Zalamegyei Ujság, 1934. január-március (17. évfolyam, 294 (1) -73. szám)

1934-01-20 / 15. szám

XIII« detfwí ****** 15 s*én* As*« 90 fillér . Január 20« Szombat. ÚJSÁG isiw'end6 .^ius szerkesztői Herboly Ferenc. Szerk Széch ..... Zalaegerszeg, Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak : egy hónapra 2 pengi, negyed­évre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint Jegyzetek. Benes azt mondta egy rotter­dami újságírónak, hogy hajlandó a revízióról tárgyaim, de csak tudományos szempontból. Ez alatt Benes azt érti, hogy a magyarok a csehekkel együtt leülnek a zöld- asztal mellé, ahol a tudományos csen urak nagy nyugalommal elmondják mindazt, amit a háború előtt és alatt nagyhangon, heve­sen, türelmetlenül elnazudtak a világnak. Elmondanák tehát, hogy miért tartanak igényt a Felföldre, amit a magyarok ezer éven ái „jogtalanul“ tartottak birtokukban, megmagyaráznák, hogy a cseh meg a lót egy családba tartoznak, amelyben a cseh az ur, a tót a cseléd, meg érhetnék velünk, hogy, ha a tótok vágyaikat követve visszacsatlakoznának hozzánk, ab­ból háború keletkeznék, rámutat­nának arra, mennyivel többet ad­tak ők a tótoknak, mint a ma­gyarok. Mikor azutan mi ezt mind szépen, sürü fejbólintgatások kö­zött tudomásul vennők, köszönetét mondanánk nekik a szives felvi­lágosításokért és jótanácsokért bocsánatot kérnénk tőlük, hogy ezer éven át bátorkodtunk kultú­rát, civilizációt teremteni, azután barátságos kézszoritással elválnánk egymástói s maradna minden úgy, amint van. — Mi azonban más­féleképen tervezzük a tárgyalásokat, mint ahogy másféleképen is lesz­nek és nem „tudományos“, de „igazságos“ alapon birtokunkba vesszük azt, ami ezer éven át a mienk volt. * Az egyságespárt egyhangúan kimondotta, hogy az új fővárosi törvény sürgős leíárgyalását kí­vánja. Hm. Miért olyan sürgős a pártnak ez ? A kormányparti újságok azt Írják, hogy azért nagy a „rémület“ a fővárosban, mert a pártvezérek a hatalmukat féltik. Erre igazán könnyű fele­letet adni. A kormánynak és pártjának azért sürgős a doiog, hogy a mai úgynevezett párt­uralmat az egységespárti uralom válthassa föl. Eddig ugyanis a főváros vároháza még nem állott az egységespárt kommandója alatt, ami egységespárti szem­pontból lehetetlen állapot. Elhisz- szük, amit a párt lapjai mondanak, hogy a Esterházy utcai párthelyi­ség már régen nem hallott any- nyi tapsot és nem látott olyan nagy lelkesedést, mint azon az értekezleten, amely ezzel a kér­déssel foglalkozott; van azonban az éremnek másik oldala is. A pártértekezlet és a parlamenti tárgyalás egy kicsit különböznek egymástól, no, meg Bethlen Ist­vánnak is épen akkor akadtak halaszthatatlan dolgai, amikor azt a pártértekezletet tartották . . . Ebből a nagy lelkesedésből tehát épenséggel nem következtetünk arra, hogy a javaslatnak parla­menti tárgyalása is úgy megy, mint a pártértekezlet. — Nagy hibája Gömbösnek az, hogy min­den megmozdulást, mely tervei eilen irányul, lekicsinyel, pedig a jó politikusnak nem szabad ma­gát sohasem túlértékelnie, sem pedig ellenfelét, ellenségét leki­A kormány rendelete értelmé­ben az adóhátralékokat január 1-től kezdve részletekben fizethe­tik azok, akik folyó évi adójukat pontosan megfizetik. Az ötéves részletfizetési kedvezményt azok az adózók, akiknek hátraléka a 250 pengőt nem haladja meg, hivatalból kaphatják meg, ezen az összegen felül kérelmezni kell. A kedvezmény iránt nagy az ér­deklődés az adózók körében. A zaíaegerszegi városi adóhivatal területén mintegy ezer adózó kapja meg hivatalból a kedvez­ményt, s ugyancsak ezer körül van azoknak a száma, akik kér­vényezni kötelesek. Eddig mint­egy 120 kérvény érkezett be, de január 31-ig, amikor a határidő Ha a vidéki menetrendi érte­kezletek lefolyását vizsgáljuk, megállapíthatjuk, hogy sehol sem jelentkezik annyi kivánalom, mint Zalaegerszegen. Ezen nem is csodálkozhatunk. Futnak be ugyan vonatok ide és innen ki, úgyszólván óránként, de azért a megyeszékhelynek a megközelí­tése vonaton mégis csak körül­ményes, nehézkes, mert nem fekszik fővonal mellett, hanem vicinálisaink vannak csak, ame­lyek, — tudjuk — mindig hagy­nak kívánnivalót maguk után. Annyit azonban el kell ismernünk, hogy menetrendünk az utolsó 6—8 év alatt annyira megjavult, hogy az akkorival összehason­lítani sem lehet. Emlékszünk még azokra az időkre, amikor majdnem minden állomáson át kellett szenvednünk a tolatások kellemetlenségeit, amelyek termé­szetesen időveszteséggel is jártak. A vonatok minden állomásra késéssel érkeztek be. Különösen hires volt késéséről a zalavöl- gyi vasút, ahol 48 kilométeres útvonalon 3—4 órás késések voltak. Menetrend szerint például az esti vonatnak 10 óra előtt be kellett volna érkeznie Türjéről Balatonszentgyörgyre, de a leg- legtöbbször 10 óra után indul­hatott csak el Zalaszentgrótról! csinyelnie. Mindenkinek van se­bezhető oldala. Szigfridre, a mondahősre is pont akkor kellett egy falevélnek esnie, amikor a sárkány vérben fürdöti s így lett egy sebezhető pont a testén. A sors mindig gondoskodik ilyes­miről is . . . letelik, még tömeges kérvényezés várható. Nagy számban kérik az adókedvezmény megadását Nagy­kanizsán és a megye többi ré­szében is. A pénzügyi hatóságok figyel­meztetik az adózókat, hogy ked­vezmény megadásáról esetleg később érkeznek ki az értesítések, de a befizeléseket már most meg kell kezdeni. Tanácsos tehát, ha mind a kérvényezők, mind azok, akik hivatalból kapják meg a részletfizetést, érdeklődnek az il­letékes adóhivataloknál és köz­ségi elöljáróságoknál. A hatósá­gon minden adózónak pontos tájékoztatást nyújtanak arról, hogy mikor és mennyit kell fizetnie. Á tolatáson kivüi volt az itatás, ami megint legalább jó félórái rabolt el. Irtózott is mindenki abban az időben a zalai viciná­lisokon való utazástól. Később azután szétválasztották a személy ás teherszállítást, majd beállítot­ták a motorosokat, motorpótlókat s a körülményekhez képest jó menetrendet kaptunk. Már ter­mészetesen olyant, amilyen a vicinálisokon lehetséges. Minden vágyunk tehát az, hogy valahogyan fővonalat kapjunk, ami csak a körmend—Zalaeger­szeg—keszthelyi vonal kiépíté­sével válnék lehetővé, amig pedig ezt elérhetjük, addig igényelünk a fővonali csatlakozásokhoz köz­vetlen kocsikat, hogy ne kény­szerüljünk Szentivánon, Tapolcán, Bobán, CelldömölköD, Nagyka­nizsán átszállani, ha a fővárosba akarunk utazni. Mennyire éreztük például az esti kanizsa—buda­pesti vonatnál a közvetlen kocsi hiányát, amit a hófúvások miatt szüntetett be a Máv. Rendkívüli esetekkel, amilyen a hófúvások is, számolnunk keil, az termé­szetes ; ámde, ha a normális viszonyok helyreálianak, állítsák vissza a régi rendet is. Amikor tehát a vonatoknak a pálya meg­tisztítása után szabad ütjük lett, vissza kellett volna állítani a bu­dapesti közvetlen kocsit is. Hogy miért nem tette meg ezt a Máv. az az ő titka. Ha emiatt panasz­kodunk, mindenkinek be kell látn a, hogy ez a panasz valóban jogosult. Panaszunk azonban most orvoslást nyert. Az állomásfőnök­ség ma délelőtt értesítette a pol­gármestert, ,hogy ma este a Budapestről Nagykanizsa felé induló személyvonathoz már hoz­zákapcsolják a zalaeger­szegi közvetlen kocsit és holnaptól, — szombattól, — kezdődően már Zala­egerszegről is indul a köz­vetlen kocsi Budapestre. A menetrendi értekezleten hang­súlyozni kell azt, hogy részint az ország legnyugatibb részének a fővárossal való gyorsabh és ké­nyelmesebb összeköttetése, részint a megyeszékhelynek könnyebb megközelítése céljából, ahol csak kell, közvetlen kocsikat adjon a vasút igazgatósága. De a Balaton megközelithetésénél is mellőzzék az átszállási „lehetőségeket“. A másik doiog, amit nemcsak a menetrendi értekezleten, de minden kínálkozó alkalommal tárgyalni kel!: a kisfaludpusztai állapot megszüntetése. Most már nincs konkurrens Délivasut, a szentiváni állomás is állami, nincs tehát szükség arra, hogy a celldömölk—rédicsi vonat a szent­iváni állomást elkerülje és hogy összekötők futkossanak. A Tűrje és Rédics felől Nagykanizsa, és Szombathely irányában utazni akarókat meg kell kímélni az át­szállásoktól. De másféle okok is követelik ennek a lehetetlen álla­potnak megszüntetését. Egyéb­ként, mint halljuk, történtek már komoly kezdeményező iépések az iránt, hogy a ceildömölki vonat Zalaszentiván állomásra fusson be. Ennek folytatását várjuk. Hallomásunk szerint a polgár- mester által előterjesztendő ügye­ken kívül még más, fontos kér­dések is tárgyalás alá kerülnek a menetrendi értekezleten, mely ezért az eddigieknél is sokkal érdekesebbnek Ígérkezik. Rövid táviratok. Egyetemi védőőrséget akar­nak szervezni a budapesti egye­temen, de a terv aligha valósul­hat meg, —A Saar-vidéki nép­szavazás ügyében francia-angol megegyezés jött létre, melyet titokban tartanak. — Károly ro­mán király Boris király utján akarja megnyerni Bulgáriát a Balkán biok­nak. — Suvich és Dollfuss hosszas tárgyalást folytattak. — A francia kamara folyosóján De Monzie kultuszminiszter meg­verte Herirot képviselőt, amiért beszédében megsértette. Nagy az érdeklődés a adó- kedvezmény iránt« Nagyon érdekesnek ígérkezik a zalaegerszegi menetrendi értekezlet. A budapesti koivetlen kocsit ma «sssxaáliitatták.

Next

/
Oldalképek
Tartalom