előadást tart a cserkészek részére Dr. Ms iijjjliji Telefon 66 KESZTHELY Telefon 66 Sebészeti, belgyógyászati, nő- gyógyászati betegek és üdülők részére. Diétás étrend. Elsőrendű budapesti szakorvosok. Ellátmány! dij kezeléssel együtt 5 pengő. Különadóba 7 pengő. Műtéti dijak a mai gazdasági viszonyoknak megfelelően LEGJUTÁNYOSABB ÁRAKON. Kabin és szénsavas fürdők. hírek Róm. kát. és ú] görög. László kir. Prot. László, izr.: Thamus 14. Napkelte 4 óra 04 perckor. Nyugszik 8 óra 01 perckor. IDŐ: Nyugati légáramlás, a Dunántúlon kissé felhősebb idő és esetleg zivatarok. — Papszentelés. Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspök vasárnap szentelte pappá Bognár Józsefet, Csitkovifs Sándort, Dor- mán Kálmánt, Horváth Imrét, Iványi Dezsőt, Pintér Istvánt, Sütő Mátét, Szeifert Józsefet, Tur- csányi Sipos Józsefet és Ughy Imrét, az egyházmegye végzett teológusait, továbbá a ferences rendtartomány két diakónusát: Ambrosiis Mátét és Bokor En- geiberlet. — Primicia. Turcsányi Sipos József julius 1-én mutatja be első szentmiséjét a zalaegerszegi plébániatemplomban. Manduktora Czigány Béla nemesbődi plébános, szónoka Pehm József apát* plébános lesz. — Az alispán Budapesten. Bődy Zoltán alispán ma hivatalos ügyekben Budapestre utazott. — Uj kerületi tanfelügyelő. Engelhardt Ferenc, tapolcai esperes és kerületi tanfelügyelőt az utóbbi tisztsége alól Rótt Nándor dr. veszprémi megyéspüspök saját kérelmére fölmentette és helyére kér. tanfelügyelőnek Noé Gyula lesencetomaji plébánost nevezte ki. — Változások a pannonhalmi Szent Benedek rendben. Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát az 1934—35. iskolai évre most rendelle el a változásokat a rendtársak elhelyezésében. Vármegyénk két bencés apátságában a következő vál'ozások lesznek : Tihanyban: Hőgyészi Ámánd, Kuzmits Virgil, id. dr. Zempléni Tivadar nyugalomban, Nagy Kelemen plébános lesz; Zalaapátiba nyugalomba kerül Perényi Otmár Kőszegről. — Nyugalombavonulás. A kereskedelmi miniszter Hermán István zalaegerszegi postaellenőrt betöltött szolgálati ideje után saját kérelmére nyugalomba helyezte. — Zárt lelkigyakorlatok Kőszegen. F. hó 27 én megkezdődnek Kőszegen a Szent Imre Misz- sziós szemináriumban a zárt lelkigyakorlatok. Julius 1-ig a kőszegi urak részére lesz lelkigyakorlat, ettől kezdve négynapos turnusokban vidékiek részére is. Az őszi és tavaszi hónapokban földműveseknek tartanak lelki- gyakorlatot. Az egész időre a dij .15 pengő. Bővebb felvilágosításokat nyújt a Missziós Szeminárium, Kőszeg. |Nagy választék kerékpárokban, varrógépekben és azok alkatrészeiben. Raktáron összes építési anyagok. Kühne mezőgazdasági gépgyár bizományi lerakata. Ííhip«£i műszaki was» és szerszámkereskedőnél a 8 Ildi Iftdi iLii llinl 18 Zalaegerszeg, Rákóczi u. Telefon 54 sz.