Zalamegyei Ujság, 1933. október-december (16. évfolyam, 222-293. szám)

1933-12-21 / 287. szám

S&H3. December 26. Csütörtök, :ütfl. éwf®l$*aa 287. szám. Ä8*® 10 Ííll@ü Felelős szerkesztős Her boly Ferenc. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. ===== Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak : egy hónapra 2 pengi1, negyed* évre 6 pengő. ‘— Hirdetések díjszabás szerint Azok a hangok, amelyek a béke­tárgyalásokon irányt szabtak, ame­lyek a mi megcsonkittatásunkat sürgették, ma’már kimentek a di­vatból. A mi igazságunkat eltakaró sötét fellegek már oszladoznak, aminek ékesen szóló bizonyítéka az is, hogy az Állandó Nemzet­közi Bíróságon a Pázmány Péter tudományegyetem és Csehország között tiz éve húzódó birtokperben mi lettünk a győztesek. Még az oláh kiküldött is a csehek ellen szavazott. Páris, december 20. Berlini hírek szerint Németország a fegy­verkezési egyenjogúságra irányuló javaslatában korlátlan mennyiségű védőfegyvereket, 6 hüvelykes íá- b«ri ágyukat, kisebb harci ko­csikat, gépfegyvereket és vadász­repülőgépeket követel. Ezzel szem­ben tiz évre támadási kizáró szer­ződéseket ajániFranciaországnak és többi szomszédainak. Módosítani kívánja Németország a locarnoi szerződés két pontját is, ami annyit jelentene, hogy Németor­szág a jelenleg demilitarizáit Rajna-vidéken helyőrségeket tart­hat fenn és erődöket építhet. Párisban a német javaslatokat elfogadhatatlanoknak tartják. Páris, december 20. A német fegyverkezési javaslatot a francia kormány a berlini követ jelenté­sének formájában kapta meg, igy arra nem jegyzékben, hanem a követ utján válaszol. A lapok szerint Németország továbbra is ragaszkodik a 300 ezer főnyi hadsereghez, az ellenőrzéshez pe­dig csak akkor járul hozzá, ha a többi államokra is kiterjesztik. A lapok engedélyezik a német kö­veteléseket. A német javaslatokat az angol kormány is megkapta. Tömegesen tartóztatták le Erdélyben a magyar párt bizalmi férfiait. Európa rossz szelleme, a csehek külügyminisztere, hiába szaladt Párisba. Nem sikerült ott semmit sem elérnie. Utazásának azonban mégis volt jelentős ered­ménye : Mussolini lapja Benes párisi intrikájára válaszul azt adta, hogy három nagyhatalom : Anglia, Németország és Olaszország föl­tétlenül megvalósítja a revíziót. És, minthogy Franciaország Be­nes rimánkodására sem volt rá­vehető arra, hogy a Németország­gal való megegyezés lehetőségeit magától elutasítsa, hát a cseh mi­niszternek üres kézzel kellett ott­hagynia Párist. Nagyon érthető választ kapott Benes az egyik leg­tekintélyesebb francia laptól is, mely azt írja a többek között, hogy Franciaország nem hajlandó egyetlen katonát sem áldozni egyes kisállamok nagyravágyása és hajthatatlansága miatt. — Azt tudjuk, hogy francia mértékadó körök ezidőszerini még változat­lanul mereven elzárkóznak a re­vízió gondolata elől, de az is bi­zonyosra vehető, hogy a franciák nem hoznak sem pénz-, sem vér­áldozatot csak azért, hogy a kis- ántánt tagjai megtarthassák mind­azokat a területeket, amelyekkel őket a magyar korona országai­ból elégítettek ki a békekötések­kor. Franciaország is megtanulta, mi az a háború, nem igen kap tehát kedvet arra, hogy isméi millió gyermekét vigye háborúba a kisántánt megmentéséért. Fia tehát a francia hivatalos körök még ma ellenzik is a revíziót, annyit megérthetett a kisántánt, hogy a franciáktól csak szóbeli, csak diplomáciai támogatást re­mélhetnek revizióellenes küzdel­mükben, de mást nem. Ennek tu­datában nem is csörteti ám a kardot egyik kisántánt-hős sem, mint ahogy a napokban Benes és Titulescu csörtették és nem mer­nek háborúval fenyegetőzni, mert tudják, hogy nem érzik most már maguk mögött sem a francia had­sereget, sem a francia államkincs­tárt. A revíziónak pedig meg kell lennie 1 Hiába ajánlgat Benes új dunai terveket, hiába citerázik a gazdasági blokkról, a politikai kérdések kikapcsolásával. Nekünk revízió kell, mi követeljük azt, ami a mienk, amit tőlünk, vité­zektől és bátraktól a gyávák, esküszegők, orvtámadók elrabol­tak akkor, amikor ezer sebből véreztünk. Mussolini nem játszik a szavával. Amit újságja révén közöl a világgal, azt állja is de­rekasan, férfiasán. Újságja pedig — mint föntebb említettük, — azt mondja, hogy három nagyha­talom megcsinálja a revíziót. Most azután mehet Benes megint or­szágos körútra, betilthatja az összes csehországi magyar és tót lapokat, letartóztattathat száz meg ezer magyart és tótot: a revíziót Kolozsvár, december 20. Teg­nap az egész városban megdöb­benést keltettek azok a hirek, hogy a román hatóságok példát­lan terorrai igyekeznek megaka­dályozni az erdélyi magyar párt választási harcát, főleg Bihar és Szatmár megyékben. Nagyváradon az összes magyarpárli bizalmi férfiakat letartóztatták, valamint azokat az ügyvédeket is, akik a falvakba igyekeztek bizalmi férfi­akként. Margittá községben szu­ronyok között kisérték a csend­őrök az őrsre a magyar bizalmit. Számos más községben hasonló módon jártak el a csendőrök. Héj- jasfalván Ugrón Pál nagybirtokosi, a magyar párt egyik vezérét tar­tóztatták le, a szomszéd faluban pedig Somorjay László nagybir­tokost. Homoródremetén Marton Józsefet véresre verték, mivel ke­rítésére kiragasztotta a magyar párt választási plakátját. A lakos­ságot megfenyegették, hogy ha szavazni mernek, akkor kihajtják őket az erdőre közmunkára. Ud­varhely megyéből érkező hirek szerint ott is tömeges atrocitások történlek. Wilier József magyar szenátor táviratban tiltakozott Dúca miniszterelnöknél, mert a bizalmi férfiak letartőzíatása a mai válasz­táson természetszerűleg igen hát­rányos helyzetbe hozza a magyar pártot. Bukarest, dec. 20. A Curentul a mai választáson a kormány győzelmét jósolja. A lap szerint a szavazatok 50 százalékát a kor­mánypárt f ogja megszerezni. A többi lapok is általában kormány- győzelmet várnak. A választási harc az utolsó na­pon is hevesen folyt. Ennek jele, hogy a kormányhatóságok tegnap Ploestiben a nemzeti parasztpárt­nak és a Bratianu féle szabad­elvű pártnak 400 tagját letartóz­tatták. Egyik községben Michala- chenak, a parasztpárt elnökének beszéde után vad verekedés folyt a nemzeti parasztpárt és a sza­badelvűek hívei között. Sokan megsebesültek. Jassyban lövöl­döztek az utcán. Innen—onnan. A hó igen jelentékeny gazda­sági tényező, ha idejében leesik. Eltakarítása munkaalkalmat nyújt. Az élelmiszerek drágulnak, a fű­tőanyagokat fokozottabb mérték­ben vásárolják és ennek a révén is több ember foglalkoztatása válik szükségessé. Mégis mindenki örül, ha a tél elmúlik. De ennek a hidegen kívül oka főleg az, hogy télen többet kell költeni. Drágább az öltözködés, élelmezés, a sport, sokba kerül a bál stb. * Pirinkó ár. Ez akar az olcsó­ság megjelölése lenni. Ezzel csa­logatják ma már a budapesti ke­reskedők magukhoz a jóhiszemű vidéki vevőket. Pedig aminek ára van, az már nem is lehet ölesé. A magyar ember óvatosságát jel­lemzi, hogy sohasem érdeklődik semminek az „ára“ iránt, hanem megkérdi, hogy adják, mennyiért vesztegetik, mit késíál ? — amit magának meg akar szerezni De hát miért is pirinkó ár az, amikor az az áruház, amelyik ezt a meg­jelölést kitalálta, egy pár női posztó cipőért 6.90 pengőt kér! Kétségtelen, hogy a pirinkó ár drágábbat jelent a „filléresnél“, mert a filléres gyorson 5 pengő­nél többet nem kellett fizetni. Hát pirinkó a 6*90 pengős szám, amely tiz fillér hijján 7 pengő? Ez a pirinkó szám szégyenében elpi­rulhat. * A beszélő órát ünnepelték nem­régiben Párisban. Ez az óra be­mondja a pontos időt. Hányszor mondták meg már a pontos ide­jét valaminek ! — hányszor fogad­ták becsületszóra, hogy a kikötött pontos időt betartják és az a bi- zvnyos pontos idő senkit sem érdekelt. Hányszor hallhatjuk : ütött az óra és itt a tizenkettedik óra, még sem történik semmi. Itt az óra helyett emberek beszélnek, akik azt hiszik, pontosabban is­merik az időt az óránál. Megmérgezték a dalai lámát. London, december 20 A dalai láma, aki Tibet vallási vezére és uralkodója volt, 60 éves korában Lhassában meghalt. Az angol lapok most azt a szenzációs hirt közük, hogy a dalai lámát meg­mérgezték, akárcsak nemrégiben a Pancsen lámát. A távolkeletnek két főpapja volt. Mongólia a Pancsen lámát vallotta uralkodó­jának, mig Tibet és Kina a dalai lámát. Minthogy a dalai lámának a távolkeleten nagy politikai súlya volt, erőszakos halálának való­színűen jelentős világpolitikai ki­hatásai is lesznek. Németország támadást kizáró szerződést ajánl Francia- országnak. meg nem akadályozhatja. Az volna még csak szép, ha egy ilyen ha­talmas arányú mozgalmat, ame­lyet minden tekimeiben az igaz­ság támogat, egy olyan szemfény veszlő paprikajancsi, mini Benes, meg tudna állítani, sőt teljesen t tönkretenni akár francia segítség­gel is! Ez már valóban világ­szégyene volna, amit az említett három nagyhatalom elviselni ké­pes sem lenne. A világboionditá- sok ideje lejárt. Cseh, szerb, oláh szó már visszhang nélkül hang­zik el a világpolitika szinterén. |

Next

/
Oldalképek
Tartalom