Zalamegyei Ujság, 1934. április-június (17. évfolyam, 74-146. szám)
1934-04-27 / 95. szám
Zalamegyei Újság 1934 április 27. Mikes püspök nyilatkozata olaszországi útjáról. Jobs Viktor dr.-í választották ismét keszthelyi községi orvossá. Keszthely nagyközség képviselőtestülete múlt évi október 4 én tartott közgyűlésén a járási tiszti orvossá kinevezett Mesterics Elek dr. helyére Jobs Viktor dr. keszthelyi orvost választotta községi orvossá. A választást azonban a törvényhatósági kisgyülés megsemmisítette és új választást rendelt el, amit folyó hó 23 án tartotta meg. Jobs Viktor dr, és Szekeres György dr. keszthelyi orvosok, Fekete Károly dr. szikszói kórházi osztályfőorvos és és Halder Jenő dr. sajtoskáli körorvos adták be pályázatukat. Az orvosválasztó közgyűlésen Huszár Pál dr. főszolgabíró elnök, bejelentette, hogy Szekeres György dr. visszalépett, a közegészség- ügyi bizottság pedig első helyen Jobs Viktort, a másodikon Halden Jenőt, a harmadikon Fekete Károlyt jelölte. A képviselőtestület tagjai erősen éljenezték Jobs Viktort, Malatinszky Ferené azonban bejelentette, hogy ő Fekete Károlyra adja szavazatát. Az elnöklő főszotgabiró erre elrendelte a névszerinti szavazást, melynek eredményekép a leadott 34 szavazatból 32 Jobs Viktorra, 2 pedig Fekete Károlyra esett és igy községi orvossá jobs Viktor dr.-t választották, aki az esküt azonnal le is tette. A választás Keszthely társadalmának minden rétegében őszinte örömet és megelégedést keltett. Naponta átlag 100 gépkocsi jött át tavaly a magyar határon. A Magyar Statisztikai Szemle új számában Várszeghy János dr. közli a Közp. Statisztikai Hivatalnak, a határon lebonyolódó gépkocsiforgalomra vonatkozó, [egészen újjászervezett adatgyűjtésének múlt évi eredményeit. Eszerint 1933-ban a magyar határon összesen 36.867 géperejű jármű jött be, ami napi százas átlagnak felel meg. A forgalom augusztusban volt a legnagyobb, mikor a nagi átlag 170 kocsi volt és decemberben a legkisebb, mikor az 39 re apadt le. A gépkocsik közül 30.180 volt személykocsi, amelyekkel 105.621 utas érkezett hozzánk; 3159 a motoros kerékpár, 4290 utassal. A gépkocsik közül 8347 hazai jármű volt. 28.511 pedig idegen utasok tulajdona. Ezek közül 13.567 osztrák, 10.432 cseh-szlovákiai, 1066 németországi, 945 romániai. A legtöbb utas Ausztriából jött: 37 519, utána Cseh-Szovákia következik 31.1 C 9 utassal. Németországból 2470 vendégünk érkezett autón. Romániából — ami elsősorban természetesen Erdélyt jelenti, — 2953. A távolabbi államok közül 1876 francia, 987 angol, 651 svájci, 548 belga, 415 holland, 1034 olasz vendég keresett fel bennünket autón. A kifelé irányuló forgatom majdnem pontosan ugyanezeket a számokat mutatja. Női divat @s5kőpeis]jek már 18 pengőtől kaphatók. Schütz Áruház. A Kum merháx emeletéu 3 sz<: ba eset'eg konyha, kamra, padlás és faházzal kiadó. 190 Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspök, aki most tért haza római útjáról, nyilatkozott olasz- országi tapasztalatairól. — Ötször voltam a Szentatya mellett órákig az asszisztenciában — mondotta, — Csodálattal láttam, hogy milyen épületes össze- szedettséggel és testi frisseséggel tudja a hosszú, órákig tartó ceremóniákat végezni. Aki látná, nem Ítélné 77 évesnek. Egész fellépése 60 év körüli benyomást kelti. Hosszú magánkihallgatáson volt szerencsém előtte megjelenni. A kihallgatás során sokat beszélt gondjairól és terveiről. Nagy vigasztalására szolgált, hogy az idei Szentév óriási sikert hozott. Majdnem kétszer annyi zarándok járta meg Rómát, mint 1925-ben, az imahangulat pedig olyan bensőséges volt, amilyennek eddig nem tapasztalták. Ezt részben a világszerte megerősödő Actió Ca- íolica szervezésének tulajdonítja. Egyáltalában az Actió Catolicába Nagykanizsa, április 26. Musa- nov bolgár miniszterelnök ma reggel hat órakor Olaszországból Magyarországra érkezett. A feldi- szilett kanizsai pályaudvaron nagyszámú közönség üdvözölte. A kormány nevében Gyömőrey György főispán köszöntötte, han goztatva a két nemzet barátságát. Musanov válaszában szintén melegen nyilatkozott a bolgár magyar barátságról. A város közönNewyork, április 26. Hónapok óta egész Amerika közbiztonságát veszélyezteti egy Diliinger nevű banditavezér, aki sorozatos gyilkosságokat és bankrablásokat követet el, s igen sok rendőráldozata is van. A napokban végrehajtott újabb nagyszabású gonoszteíte megmozgatta egész Amerikát, Üldöztetésére 5 ezer A város vezetősége a megalakult megyei weekend egyesületnek zalaegerszegi bizotíságával serényen munkálkodik abban az irányban, hogy Zalaegerszegnek és vidékének már az idei nyár folyamán idegenforgalmat bizto- siihasson. Ennek a célnak elérhetése érdekében azzal a felhívással fordul a város lakósságához, hogy mindazok, akiknek wee- kendező, fizető vendég fogadására alkalmas helyiségeik vannak s azokat az ilyen vendégeknek rendelkezésére hajlandók bocsátani, jelentsék azt be a városházán I. emelet 2. ajtószám, vagy telefonon 9. nagy reményeket helyez. Úgy látom, nagy örömet okoz a Szentatyának, hogy az Egyháznak a fascista állammal való kibékülése óta Olaszországban a vallásos élet nagy előhaladást tett. A fascista ifjúság nevelése is egészen keresztény irányban halad. A fás cista állam ezer lelkészt alkalmazott, hogy a balilla mozgalmat lelki irányban vezesse. — Az én benyomásom az, hogy a tizenkét éves fascizmus óriási anyagi és erkölcsi eredményeket ért el. Úgy látom, hogy a nép megelégedett és a Duce iránt őszinte hálával és ragaszkodással van eltelve. ' — Az olasz lélekben redkivül szimpátiát látok a magyarok iránt. E szimpátiák mögött sok sacro egoismo is rejlik. Hogy ^mennyiben fog ez a mostani kedvező helyzet Magyarország sorsának jobbra fordítására kihatni, azt most még nem lehet előre látni, ségének üdvözletét Kráíky István dr. polgármester tolmácsolta. A bolgár vendég elbeszélgetett a megjelent előkelőségekkel, majd félórás várakozás után a vonat tovább ment. Budapest, április 26. A bolgár miniszterelnök délelőtt 10 órakor érkezett meg a fővárosba. A pályaudvaron a kormány élén Gömbös miniszterelnök fogadta ünnepélyesen. rendőrt, detektívet, továbbá katonaságot vezényeltek ki harci- kocsikkal, gépfegyverekkel, repülőgépekkel. A Kanadával szomszédos határon nyíllal és lándzsával felszerelt indiánok kutatják át az erdőket, hogy megakadályozzák a banditának Kanadába menekülését. szám. A lakáshelyiségek kiadhatók teljes ellátással, vagy csak lakásra, esetleg reggelivel. A bejelentésnél minderre ki kell terjeszkedni, hogy a jegyzék igy pontosan ösz- szeállitiialó legyen. A weekend helyi bizottság az összeállított jegyzéket felküldi az Országos Weekend Egyesülethez, mely gondoskodik annak széles körben való ismertetéséről. De a jegyzéknek egyik példánya itt marad a bizottságnál és valószínűen kifüggesztik azt a vasútállomáson is. Természetesen csak olyan helyiségek jelenthetők be, amelvek minden tekintetben megfelelők: tiszták, szárazak, kényelmesek, jó fekvésüek, szóval olyanok, aminőkkel megelégedhetnek fővárosi vendégek, akik tudják ugyan, hogy nem kaphatják meg azt a kényelmet, amit otthon élveznek, de pénzökért mindenesetre kielégítőt várnak. Ne szégyenkezzék senki sem, hogy lakásába egy időre olyan vendégeket fogad, akik azért megfizetnek. Ma már vidékünkön is sok szép múltú nemesi kúria is fogad magába ilyen vendégeket, amin igazán nem ütközhetik meg senkisem. Félre tehát az álszégyennel s használjuk ki azokat a tisztességes lehetőségeket, amelyek haszonnal kecsegtetnek. A város maga is tovább folytatja a propagandát. Ismertető füzeteket terjeszttet különféle módon, hogy az orgzágnak minden vidéke tudomást szerezhessen Göcsejnek, s városunknak érdekességeiről, szépségeiről. Számíthatunk tehát arra, hogy felénk fordul az ország érdeklődése és megindul idegenforgalmunk is. Föl kell azért készülnünk minden eshetőségre. Elegendő időben kell készenlétbe helyezkednünk, hogy akik idejönnek, megkaphassák azt, amit várnak, elvigyék jó hírnevünket és a vendégek maguk csináljanak nekünk reklámot. Minden az első impressziótól függ, ha az kedvező, a többi már magától jön. Költözködést és mindennemű áruszállítást a leggyorsabban és legolcsóbban állandó ellenőrzés és szavatosság mellett vállal Sommer Sándor szállító aMÁVháztól-házigforgalmának zalaegerszegi ügynöksége. Az angol mozisok „híradó“ — harca. Az angol mozitulajdonosok és a kormány között konfliktus tört ki. A mozgófényképszinháztulaj- donosok bizonyosra vették, hogy Neville Chamberlain kincstári kancellár pénzügyi tervei között a mozgófányképszinházak olcsóbb jegyeit terhelő fényüzési adó eltörlése is szerepel. Kiderült azonban, hogy az adókönnyítések kö- 7 ö 11 a mozgófányképszinházak luxusadójának enyhítése nem szerepel. Lanlashire kerületben a mozisok már nyilt támadásba mentek át a kormány ellen. A kerület valamennyi mozgófénykép- színházában, szám szerint háromszáz moziban, a tulajdonosok megtagadták a heti hiradó lejátszását, mert abban Neville Chamberlain a hangos filmen nyilatkozik a legújabb költségvetési előirányzatról. A mozgófényképszinház-tulajdo- nosok kijelentették, hogy minden olyan heti híradót száműznek műsorukról, amely alkalmas arra, hogy a kormánynak propagandát csináljon. _ Á Schütz áruház trzer- dai akció-napján s burett mtisegyem és parisefte maradékok: métere 88 fillér. Musanov bolgár miniszterelnök Budapestre érkezett. Nagykanizsán ünnepélyesen fogadták a bolgár kormányelnoköt. Repülőgépekkel, harcikocsikkal üldözik Amerika legvakmerőbb gonosztevőjét. Jelentkezzenek, akik hajlandók fizető vendégeket fogadni.