Zalamegyei Ujság, 1933. október-december (16. évfolyam, 222-293. szám)

1933-12-16 / 283. szám

KYI. évfolyam 283. »ám Ar« 10 fillér 1833. December 16. Szombat. i s se iratai: Zalaegerszeg, ... *. S3BSSSSM= Telefonszám 126. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfisstési árak i egy hónapra 2 pengi*, negyed­évre 6 pengő. I— Hirdetések díjszabás szerint Uj gyógyszerek. A megbillent gazdasági egyen­súly helyreállítására különféle gyógyszereket ajánlanak. Ezek kö- zöttelső helyen szerepel az alkama- zottak számának csökkentése. Köz­hivatalokban ezt a gvógyitószert maga az állam alkalmazza példa­adásként s ajánija használatát a törvényhatóságoknak, községek­nek, magánvállalatoknak ... min­denkinek. Közben pedig a kor­mány maga panaszkodik amiatt, hogy diplomás fiatalemberek men nek villamos kocsivezetőknek és ki­áltanak havat hányni — nap­számba. Megcselekedte még azt is, ezelőtt egy évvel, hogy a vá­rosok és községek utján fölszóli tóttá a magáncégeket, hogy ve­gyenek föl új alkalmazottakat — a munkanélküliség enyhitésére. A diplomás fiatalság elhelyezkedésé­nek lehetővé tétele céljából most szervezetet létesítettek. Csak az a nagy kérdés, hova akarják az ál­lástalanokat elhelyezni ? A közal- kalmarottak számának emelése lehetetlenség akkor, amikor a jel­szó a létszámcsökkentés. Magán- vállalatoknál ? Gazdasági életben ? Szabad pályákon ? Hiszen min­denüvé elhatott a jótanács, hogy : ritkítani kell az emberek sorait, ahol csak lehet. De különben is : hol vannak ma virágzó magánvál­lalatok, gazdaságok, melyik sza­bad pálya nélkülözné annyira az embereket, hogy tódulhatna oda az ifjúság ? A bizonytalanságok­nak és lehetetlenségeknek eme vadonjában akart úttörő lenni a kultuszminiszter akkor, amikor kiadta rendeletét, hogy az alkal­mazásban levő tanároknak és ta­nítóknak tilos magántanitást vál- lalniok. Hát ettől a rendelettől eredményi alig várhatunk. Ma már nagyon csekély azoknak a szülők­nek a száma, akik a magas isko­láztatási költségek mellett még magántanitásra is reszkírozhatnak valamelyes összeget. Az állástalan tanítókon azzal lehetne segíteni, ha megszüntetné a miniszter azt 9, pár év óta ismét divattá vált szokást, hogy egy tanító 80—120 gyermeket tanítson, mely állapot magának a tanítás ügyének is óriási hátrányára van. Pang az ipar, a kereskedelem, csend van a műhelyben, a vásárlóktól-men­tes üzletek szomorúan ásítanak a levegőbe, a mezőgazdaság adós­ságokban fuldoklik : hova menjen az ifjúság ? És, amikor mindenki tudja, hogy az ipar és kereskede­lem pangásának oka az, hogy a közönség vásárlóképessége a há­rom év előttinek negyedére csök­kent s amint a jelek mutalják, még mélyebbre csökken, akkor mond a miniszterelnök az ifjú­sághoz intézett üzenetében ilyent: «Százéves ipari és kereskedő cé­gek mennek tönkre, mert fiaik a Váczi-utcában vadászkalapban sé­tálnak ahelyett, hogy odaállaná- nak a pult, vagy a munkaasztal mellé“. Azt azonban nem mondja meg a miniszterelnök, mit kellene a pult mellett csinálni ? Segíteni bámulni a levegőbe ? Ezt megte­heti a kereskedő és iparos anéi- nül is, hogy fia, leánya segítene ebben neki. Ahelyett, hogy a mi niszterelnök ilyen bírálatot mond a fiatalság fölött, inkább kénysze­rítené több munkaerő alkalmazá­sára azokat a vállalatokat, — vannak még ilyenek, — amelyek­nek vezérigazgatói és más maga­sabb tisztviselői ma is mam- mutfizetéseket élveznek. Ezeket része8ittesse a miniszterelnök a fizetéscsökkentés áldásaibon s ne azokat, akik eddig is nyomogtak s ezután még jobban nyomorog­nak, mert megérezik nagyon, de nagyon még azt is, ha havonként A Vatikán hivatalos lapja, az Osservatore Romano csütörtök délutáni száma jelenti, hogy XI. Pius pápa Őszentsége győri me­gyéspüspökké Breyer István dr. jrisipai c. püspököt, Esztergom főegyházmegyei segédpüspököt Mikes János gróf szombathelyi rnegyéspüspök a szülői értekez­letek ügyében kiadott körrendele­tében a következőket Írja: Mivel a szülői otthonnak az iskolával teljes összhangban kell működnie és egymást a katolikus irányú nevelés érvényesülésében támogatniok kell, ezért a tantes­tület minden tanévben legalább háromszor tartson szülői ériekez letet. A szülői értekezlet igen al­kalmas eszköz arra, hogy a lelki- pásztor a szülőkkel közvetlen érintkezésbe kerüljön és őket elő­adásokkal, személyes érintkezéssel a katolikus erkölcsi elvek megva­lósításának megnyerje. A szülői értekezleten tárgyalandó kérdések közül kiemelendőnek tartom a tanulók jellemének fej­lesztésére, vallásosságának és ha­5—6 pengővel kevesebbet kapnak. A inammut-jövedelmeket élvezők kartotékját állíttassa föl a minisz­terelnök, ne azokét a szegény ál­lástalan tanárokét, tanítókét, aki­ket most karácsonyi ajándékképen azzal boldogítanak, hogy kaphat­nak majd néhány privátét — ta­lán. A létszámcsökkentés mellé sorakozik most a másik gyógy­szer : az állástanak kartotékja. Az egyéni lapra odajegyzik az állás­talan tanárnál, tanítónál természe­tesen azt is, hogy havonként 25—30 pengőt keres — persze két helyen, — mert egy helyen ma ennyit nem kaphat. Az termé­szetesen mellékes, hogy a két hely esetleg olyan messze fekszik egymástól, hogy a „jövedelem“- nek nagyobb része lábbelire fogy el. — Az új gyógyszerek valóban remekbe készültek. nevezte ki. Az új győri püspök több éven át teljesített szolgálatot a kuUuszminisztériumban, hol az I. Ügyosztálynak főnöke volt, mint helyettesállamtitkár. Éhez az ügyosztályhoz a katolikus egyházi ügyek tartoznak. zafiasságának emelésére, lelki és testi tisztaságának, épségének biz­tosítására, betegségek ellen való küzdelemre, a rendes iskolába járásra, a tanulók iskolánkivüli foglalkoztatására, munkásságára, magatartásának ellenőrzésére, tár­sadalmi nevelésése vonatkozó kér­déseket s mindezekben a szülői ház szerepének kiemelésére, a szülői háznak általános közremű­ködésére vonatkozó kérdéseket. Az értekezlet idejéről a szülők kellő időben a szószékről is érte- sitendők és meghívandók. Az ér­tekezleten a plébános, a hitoktató, a tantestület összes tagjai meg­jelenni kötelesek. Az érdeklődés felkeltésére az értekezlet keretében a gyermekek­kel szavalatok és énekek is adan­dók elő. törekszik. Senki sem akar küzdeni. Ezután a Ház névszerinti sza­vazással 98 szavazattal 57 ellené­ben általánosságban elfogadta a javaslatot. Jellemző a javaslat népszerűtlenségére, hogy a kor­mánypárti képviselők nagy része nem jelent meg az ülésen, hogy ne kelljen megszavaztok a javas­latot. Mussolini az ifjúságért. Róma, december 15. Musso­lini az állástalan ifjúság elhelyez- kedhetése céljából 7700 uj állami állást szervezett. Az oláhok újsbb erőszakoskodása. Bukarest, december 15. Lázár Illés, máramarosi magyar kép­viselőjelöltet állítólagos felségsér­tés miatt letartóztatták. Lázár a fogházban öt napja éhségsztrájkot kezdett. Á gazdatársadalom figyelmébe. Az Alsódunántuü Zöldmező Egyesület felhívja a gazdák fi­gyelmét arra, hogy az egyesület ama tagjai, akik 500 k. holdon aluli birtokon, vagy bérleten gaz­dálkodnak, idei tavaszi, vagy őszi vetésű uj rét és legelő léte­sítése céljából a földmivelésügyi miniszter ezirányu akciója révén kedvezményes áru, minden tekin­tetben megbízható minőségű fü- és heremagot igényelhetnek az egyesület utján. Az uj gyepek létesítésének legnagyobb gondját, a magkeveréktervezet szakszerű összeállítását, a kényes telepítési munka irányítását is leveszi az egyesület a tagok válláról és a gyepek további felügyeletét, az azok kezelésére vonatkozó szak­szerű tanácsadást a földmivelés­ügyi miniszter rendeletére szintén vállalja. A megfelelő állapo'u gyepesítendő terület nagyságának közlése mellett a jövő évi tavaszi és őszi vetőmagigényét egyaránt legkésőbb 1934. január 20-ig kell az egyesülettel közölni. Tagja lehet az egyesületnek minden gazda, vagy jogi személy (község, közbirtokosság, vagy legeltetési társulat, stb), aki ma­gát — akár a fenti igényléssel egyidejűleg — bejelenti, vállalja a birtokterülettel arányos csekély tagsági dij fizetését. A tagok a teljesen altruisztikus alapon mű­ködő egyesület részéről ezen kí­vül többféle kedvezményben, va­lamint a rét-, legelőgazdálkodás és a szántóföldi takarmányter­mesztés köréből ingyenes tanács­adásban, irányításban részesülnek, melyre nézve az érdeklődők rész­letes felvilágosítást kapnak az Al- sódunántuii Zöldmező Egyesület­től (Keszthely, Gazdasági Aka­démia.) A képviselőház megszavazta a nyugdijjavasiatst. Budapest, december 15. A kép viselőház tegnap este befejezte a nyugdijjavaslat általános vitáját. Gál Jenő, Griger Miklós, Némethy Vilmos dr. és Friedrich István intéztek heves támadást a javaslat egyes rendelkezései ellen, majd Imrédy pénzügyminiszter válaszolt a felszólalásokra. Azt fejtegette, hogy a javaslat nem tisztviselő­ellenes és nem sérti a tisztviselők függetlenségét. A javaslat egyéb­ként évi 8 és fái millió megtaka­rítást jelent, s ezt az áldozatot meg kell hozni. Kijelentette, hogy a magyar társadalomban a fáradt­ság jelei mutatkoznak, erre vall, hogy mindenki nyugdíjas állásokra Breyer István dr. az új győri püspök. Mikes püspök a szülői értekez­letek fontosságáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom