Zalamegyei Ujság, 1933. július-szeptember (16. évfolyam, 146-221. szám)
1933-08-18 / 185. szám
1933 augusztus 18. Zalamegyei Újság Tűz volt bucsunapján Pusztaszentlászló községben. Leégett egy pajta a kamarával és istáiéval együtt. Nagyboldogasszony ünnepén búcsú volt Pusztaszentlászlón. A községben egész napon át vidám, igazi búcsúi hangulat uralkodott, amit azonban este 10 órakor tüzilárma zavart meg. Kigyuladt Ö2V. Gergály üvö?gyné pajtája s percek alatt lángokban állott a pajtával egybeépített kamara és istáló is. A tűzoltóság Takács Géza parancsnok vezetésével mihamar a helyszínre érkezett s ott a lakossággal együtt hozzáfogott az oltáshoz. Csakis a gyors beavatkozásnak s a parancsnok szakszerű irányításával eszközölt munkának volt köszönhető a tűz lokalizálása. Sikerült megmenteni Jankó Józsefnek az égő épülettől egy méternyire álló lakóházát, amit pedig már menthetetlennek tartottak. Az istálóból elég időben kiengedték az állatokat, azokban tehát nem esett kár, ellenben elégtek a pajtában az összes gazdasági eszközök. Oltás közben három ember könnyebben megsérült, akiket a söjtöri körorvos részesíted elsősegélyben. Föltevések szerint a tűz úgy keletkezett, hogy valaki a pajtában égő cigarettavéget, vagy gyújtót dobott el — A szécsiszigeti tűz. Megírtuk, hogy a Szécsiszigethez tartozó Káricsai hegyen leégett Pálos Ferenc és 3 társának hajléka. Gyújtogatás gyanúja mialt a csendőrség őrizetbe vette Pálos Ferencet és átadta a nagykanizsai ügyészségnek. A vizsgálóbíró Pálost, aki ártatlanságát hangoztatta, most szabadlábra helyezte. A nyomozás tovább folyik. — Egy kanizsai fiú átúszta a Balatont. ífj Stamf Zsigmond a nagykanizsai felsőkereskedelmi iskola III. é. tanulója szombaton Balatonmáriánál átúszta a Balatont, Balatongyörök felé. A több mint 4 km-es telje sitményt mindössze 2.10 óra alatt végezte egyetlen percnyi pihenés nélkül. A közönség lelkes ovációban részesítette az ifjú vizi-sport- mant. — Elitélték okirathamisitá- sért. Koller György 40 éves za- laapátii földművest — ki jogtalan haszonszerzés céljából marhalevelet hamisított, — a nagykanizsai törvényszék hat hónapi börtönre ítélte. A vádlott felebbezett. — Influenza, torokgyuladás, az orr és garat elnyálkásodása, a mandolák megbetegedése, valamint tüdőcsúcshurut esetén gondoskodjék arról, hogy gyomra és belei a természetes „Ferenc József“ keserüviz használata által többször és alaposan kitisztit* tassanak. — A gépjármüvizsgálat ma megkezdődött Zalaegerszegen a tűzoltó laktanyában. A vizsgálatot és az uj renszámtáblák, valamint adóbélyegek elhelyezését holnap is folytatják. — Vasárnap, folyó hó 20-án, délután V26 órai kezdettel a Baiatonboglári Sport Egylet és az MZSE I. csapatai között barátságos mérkőzés lesz. — A jó szőlő és gyümölcseltartó helyiségek készítését ismerteti a Növényvédelem és Kertészet legújabb száma. Cikke két közöl még az idei peronosz- pora járványról, a ribizli termesztéséről, a forró napsütés okozta károkról, a szőlőoltványok gyö- kerezíetéséről, az aszalt szilváról, a téli saláta termesztéséről síb. A dúsan illusztrált két szaklapból a Növényvédelem kiadóhivatala (Budapest, V., Kossuth-tér 11.) egy alkalommal díjtalanul küld e lapra való hivatkozással mutatványszámot. — Bágyadt, levert, dolgozni képtelen egyéneknél a természetes „Ferenc József“ keserű- víz szabaddá teszi a vérkeringést és emeli a gondolkodó* és munkaképességet. — Szállodaépítés a Balaton mellett. A balatonkultusz fejlesztése érdekében a Balaton mellett számos nagy és modern szálloda építését tervezik. Most elhatározták az illetékes tényezők, hogy az elsőt Balatonföldváron, a másodikat Tihanyban, a harmadikat Almádiban épilik meg. Remélik, hogy a földvári és tihanyi szállodák már a jövő szezonban elkészülnek. A költségeket elsőbbségi és törlesztéses részvények kibocsátásával teremtik elő. Érdekeltséget vállalna a MÁV is. — Mécs László költeményei a „Zrínyi“ könyvkereskedésben kaphatók. — Fejszét fogott a végrehajtóra. Elek László nagykanizsai járásbirósági végrehajtó május 20-án, Kovács Ferenc dr. ügyvéddel kiszállt Komátvárosba, hogy ott Tombor János gazdánál végrehajtást foganatositsanak.Tom- bor azonban fejszét ragadott és a végrehajtó felé közeledett. Az árverést csak helyszínié érkező csendőrök jelenlétében lehetett megtartani. A nagykanizsai kir. törvényszék hétfőn tárgyalta az ügyet és Tombor Jánost hatósági közeg elleni erőszak vétségéért jogerősen két hónapi fogházra Ítélte. 11174 sz. t. k. 1933. Hirdetmény. •/ Salomvár, Budafa, Keménía és Zalacséb községeknek telekkönyvi betétei az 1886: XXIX., az 1889 :XXXVIIÍ. és az 1891: XVI. t.-c. értelmében elkészíttetvén és a nyilvánosságnak átadatván, ez azzal a felszólítással tétetik közzé: 1. hogy mindazok, kik az 1886:XX1X. t.-c. 15. és 17. §-ai alapján — ideértve e §-oknak az 1889:XXXVIII. t. c. 5. és 6. §-aiban és az 1891:XVI. t.-c. 15. §. a) pontjában foglalt kiegészítéseit is — valamint az 1889:XXXVilI. t.-c. 7. §-a és az 1891;XVI. t.-c. 15. §. b) pontja alapján eszközölt bejegyzések érvénytelenségét kimutathatják, e végből törlési keresetüket, azok pedig, akik valamely tehertétel átvitelének az 1886 : XXIX/ t.-c. 22. §-a, illetve az 1889;XXXVlli. t.-c, 15. §-a alapján való mellőzését megtámadni kívánják, e végből keresetüket hat hónap alatt, vagyis az 1934. évi február hó 15. napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz nyújtsák be, mert az ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után indított törlési kereset annak a harmadik személynek, aki időközben nyilványkönyvi jogot szerzett, hátrányára nem szolgálhat: 2. hogy mindazok, akik az 1886:XXIX. t.-c. 16. és 18. §-ainak eseteiben — ideértve azutóbbi§-nakaz 1889:XXXVIIi. t.-c. 5. és 6. §-aiban foglalt kiegészítéseit is — a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése ellenében ellentmondással élni kívánnak, Írásbeli ellentmondásukat hat hónap alatt, vagyis 1934. évi február bó 15. napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz benyújtsák, mert ezen meg nem hosz- szabbitható záros határidő letelte után elletmondásuk többé figyelembe vétetni nem fog; 3. hogy mindazok, akik az 1. és 2. pontban körülirt eseteken kívül a betétek tartalma által előbb nyert nyil- vánkönyvi jogaikat bármily irányban sértve vélik — ide értve azokat is, akik a tulajdonjog arányának az 1889:XXXVI1L t.-c. 16. §-a alapján történt bejegyzését sérelmesnek találják —, e tekintetben felszólalásukat tartalmazó kérvényüket a tkvi. hatósághoz hat hónap alatt, vagyis 1934. évi február hó 15. napjáig bezárólag nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után a betétek tartalmát csak a törvény rendes utján és csak az időközben nyilvánkönyvi jogokat szerzett harmadik személyek jogainak sérelme nélkül támadhatják meg. Egyúttal figyelmeztetnek azok a felek, akik a betétek szerkesztésére kiküldött bizottságnak eredeti okiratokat adtak át, hogy amennyiben azokhoz egyszersmind egyszerű másolatokat is csatoltak, vagy ilyeneket pótlólag benyújtanak, az eredetieket a telekkönyvi hatóságnál átvehetik. A zalaegerszegi kir. járásbíróság, mint telekkönyvi hatóság 1933. évi augusztus hó I. 6021 Hedry kir. járásbiró. 6/1933. Hirdetmény. Pötréte község elöljárósága közhírré teszi, hogy a közbirtokosság tulajdonát képező korcsma és szatócsüzlet 1933. évi szeptember hó 17. napján délután 2 órakor 1934. évi január hó 1-től 1937. évi december hó 31 napjáig terjedő időre a községi biró házánál nyilvános árverésen bérbeadatik. Árverési feltételek a felsőrajki körjegyzői hivatalban a hivatalos órák alatt betekinthetők. Pötréte, 1933. évi augusztus hó 14. VÜK JÁNOS sk. KISS JÓZSEF sk. körjegyző. községi biró. É á d i ó. Péntek, augusztus 18. 6.45: Torna. Utána : „Kristály“ gramofonlemezek. 9.45: Hírek. 10: Időszaki anyag. Közben: Ödeon—Parlophon gramofonlemezek. 12 : Déli harangszó, időjárásjelentés. 12.05: Szervánszky szalonzenekar. 1.15 : Pontos időjelzés. 1.30: Hariss Győző vokáí- kvartettje. 2.45: Hírek. 3.30: Diákfélóra. „Mesél a bécsi erdő“. 4: Tol! Árpád és Jancsi cigány- zenekara. 5: „A magyar királyi postamúzeum“. Tutsek József előadása. 5‘30: Petri Endre zongorázik. 6 : „Megérkezik a segítség“. Révész Béla novellája. 6.30: Zoltán Irén énekel. 7.20 : „Utazás a rivaldák körül“. Bánóczy Dezső dr. gramofonrevüje. 8'40 : M. kir. Mária Terézia 1. honvédgyalogezred fuvószenekara. Majd: Veres Lajos és cigányzenekara az Os- tende-kávéházból Kalmár Pál énekszámaival. — Vízhatlan ruhavászon gazdáknak, sportembereknek. Viharkabát, por- és esőköpeny részére kiválóan alkalmas, méterenként P 2 40. Schütz Aruház. Sí A Baiatonboglári Sportegylet csapata lesz vasárnap a Move ZSE ellenfele. A mérkőzés Zalaegerszegen lesz és délután fél 6 órakor kezdődik a Horthy- térí pályán A két csapat játéka jó sportot igér. Mint ismeretes, legutóbb Balatonbogláron a Move győzött erős küzdelem után. Városközi uszóverseny és vizipolómérkőzés. Vasárnap, Szent István ünnepén délután 3 órakor a kaszaházi strandfürdő versenypályáján Kőszeg (Kőszegi Sport Egyesület) és Zalaegerszeg (Move ZSE és ZTE combinált) úszói és pólózói mérik össze erejüket. — Augusztus 27-én a város bajnokságaiért a Move ZSE és a ZTE úszói küzdenek. Türjei SE Jánosházai AC 2:0 (0:0). Biró: Horváth Gyula. Kedden nagyszámú közönség előtt ideális futballidőben játszott a két csapat. Az első félidőben a TSE állandó fölényben volt és néha valóságos gólzáporral ostromolta a JAC kapuját, azonban a kapus ügyessége miatt eredményt nem tudott elérni. Helycsere után a 13. percben a bitó TSE ellen egy tizenegyest Ítélt, de a jánosházi bekk kapufának rúgta. A 23. percben Schwarcz rúgta a TSE első, majd a 35. percben Bálái, Guifprecht szépen kidolgozott labdájának átadásából rúgta a győztes második gólját. TSE-bői: Entler, Schwarcz, Guit- precht és Bognár tűntek ki. A JAC csapatából: a kapus, a két bekk és a center voltak jók. Fővárosi nivóju Művészi fényképek legolcsóbban tQttőnél NAGYKANIZSA, Csengeri a. 1. Vidékre is. 5953 Két nagyszobás, hallos, összkomfortos I. emeleti lakás Kossuth utca 4 alatt november t-re KIADÓ Bővebbet: TÓTH szabónál. — Nagykanizsán hirdetéseket és előfizetéseket felvesz a „Zalamegyei Újság“ fiókszerkesztősége Nagykanizsa, Petőfi utca 7. VÍZMENTES KAZALPONYVA SATORPONYVA GÉPPONYVA Gyártása Javítása HIRSCH és SZEGŐ 5993 NAGYKANIZSA