Zalamegyei Ujság, 1934. április-június (17. évfolyam, 74-146. szám)

1934-04-01 / 74. szám

Xtfll, évfolyam 74. izém Ara 10 fillér 1034. április I. Vasárnap. tisztelendő Gosztony. Felelős szerkesztő: Herboly Ferenc, Szerkesztőség és Széchenyi-tér 4. kiadóhivatal: Zalaegerszeg, ■------- Telefonszám 128. PO LITIKAI NAPILAP ..Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak : egy hónapra 2 pengő, negyed­évre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerin Feltámadás. Krisztus Urunk életművének koronáját, a feltámadást, a való­ság erejével s bizonyos drámai erővel jeleníti meg Szent Márk evangélista. A tények alapján erre ráeszméltek az akkoriak és ujjongva vesszük tudomásul mi, akiknek a világegyetem útvesztői­ben biztos és szilárd eligazodást nyújt. Harangok allelujáján át zúg ez a szó, a jeruzsálemi sír nagy Ígérete, az élet nagy fáradt­ságának sokkal nagyobb jutalma, elesettek mankója, kimerültek gyámolítója. Benne reszket az oltár száz ujjongó gyertyaszemé­ben, benne a virágok illatáldo­zatában, ott él a jeruzsálemi asszonyok ajakán, ott virraszt a haldokló körül, amikor a sír éje riasztva nehezül lehunyó szemére ez a szó: feltámadás. Mert eljött a Megváltó, aki Ádám bűnének sötét, jajgató, viharos éjszakájába belenyúl vérző kezével, hogy szivéből kifolyó vérével enyhí se az emberi nyo­morúságot, hogy szeretetével nap­sugarat támasszon az elveszett paradicsomot elfedő ködös sem­miben, hogy fölemelje a fárad­takat, letörölje a könnyeket. El­jött, hogy megmutassa, járhatóvá tegye a gyenge emberi láb szá­mára a nehéz, nagy utat; végig­ment a Golgotán, hogy szive szeretetével bársonyozza be a Kálvária szúrós töviseit, vérző köveit. Kitárta karjait az egész nagy világ átölelésére, hogy meg­tanítsa az embereket erre: a szeretet az én vallásom. Leszállt a pokolra, hogy a tűzben égő ielkekre ezt a szeretetet harma- tozza, hogy kézenfogva vezesse arra a helyre, amit „Ádám elve­szített, de amelyet Ő kínjai árán ismét visszaszerzett. És, hogy betetőzze a nagy művet, Húsvét- vasárnapjának virágos, örök- ragyogású hajnalán visszatért, annak bebizonyítására, hogy nagy a szeretet s örök a jutalom : a feltámadás. Húsvétvasánap! — Ember, ott állsz a nagyhét fekete éjszakája után s az új élet ragyogó fényé­ben, ott állsz az üres sír előtt. Végigmentéi az elmúlt héten a Golgotán, láttad meghalni érted, a bűnösért, a halandóért az Ár­tatlant, az Istent. S ez az Isten, ime, ma odanyújtja neked véres áldozata nagy jutalmát, szeretete örök virágát: a feltámadást. EI- fogadod-e, kinyújtod-e a kezedet érte? Gondolsz-e arra, amit Ő mondott: szeressétek egymást, mert a ti Isteniek szeret titeket ? Gondolsz-e arra, hogy megérdem- led-e ezt a jutalmat? Nem kell-e szemedet lesütnöd? — Ó, em­ber, ha isten nem isteni szere­tettel szeretne téged, bizony nem adná átlyukgatott kezével neked ezt az ajándékot. Hányszor gyűlölködtél egy da­rab kenyérért, hányszor perleked­tél egy darab földért s „ezért a kenyérért elvesztetted az Ö testét, azt a kenyeret, amit lelked táplá­lására adott s megfeledkeztél e földért az Ígéret földjéről. Voltak napjaid, amikor a templomban meghatott az orgona búgása, a kórus éneke, a gyertyák csillo­gása, a pap beszéde s megfogad­tad : igen, szeretni fogom az em­bereket. És, amikor kiléptél az életbe, amikor találkoztál ezekkel az emberekkel, — emlékszel, mennyi ideig tartott ez a foga­dalom ? Istened vérző karjait a kereszt­fán is kitárta és te egyszerű, sokkal kényelmesebb utadon ösz- szecsukod azokat. Isten egész lángoló szívét megnyíotta az embernek s te bezárod a tiedet, hogy csak a magadé maradjon. De azért igényt tartasz a para­dicsomra s zúgoiódol, ha nem történik minden a te akaratod, óhajod szerint. Húsvétvasárnap ... A * ha­rangok hangja visszatért, ujjongva alleluját zúg. Glóriás magasság­ból hallszik a hang, de abban nem a bosszúálló Jehova dörög, hanem a szeretet Istene moso­lyog. Ha máskor nem, épen most, a húsvéti örömet hirdető harang szavára kell érezned, hogy testvér vagy, akit a másik­kal összeköt a véres könny, amit az egyetlen Tökéletes éried hullatott. Ilyenkor fölemelkedik a főid az éghez, az ember szivén megpattan a vas-zár, lelke mé­lyén megpendűl egy húr és — hallga csak, — lágyan csilin­gel, mint az oltár icsengő, amikor áldozáshoz hiv. Csak tőled függ, hogy szeretettel kinyújtott kezed nyomán hatalmas orgonaszó csat­tanjon ki a csengő szavából, hogy a szív megújult kapuján mindent elöntő árban csobogjon ki a szeretet. Mily boldog lehet a keresz­tény hivő, aki biztosan tudja, hogy a „Mors Imperator“ le van győzve, halál nincs, csak új életfakadás. Innen van az igaz keresztény hivő világnézetében annyi derű, megértés, szeretet. Krisztus Urunk megmondotta, hogy harmadnapon föl fog tá­madni. Hipokrizis minden, evvel ellenkező vélemény. Ez a ter­mészetfölötti megvalósulás, Krisz­tus testének a lélekkel való egye­sülése, a megsemmisülés, az enyészet árnyékából egy új életre ébredés záloga nem csupán lel­künk jövőjének, hanem biztosítás, hogy a földi élet zűrzavarában, nagy aránytalanságaiban a szen­vedések és tipródások tövises útjain szüntelenül ragyog az égi fény, mely előbb, vagy utóbb beleállit mindenkit a feltámadás gyújtópontjába. E nélkül nem tudunk megfejteni semmit, sem megnyugvást, sem biztonságot teremteni a szociális nyomor gyors ütemü életében, sem pedig — más téren. A föltámadás re­ményébe vetettjhittel várjuk, hogy Ezt a kérdést teszi ma fel nap­nap után minden magyar hazafi önmagának és ismerőseinek anél­kül, hogy megnyugtató választ tudna adni, vagy kapni. A római hármas találkozó és utána Mus­solini beszéde az érdeklődést még jobban felfokozta. Lesz-e hát revízió ? Lesz ! Mi­kor ? Nem a közeljövőben! Miért nem hamarosan ? Mert sem a | magyarországi, sem a külföldi I helyzet nem érett meg a revizióra. Magyarország még mindig a csodavárás stádiumában van. Még mindig azt hisszük, hogy a kül­föld belátja igazunkat és segít rajtunk. Pedig, ha be is következett volna a belátás, akkor sem adna senki egy csepp vért sem a mi igazunkért. A külpolitikában nin­csen szerelem. Hogy saját érde­kükben fognak a nagyhatalmak közbelépni, hiszen a inai helyzet előbb-utóbb háborúba rántja őket ? Nem a tények a fontosak a kül­politikában, tanultam gróf And- rássy Gyulától, hanem a tények­ről való vélemények. És a nagy­hatalmak közvéleménye nem látja olyan veszedelmesnek a duna- völgyi helyzetet, mint mi. Lehet, hogy tévednek, de az rajtunk nem segít. Hogy a kisantant államok megoldhatatlan belpolitikai nehéz­ségekkel küzdenek ? Igaz ! Ha népszavazás volna, teszem azt, Jugoszláviában, a négymillió hor vát közül ezer sem szavazna Bel- grádra. De nem lesz népszavazás ! Tankok, repülőgépek és ágyúk ellen nem sokat nyom a latba egy leigázott nemzet óhajtása. Egyszer eljön Szerbia órája is; de mikor? És valóban az-e a helyzet az utódállamokban, amit mi hiszünk? Hány magyar ember van, aki valóban tisztában van egyik, vagy másik szomszédunk viszonyaival ? Gondoskodunk-e arról, hogy a felserdülő ifjúság az iskolában és az iskolán kívül foglalkozzék szomszédaink­kal? Optimista hangulatú hírlapi cikkekkel nem lehet a kérdést el­intézni. És eljutolt-e a hivatalos magyar külpolitika odáig, hogy világos koncepciója volna a revízió kér­désében? Semmi jele. Valami olasz-német antanttól vártuk a re­a szeretet visszatér az emberek szivébe és ez a szeretet megtermi, kisarjazza azt az igazságot, amit mi, magyarok is várunk s ami­től nemcsak a mi boldogulásunk, de egész Európának, sőt mond­hatjuk az egész világnak nyu­galma függ. Hozza meg a Húsvét az igaz szeretetet és Magyarország feltá­madását ! —y. vízió megindítását. A franciákat, mint a kisantant protektorait, min­den kombináción kivül hagytuk. Ellenben ugyanekkor hol az egyik, hol a másik kisantant állammal próbáltunk barátkozni, ami előre­láthatóan céltalan kísérlet volt. Ausztriát elkönyveltük német szo- vinciának. Egy szép nap aztán kiderült, hogy olasz-francia köze­ledés van, mely Ausztriát minden poklokon keresztül megvédi, el­lenben Németország semmit sem törődik a magyar revízióval. Gaz­dasági, sőt politikai közeledést talált a kisantant államaihoz és az ottani német kisebbségeket a magyar revízió ellen sorakoztatja fel. Ez a külpolitikai débacle nem arra vall, hogy a revizióra na­gyon felkészültünk volna. És még a római találkozó alatt is a rend­szer atyja azt magyarázta egy cikkében, hogy revízió nél­kül ne mentsük meg Ausztriát. Mintha Ausztria léte nem magyar érdek volna és mintha Róma akár Párizzsal és Londonnal együtt is ma revizióra tudná kény­szeríteni a kisántántot ? Méltó mellékzöngéi e külpolitikának a balkáni blokk jelentőségének le- tagadása és a rejtelmes szovjet­barátság. Legyünk tisztában vele, hogy az elszakított részek soha vissza nem kerülnek, ha ők maguk nem akarnak visszakerülni. Magyaror­szágnak tehát olyan politikát kell csinálnia, mely számukra kívána­tossá teszi a visszatérést. Látniuk kellene, hogy itt komoly szabad­ság van, hogy másnyelvű testvé­reink nyelvét és kultúráját meg­becsüljük és épen úgy szeret­jük, mint a magunkét, hogy nem uralkodni akarunk felettük, hanem a népek önrendel­kezési jogának tiszteletben tartá­sával a dunavölgyi kis katolikus nemzeteket valamennyiünk hasz­nára egy államszövetségben kíván­juk egyesíteni, hogy a regnum Marianum eszméjét nem adtuk fel, hogy a legdicsőbb európai uralkodóházat visszaik­tatjuk jogaikba, azt a dinasztiát, mely a katolicizmusnak és a kis nemzetek jogainak mindenha hű­séges őre volt, ha kellett, a ma­gyarsággal szemben is. Lesz-e revizió? Irta: Bajza József, egyetemi tanár.

Next

/
Oldalképek
Tartalom