Zalamegyei Ujság, 1933. október-december (16. évfolyam, 222-293. szám)
1933-10-18 / 236. szám
Zaíamegyei Újság 1933 október 18. Elengedik a borfogyasztási adót ígéretet tett erre e földművelési miniszter. Divattá lett Magyarországon a borhét. A badacsonyi és a bala- tonföldvári, a szekszárdi és a tokaji bornapok után Eger is borhetet rendezeti. Égerben vasárnap délelőtt nyílt meg az egri-borhét, amelyen Fa- binyi Tihamér kereskedelmi mi* niszter, Kállay Miklós földmive- lésügyi miniszter és Szmrecsáriyi Lajos egri érsek is résztvett a nagyszámú előkelőségek között, — Az érdem, — mondta Kállay Miklós, — a munkáskezeké, amelyek évszázadok óta kapálják azt a kemény sziklát, amelyből a hires egri bor fakad. A lórántházai templomon az utolsó munkálatokat végzik. A templom belső kiképzése teljesen kész. Elkészült a főkapu, szerdán felállítják a főoltárt az oltárképpel. Elkészült a szószék is. Vörös János szobrászművész befejezte a Szent Pál és Szent Teréz szobrokat s azok már csak a felálliA nagykanizsai üggyel kapcsolatban október 14-én a délelőtti órákban felkeresett vitéz Bíró Ignác ny. á. tüzéralezredes, a Nyugatzala Nemzeti Egység pártjának központi titkára és egy kis információt, helyzetjelentést kért tőlem azzal az indokolással, hogy ő van megbízva a kormány részéről azzal, hogy időnkint személyesen szerzett tapasztalatairól informálja Gömbös miniszterelnök urat. Én éppen akkor olvastam el az Élet cimü katolikus szép- irodalmi lap legújabb számát, amelyben Aradi Zsoltnak Hétről- hétre címen irt rovata nagyon tömören hűséges, nagyon találó képét adja a mai országszerte meglevő hangulatnak, helyzetnek, főkép a katolikusok érzésének, viselkedésének. Én tehát fogtam ezt a lapot és a jó alezredes ur kezébe nyomtam azzal a kéréssel, hogy olvassa el azt. Szól pedig imigyen e kis helyzetjelentés : „A mai atmoszféra a halotti csend hangulatához közeledik országunkban. Szanatóriumban élünk — szuggerálja belénk egy sajtó, mely, mióta fennáll, abból él, hogy beteggé teszi a népet s aztán a szanatóriumra hivatkozva kábítószerekkel halmozza el. Nyugalomra van szükségünk, mondják néha felülről is. Nem csoda tehát, ha ebben az szerveDélben a városháza nagytermében borászati nagygyűlés volt, ahol a földmivelésügyi miniszter bejelentette, hogy a rézgálicért nem fizethetnek többet a szőlő- birtokosok, mint amennyiért vámmentesen a külföldi árut vásárolhatnák. Feladatának tekinti, hogy az ipari szesz kérdését megoldja. Támogatni fogja azt az akciót, — mondta, — amely a borfogyasztási adó teljes elengedését kívánja. Bejelentette végül a miniszter, hogy a gazdaadósság kérdésének rendezése napokon belül nyilvánosságra kerül. tásra várnak. A menyezet festése — magyaros motívumokkal, — igen sikerült. Az egész környéket uraló, művészi templomot minden valószínűség szerint október 29-én szenteli fel Mikes János gróf szombathelyi megyéspüspök. zett paradicsomi életben senki sem mer kiáliani, senki sem mer kockáztatni, senki sem mer szemébe nézni a csöndnek, beleha- sitani, senki sem meri kiorditani, hogy ez a csönd hamis és a vég közeledtét jelenti. Az intézményesen terjesztett elhallgattatás az embereket ravaszokká, sunyikká, gyávákká tette. A tekintélyt tisztelni kell — hallották; de azt már nem akarták megérteni, hogy az áltekintélyt pedig le kell rombolni. A szanatóriumi állapotok odáig fejlődtek, hogy ... mindenki fél, kegyelmes és méítóságos urak szigorú profiljaival látja magát körülvéve álmában is, újságolvasás közben is. A négy fal között is jobbra-balra tekintget, nem sujt-e le rá egy láthatatlan mutatóujj, ha a kartellek ellen, vagy egy rosszul értelmezett tekintély ellen nyilatkozik.“ Miután elolvasta s letette a lapot az alezredes ur, elpanaszkodtam neki, hogy nézze, nagyjában ez a helyzet mindenütt. Mondja csak alezredes uram, nincs-e igaza az elolvasott cikknek, mikor azt Írja : „Az intézményesen terjesztett elhallgattatás az embereket ravaszokká, sunyikká, gyávákká tette * ? Mily elszomorító, az egész nemzetre mily káros kihatású következményű jelenségek ezek, mily lealázó, bennünket, katolikusokat, mennyire sértő helyzet az, hogy nem csak a vezető helyeket lepik el mindenütt a protestánsok, de ma már ott tartunk, hogy a helybeli katolikus ínségesek kiszorításával már a legutolsó helyre is protestánsokat dugnak be. Ép most jutott tudomásomra, hogy a helybeli Rozgonyi-utcai elemi iskola pedellusi állására — a nagykanizsaiak legnagyobb elkeseredésére, — egy Hajdú-megyei protestáns embert neveztek ki, mint hallom, a protestáns kultuszminiszteri államtitkár akaratára. Mivel az alezredes ur bemutatkozásakor katolikus vallásunak jelentette ki magát, egyenesen felkértem őt arra, hogy tegyen ezekről jelentést Gömbös miniszter- elnök urnák és világosítsa fel őt, hogy a katolikusoknak ez a nagyfokú, ily módon való izgatása nagy elégedetlenségre, elkeseredésre vezet. A végső fokig el van keseredve a falu lakossága. Mi lesz abból, hova fog vezetni a falusi népnek és a városi, elhelyezkedni kenyérhez jutni nem tudó nagy katolikus tömegeknek elégedetlensége ? Nem látják-e az urak ott fenn azt, hogy mindenütt parázslanak, égnek már az általános elégedetlenségnek tüzei? S ami a legnagyobb szerencsétlenség, ha mi, katolikusok, ezt és ezeket a jelenségeket szóvátesz- szűk, azokat elpanaszoljuk, akkor mi vagyunk az egységbontók, a felekezetieskedők, akiknek azért, hogy az Egységes Párt országos beszervezésében valahogy fennakadás ne iegyen, mindezt szó ! nélkül le kellene nyelnünk, mártír- lélekkel el kellene viselnünk. Nem, jó uram ! Nem mi, katolikusok, bontjuk meg az ország egységét, harmóniáját, békéjét, hanem az önök Egységes Pártja, a kisebbségben levő felekezetek erőszakos előtörése bontják a katolikusok sorait s készteinek bennünket, akik ezt nyitott szemmel nézzük és figyeljük — jogos panaszra. Azért, ha békét akarnak ebben az országban, akkor ők, a kisebbség igazodjék hozzánk, a többséghez s ne kívánják ennek az ellenkezőjét, mert a fizikának is az a törvénye, hogy a nagyobb tömeg vonza a kisebbet és nem megfordítva. Az alezredes ur erre azt tanácsolta, hogy lépjenek be a katolikusok is az Egységes Pártba, s ha ott többségben lesznek, akkor azt tehetik meg királlyá, akii akarnak, mert hisz ők, egységes pártiak is királypártiak. De már azon kérdésemre, hogy ki az ő királyjelöltjük, — adós maradt a válasszal az alezredes ur. Végül kijelentette, hogy e hónapban itt, Nagykanizsán az Egységes Párt is gyűlést tart, amelyre engem is meghívott. Én azzal a közmondással utasítottam vissza e meghívást, hogy nem akarok a korpa közé keveredni az esetleges kellemetlen következmények miatt. Ezt úgyis gondoltam, — válaszolt erre az alezredes ur, — mert már vagy 25 egységes párti szervezkedő gyűlésre hívtam meg katolikus papokat s azokra csak egy jött el No hála Isten ! — mondtam én, — az az egy is rosszul tette, hogy elment. De ezzel végére is jutottunk beszélgetésünknek, amit az alezredes ur azzal zárt be, hogy nem haragszik reám az elmondottakért, (hiszem, hogy a leirottakért sem), mert mindig jobb egy nyílt ellenség, mint száz alattomos, megbízhatatlan barát. Én magam is nagyon örültem ennek a beszélgetésnek, mert, ha az alezredes ur tényleg megteszi a hallottak alapján helyzetjelentését a miniszter- elnök urnák, talán némi reményünk lehet ahoz, hogy felülről mielőbb megtalálják a módját a felzaklatott kedélyek lecsillapításának s az igazi nemzeti egység megteremtésének. Róm. kát. és új görög.; Lukács ev. Proí.: Lukács. Izr.: Thisri hó 28. Nap kelte 6 óra 22 perckor. Nyugszik 5 óra 08 perckor. — A rodostói Rákóczi Ház avatási ünnepélyén résztvenni szándékozók jelentkezzenek a városházán, hol részletes felvilágosítást nyerhetnek. Az utazási költség a jelentkezők számától függ. Indulás Budapestről folyó hó 22-én, vasárnap. Az utazást a török-magyar kereskedelmi kamara rendezi. — Olcsó ruhaakció. Az alispán a főispán megkeresésére fölszólította a főszolgabirákat, polgármestereket, községi és körjegyzőket, valamint a községi elöljáróságokat, hogy a földműves lakosságot az olcsó ruhaanyagok beszerzése ügyében tájékoztassák. — A szerbek bezárták a Csáktornyái tanítóképzőt. Nem csak a felvidéken folyik a tótok üldözése; délen a szerbek most ujult erővel folytatják a horvátok terrorizálását. Tervszerűen igyekszenek megsemmisíteni a horvá- tokat amellett, hogy letartóztatásokkal, hazaárulási perek légiójával félemlitik őket. Elveszik elemi és középiskoláikat és megszüntetik azok horvái jellegét. A tanítóképzőket pedig egymásután csukják be. Erre a sorsra jutott most a hires Csáktornyái tanítóképző intézet is. — A névmagyarosítások az egyházi anyakönyvekben. Mivel az újabb kormányrendeletekkel támogatott nagyobbszabásu névmagyarosítások kívánatossá teszik a névmagyarosítás anyakönyvi bejegyzésének egyszerűsítését, a püspökök felhatalmazták az anyakönyvek vezetésére jogosult lelkészeket, hogy a névma- gyarositásJól szóló belügyminiszteri rendelet felmutatásn után a kereszteltek, illetőleg házasultak anyakönyvének „Észrevételek“ rovatába minden külön főhatósági engedély nélkül vezessék be a megtörtént névmagyarosítást és ugyanott jegyezzék meg, hogy ez a bejegyzés az egyházmegyei hatóság megfelelő számú rendelete alapján történt. A bejegyzés igazolására szolgáló okmányokat a plébániai levéltárban kell megőrizni. — Halálozás. Semetke József gógánfai földbirtokos meghalt. Nagy részvét mellett temették el. Könnyelműség rossz szemüveggel dolgozni. Szemüvegért jöjjön hozzánkf mi szakszerűen szolgáljuk ki. BÁNFAI látszerész és foftószaküzlet, Zalaegerszeg Kossuth Lajos utca ’4. szám. Októben 29-én szenteli fel Mikes püspök a lórántházai templomot Egy beszélgetés tanulságai. Irta: P. Molnár Arkangyal.