Zalamegyei Ujság, 1933. április-június (16. évfolyam, 74-145. szám)
1933-06-17 / 135. szám
2 Zalamegyei Újság 1933 junius 17. litikai vonatkozásban igyekszik tisztázni néhány kérdést. — A közelmúltban jelent meg — úgymond — Seckt tábornoknak, a német birodalom egyik ujjá- alkotójának könyve Németország helyzetéről. A tábornok könyvében egy kiváló német tudós mondását idézi, amely szerint a föld legreálisabb alapja minden politikának. Ebben nagy igazság van. Mi, magyarok a múltban sokat hibáztunk a magyar föld és a magyar nép ellen, mert nem a realitások, hanem érzelmek után indultunk. Nem vettük észre, hogy meg van adva az uf, amelyet súlyos következmények nélkül elhagyni nem lehet. — Azt mondják bizonyos oldalról, hogy ma a iegsulyosabb kérdés a kenyérkérdés. Ez igaz. Csakhogy a kenyérkérdésj nemcsak napi kérdés. Nem elég a mai kenyeret biztosítanunk, biztosítani kell a holnapi kenyerei is. És e tekintetben utalok arra, hogy az európai helyzet olyan, amelyből nekünk bizonyos konzekvenciákat ie kell vonnunk a múltra, a jelenre és a jövőre vonatkozóan. — A múltra vonatkozóan azt a konzekvenciát kell levonnunk, hogy amennyire emberileg lehetséges, felejtenünk kell. Nem keli előhoznunk olyan hibákat, amelyek a múltban éket vertek azok közé a népek közé, amelyek gazdasági egységet alkottak. Olyan egységet, amely annyira egészséges volt, hogy most azok is, akik ezt az egységet szétdöntötték, belátják, hogy ügyetlenséget köveitek el. Ha már külföldön is foglalkoznak ezzel a kérdéssel, akkor vájjon időszerűtlen, ha mi idebenn a országban megpróbáljuk azt, ami a józan ész szerint egyedül lehetséges és közreműködünk abban, hogy a hibák reparáltassanak ? — Mondják ma egyesek, hogy Magyarország közelebb van nemzeti céljaihoz, mint volt a múltban. Ezzel szemben én kérdem : Lehetséges-e ma itt, a Duna medencéjében, hogy külön, mindennemű kapcsolatok nélkül a régi határok teljes visszaállításával önálló magyar királyság alakulhasson? Megoldható ez vájjon? Én azt hiszem, hogy függetlenül a szomszéd államoktól a határokat visszaszerezni, úgy, hogy a nemzetiségek visszakerüljenek, egyáltalán nem valószínű lehetőség. — Nekünk számolnunk kell a mai európai helyzettel. Ha nem kapcsolódunk bele az európai politikába, akkor ismét elmulasztunk egy nagy alkalmat, amint az már sokszor megtörtént. — Amiért a monarchia pusztulását ellenségeink is sajnálják, annak nemcsak gazdasági okai vannak, hanem oka az a beismerés is, hogy a német expanziós politikával szemben a volt monarchia nagy szerepet játszott. A mai Németországnak, amelyet a legtöbb irányban elzártak, csak egy lehetősége van: a kelet felé terjeszkedés, s e tekintetben minket veszély fenyeget. Nekünk tehát, anélkül, hogy Németországgal szemben az érzelem, a szén-- vedély alapjára helyezkednénk, keresnünk kell a legjobb megoldást. Ha adottságainkat nézzük, akkor a legjobb megoldás: törekednünk kell a régi monarchiából annyit visszaállítani, hogy itt életképes gazdasági egység legyen. Ennek azonban formai feltételei vannak. — Itt jutunk el a királykérdéshez. A legitim királyság adja a legtöbb garanciát, hogy visszanyerhessük legalább részben azt, amit elvesztettünk. Az úgynevezett nemzeti királyságtól nem várhatjuk ezt. Nem hiszem, hogy annak kedvéért valaha is vissza akarjanak jönni azok a népek, amelyeket elvesztettünk. Már pedig a királykérdés megoldásában ez a szempont alapvető. Nem hiszem, hogy akadjon magyar ember, aki királyt akarna állítani anélkül, hogy ebből az országnak haszna legyen. De meggyőződésem, hogy nincs olyan királyjelölt sem, aki erre vállalkoznék. Nem hiszem, hogy ilyen áron restaurációt kívánna annak a magyar királynak fia, aki az államforma kérdéséről is azt mondotta, hogy e kérdésben az ország útjában nem áll. Nem hiszem, hogy ennek a királynak a fia hajlandó volna máskép visz- szajönni, ha csak meg nincs győződve arról, hogy ebből az or- , szágra hátrány nem származik. A LEGSZEBB SZÖVETEK TÓTH GYULA angol úri szabónál Telefonsz. 191. Telefonsz. 191. _________________5776 mut atta ki, mennyire helyes a legitim álláspont. Utalt arra, hogy IV. Károly király soha nem mondott le a trónról, csak a királyi jogainak gyakorlását függesztette fel, mikor azoknak gyakorlásában a forradalom megakadályozta.Egyébként IV. Károly a nemzet alkotmányos tényezőire bízta, hogy szabadon döntsenek az államformáról. Ez a döntés azonban nem történt meg, hanem a forradalmak után csak ideiglenes állapotra rendezkedtünk be. A nemzet hamarosan feleszmélt kábultságából és általánossá vált a meggyőződés, hogy vissza kell vezetni a nemzetet a szükségjogból az évezredes alkotmányhoz. Ráeszméltünk, hogy ősi alkotmányunknak két erős pillére van: a törvényes királyság és a nemzet joga (Helyeslés). — Nem dönthette meg a jogfolytonossági eszmét a detronizációs törvény sem, mert annak nincs és nem is lehet erkölcsi bázisa. A magyar nép lelkében ez a törvény nem bir érvénnyel, ellenben él a magyar nép lelkében a szent- istváni királysághoz való hűséges ragaszkodásnak gondolata. A mi legitimizmusunk nem egyoldalú királyrajongás, hanem hűség a demokratikus fejlődéshez, hűség az alkotmányos jogfolytonossághoz, tehát hűség a nemzet jogaihoz. — Helytelen utakon járnak, akik Habsburg veszélyt emlegetnek, mert a legitim királyság nem hozná vissza az évszázados harcokat. Bizonyság erre a nemrég elhunyt Apponyi Albert gróf magatartása, aki egy emberöltőn át harcolta magyar nemzeti törekvésekért, de ő volt az, aki a törvényes királyság gondolatát is megvédelmezte. Ma viszont azok támadják a legitim királyság gondolatát, akik valamikor csúszkáltak előtte. Rámutatott a szónok, hogy IV. Károly király teljesen átalakult nemzeti királlyá. Elejtette a hadsereg közösségét és magáévá tette az önnáhó nemzeti hadsereg gondolatát. Mikor Apponyi azt mondotta, hogy a 67 es alapon nem lehet többé helyreállítani a Monarchiát, hanem personálunióra van szükség akkor IV. Károly kijelentette, hogy ő nemzeti király akar lenni. Számkivetésében is kijelentette, hogy a magyar nemzet teljes függetlenségének megóvását legfőbb feladatának tekinti. II. Ottó ugyanebben a szellemben készül hivatására. Hol van tehát itt függetlenségünk veszélye. Épen az ellenkezője az igaz: soha nagyobb függésben nem voltunk, mint Két „törvény“. — Állítom, hogy e nagy kérdésben a magyar törvényhozás még nem döntött. Ha a törvények lényegét tekintjük, a magyar törvénytárban van két törvény, amelyeket magyar ember nem fogadhat el soha. Az egyik a trianoni békeszerződés, amelyet — kényszer alatt — talán elismerhetnek a mindenkori magyar kormányok, de nincs magyar ember, aki érvényességét elismerné (Soha senki — zugoH fel a hallgatóság). És, ha elismerjük, hogy Trianon nem törvény, akkor törvény-e hát a másik, a detronizációs? (Felkiáltások: Soha). Tizenegy évvel ezelőtt Magyaror- szág belügyminiszterével, későbbi kultuszminiszterével, akinek e törvény meghozatalában szerepe volt, e törvényről beszélgettem és azt mondottam neki, hogy mi nem tudunk teljesen együtímüködni, mert én ezt a törvényt jogi felfogásom alapján érvényes törvénynek nem ismerhetem el. A miniszter válasza ez volt: Mi sem ismerjük el, csak kényszer hatása alatt hoztuk. Ezek után azt hiszem, hogy a magyar törvényhozók érettségére nem kedvező az olyan felfogás, amely azt hirdeti erről a törvényről: a magyar nemzet tudta, hogy mit csinál és ezt szívesen tette. Ha valóban igy lenne, akkor az a remény, amelyet ennek az országnak a jövő jébe vetünk, erősen csökkenne, s akkor Magyarország nem volna képes teljesíteni azt a hivatását, melyre évezredes múlt kötelezi. — De én hiszem, hogy ha az egész magyar népet — társadalmi és felekezeti különbség nélkül — megkérdezzük, akkor a magyar nép nagy többsége meg fogja adni a választ abban az értelemben, amelytől remélhetjük, hogy — ha nehéz küzdelmek árán is — visszaszerezhetjük Nagymagyaror- szágnak egy nagy részét és visszaszerezhetjük azt, amire bizony néhány folt került a legutóbbi évek alatt: a magyar tisztességet, a magyar becsületet. Mert én úgy érzem, hogy voltak olyan hibák, olyan cselekedetek, amelyekkel ugyan a többség nem azonosította magát, de indolenciájával a beleegyezés látszatát keltette. Nekünk tehát nemcsak a magyar integritásért kell küzde- nünk, de küzdenünk kell azért is, hogy a magyar zászlóról letisztítsuk azt a pár foltot, amelyet ugyan nem mi ejtettünk, de megtörténni engedtünk. — Akik ez irányban propagandát fejtenek ki, azok erősitik a népben a remény és a szolidaritás érzését, amely nélkül nemzeti egység nincs. Az egységet úgy érjük ei, ha nem a szájhoz fordulunk, hanem a szivekhez és az értelemhez. Mert a szájjal és jelvényekkel megvalósuló egység nem volt elég a múltban és nem lesz elég a jövőben sem. Jelvényekkel az országot a bajból kimenteni és újjáépíteni nem lehet. — Nekünk dolgoznunk kell óvatosan és szenvedély nélkül. Sokkal óvatosabban kell cselekednünk, mint bármikor a múltban. De az óvatosság mellett bátorságra és áldozatosságra is szükzég van, mert e nélkül nagy 1 dolgokat ezen a földön nem csi- \ nálíak soha. j A beszédet, amely erős alátá- j maszíása volt a jogfolytonosság I eszméjének és időszerűségének, a J termet megtöltő közönség natal- j más tapssal hálálta meg. Ábrahám József szepetki kisgazda adott ezután kifejezést erőteljesen azoknak az érzéseknek, amelyek a zalai föld népéi áthatják. Két képet állított szembe egymással, amelyek a budapesti országházban vannak. Az egyiken az ország rendjei biztosítják Mária Teréziát, hogy életüket és vérüket áldozzák a királyért. A mási- kon egy özvegyasszony látható, aki nyolc gyermekével a bizonytalanság útjára indult. Ez a legigazibb anya, ez a leghűségesebb özvegy a magyar királyné. A két kép között el kell tüntetnünk az ellentmondást, mert nem lehet biztos annak a nemzetnek jövője, amely nem becsüli meg királyát. Hogyan remélhetünk revíziót, ha nem szüntetünk meg ilyen igazságtalanságot. Rámutatott a királykérdés megoldásának időszerűségére, majd Szent István királyhoz fohászkodott, hogy világosítsa meg a törvényhozók lelkét és ébresszen tudatára minden magyar embert, hogy trón, király és korona nélkül nem élhet a nemzet. Az őszinte, szívből jövő szavakat igen meleg taps követte. Nagy taps közepette emelkedett szólásra Kray István báró és elmondotta a gyűlés záróbeszédét. Beszéde elején történeti visszapillantást vetett a királykérdés problémájára és alapos érvekkel
