Zalamegyei Ujság, 1934. január-március (17. évfolyam, 294 (1) -73. szám)

1934-01-17 / 12. szám

Zaiamegyei Üjsag 1934 január 17. Áremelkedés Ameriká­ban a valutaintézkedé­sek nyomán. Washington, január 16. Roo­sevelt intézkedése, meliyel rátette kezét az aranykészletekre a valuta szabályozás céljából, nagy izgal­mat keltett Amerikában és kül­földön is. Azt hiszik, hogy Roo­sevelt intézkedései következtében 1 milliárd külföldi tőke tér vissza. A winnipegi tőzsdén nagy ár­emelkedés indult meg a pénzügyi intézkedés miatt. Londonban és Párisban szá­molnak azzal, hogy valutaháboru következik be Roosevelt intézke­dései miatt. Járásbirósági tárgyalások. A zalaegerszegi kir. járásbíróság ma több bűnügyet tárgyalt és hozott Ítéletet azokban. Koller Ferenc 24 éves gyü­mölcsárust Füredi Béla és Koni- lós M. Miksa zalaegerszegi ke­reskedők dióvásárlással bízták meg s Füreditől 20, Komlóstól pedig ICO pengőt vett föl, diót azonban nem szállított, a pénzt ellenben elkártyázta. A járásbíró­ság kétrendbeli sikkasztás vét­sége miatt jogerősen 21 napi fogházra Ítélte. Németh János 48 éves bot­fai lakóstól Tóth Mihály, nyug. vasúti pályaőr, zalaegerszegi la- kós tűzifát akart venni és adott is erre 5 pengő foglalót. Németh azonban fát nem szállított, de a foglalót sem adta vissza. Csalás vétségében mondta ki bűnösnek Némethet a járásbíróság, s 45 napi fogházzal sújtotta jogerősen.^ Kolompár Bertalan kóbor­cigány Szepetk községben a Dí­váid korcsmában szállást kért Faikas István kocsistól, aki az istálóban adott is neki szállást. A cigány szállásadójától ellopott egy nadrágot, egy pár csizmát és egy pengő készpénzt. Lopás vétsége címén 45 napi fogházat és 1 évi jogvesztést szabott ki rá a bíróság. Az ítélet jogerős. Németh János orokláni 41 éves napszámos a zaiatárnoki határban egy vadászfegyvert ta­lált s azt megtartotta. Idegen ingó jogtalan elsajátításának cí­mén 20 pengő pénzbüntetést ka­pott, mely behajthatatlanság ese­tére 5 napi fogházra változtatható. Ez az Ítélet is jogerős. A kormány a vidéki törvény- hatóságokat is megreformáljál A politika hirei. Paradicsom fél kfí-os ©4 f, Paradicsom egy „ i.fO f. Cukorborsó fél „ 43 f­Cnkorborsó e«y „ 34 f. Bp. jan. 16. A képviselőház ma ül össze, s első ülésén a zugirászatról szóló törvényjavas­latot tárgyalja. A Ház holnapi ülésén Kóródi Katona János a jugoszláv határ mentén uralkodó állapotok ügyében interpellál. Szóváteszi, hogy a jugoszlávok újabban mind erősebben zaklat­ják a határmenti lakósságot és meg akarják szüntetni a kettős birtokok intézményét A kormány tagjai ma minisz­tertanácsot tartottak és azon le- tárgya'ták a fővárosi törvény reformjára vonatkozó javaslatot. A javaslat rövidesen a Ház elé kerül. A főváros után a kormány a vidéki törvényhatóságokra, me­gyei városokra és községekre vonatkozó törvényeket is módo­sítani akarja. Vay Miklós báró országgyűlési képviselő lett a Gazdatisztek Országos Egyesületé­nek elnöke. füszerüzletében, Nagykanizsa Alsó templommal szemben. Folyó hó 14 én, vasárnap dél­előtt tartotta a Magyar Gazda­tisztek és Erdőtisztek Országos Egyesülete Haidekker János dr. halósági biztos elnöklete alatt tisztújító közgyűléséi. A közgyü lés egyhangú lelkesedéssel báró Vay Miklós országgyűlési képvi­selőt választotta meg az egyesület elnökévé. — Az új elnököl kül­döttség hívta meg s báró Vay Miklós a nagy számban megje­lent tagok lelkes tetszésnyilvání­tása mellett foglalta el az elnöki széket. — Megnyitójában kijelen­tette, hogy a gyors cselekvés embere s teljes erejével oda fog hatni, hogy még ez évben tető alá hozza gazdatisztek nyugdíj­biztosítását, a gazdatiszti kamarát, továbbá mindent el fog követni a szakképzettség fokozott érvénye sitése és az állásnélküli diplomás gazdák elhelyezése érdekében. A gazdatiszti törvény kibővítése és végrehajtása szintén programmjába tartozik. Előzetes tárgyalásai alap­ján a közgyűlési tagok nagy lel­kesedése közben jelentette ki, hogy a kormányzat a legteljesebb jóindulattal viseltetik a gazdatisz­tek függő kérdéseinek megoldása iránt. Nagyarányú szervezkedésre, az egyesület pártolására és áldo­zatkészségre hívta fel a tagokat. Az ország nagybirtokosainak és gazdatisztjeinek érdekei ma kü­lönösképen szorosan összefüggnek egymással, a földbirtokos és gaz­datiszt együtt örül és együtt sir, teljes remény van tehát arra nézve, hogy sikerül a gazdatisztek ügyét harmónikus formában megoldani. A nagy tetszéssel fogadott szék­foglaló után Faber György titkár üdvözölte a közgyűlés nevében az elnököt, Kőszegi Béla jószág­felügyelő pedig az újonnan meg­választott alelnököket. Bayer János alelnök a mezőgazdasági szaktu­dásnak a gazdasági élet minden vonalán való érvényesítésének szükségességét hangoztatta,Legány Ödön alelnök pedig kifejtette, hogy a nagybirtok fenmaradása az ország közgazdaságának és a gazdatiszti karnak egyaránt ér­deke. Pfeiffer János javaslatára tisz­teletbeli elnökökké választották meg Székács Elemért, Fabricius Endrét és Bak Kálmánt, az egye­sület volt vezetőit. Ugyancsak egyhangúan választották meg a 70 tagú választmányt és a szám- vizsgáló bizottságot, majd távira­tilag üdvözölték a kormányzót, a miniszterelnököt, a földművelés­ügyi minisztert és Sztranyavszky Sándort, a kormánypárt elnökét. Aki beadványt intéz a ható1 Ságokhoz, beadványában tüntesse föl lakását is. Az utóbbi időkben minden hivatal­ban megnövekedett az ügyfor­galom. A sok szegény embernek sok ügye, sok baja van, ame­lyeknek elintézése végett a ható­ságokhoz folyamodik. Az ügyfor­galom megnövekedésével termé­szetesen nem áli egyenes arány­ban az alkalmazottak létszámának emelése, sőt — ugyancsak az utóbbi időkben — csökkentést eszközöltek a közalkalmazottak között, amint azt jó! tudjuk A hivatalok a lecsökkenteti létszám mellett is elvégzik munkájukat annak rendje-módja szerint, de ha a közönség azt kívánja, hogy ez mindig is igy menjen, akkor nem szabad megnehezitenie a ha­tóságok munkáját, sőt inkább meg kell könnyiíeni azt. Napról- napra megismétlődő panasz az például a városnál, hogy a száz­számra beérkező beadványokon hiányzik az ügyesbajos fél laká­sának főitüntetése és igy nehéz­kessé, hosszadalmassá válik az ügyeknek elintézése. Sok hasonló nevű ember lakik a városban s ha ezek beadványaikban nem jelzik lakásukat, bizony nem szá­míthatnak arra, hogy a hatóság hamarosan érintkezésbe léphet velük. De nemcsak a hasonló nevek viselői, hanem mások is megnehezítik a hatóságok mun­káját, ha lakásukat nem tüntetik fel beadványaikban. A városi hatóság tehát felhivja azokat, akik bár­milyen ügyben beadványt intéznek a városhoz, hogy jelöljék meg minden egyes alkalommal azt is, melyik utcában, hányadik szám alatt laknak. Érdeke ez a köznek s érdeke annak is, akinek elintéznivalója van a hatóságoknál. Ön lesz a farsang király­nője, mert báli ruháját SCHÜTZ nél vette. Jó házi iosztot kaphatnak abonensek gr. Apponyi utca 53. Az Edison mozgó közleményei. Amikor januárra beajánlottuk a havi bérletjegyet, közönségünk­nek programmot adtunk és a Programm önmagát dicsérte. Meg­mondottuk, hogy nem egy olyan filmünk lesz, melyet a bérletesek kétszer, sőt háromszor fognak megnézni. A hónap közepén tar­tunk és máris igazoltuk állítá­sunkat. A Szivek melódiáját nem­csak bérlőink, de olyan vendé­geink is többször nézték meg, akik minden alkalommal újra kellett, hogy fizessenek. Volt olyan muzikális vendégünk, az igazi művészi szépnek olyan ra­jongója, aki ötször nézte meg ezt a filmet. A hó második felében két ma­gyar sikerünk is lesz: A várva várt „Pardon, tévedtem“ és Fedák Sári filmje az „Iza néni“. Lesz azonban hétközben olyan előre nem hirdetett nagyszerű filmünk olcsó helyárral, ami a hó máso­dik felét még értékeseobé teszi, mint az első fele volt. Mindezt azért említjük most meg, mert már ma felhívjuk a a figyelmet február hóra. Aki nem vette igénybe a havi bérletjegyet januárban, spóroljon rá február hónapban. Olyan gondosan, olyan áldozatkészen még egy hóprogram­ját sem állítottuk össze, mint februárét. Nem kérünk bizalmat látatlanba. Idejében közöljük az él-filmjeit február hónapnak. Meg lesznek lepve tőle. Most csak azt kérjük, spóroljanak 1 - éré a február havi bérletjegyre. Aján­dék, amit pár pengőért 1 hóna­pon keresztül nyújtunk. 17-én, szerdán fél 7 és fél 9 órakor az Edison-ban ötletes, fordulatos, szellemes, vidám bűnügyi film kerül bemutatásra filléres hely­árakkal. Címe: Minden csak komédia Vígjáték 10 felv. — Főszereplők: Paul Hörbiger, Lee Parry, Ottó Wallburg, Adele Sandrock. Hangos kisérő műsor. Hely ár 10—50 fillér. a Szerda, január 17. 10: 1. Urak és jobbágyok a múlt század elején. 2. Festmények, képek és dísztárgyak kezelése. (Felolvasás.) Közben gramofon­lemezek. 1205: L. Chrisiián Lili énekel, Setét György hegedül, zongorán kiséri Polgár Tibor. 1.10: Állástalan Zenészek Szimíó- nikus Zenekara. Vezényel Melles Béla. 3.30: A rádió diákfélórája: „A gyufa feltalálója“. 4: A szép­ségápolás az ókortól“. Bozzay Margit előadása. 5: Timkó Margit magyar nótákat zongorázik. 5.30: Erdéiy nagy művészei. Janovics Jenő dr. előadása. 6: Mándits- szalonzenekar. 7: Munkásfélóra. 7.30: A m. kir. Operaház előadá­sának közvetítése. „Az álarcosbál“. Dalmű 3 felvonásban, 5 képben. Zenéjét szerzetté Verdi. Szövegét fordította Zoltán V. Kb. 10.30: Időjárásjelentés. Majd Kurina Simi és cigányzenekara. 11.15: Gramo- fonleraezek. — Mécs László költeményei a „Zrínyi“ könyvkereskedés >en kaphatók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom