Zalamegyei Ujság, 1933. október-december (16. évfolyam, 222-293. szám)

1933-11-03 / 248. szám

Zaiamegyei ü'isejg 1933 novemeber 3. A világháború, amilyennek én láttam. Most jelent meg József főher­ceg „A világháború, amilyennek én láttam“ cimü müvének VI. és VII. kötete, amelyből néhány ér­dekes szemelvényt az alábbiak­ban közlünk : „1918 május 25. Tizenhét és félmillió bruttó tonna hajót vesz­tett az entente eddig a tengeralatt­járó naszádok miatt. Türelmetle­nül várom a németek újabb nagy támadásának kezdetét nyugaton. Sok bajom van előmunkálataim­mal ; most elveszik tőlem a 46. tábori tüzrédandárt, melynek még jó lovai vannak és helyette a 37-et adják ide, hol 900 ló hiányzik! Pedig tudják, hogy nálam több, mint 14.000 ló hiányzik amúgy is. Annyit elvettek eddig tőlem, hogy hadseregem most csak há­rom gyalog és két lovas hadosz­tályból áll. Emellett a parancs azonban fönntarttatik, hogy „eré­lyesen“ támadjak és foglaljam el a Montellót. Azt hiszem, hogy ezen tények elég világosan be­szélnek és nem kell hozzájuk több magyarázat. Gázlőszert a hadseregfőparancs­nokság értesítése szerint bősége­sen fogok kapni junius végén ; de az ellenséget junius 15-én kell megvernem ! Eső után köpönyeg ! így nem tudom az ellenséges tü­zérséget megbénítani. Már több­ször figyelmeztettem Waldstättent, hogy ez a gázlőszer, amelyet je­leznek, hogy - azonnal kiutaltatik, a régi német, mely ellen az en­tente csapatok maszkái feltétlen biztonságot nyújtanak, azért mus­trálta ki a német ezen lőszert. Ne vegyék meg, ne fogadják ezt el tőlük. Adjon nekem a leg- ujabbfajta gázlőszerből, vagy ha ez nem lehet, akkor adjon he­lyette közönséges gránátokat, de a rossz gázt elfogadni, rémdrágán megfizetni, tudva azt, hogy egyál­talán nem lehet hatása, az, eny­hén mondva vakságigmenő rövid­látás. Mert arra támaszkodva, hogy az olasznak talán még nin­csen angol maszkája s ezen gyenge lábon sántikáló föltevésre egész támadásunkat fölépíteni hal­latlan bűnös könnyelműség. Wald­stätten eddig még nem reagált ezen üzenetemre, melyet már többször megismételtem. Egyszó­val nyomorúságos egy felületes wirtschaftolás. A vége pedig me­gint az lesz, hogy csapataim fog­ják az árát megfizetni. Én azon­ban, ha nincs meg a szükséges anyagom, ki fogom jelenteni, hogy nem támadok! Tegnap óta teljesen ellanyhult Olcsóbb lett a zsír! 1 kg. I. rendű vasztoll sertés zsír 1*40 P-ért kapható. a OLÁH hentes üzletében. Kossuth Lajos utca 31. nálam a harctevékenység, alig hallani pár lövést. Az ellenség ködötfejiesztő aknákat lő Faizére és Jacur-szorosba. Úgy látszik, kipróbálja ezeket. Igen csekély lövegtüze azt a benyomást teszi rám, mintha ujonan állásba ment ütegei belőnék magékat. Két nap óta nem láttam ellenséges repülőt. Azt hiszem, még ezt is Assiago- nál összpontosítja. Épen ezért is a legnagyobbb hiba ott a mi fő­támadásunkat megcsinálni. Óriási véráldozattal fog ott a teljes si­kertelenség járni ! Az élelmezési helyzet a legna­gyobb fokban aggasztó. így egy A Budapesti Közlöny vasárnapi számában megjeleni a belügymi­niszter rendeleie az 1933—34 évi inségenyhitő tevékenység kölísé geinek fedezésére szolgáló inség- járulékokról. A rendelet értelmében a váro­sokban egyszeri inségjárulékot kell kivetni a jövedelemadó-, tár­sulati adó-, tantiemadó és általá­nos kereseti adó fizetésére köte­lezettek terhére. Adóalapul az 1933 ra kivetett jövedelemadónál alapul vett és a varos területérői származó 1932. évi adóköteles tiszta jövedelem, valamint az 1933-ra kivetett tár­sulati, tantieme és általános ke­reseti adónál alapul vett 1932. évi nyereség, javadalom, illetve jövedelem szolgál. Ha a kereseti adó kivetése alapjául vett adóalap az 500 P-őt nem éri el, az inségjárulék kive­tését mellőzni kell. Az egyszeri járulék kulcsa a jövedelemadó fizetésére kötelezet­teknél az adóalap után járó jö­vedelemadónak 20°/o-a, a társu­lati és tantieme adót fizető kö­telezetteknél ugyancsak az adó­alap 20%-a. Az általános kereseti adót fizető kötelezetteknél az általános kere­Berlin, november 2. Németor­szágban tegnap három helyen volt tömeggyülés a béke és az egyenjogúság jelszava alatt. Wei- marban Hitler beszélt. Hangsú­lyozta, hogy november 12-én a német népnek döntenie kell, hogy a becsület és jogegyenlőség le­gyen-e osztályrésze, vagy sem. A versaillesi szerződés a nyomorú­ság folyamatát indította meg s létrehozta mindenkinek bizalmat­lanságát mindenki ellen. Utalt Hitler arra, hogy Németországban rend és nyugalom van, végül ki­jelentette, hogy november 12-ike a német becsület napja. Stuttgartban Göbbels miniszter beszélt, aki azt fejtegette, hogy Németország nem akar revansot, hanem békét és egyenjogúságot. Boroszlóban Gőring porosz miniszterelnök mondott beszédet. November 12-én — mondotta — a világ látni fogja, hogy Német­ország egységesen áll a német sikeres offenziva teljesen kizárt­nak látszik. Az emberek testileg, erkölcsileg teljesen össze fognak roppanni. Ma táviratoztam Boroe- vicnek újból, tegnapelőtti távira­tom kiegészítésére. így nem vi­selhetem tovább a felelősséget. Holnap Udinébe megyek, hol be­adom lemondásomat, ha nem se­gítenek azonnal a 6. hadsereg helyzetén. így nem viselhetünk eredmé­nyesen tovább háborút. Ha hátul nem csinálnak végre rendet, ösz- szeomlásra fog vezetni. De ezt nem hiszik el nekem.“ seli adó fizetése alapjául vett adó­alapnak 2 százalékát kell fizetni. Az inségjárulék kivetési kulcsa olykép állapítandó meg a kereseti adó kivetésére kötelezetteknél, hogy az az általános kereseti adóval együtt se haladja meg az általános kereseti adóalap 8 szá­zalékát. Az inségjárulékot a városi adó­hivatal veti ki és a kivetésről a kö­telezetteket fizetési meghagyással értesíti. Az inségjárulék befizetése három részletben esedékes : 1933 decem­ber 15-én, 1934 január 15-én és február 15 én. Aki a határidőket be nem tartja, az állami egyenes adókra érvényes késedelmi kamatot köteles fizetni. A városi adóhivatal fizetési meghagyása ellen a kézbesítést követő 15 nap alatt a közigazga­tási adóügyi bizottsághoz lehet felebbezni, e bizottság határozata ellen pedig a közigazgatási bíró­ságnál benyújtanak panasznak van helye. Azok a községek, amelyekben inségenyhitő tevékenységre van szükség, a belügyminisztertől kér­hetik az egyszeri inségjárulék ki­vetését. A belügyminiszter a kére­lem felett a pénzügyminiszterrel egyetértőén dönt. kormány mögött. Csak egy em­bernek van joga kijelenteni, hogy a német nép nevében beszél és rez Hitler. A Berliner Börsenzeitung Blom­berg hadügyminiszter cikkét közli. Megállapítja a miniszter, hogy Németország nem akar háborút, csak biztonságot. Amig a hatal­mak le nem szerelnek, igényt tart Németország a védő fegyverekre is a béke érdekében. Majd han­goztatja, hogy, aki november 12 én lávolmarad a szavazástól, az ártalmára van a német nép­nek, aki pedig nem szavaz igen­nel, az hazaáruló. Páris, november 2. A baloldali sajtó szót emel a francia-német közvetlen tárgyalások megkezdése mellett. A Volonté szerint a fegy­verkezés korlátozását és a bizton­ság kérdését közvetlenül kell megbeszélni a két ország között. Ma még Franciaország az erősebb fél — irja — és nem szabad megvárni, amig ez a helyzet meg­változik. Utalt a lap arra, hogy a világgazdasági életet is károsan befolyásolja a francia-német ellen­tét. Lengyelországnak is érdeke a megegyezés. Akik a lórántházai templom építését elősegítették. A tófej-lórántházai templom építését Séllyey Terézen kívül a hivek közül is számosán elősegí­tették. Pénzben adakoztak: Tó­fejről Szedule János kántortanitó 100 pengőt, Novák István tej­üzemtulajdonos és Veres János kisbirtokos 25 — 25 pengőt, Fe- rencz Gábor nyug. vasutas és Kosztolicz Samu kereskedő 10— 10 pengőt, Dómján Lajos gazda­sági cseléd és felesége 5 pengőt, Baktüttősről Orth Rezső kántor­tanitó 21 pengőt, Zalaiárnokról Németh István adóügyi jegyző 10 pengőt. Napszámmal segítettek: Keszte Ferenc, Szabó Károly, Boronyák József, Molnár István, Hermann Rózsi postamesternő, Bozsoki János, Linfer Károly, Baksa Mária, özv. Harmat Isívánné, Németh Ferenc, Nagy Julia, Ferencz Ká­roly ács, Bóha Verona, Friss Róza, Ferenczi Rozália, Kóbor Ferenc, Péterfi Ferenc, özv. Koz- máné, Böcskei János, Sebők Já- nosné, Friss Károly, Baksa Anna, Császár János, Nagy Ferenc, Ba- buszeg Jánjs tófeji lakósok, a lórántházai gazdaság aratói, Ká- mánné Sinka Erzsébet tanítónő, Kiss Sándor, Pörs János bak- tüttősi lakósok. Téglafuvarozásnál segédkeztek: Bezerédy gazdaság Tófej, gróf Károlyiné Széchenyi Hanna gaz­dasága Bak, Thassy Kristóf dr. gazdasága Söjtör, Kisfaludy gaz­daság Tófej, Török László föld- birtokos Szompács, Simon Géza Tófej, Laskovits István, Veres János, Takács Mihály, Varga K., Bóha N , Lancsák N , Fullér N., Varga Gy , Takács N , Pankasz N , Rosenberg Mihály, Szabó N., Molnár István tófeji lakosok, Olasz György, Sipos Ferenc, Toplak Károly, Bedők N., Kiss Sándor, Kulcsár N., Szunyogh N , Márfi N.; Toplak J., Visi Pál bakíüttösi lakosok, Varga J., Csá­szár F., Takács István, Morvát N. Homok* és íeíőcseréphordásnál segédkeztek: Simcn Géza, Rosen­berg Mihály, Takács István, Ta­kács Mihálvné, Molnár István, Bíaskovits N, Szabó József, Ló­ránt . -z!ó, Béres Ferenc tófeji lakosok. Oláh erőszakosságok. Kolozsvár, november 2. Bihar vármegye közgyűlésén a magyar párt tiltakozott amiatt, mert az oláh belügyminiszter által kiuta­sított Kövér Gusztávnak nem küldött a prefektus meghívót. A magyar párt álláspontja szerint a kiutasítás jogtalan, tehát meghívó jár. Hegedűs Nándor különböző erőszakosságokat tett szóvá. Ki­fogásolta, hogy a magyar isko­láknak nem adnak segélyt és a felekezeti tanítók nagy nyomor­ban sínylődnek. Kifogásolta, hogy a belényesi magyar dalos ünne­pélyt nem engedélyezték, s általá­ban akadályokat emelnek a ma­gyar kulturális mozgalmak elé. Rámutatott, hogy az oláh ható­ságok a magyar parasztoktól visszaveszik a földreform alkal­mával adott pár hold földet is. Megjelent az inségjárulékokról szóló belügyminiszteri rendelet November tizenkettedike a német becsület napja — mon­dotta Hitler. A francia sajtó közvetlen tárgyalást kiván Németországgal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom