Zalamegyei Ujság, 1933. július-szeptember (16. évfolyam, 146-221. szám)
1933-08-15 / 183. szám
Zalamegyeí üjsag 1933 augusztus 15. nöke terjesztették elő. Csak az államépitészeti hivatal főnökének jelentéséhez szólott Farkas Tibor dr. a bécs—balatoni autóut, a vasúti tarifák és a tehénfogatok közmunkaváltságának ügyében, Csóthi Géza a murakereszturi vasúti sorompó áthelyezését’sürgette ismételten. Body Zoltán alispán szabadságon van, azért nem volt jelen az ülésen. hegyek között és onnan nézegettem át honvágyó szívvel a muraközi hegyekre. Vörös magyar ég alól az elrabolt kék hegyekre . . . Olykor mások is tévedtek arra. Egy-egy uj barát, uj ismerős: lendvaiak. Némelyiknek pincekulcs rejtezett a zsebében. Derék, vendégszerető emberek : intettek a szemükkel, hogy tartsak velük. Csak intettek, mert nem lehetett tudni, hogy nincs-e köveknek, meg a bokroknak is fülük? És nekivágtunk: mentünk, ballagtunk, bujkáltunk, amíg csak nem akadtunk egy pincére, amelynek ajtajába épen belepászolt a magunkkal hozott kulcs . . . Mert ez volt minden kockázat, minden hőstett, amire akkoriban a honfibú merészkedett. EI-elme- rülni néha tiltott gyümölcs levében . . . Rendszerint esteledett már, amikor visszaloptuk magunkat a városba. És rendszerint külön külön, különböző utakon: mámoros sötétben bujkálók . . . III. Közben pedig az idő múlt, múlt, mert az idő nem ér rá sem csatázni, sem politizálni. Neki mennie kell — bármilyen szinü világban is — a maga örök útján, mennie kell azzal az egyenletes, de biztos tempóval, amely- lyel annakidején kilódult a bibliai Kezdetből. . . Augusztus lett. . . — Vége a prolivilágnak! Vége a szesztilalomnak! Éljen a haza! Alsólendva is örömmámorban úszott. Az emberek — jóbarátok és régi haragosok egyformán — egymás nyakában borultak az utcán. Eszét^vette mindenkinek az újra magyar és újra polgári boldogság . . . Még a határvédő vörös katonák is — tisztek, legények — egyszerre megint fehérek lettek. Szívből, igazán : hiszen azok voltak a legtöbben a vörös angyalbőr alatt is, az elmúlt keserves hónapok idején . . . Hozzá is fogtak menten, hogy rendet csináljanak. De alig hogy elkészültek vele, alig hogy hűvösre tették a helyi főkolomposokat, egyszer csak parancsot kaptak, hogy Alsólendváról tovább kell maslrozniok. A határvédő csapat tehát meleg kézszoritások és leányok sűrű könnyhullatása között kivonult a városból, hogy másut is — erre, Magyarországból — Magyarországba... Visszaemlékezéseim Zala vármegye megszállásának idejéből * Irta: Beér Gyula. II. Principálisom és a főszolgabírói hivatal többi tisztviselői bevonultak a megye székhelyére, Zalaegerszegre, én voltam az egyetlen, akinek valóban csak a Murán kellett átkelnem, minthogy alis pánom engem a szomszéd járásba, a Mura túlsó partján fekvő alsó- lendvai járásba osztott be. Amint már emlitettem, karácsonykor, amikor a bocskoros hódítók bevonultak a Muraközbe, vérszemet kapva ottani játszi győzelmüktől, a Murán is átlopakodtak, pár nap múlva azonban a derék muraszombati vendek megsokalták a garázdálkodásukat és úgy nekirontottak, hogy hanyatt-homlok visszaszaladtak a Mura mögé. Amikor tehát január második felében megérkeztem új állomáshelyemre, Alsólendvára, az ottani rövid megszállás emléke már csak rossz álom volt, amelyre hovatovább szinte alig emlékezett valaki. Különben sem igen értek rá az emberek a múltakon sokat merengeni, mert akkoriban az új magyar égen pirkadó hajnal foglalt le magának minden figyelmet. Igaz, hogy ez az új magyar hajnal már jóval szükebb horizontról küldte a sugarait — már nem a Kárpátok bércei mögül —, de viszont ezekben a sugarakban csupa ígéret ragyogott: a független Magyarország I És egy mindenért kárpótló, bűvös refrain zengett-bongott ebben a négyszázéves “ magyar álomban : demokrácia ! . . . Alsólendván is szónokok álltak ki vasárnaponként a nagyvendéglő erkélyére és éltették és méltatták a független és demokrata Uj* Magyarországot. Ezek a szónokok is mind új emberek voltak : az esernyőgyári könyvelő, azután az egyik vendéglősnek pincér fia és egy vénségére megkótyagosodott öreg asztalosmester, aki azelőtt az ipartestüleiben se zavart sok vizet. Nyilván nem a nagy emberek csinálják a nagy időket, hanem a nagy idők szülik a nagy embereket. annál inkább borul tőle vörösbe a magyar ég . . . Erre a furcsa természeti tüneményre ott is csak a kalen- dáriumi tavasz első napján — március 21-én — eszméltünk rá, amikor az esernyőgyári könyvelő, aki akkor már egyedül és elismert vezére volt a helyi politikának, a nagyvendéglő tánctermében tudtul adta az egybegyűlteknek, hogy idefent, Pesten a gróf elhajította magától őszirózsás kormánypálcáját. És egy új vezér nevét említette, aki minden zökkenő nélkül már át is vette a hatalmat. Egyúttal — néhány ok- vetlenkedő és aggodalmaskodó burzsuj-kérdésre — megnyugtatta a jelenlevőket, hogy értesülése szerint az új rend is a területi integritás alapján áll, ha ez most, ezekben a sorsdöntő órákban egyeseknek annyira fontos!... Erre a kijelentésre valaki el- kiáltotta magát, hogy: „Szent határainkért az ördöggel is szövetkezünk...“ Nagy éljenzés tört ki a hűségfogadalomra és egyszerre megnyugodtak azok is, akiknek holmi ósdi aggályaik még voltak . . . Másnapra-harmadnapra azonban mintha már megcsappant volna a lelkesedés, sőt lassacskán már azoknak sem kezdett tetszeni az új állapot, akiknek eleinte semmiféle aggályaik sem voltak ellene. És a kicsinyhitüek száma mindig jobban és jobban szaporodott, de csak egymás közt sugtak-bugtak az emberek, hangosabb szóra senki sem merte kinyitani a száját . . . Dermedt nagy csend szakadt a világra, akkora csend, amelyre másut — császárok és királyok zsarnoki birodalmaiban —, talán csak a halottak képesek . . . Ebben a csendben sokat kószáltam délutánonként a lendvai nnnnMMWMnBi Tropikál m* WWI'g nyári férfi ruhaszövetek Ebbe a magyar vlágba csöppentem bele 1919 kora telén, Alsólendván, ahol ottani új ismerőseimmel és barátaimmal együtt kezdetben magam is lelkesedve figyeltem, hogy az új idők új embereinek hangos kakas-szavára mint hajnalodik. És ebben a lelkes-mámoros hangulatban jó darabig — ahogy azóta sokszor gondoltam rá vissza —, a nálam idősebb és bölcsebb embereknek sem tűnt fel, hogy minél maga- sabbre hág fel pályáján a nap, * „A Vármegye“ cimii lapban jelent meg ez az érdekes visszaemlékezés Zala vármegye egykori szolgabirájának ollából. NEM gyúródik — könnyű — tartós - mosható - mindig elegáns. BURETT: ......11111 pengő I-—, 1*20, 1-30 mé terenkénti árban. Práger Keszthely MEGHÍVÓ Vasárnap, 13-án és kedden 15-én kávé próbafőzést tartunk a Kossuth Lajos utca 31 sz. alatti fióküzletünkben. Kérjük igen tisztelt vevőinket, hogy a próbafőzésen látogatásukkal bennünket megtisztelni méltOztassanak. Hozzátartozóikat és ismerőseiket is kész örömmel látjuk. Meinl Gyula rt. fióküzlete Keszthely, Kossuth Lajos u. 31. arra megyeszerte — visszaiktassa jogaiba a fehér Magyarországot... A városra csak a régi, kakastollas csendőrök vigyáztak. Es ők hozták először a hirt, amikor egyik este járőrutjukból hazatértek, hogy a jugosziavok — igy hallották onnan túlról — rövidesen megszálják Alsólendvát is . . . A hir futótűzként terjedt el a városban. — Hol a katonaság ?! . . . Mért vitték el a katonáinkat ?! A nagy boldogságban, hogy vége lett a rémuralomnak, csak most jutott eszébe mindenkinek a tulsópartról átleselkedő balkáni Hannibál . . . És . . . És augusztus 13-án reggel a jugoszlávok csakugyan átkeltek a Murán. Énekszóval, a sapkájuk mellett réti virággal vonultak be, mintha csak gyakorlatra masíroznának . . . A megriadt városka lakói ablakok függönyei mögül és a kapuk mélyébe húzódva nézte ezt a be és fölvonulást . . . A hóditó sereg itt is eljárta a kólót: ezzel a már jól bevált harci művelettel szerezte meg Ju- g3szlávia ezt a szinmagyar várost is, környékével együtt . . . Ilyetén hősi győzelmük Őrömére azon melegiben kitűzték a szerb zászlót a lendvai várra. Arra a várra, amelynek falai között egykoron — úgy mondják, — Mátyás királyunk édesanyja, Szilágyi Éizsébet is töltött egy éjszakát, amikor második menye, az olasz asszony elé sietett az orság határára. Akkor még tudniillik innen oda sietni kellett, mert akkor még innen, — túl Murán és túl Dráván — bizony messzire volt az ország határa . . . * Vehettük hát megint a sátorfánkat. Vizen már nem kellett átkelnünk : Alsólendváról már száraz lábbal mehettünk tovább. Tovább, megint eggyel tovább, — át, Magyarországba . . . — Aki friss és egészséges akar lenni és nem akarja, hogy kemény legyen a széke, folyton fájjon a feje és bőre tele legyen mindenféle pattanással, az igyék hetenként egyszer- kétszer reggelizés előtt egy pohár természetes „Ferenc József“ keserűvizet. Közkórházakban végzett orvosi megfigyelések szerint a Ferenc József vizet különösen a gyomor , bél- és májbetegek használják szívesen, mert ez minden kellemetlenség nélkül biztosan hat. — Vízhatlan ruhavászon gazdáknak, sportembereknek. Viharkabát, por- és esőköpeny részére kiválóan alkalmas, méterenként P 2 40. Schütz Aruház.
