Zalamegyei Ujság, 1933. április-június (16. évfolyam, 74-145. szám)

1933-04-21 / 89. szám

2 Zaiamegyei Újság 1923 április 21. Boletta helyett lisztőrlési adót tervez a kormány. k gazdák termelésű segélyt kapnak. — Olcsóbb lesz a kenyér? A Magyar Közgazdaság beava­tott forrásból arról értesül, hogy az úgynevezett termelési segély szisztémája fog érvényesülni az uj gabonaérfékesitési rendeletben, melyet előreláthatóan május leg­első napjaiban minisztertanácsba visznek és rövidesen utána pub­likálnak is. A gazdák, a fogyasz­tók és a kereskedők, sőt a mal­mok kívánságaik és érdekeit is lehetőség szerint figyelembe ve­szi az új javaslat, melynek főbb rendelkezései előreláthatóan a következők lesznek: a gazda bárkinek eladhatja feleslegeit, a kereskedelem teljes szabad lesz. Mivel azonban tisztán a világpiaci ár nem fedezi a termelési költ­ségeket, a kormány segélyt óhajt nyújtani a gazdáknak, melynek mérvét és szétosztási arányát ké­sőbb fogják megállapítani, akkor, ha a bevételi kérdés tisztázódik. Részint a Népszövetség által ide- küldött pénzügyi szakértők, ré­szint pedig a Magyar Nemzeti Bank mellett működő tanácsa­dók hangoztatták, hogy a bolet- íát nem lehet fentarani és pedig államgazdasági okokból, hiszen a boleítaalap nagy terhet jelent a közre. A jövőben tehát a kor­mány csak olyan mértékig fogja támogatni a gazdákat, amilyen mértékig rendelkezésre áll majd az őrlési alap bevétele. Egysé­gesen 4—5 pengő lesz minden mázsa búza és rozs őrlési adója, melyet nagy és kismalomnak, fővárosinak és vidékinek egyaránt meg kell fizetni, illetve le keil róni. Csupán az önellátók nem fognak őrlési adót fizetni, akik a föltámasztandó íisztőrlési tanúsít­vánnyal szállítják be a malmok­hoz a kenyérmagvat. Viszont őr­lési tanúsítványt csak megállapí­tott fejadag erejéig kaphat a községi elöljáróságtól az őstermelő, sze- gődményes mezőgazdasági mun­kás, stb. A fővárosi és vidéki malom­egyesületbe mintegy 210 malom tartozik. Ezek az 1928—29-es kampányban 7.1, a rákövetkező évben 6.2, 1930—31-ben 5.2, 1931—32 ben pedig 3—7 millió mázsa gabonát őröltek és legfel­jebb í —1.5 millió mázsát tett a vám, a kereskedelmi, vízi és kis­malmok őrlése. Nem túlságosan optimista tehát a számítás, mikor feltételezzük, hogy közepes termés esetén az országban lévő öszes malmok mintegy 6 millió mázsa kenyérmagvat fognak felőrőhni, mely után 4 pengő adót számítva 24 millió pengő jut abba az alapba, melyből a gazdákat a be vetett kataszíáiis holdak arányá­ban támogatják. Arról van szó, hogy a nagygazdák kisebbarányu támogatást élveznek majd, mint a kisbirtokosok, kiknél a termelési segély et fogja érni a földadó mérvét. Lehetséges, hogy mintegy 800 — 1000 kismalom átmenetileg Szerdai számunkban részletesen ismertettük a földmivelési minisz­ternek gyümölcsielepitési akciójái. Ennek keretében a polgármester a város kis és középbiriokosai- val értekezletet tart, melynek célja a Jánka és az Egerszeghegy kö zött levő területet almafákkal be­ültetni, mert náiunk csak almater­melésre alkalmas első sorban is a talaj. A miniszter telepitési kölcsönö­ket is nyújt, még pedig az alma­területeken, tehát nálunk is, hol­danként 200 pengőt. Ennek a tör­lesztését azonban csak a tizen­egyedik évben kell kezdeni, tehát 1934-ben. A részietek, melyeket a kamattal együtt minden év októ­ber 31 ig kell fizetni, holdanként és 1944 tői minden következő esz­tendőkben : 4, 6, 8, 12, 16, 18, 24, 30, 38, 44 pengő, amint a ter­Egyik soproni laptársunk ér­dekes bonyodalomról ad hin, amely a soproni kaszinóban tört ki a Völkischer Beobachter miatt. Ez a müncheni lap évekkel eze­lőtt még jelentéktelen nemzeti szocialista újság volt, a Hitler mozgalom terjedésével azonban a le fog állani. Ezek részére 2—6 ezer pengős kártalanítás folyósit- tatnék, ami jó üzlet részükre is, de az állam szempontjából is, mert az ellenőrzés költségei meg­takaríthatók lennének, Ha most már a kormány új termésértékesitési gondolatának konzekvenciáit vizsgáljuk, minde­nek előtt megállapítjuk, hogy ez feltétlenül jobb az eddigi rend­szernél. A jelenlegi 12.5 pengős boletta és őrlést adóval szemben mind össze 4—5 pengő terhet fog vi­selni a liszt, tehát a kenyér jóval olcsóbb lesz. Remény van tehát a fogyasztás emelkedésére és an­nak a közgazdasági alaptételnek az érvényesülésére, hogy az árak, a munkabér, stb, az olcsóbb ke­nyérhez igazodva, mérsékeltebbek lesznek. més mennyisége várható. Olyan előnyös föltételek ezek, emelyeket bárki is elfogadhat. A kölcsönben első sorban is 20—50 holdas bir­tokosok részesülnek első helyen való betáblázás mellett. A gyü­mölcsfákkal beültetett területek ka­szálókul használhatók, tehát nem maradnak hasznosítás nélkül. Ter­mészetesen óvatosan kell a cse meték körül dolgozni A gytimöjcsteiepitési kölcsön ügyében Gergely István, gazdasági tanácsos, kertészeti tanintézeti ta­nár folyó hó 28-án a miniszter megbizásából Zalaegerszegre ér­kezik. Kéri az alispánt, hogy a megtartandó értekezletre a főszoi- gabirákat, polgármestereket, eset­leg az érdekelt jegyzőket, a gyü­mölcstermelési egyesület és az iskolánkivüli népművelési bizottság képviselőit hívja meg. lap is megerősödött és ma már a legnagyobb példányszámú né met "világlap. A napokban a soproni kaszinó tiz tagja a választmányhoz kér­vényt nyújtott be, amelyben azt kívánják, hogy a kaszinó fizes­sen elő a Völkischer Beobachierre. Mielőtt a választmány ez ügyben határozhatott volna, a kaszinó zsidóvallásu tagjai mozgalmat in- ditottak a kérelem teljesítése el­len. A kaszinónak 50 zsidó tagja elhatározta, hogy kilép a kaszinó­ból, ha az előfizet a zsidóellenes német lapra. Az ellenakció azonban nem riasztotta el a Völkischer Beobachtet olvasni akaró tagokat. Sőt, most újabb aláírásokat gyűjtenek és legalább száz taggal akarják aláíratni a kérvényt. Hangoztatják a mozga­lom vezetői, hogy nem akarnak antiszemitáskodni, sem hitlerista propagandát folytatni. Egyszerűen hitlerista forrásból akarják meg­tudni, hogy mi történik Német­országban. Hivatkoznak az egyenlő elbánás elvére is, mely szerint, ha előfizetnek a baloldali radiká­lis Esti Kurírra és a szélsőséges baloldali Wiener Senn und Monn- tags Zeitungra, akkor a hitlerista lapra is előfizethetnek. Egyelőre áll a harc a két tá­Japon a legfinomabb mosóselyem di- vatmíntákban kapható Áruház ban. Az almatermelésnél holdanként 200 pengő termelési kölcsönt ad a kormány. A visszafizetés csak tizenegy év után kezdődik. Háborúság a soproni kaszinóban egy hitlerista lap miatt. bor között. A közép ulon áilók a kaszinó vezetőségéül várnak olyan megoldást, amely mindkét felet kielégíti I Róm. kát. és új görög,: Anzelm pk. Prot.: An- zelm. Izr.: 18. Passah 8 n. Böjt. Napkelte; 5 óra l perckor. Nyugszik 6 óra 57 perckor. IDŐ: Hűvös idő, éiénkebb lég­áramlás, sok helyen további esők, a hegyeken esetleg havazás. NAPIREND: Pénteken estz S órakor az Egyházi Ének- és Zeneegyesület énekkari próbája a Kulturházban. — A pannonhalmi főapát és Keszthely, Kelemen Krizosz^ tóm az uj pannonhalmi fő­apát tudvalévőén a zaiamegyei Hahóton született, középiskoláit pedig Keszthelyen végezte. Keszt­hely, amelyhez a főapátot sok fűzi, a húsvéthétfői beiktatáson küldöttséggel képviseltette magát.. A főapát a keszthelyi küldöttsé­get különös melegséggel fogadta. Elérzékenyedett, s megölelte, megcsókolta a keszthelyieket. Hogyne szeretném ezt a várost — mondotta, — ahol édesanyám porai pihennek, ahol árvaságom­ban támogattak, ahol fölkaroltak, ahol Berkes Ottó jelenlevő taná­rom szárnyai alatt s többi jóte­vőim segítségével erősödhettem. Szép föld ez nekem, melyet Is­ten jókedvében teremtett. Háláját fejezte ki a főapát a keszthelyi premontrei gimnázium és tanárai iránt is. A keszthelyi küldöttséget mélyen meghatotta ez a kedves fogadtatás. A gáborjánházai templom javára a Szombathelyi Egyházme­gyei Takarékpénztár 50 pengőt adományozott. — Jelölés a keszthelyi kór­házigazgatói állasra. A várme­gye közegészségÉgyi bizottsága ma délelő.t 10 órakor ülést tartott, amelyen elnökké ismét Jancsó Benedek dr. zalaegeiszegi kórház- igazgatót, alelnökké Thassy Kris­tóf dr. földbirtokos, ívhat, biz, tagot, jegyzővé pedig Svastics János dr. járásorvost választották. A keszthelyi kórházigazgatói ál­lásra 18 pályázó közül Orsós Jenő dr. debreceni egyetemi ma­gántanárt, Magyary Gerő tír. bu­dapesti egyetemi tanársegédet és Jelinek Károly dr. mezőtúri ma­gángyógyintézeti főorvost jelölték. A jeiöiés eredményét felküidték a belügyminiszterhez, aki azt át­teszi az Országos Közegészség- ügyi Tanácshoz. Onnan az ügy a belügyminiszter utján leérkezik az alispánhoz, aki az igazgatót ki­nevezi. — Kanonoki kinevezés. Rótt Nándor dr. veszprémi megyés- püspök Kreutzer Dezső gelsei esperesp'ébánost a veszprémi székeskáplalan tb. kanonokjává nevezte ki. Az egyházmegye egyik legkiválóbb papjának ki­tüntetése széles körökben keltett I nagy örömet.

Next

/
Oldalképek
Tartalom