Zalamegyei Ujság, 1934. január-március (17. évfolyam, 294 (1) -73. szám)
1934-02-22 / 42. szám
Zaiamegyei újság 1934 február 22. Pénteken teszi le az esküt az új belga király. Brüsszel, február 21. III. Lipót, az új belga király, feleségével együtt pénteken reggel vonul be Brüsszelbe. A déli órákban megjelenik a kamara és a szenátus együttes ülésén, s leteszi az esküt az alkotmányra. Albert király ravatalához sokan zarándokolnak. Ma reggel megjelent a ravatalnál Ottó király is, aki résztvesz a csütörtöki temetésen, majd visszautazik Steenocker- zelbe. Hóviharok tombolnak Amerikában. Newyork, február 21. Amerika keleti részén napok óta óriási erejű hóvihar tombol, amely Boston környékén a legerősebb. Bostonból hétfő este óta nem érkezett vonat Newyorkba, mert a vonatok sorra elakadnak a nyilt pályán. A hóvihar Newyork közlekedésében is nagy zavarokat okozott. Az oláh népisátnlálás adatai. Kolozsvár, febr. 21. Az országos statisztikai hivatal igazgatója Kolozsvárott előadást tartott a legújabb romániai népszámlálás adatairól. Közölte, hogy Erdélyben 1.388,000 magyar él, de ebben a számban nincsenek benne a magyar anyanyelvű zsidók, minthogy Romániában a zsidókat külön kisebbségként kezelik. Románia területén 830 ezer zsidó, 480 ezer német, 470 ezer ruthén, 380 ezer bolgár és 230 ezer török él. Évenként ezer román lakosra 29, ezer magyarra 23, ezer németre 19 élveszületés esik. Suvich olasz államtitkár Budapestre érkezett. Á mezőgazdasági kiállítás látogatóinak elszállásolása. Az országos mezőgazdasági kiállítást minden évben tömegesen keresik fel vidékről és a szomszédos államokból tanulmányi csoportok. Ezeknek elszállásolása érdekében a rendezőbizottság érintkezésbe lépett Budapest Székesfővárosi Idegenforgalmi Hivatalával. Az Idegenforgalmi Hivatal ez évben is készséggel vállalta a kiállítás látogatóinak pályaudvari kirendeltségei útján való fogadását és olcsó, csoportos elszállásolását. Vidéki iskolák, gazdasági szakiskolák tanulóifjúságából álló csoportoknak elszállásolására a diákszállókban van hely biztosítva. A diákszállók mind lepedővel, takaróval és párnával ellátott ágyakkal vannak felszerelve. A szállás a diákszállókban éjjelenként 60 fillérbe kerüi, ezenkívül személyenként a tartózkodás egész tanamára 1 pengő mosatási dij fizetendő. Reggeli, ebéd, vacsora és szállás együttesen a diákszállókban 3 pengőbe kerül. Nagyobbszámu, felnőttekből álló csoportoknak szállásigényüket legkésőbb március hó 15-éig kell bejelenteni az Idegenforgalmi Hivatalnál (Budepest V., Deák Ferenc ulca 2., inierurbán telefon : 812—13), mert el helyezésük csak ez esetben biztosítható. Kummer ház emeletén két szoba, esetleg konyha, kamra, padlás és faházzal kiadó. (79 Budapest, február 21. Suvich olasz államtitkár a bécsi gyorssal ma délelőtt fél 11 órakor a győri pályaudvarra érkezett, ahol a nagyszámú közönség lelkesedéssel fogadia és a kormány nevében Nagy Pá! főispán köszöntötte. A vonat háromnegyed egy órakor érkezeit meg a Keleti pályaudvarrn, ahol Gömbös Gyula vezetésével a kormány tagjai, valamint a politikai élet előkelőségei várták az olasz vendéget. Mikor az államtitkár a vonatból kiszállott, lelkes éljenzés hangzott fel, majd Gömbös minisz terelnök köszöntötte az államtitkárt. A tanácskozások ma délután megkezdődnek. Állásnélküli oki. jegyzők elhelyezése. A belügyminiszter rendeiofe az alispánokhoz. 2*90, pedig a távolság Pacsa és Zalaegerszeg közölt 29 km. Érthető tehát az a megütközés, ame jyei ez az új „mérsékeli“ d jsza- bás keltett Pacsán és környékén. Miért drágább Pacsáró! a 25 kilométeres ut, mint a 29 kilométeres ? Mivei ezt az áremelést semmi sem indokolja, kérjük a Mavarí-ot, az új gazdát, vegye revízió alá a díjszabást és szolgáltasson igazságot Pacsának. Arra vonatkozóan, hogy a Mavart márc;us elejével új menetrendet ad, ismételten rátereljük figyelmét a helyi forgalomra, mely szintén lebonyolítható volna részint az itt veszteglő kocsikkal, részint újaknak beállításával. Ez is kifizetné magát. Ugyancsak meg kellene próbálkozni a szent- iváni járattal is, amelyre szintén nem fizetne rá a Mavart. A belügyminiszter körrendeletét intézett az alispánokhoz jegyzői oklevéllel biró állásnélküli ifjaknak a községeknél segédmunka erőül való alkalmazása ügyében. A rendelet a következő fontosabb intézkedéseket tartalmazza: Nagy számban vannak állásnélküli jegyzői oklevelet nyert ifjak is, akiknek az utóbbi időben nem volt alkalmuk elhelyezkedni. Minthogy a fejlettebb köz- igazgatással biró nagyobb községekben szakképzett munkaerőkben rendszerint hiány mutat kozik és ezeknél a községeknél háztartási okokból sem ütközik akadályba egy-egy jegyzői oklevéllel biró ifjúnak segédmunkaerőként való alkalmazása: az ilyen ifjak elhelyezkedésének megkönnyítése érdekében engedélyt ad a belügyminiszter az alispánnak, hogy a vezetése alatt álló vármegye községeiben annyi jegyzői oklavéllel biró állásnélküli ifjút alkalmazzon, ahány járása van a vármegyének. Azokat a községeket, amelyekben ilyen segédmunkaerők alkalmazhatók, a járási főszolgabírók meghallgatása után a helyi viszonyok figyelembevételével az alispán jelöli ki. Különösen figyelemmel kell lenni arra, hogy csakis oiyan községekben alkalmaztassák ilyen segédmunkaerő, ahol szakképzettt tisztviselőkre valóban szükség van és az alkalmaztatás nagyobb anyagi megterhelés nélkül megoldható. A segédmunkaerők díjazását országosan havi hatvan pengőben állapította meg a belügyminiszter. A segéd- munkaerőként való alkalmazás állandó jellegű, azonban bármikor visszavonható és nyugdíj szempontjából számításba nem vehető. Az állás elnyeréséért pályázó ifjaknak a szakképzettségen kívül igazolni kell azt is, hogy tényleg áilás nélkül vannak és semmiféle jövedelmük nincs. Látásnál kényelem! Fényképezésnél siker! ha szemüveget, fényképezőgépet és kellékeit Bánfai optika és foto szaküzletében vásárolja. ZALAEGERSZEG, Kossuth Lajos utca 4. Rövid táviratok. Az amerikai újjáépítési munka során eddig 3 miilió embernek juttattak kenyeret. — A fracia miniszterelnök fogadta Khuen Há- derváry Károlyt, az uj párisi magyar követet. - Több joggyakornoki álást szerveznek az Ítélőtábláknál. A pályáztot a Budapesti Közlöny február 22, 23 és 24 ik számai köz ik. — A kolozsvári tábla súlyos börtön büntetésre ítélte Péter Ferencet és Ferenc Bélát a Csíki Néplap egyik cikke miatt, melyben izgatás? látót», holott abban a szerző csak vallási érzésének adott kifejezést. EGY EJ VELENCÉBEN jön az EDISONBAN A HYPPOLIT GYÁRÁNAK ÚJ VIDÁM, ELEJÉ- TŐLVÉGIG MAGYARUL BESZÉLŐ FILMJE, Sikeres népművelési munka Álibánfán és Petítajén. Alibánfa községben a Rasta Gyula oki. gazda, tanító által szervezett ismeretterjesztő előadások kiváló sikerrel folynak. Az előadói kar tagjai Rosta tanítón kívül : Kauzli Gyula csatári esperes Dabrenczeny Gyula nemestörde- m ci plébános, Körmendy Lajos zalaszentiváni plébános, Nemeth Jenő csatári káplán és Kovács Kálmán oki. gazda. Az előadásokat, melyen esiénkint mintegy 200 hallgató vesz részt, nemcsak Aiibánfa, hanem Zal szentiván, Vöckönd és Nemesapáti lakossága is látogatja. Peíőhenye községben Gaál Károly iga-gatóíanitó vezetése mellett szinten eredményes népművelési munka folyik. Munkatársa Gaál Károiyné. Egy-egy előadásén 150 hallgató vesz részt. TsádTí Csütörtök, február 12. 10: i. Magyar városok. 2. Tiz perc a könyvespolc körül. Könyvek fertőtlenítése. (Felolvasás). Közben hanglemezek. 12.05: Deák László zongorázik, Sándor János hegedül, zongorán kiséri Polgár Tibor. 1.30: Az Országos Postászenekar. Vezényel ifj. Roubal Vilmos. 4: Félóra a leányszobában. Ujjné Mikola Ilona előadása. 5: A m. kir. földmivelésügyi minisztérium rádióelőadássorozata Gaz* daíanfolyam. 5.30: Asbóth Gyula tárogatózik, zongorán kiséri Polgár Tibor. 6: „Osslán“. Magyary —Thoma István előadása költemények bemutatásával. 6.30: Közvetítés az Auguszt-cukrászdából. A Somogyi szalonzenekar műsora. 7.10: A rádió külügyi negyedórája. 7.25: Mocsányi László és Lakos Tibor zenehumoristák. 8.10: Hírek. 8.30: A Budapesti Hangverseny Zenekar hangversenyének ismertetése. 10.30: Időjárásjelentés. 11: Hanglemezek. Paosa panasza a Mawart díjszabása ellen. Megdrágított® a pacsa—keszthelyi menettérti jegyeket. Amikor az autóbuszvonalak gazdacserélésérő! irtunk, azt a nézetünket fejeztük ki, hogy a Mavart a közönségnek több óha ját képes teljesíteni, minta posta. Jobb menetrendet ad és olcsóbbá teszi az utazást s ezzel nagyobb forgalmat biztosit és jőve delmezőbbé is teszi vállalkozását. A menetrend egyelőre maradt a régi, de úgy halljuk, hogy március elejével történik némi változás. A menetdijakat is mérsékelték, amint azt közöltük, de a pacsa—keszthelyi viszonylatban — teljesen érthetetlenül — emelték a menettérti jegyek árát. Amig ugyanis előbb 3*50, majd 320 pengő vol! a menettérti jegy ára, addig most 3’90. Pacsa— Keszthely között a távolság 25 km. A^zalaegerszeg—p3csai viszonylatban a 350, illetően 3'20 pengő a menettérti jegy ára most