Zalamegyei Ujság, 1933. október-december (16. évfolyam, 222-293. szám)

1933-12-17 / 284. szám

Ara iU fiisef December l/. vasarnap. *¥l. 284, síim Felelős szerkesztői Herboly Ferenc. 1 es kiadóhivatal: Zalaegerszeg, Széchenyi-tér 4. ===== == Telefonszám 128. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban, Előfizetési árak : egy hónapra 2 pengi, negyed­évre 6 pengő. Hirdetések díjszabás szerint Megtört ax egység. Nem titok, hogy ?z „egy­séges “-nek nevezeti kormány­pártban meglehetősen nagy elégedetlenség nyilvánult meg a nvugdijjavaslat miatt s ez az elégedetlenség egy kis paiotaforradalmat is idézett elő. A javaslat mellet felszó­laló kormánypárti képviselők nyíltan hangoztatták, hogy fáj a szivök, amikora javas­latot pártolják és bár végső szavuk az volt, hogy elfo­gadják a javaslatot, a kor­mány mégis szükségesnek látta bizalmi kérdést csinálni az ügyből, sőt aláírással kö­telezte a párt tagjait, hogy megjelennek a szavazásnál és igennel szavaznak. így tehát leszerelte ugyan a for­radalmat, de azért mégis — mint tudjuk, — csak 98 kormánypárti képviselő veti részi a szavazásban, ezeket is úgy kellett összetoborozni. A többi jónak látta otthon- maradní. A javaslat tehát tagadhatatlanul rést ütött az egységen, kiáltó jeleként an­nak, hogy a kormány nem ura a helyzetnek annyira, amennyire azt hirdeti. Ez a javaslat elpattantotía azt a húrt, amely eddig mindig tiszta, egysé­ges hangot adott a kormány muzsikáján s az a nagy csomó, ami az összekötés helyén éktelenkedik, nagyban befolyásolja a hang színeze­tét; nem ad többé tiszta hangot az a húr. A kor­mánynak ez a győzelme csak pirrhusi győzelem ; még egy ilyen győzelem és: elbukott. Az ellenzéki képviselők ki­mutatták azt, hogy erre a javaslatra szükség nem volt, ráirányították a kormány fi­gyelmét arra, hogy vannak még lehetőségek, amelyek­nek segítségével előteremt­heti a nyolc és félmillió pengőt, rámutattak arra, mi­lyen lehangoltságot okoz ez a javaslat a tisztviselőtársa­dalomban, de azért mégis kitartott javaslata mellett a kormány. Ha az ország és a tisztviselők érdeke annyira követelte volna a javaslatot, a kormánypárti képviselők nem beszéltek volna olyan kelletlenül, olyan kedvetle­nül és nem ütötte volna föl az elégedetlenség az egysé­gespartban s nem fenyegette volna veszedelem a nagy egységet. Elképzelhetetlen, hogy a kormány jó szemmel nézne azokra a párttagokra, akik szinte bocsánatkérően szónokoltak a javaslat mellett s akik a szavazáskor távol- létökkel tüntettek. Ez a je­lenség meggondolásra kény­szerítheti Gömbös Gyula mi­niszterelnököt s annak a be­látására bírhatja őt, hogy pártja bizony nem hajlandó tüskén-bokron át követni a Vezért csak azért, hogy to­vábbra is vezér maradjon. A párt már nem tartja vezé­réi győzhetetlennek, sőt, mintha már unná vezérkedé­sét. Nagy tömeg a kormány­párt, nagy hatalom a kor­mány és ha Gömbös Gyulá­nak ennél a szavazásnál, Budapest, december 16. Tizenkét francia képviselő elindult Párisból Magyaror­szágra, hogy a magyar vi­szonyokat és a magyar kér­dést tanulmányozzák. A kép­viselők vasárnap este érkez­nek Budapestre, ahol a Ma­gyar Nemzeti Szövetség ün­nepélyes fogadtatásban ré­szesíti őket. A francia képviselők cso­portját egy katolikus pap­London, december 16. A lapok ! élénken foglalkoznak Benes és a I francia külügyminiszter megbe­széléseivel. A Daily Herald sze­rint ostobaság volna feltételezni, hogy Csehország ellenezhetne minden engedményt a népszö­vetségi kérdésben. Franciaország­nak az az érdeke, hogy Csehor­szág jóviszonyban legyen Német­országgal, ami azért is fontos, mert a két ország szomszédos, élénk kereskedelmi összeköttetés­ben áll és Csehországban 3 mil­lió német van. A cseh-német jó­viszony megkönnyíti a német­amelyre névaláírással köte- leztette a tagokat, csak 98 hive jelent meg, akkor joggal té­telezhetjük föl, hogy a sereg oszladozóban van s igy a vezért az a veszedelem fe­nyegeti, hogy sereg nélkül maradt. Volt már erre elég példa. Voltak már nagyha­talmú kormányeinökök, aki­ket pártjok elhagyott; miért ne történhetnék meg ilyen kis defektus Gömbös Gyulá­val is ? A politika utjai ki­számíthatatlanok. Ma: ho­zsanna, holnap : feszítsd meg! Sohsem szabad erőinket túl­becsülni s az ellenséget le­becsülni. Nem a miniszter­elnök, hanem az ellenzék ál­tal hirdetett igazságnak volt itt ereje s ez az erő hatott a kormány táborára, mely — mint a felszólalások és a szavazás eredménye mutatta, — nem hajlandó a Vezért mindenben követni. képviselő vezeti, aki a szélső jobboldal tagja. A többi képviselők is jobboldaliak. A képviselőket Gömbös mi­niszterelnök vendégül látja. Budapest, december 16. A magyarbarát angol képvi- viselők csoportjának elnöke Gower képviselő, ma reggel elutazott Budapestről. Kije­lentette, hogy továbbra is erősen küzd a revízió érde- j kében. francia jóvíszony kialakulását. A Daily Express szerint Benes párisi megbeszéléseinek ered­ménye fokozott küzdelem lesz francia és kisantant részről olv népszövetségi reform ellen, mely a revízió lehetőségét megkönnyí­tené. A lap rámutat arra, hogy Franciaország, amíg Anglia félre­áll, nem tehet mást, mint meg­erősíti szövetségeseit és szövet- ségeit a régi szövetségesekkel. A Times római jelentése sze­rint Benes és Titulescu megal­kuvást nem tűrő magatartása nagy felháborodást keltett az olasz körökben, ahol attól tarta­nak, hogy a kisantant Francia- országot a háború előtti katonai szövetségek rendszerébe szeretné visszacsábítani. Auszlriában korlátozták a férjes nők közszol­gálatát. Bécs, december 16. Á miniszter- tanács rendeletet adott ki, amely jórészt rendezi az álláshalmozásek kérdését. A rendelet szerint a férjes asszonyok — nyugdíjigé­nyük elvi megáliapitása mellett — elbocsátandók, ha a férj havi fizetése főiskolát végzetteknél 460, középiskolát végzetteknél 400, egyebeknél 340 shillinget meghalad, A családfentartók pót­lékot kapnak a gyermekek száma szerint. Korlátozza a rendelet a férjes asszonyok felvételét az állami szolgálatba. Ha a tisztvi­selőnő férjhez megy, az egyet jelent az állami szolgálatból való kilépéssel, s az illetőnek csak végkielégítésre van igénye. ítélet előtt a Lubbe-per. Lipcse, december 16. A birodalmi gyűlés épülete fel- gyujtójának bünperében ma az utolsó védőbeszédek hang­zottak el. A bíróság az íté­letet Lubbe és társai előtt valószínűen a jövő héten hirdeti ki. Újból megjelenik a Prágai Magyar Hirlap Prága, december 16. A Prágai Magyar Hirlap, me­lyet a cseh kormány szep­tember 16-án három hó­napra betiltott, holnap,, de­cember 17-én ismét megje­lenik. A felvidéki magyarok attól tartanak, hogy a cseh hatóságok hamarosan ismét ürügyet találnak majd a betiltásra. Lemondott a spanyol kormány. Madrid, december 16. A vá­lasztások óta küszöbönálló kor­mányválság bekövetkezett. Marti­nez Barios miniszterelnök be­adta a kormány lemondását a köztársasági elnöknek. Valószí­nűen Lerroux alakit kormányt a' középpártokból, s a jobboldal jó­indulatú semlegessége mellett. Madrid, december 19. Lerroux kormánylistája nagyrészt már is­meretes. A legtöbb miniszter a radikális pártból kerül ki, né­hány pedig a polgári középpár­tokból. Az országban a rend már helyreállott, s csak Jíisebb inci­densek fordulnak elő. Francia képviselők jönnek Magyarorsxágra. Ax angol sajtó élénken foglal- koxik a kisantant merev magatartásával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom