Zalamegyei Ujság, 1933. október-december (16. évfolyam, 222-293. szám)

1933-12-02 / 273. szám

Zalamegyeí üjsag 1933 december 2. Gödöllőn a magyar társadalom osztatlan részvéte mellett. Érde­mei nem halványulnak el, emléke megmarad, mig csak magyar lesz ezen a földön. Ezeren, meg eze- ren vannak, akik rendjének isko­láiban nyertek oktatásr, de nagy a számuk még azoknak is, akik tanítványai voltak s akik a mai napon sürü könyhullatás közben imádkoznak lelkiüdveért. Jászó­vára és az erősen megfogyatko­zott rend pedig a csonka hazá­ban éiő magyarokkal együtt re­ményekkel telten várja azt a pillanatot, amikor az ősi monos­tor ormára ismét fölrepül a ma­gyar trikolor és Takács Menyhért utóda megkezdi azt a munkát, mit nagy elődjével félbenhagya- tott az ádáz ellenség, az igazság- ságtalan és minden tisztességet megcsufoló békeszerződés. Budapest, december 1. Takács Menyhért holttestét ma délelőtt átszállították az egyetemi temp­lomba, ahol felravaíalozíák, majd Breyer István segédpüspök be­szentelte. Jelenvoltak Petri és Szily államtitkárok is. Ezután a koporsót elszállították a gödöllői premontrei gimnázium kápolná­jába. A temetést Hanauer püspök végezte. Rövid táviratok. Gömbös miniszterelnök és Kállay Miklós földművelésügyi miniszter hazaérkeztek Ausztriá­ból és ma délelőtt résztvettek a minisztertanácson, amely folyó ügyeket tárgyalt. — Nemzeti szocialista tevékenység miatt Ausztriában letartóztatták és in­ternálták Bernát szász-meiningeni herceget, feleségét pedig lakásán őrzik. — Titulescu és Benes Kassán találkoznak az időszerű kérdések megbeszélése céljából. — Az erdélyi szászok válasz­tási kartellt kötöttek a román kormánypárttal, s ennek fejében feloszlatják a szász nemzeti taná­csot és nem jelölnek nemzeti szocialistát. — Daladier francia hadügyminiszter harcias beszéd­ben kijelentette, hogy megvédik a határokat. Olcsóbb lett a zsír! 1 kg. I. rendű sertés zsir 1*40 P-ért kapható. B OLÁH hentes üzletében. Kossuth Lajos utca 3t — Olcsóbb lett az Auto Syphon patroncsere! Mindazok­nak, akik a kedvezményes áru Auto Syphon patroncserére re­flektálnak, ajánlatos, hogy az erre jogosító korlátolt számú kedvez­ményes jegyfüzetet az egyedárusi- tónál, Szabó Antal Nagykanizsa sportüzletében mielőbb megváltani szíveskedjenek. 6195 A kereszténypárt harca a politikai és gazdasági bajok orvoslásáért. A parlament összeülése óta a gazdaadósságokról szóló törvény- javaslat fölött tanácskozott. A szónokok legnagyobb része azt bizonyította, hogy a javaslat az eladósodott gazdák számára komoly enyhülést nem fog hozni. Nemcsak a parlamentben, de az egész magyar agrártársadalomban is óriási hatást váltott ki Túri Béla beszéde. Pártkülönbség nél­kül az a vélemény alakult ki, hogy az egész vitának egyik leg­kimagaslóbb eseménye volt.Ugyan- cs3k Eszterházy Móric gróf be­széde is nagy érdeklődést váltott ki. A bajok ugyanis a mezőgaz­daságnál sokkal mélyebben fek­szenek, a túl nagy közteher és a katasztrófálisan alacsony árak okai annak, hogy a gazdatársadalom nálunk a legnagyobb nehézségek­kel küzd. A javaslat a végleges rendezést csak eltolja és az állam- háztartás rovására igen nagy ál­dozatokat hoz, melyeknek azon­ban közvetlen hasznát aligha fogja érezni maga az érdekeit adós. Szomorú jelenség a politikai életben tapasztalható nagy eldur­vulás. Aminek fájdalmas jele a legitimisták elleni küzdelem módja. Ha a politikai küzdelem hazánk­ban ily erőszakos megnyilvánulá­sokra ragadtatja el magát, az or­szág sorsa a mainál is rosszabb lesz. A hatalom akkor könnyen kerülhet néhány embernek kezébe, kik avval felelőtlenül fognak bánni, ez pedig végeredményben forradalomra vezethet, A Keresztény Gazdasági és Szociális Párt felelőssége teljes tudatában küzd ezek ellen az aggasztó jelenségek ellen és min­den módot felhasznál arra, hogy az illetékes tényezőknek figyelmét az ország gazdasági és belpoliti­kai nehézségeinek hathatós orvos­lására felhívja. A gyűlések során legutóbb Ercsiben volt nagygyű­lés Zichy János gróf pártelnök beszámolója alkalmából és Rá­kospalotán volt szervező nagy­gyűlés, melyen a pártvezetőség és a párt számos tagja mondott beszédet, népszerűsítvén a párt mind élénkebben s jellegzeteseb­ben előttünk álló törekvéseit. Vármegyénk lakossága három hónap alatt 959 lélekkel szaporodott. Bődy Zoltán alispánnak a várme­gye december 12.-i évnegyedes köz­gyűlése elé terjesztendő jelentése képet ad az augusztus 1-től ok­tóber 31-ig terjedő időben történt születésekről és halálozásokról. A kimutatás szerint ebben a három hónapban vármegyénkben született 2201 gyermek, meghalt 1242 egyén a természetes szaporodás tehát 959 lélek. Járásonkint (az első szám a születéseket, a máso­dik a halálozásokat, a harmadik a természetes szaporodást mutatja): alsólendvai járás: 93, 55, 38; ba­latonfüredi: 69,29,40; keszthelyi: 197, 118, 79; letenyei: 227, 88, 136; nagykanizsai: 240 188, 52; novai: 141, 71, 70; pacsai: 209, 136, 73; sümegi: 173, 106, 67; tapolcai: 250, 113, 137; zalaeger­szegi: 286, 120, 166; zaíaszent- gróti: 125, 72, 53; Nagykanizsa megyei város: 149, 118,31; Zala­egerszeg megyei város: 45,28, 17. Jubileumi ünnepély a kanizsai kórházban. A nagykanizsai városi közkór­házban működő irgaimas nővérek november 29 én ünnepelték rend­jük fennállásának 300 éves jubi­leumát. A gyönyörűen feldíszített kórházi kápolnában reggel Gaz­dag Ferenc püspöki tanácsos mondott nagymisét papi segédlet­tel. Az egész napra kihelyezett Oitáriszentség előtt a nővérek és a Mária-leányok felváltva, vala­mint a hívők közül számosán buzgó imában adlak hálát a jubi­leumért. Este fél hétkor hálaadó­könyörgés volt, mely előtt Szólás Zoltán kórházi lelkész méltatta a jubileum jelentőségét. A hálaadó litánián és szentbeszéden jelen volt a kápolnát zsúfolásig meg­töltő hivek soraiban Takács Zol­tán dr. kórházi igazgató-főorvos, Kreiner Zsigmond dr. főorvos és Istvánffy Miklós dr. tanársegéd is. Mély sajnálkozással kell meg­említenünk, hogy, mig a politikai és társadalmi életben szinte egy­mást érik az ünneplések és sok­szor 10—20 éves jubileumoknak sorozatos ünnepségeket szentel­nek, az irgaimas nővérek 300 éves jubileumáról a kórházon kívül senki sem emlékezett meg. Pedig az áldozatkész és lelkiismeretesen dolgozó kedvesnővérek mindenki­nél inkább megérdemeltek volna legalább egy szívből jövő gratu­lációi. Csökkentik a kis csa­ládi házak kamatait. Budapestről jelentik : Imrédy Béla pénzügyminiszter gondot kíván fordítani azokra a kis- egzisztenciákra is, akik megíaka- ritott tőkéjükkel lakbérük leköté­sükkel igyekeztek otthont terem­teni maguknak. Értesüléseink szerini a LÁB építési kölcsönét után az eddigi 7 százalék helyett a jövőben 5’5 százalék kamatot kell fizetni és igy a pénzügymi­niszter intenciójának megfelelően, T5 százalékos kamatmérséklést kapnak a kis családi házakat LÁB-kölcsönből építtetők. Az an- nuitási teher természetszerűen nem változik, de itt is bizonyos könnyiiéseket akar elérni Imrédy Béla pénzügyminiszter. Szó van arról, hogy azoknál a tisztviselők­nél, nyugdíjasoknál, akik a köl­csön törlesztésére a lakbérüket kötötték le és a jövőben nem fedezné a lakbér a törlesztési részleteket, az eddig húsz évre terjedő amortizációt méltányos esetekben 25 évre terjesztené ki. Van egy másik megoldás is, amely általános kedvezményt kí­ván nyújtani az annuitásoknál is, olymódon, hogy az eddig teljesí­tett törlesztések után fenmaradó kölcsönösszegeket osztanák el további 20 évre és igy tolnák ki a törlesztési határidőt. A kisem­bereket érdeklő kérdésben Imrédy Béla pénzügyminiszter rövidesen dönt és előreláthatóan január 1-től kezdve már a csökkentett kamatot és a hosszabb időre fel­osztott annuitást kell fizetniük a kis családi házak tulajdonosainak. — Táticvizsga. Farkasovszky Teri növendékei a Notre Dame zár­dában szombaton délután 5 óra­kor tartják táncvizsgájukat az in­tézet tornatermében, s arra a szives érdeklődőket ezúton tisz­telettel meghívják. Kiildöttségjárás a nagykanizsai polgármesternél. A Szentháromság szobrot elviszik régi helyéről. A kaih, ifjúság nem kép helyiségét. A Zalamegyei Újság megemlé­kezett már arról, hogy Schless István 20.000 pengőt adományo­zott egy, Nagykanizsán felállítandó irredenta szobor céljaira. A szobor helyét az Eötvös téren álló Szenthá­romság szobor helyére tervezik. Nagykanizsa város k a t h o I i k u s társadal­mában nagy megdöbbenést keltett ez a terv, s azért küldöttség utján kérték a polgármestert, hogy áll­jon el tervétől, s a hosszú idők óta ott álló Szentháromság szob­rot hagyja meg eredeti helyén. Kifejtették, hogy a szobrot szinte tradíciók kötik mostani helyéhez. Krátky István dr. polgármester, azonban kijelentette, hogy eredsti szándékától nem tér el, s azt nem másítja meg. Ezután a küldöttség arra kérte a polgármestert, hogy a katolikus ifjúság részére is adjon egy he­lyiséget, úgy mint ahogyan a Nemzeti Egység ifjúsági csoport­jának adott. A polgármester ezt a kérést is elutasította, mert nem látja szükségesnek azt, hogy az ifjúság máshol tömörüljön, mikor az egységespárt kebelében meg van az érvényesülési lehetőségük. Könnyelműség rossz szemüveggel dolgozni. Szemüvegért jöjjön hozzánk, mi szakszerűen szolgáljuk ki. AHFAI látszerész és fotószaküziet, Zalaegerszeg Kossuth Lajos utca 4. szám,

Next

/
Oldalképek
Tartalom