Zalamegyei Ujság, 1933. október-december (16. évfolyam, 222-293. szám)
1933-12-15 / 282. szám
1933"december 15. Zala megyei Újság 3 biztosíthatjuk. Mindazonáltal óvatosak legyünk: a lefojtott alsó és és szűk kijáróju deszkakaptárak- ban, a páralecsapódás a hideg felületeken könnyen előállhat, mikor is csorog a lucsok és kizöldül a penész, ami méheinknek nagyobb ártalmára van, mint a száraz hideg, friss levegő és nem egyszer már vesztüket okozta. (Folytatjuk,) A felaöház ülése. Budapest, december 14. A felsőház ma a gazdajavaslatot tárgyalta. Tóth Lajos megállapította, hogy a javaslat jelentős áldozatokat kiván. Szoniagh Tamás elismeréssel szólt Bethlen angliai szerepléséről és rámutatott, hogy ebben a kérdésben megvan a nemzeti egység. — A gazdajavaslat nem segít a mezőgazdaságon. A föld birtok eladósodottsága nem harminc, hanem hatvan százalék. Egy egy holdon állagban 400 pengő teher van. Hangoztatta, hogy a bankigazgatók jövedelme igen nagy. A javaslatot nem fogadta el, Éenes Párisbsn. Páris, december 14. Benes cseh külügyminiszter ma déiben Párisba érkezett és ma délután találkozik Boncour külügyminiszterrel. A francia sajtó ünnepli Benest, mint Csehország jövendő elnökét. A vezérkar lapja a cseh és francia vezérkar együttműködéséről jr, A hét végérti várják a spanyol kormány lemondását. Madrid, december 14. Politikai körök véleménye szerint a kormány bukása, melyet a forradalmi zavargások késleltettek, a hét végére következik be. Az új kormányt minden bizonnyal Lerroux alakítja meg a jobbközép pártjaiból. Róm. kát. é-s ú] görög.; Valérián, Prot. Johanna. Izr.: Kiszlev hó 27. Napkelte 7 óra 40 perckor. Nyugszik 4 óra 09 perckor. IDŐ : Átmenetileg némi enyhülés, sok helyen további havazás, délen esetleg havas eső. — Adventi konferenciabeszéd lesz pénteken este 6 órakor a Kulíurházban férfiak részére. — Az evangélikus gyülekezet konferenciája. A zalaegerszegi evangélikus leikészi hivatal arról éríesii bennünket, hogy a vasárnapra tervezett konferencia elmarad a böjti időre. Mindkét soproni előadó, mind Prőhle professzor, mind Ziermann lelkész megbetegedett s orvosi tanácsra a zalaegerszegi útra nem vállal- kozfealnsk. A kitűzött programú konferenciát, — a gyülekezet elnöksége úgy határozott, — a tavasszal, az egyik böjti vssárnapon tartják meg. A konferencia elhalasztásával az Evangélikus Nőegylet karácsonyi gyermekelőadását nem szombaton, hanem vasárnap délután 5 órakor tartják meg. Műsor ára: I—III. sor 50 fillér, IV—Víí. sor 20 fillér, a többi ülőhely 10 fillér. A Nőegylet az egész bevételt a szegények karácsonyi segélyezésére fordítja. — Az Izr. istentisztelet Zalaegerszegen péntek délután 4 órakor kezdődik. gpgiliiiSi | karácsonyba siás§g$r őreimet ss©res hozzátartozóinak Márkás fényképezőgépek, amatőr teljes felszerelések [.'olcsó árban F ehéE*keg*@S£t-Dr>ogés»ia KESZTHELY Autőállomás melleit. Nagy karácsonyi vásár Bánfainál Kossuth Lajos utca 4. sz. Vonat, gőzgép, fémépitőszekrény stb. fényképezőgép, szemüveg látcső. Pesti árak! n Rablótámadást 'rendezett, hogy újságíró lehessen. Ae egyik éjszaka Sopronban az Erzsébet parknál az őrszemes rendőr segélykiáltásokra lett figyelmes. A hang irányába sietett és egy jól öltözött férfit talált a földön. Ruhája piszkos, havas volt, mellette szétszórt papírok és nyitott aktatáska hevertek. Az ismeretlen elmondotta, hogy Halácsi Dezső 28 éves budapesti tisztviselő. Előadta, hogy álarcos férfi ugrott eléje, a pénzét követelte, s mikor voaakodott előadni, újabb két férfi tűnt elő a bokrok mögül. Megtámadták, boxerrel mellbe vágták, majd kifosztották és kábult állapotban a park mellett elhúzódó Ikva patak jegén hagyták. A rendőrségen a fiatalembert j ismét kihallgatták, s akkor sok I apró jel mutatta, hogy a „megtámadott“ nem mond igazat. Például az őrszemes rendőr szemüveggel a szemén találta meg Halácsit, ami komoly támadás esetén nem képzelhető el. Halácsi a faggalásokra egyre inkább zavarba jött, s végül is bevallotta, hogy a támadás nem igaz, azt ő maga rendezte meg. Mindezt azért tette, mert egyik laphoz szeretett volna bejutni munkatársnak és ennek a rablótámadásnak tudósítását akarta beküldeni, mint első és bemutatkozó riportját. Halácsinak az állásszerzési kísérlet 50 pengőjébe került. Eny- n'yire büntették a renáőueég félre- i vezetéséért. — Göcsej bemutatása a kereskedelmi iskolában. Fára József dr. vármegyei főlevéltárts ma, csütörtökön délben, 12— 1-ig mutatta be a göcseji diapozitiv- sorozaiot a felsőkereskedelmi iskola tanulóinak. A polg. fiúiskola regőscsoportja régi regélőénekeket adott elő Flojhár Tivadar dr. vezénylésével. — Kanizsai társadalmi hírek. December 17. A Leányklub adventi estje 6 órakor. — NTE disztornája. Dec. 20. A zeneiskola növendékeinek hangversenye este 1 órakor. Dec. 21. A városi színházban az izr. Leányegylet kabaréestje. Dec. 24. A kát. Legényegylet pásztorjátéka a városi színházban este 9 órakor. Jan. 6. Frontharcos bál. — A zalaegerszegi izr. hitközség folyó hó 17-én, vasáraap délután V26 órakor a hitközség tanácstermében Chanukka ünnepélyt tart. DIVÁNTERITŐK nagy választékban, karácsonyi áron kaphatók. Gobelin teritők 29 P, 24 P és 20 P-ős árban. Valódi moket plüs teritők 56 P és 48 P. Velúr ágyelő perzsa-mintás 8*50 P. SCHÜTZ ÁRUHÁZ. — A zalaegerszegi országos vásárok jegyzéke T934.- ben: Bálint vásár február 14. (szerda), Virág vásár március 19. (hétfő), Szent György vásár április 30 (hétfő), Pünkösd utáni vásár május 22. (kedd), Magdolna vásár július 23. (hétfő), Kisasszony vásár szeptember 13. (csütörtök), Simon Judás vásár október 29. (hétfő), Andrásnapi vásár november 30. (péntek), Aprószentek vásár december 28. (péntek). Az országos vásárok szarvasmarha- és lóvásárokkal egybekapcsoltan vannak és csak egy napig tartanak. Ezenkívül minden héten kedden és pénteken marha- és sertéshetivásár. — Mozivetitésre alkalmas szines diapozitivek a keszthelyi kadóban megrendelhetők. Figyelésit! Csak pz lesz szerencsés az Újesztendöben, aki a Szilveszter nagy kibapéésiél^én ott lesz az Ipprtestület vendéglőjében. Nagy szerencse ajándékot kap minden vendég — Községi tisztujitás volt Nagyrécsén. Németh Györgyöt bíróvá, Németh Jánost helyettes- bíróvá választották. — Kisajátítási tárgyalások. Ismertettük a kereskedelmi miniszternek azt a leiratát, amelyben felhatalmazta a várost az. úgynevezett „keleti telkek“ kisajátítására. Ezek a Mkek az Erzsébet királyné ut keleti oldalán fekszenek s beépítésre nem alkalmasak, azért a város közteret létesíti ott a Baross Rget meg- hosszabbitásakép. A kisajátítási tárgyalásokat ma délelőtt folytatták le a polgármesteri hivatalban. — Csendet kér a közönség a vásározóktól. Több panasz érkezett hozzánk, hogy Zalaegerszegen a vásárra készült) kereskedők egy része nem végzi éjszaka készülődését a legnagyobb csendben, s még inkább panasz van a vásározók fuvarosai — különösen a téliéi autósok —- ellen, akik a feleslegesen sok tülköléssel és ostorpattogtatással, kiáltásokkal felébresztik a lakó‘ sekat. — A panaszt az érdekel- tek figyelmébe ajánljuk és reméljük, hogy ezentúl tekintettel lesznek az aivó lakosságra. — Nézze meg a Fenyvesi Áruház karácsonyi kirakatait. — Jogerős a letenyei végrehajtó büntetése. Radich-Ollé István, letenyei járásbirósági végrehajtót a nagykanizsai törvényszék három havi fogházra Ítélte, amit a pécsi kir. ítélőtábla hat havi börtönre 3 évi hivatal- vesztésre emelt föl. A tábla ítéletét a Kúria jóváhagyta és az igy jogerős lett.