Zalamegyei Ujság, 1933. április-június (16. évfolyam, 74-145. szám)

1933-06-13 / 132. szám

SVI. évfoS^^'-n 132 szám 10 fillér ?US3 Junius 13. Kedd. Sieiiesitösés és tiadőMvatai: zalaepríieu, Síéclieiyi-iér i. Telelőn: 128 sr — Fiófcszsrtetöség: leutkily, Kossuth l.-b. imam«™ POLITIKAI NAPILAP Előfizetési árak : egy hónapra 2 peng’, negyed­Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban, f évre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint Csendes lefolyású és rövid volt a mai kisgyiilés. A törvényhatósági kisgyiilés ma rendes ülést tartott, amelyen a fő­ispán és alispán távoiiéfében Brand Sándor dr. főjegyző, egy tárgynál pedig, mivel ebben a főjegyző ér­dekelt, Ellmann Ödön, árvaszéki elnök elnökölt. Az ülés iránt na­gyon gyenge érdeklődés mutat­kozott. A kisgyiilés a Hiszekegy elmon­dása után először két szabadság­kérelmet intézett el, azután hely­benhagyta Szigliget községnek azt a határozatát, hogy a balatoni kőr­útból kiágazóan a Balaton part­ján kiépíti az utat Jóváhagyták Zalaegerszeg városnak több hatá­rozatát, Ganz Lajosnak fölebbe- zését pedig, amit a város képvi­selőtestületének ama határozata ellen nyújtott be, mellyel a városi elektromos müvek magánszerelési és kereskedési osztályának meg­szüntetésére irányuló kérelmével őt elutasította, arra hivatkozással, hogy ez ügyben már van alispáni és illetve miniszteri jogerős hatá­rozat, — elutasították. A tárgyalásod során kimondot­ták, hogy Visnyey János vaspöri körjegyzőt szeptember 1-től saját kérelmére nyugdíjazzák s Büky Lajos ny. s. jegyző nyugellátását újból megállapítják. Keszthely nagy­községet a református egyház és a Ranolder intézet segélyezése ügyében Pehm József fölszólalása alapján új határozathozatalra uta­sítják. A ref. egyháznak 500, a Ranolder intézetnek 400 P segélyt szavazott meg Keszthely. A se­gélyezésnél tekintettel kell lenni a lélekszámra. Garabonc községnek kérelmét: önálló személyjogu gyógyszertár fölállítását, a köz­egészségügyi bizottság javaslatá­nak megfelelően teljesitik sa gyógy­szertár fölállítása iránt előterjesz­tést tesznek a belügyminiszternek. Helyt adtak Zalaegerszeg város vadászbérleti ügyében beadott fö- lebbezésnek s utasítják a várost, hogy a vadászterületet a megaján­lott 240 pengőért az ajánlatot te­vőnek adja ki. Az ajánlattevő va­dásztársaság öt évvel ezelőtt saját elhatározásából emelte föl a bért 240 pengőre s most sem várható, hogy enné! nagyobb összeget érjen el az esetleges újabb árverésnél. A Magyar Országos Dalosszö­vetségnek versenydij adományo­zása iránt benyújtott kérelmét fe­dezet hiányában nem teljesíthette a kisgyülés. A többi tárgy kisebb jelentő­ségi ügy volt, amelyeket az elő­adók javaslatai szerint intéztek el s az ülés fél 11-kor befejeződött. Junius 15-én, Űrnapján délután fél 6 órakor a zalaegerszegi kul- turház nagy legitimista megmoz­dulás színhelye lesz. A Magyar Nők Szentkorona Szövetségének zalamegyei szervezete ekkor tartja közgyűlését. A közgyűlésen többek között felszólalnak a Odescalchi Károlyné hercegné, Farkas Tibor dr. és Kray István báró ország­gyűlési képviselők, valamint Áb­rahám József szepetki kisgazda. A gyűlésen megjelentek hitet tesznek a legitimista gondolat mellett, amelynek aktualitását a szónokok részletesen ki fogják fejteni. Egy év alatt 1300 telefonelőfizetőt és 19000 rádióelőfizetőt vesztett a posta. Politikai merényletek Ausztriában. A rendőrség szigorúan 'jár el a nemzeti szocialisták ellen. Bécs, jun'us 12. Vasárnap Ausztriában két politikai merény­let történt, amelyeket a nemzeti szocialisták követtek el. Az egyik merénylet Innsbruckban történt. A tiroliHeimwehrvezérénekSteidlenek autójára egy másik autóból, amely Steidle autója mellett száguldott el, rálőttek. Az egyik golyó a Heimwehr vezért alsó karján meg­sebesítette. Kórházba szállították. A merénylőket eddig nem sikerült elfogni, mivel a merénylők autó­jának számtáblája le volt takarva. Innsbruckban nagy az izgalom. A merénylet után a rendőrség megszállta a Barna Házat, s ugyan­akkor csendőrség és katonaság szállta meg azt a vendéglőt is, ahol a nemzeti szocialisták másik hadiszáilása van. Sok hitleristát letartóztattak. Intézkedés történt, hogy a merénylőknek külföldre szökését megakadályozzák. A másik merénylet színhelye a muramenti Bruck környékén volt. Egyik község bejáratánál két bomba robbant fel. Alig tör­tént meg a robbanás, odaérkezett Rintelen karinthiai tartományi fő­nök autója. A bombát minden bizonnyal neki szánták, de ko­rábban robbant fel. Pár lépés tá­volságra egy parasztszekér torla­szolta el az utat, tehát az autónak meg kellett állania. A veszteglési idő alatt kellett volna a bombá­nak felrobbanni. Dolfuss kancellár állítólag a merényletekkel kapcsolatban ki­jelentette, hogy a legközelebbi órák fontos fordulatot hoznak. Bécs junius 12. Az osztrák ka­tonaság vasárnap mára volt csá­szári egyenruhában jelent meg. Leon BEum a revízió mellett* Páris, junius 12. Leon Blum szociáldemokrata vezér kijelentette, hogy ha nem is kívánatos az erő­szakos revízió, viszont a mai ha­tárok erőszakos fentartása is há­borúra vezet. A háború elkerülé­sének módia a nemzetközi közvé­lemény segi ségevel előkészíteni a békeszerződések barátságos és önkéntes revízióján Rövid táviratok. A spanyol miniszterelnöki tár­cát senki sem vállalta, igy az el­nök ismét Azana eddigi minisz­terelnököt bízta meg a kormány­alakítással. — Münchenben idő előtt befejezték a katolikus le­gényegyletek gyűlését, mivel a delegátusokat tegnap az utcán megtámadták és megverték. — A rendőrség Kispesten kommu­nista szervezkedést leplezett le. — Gömbös legközelebb Sop­ronba és Pécsre utazik. A pénzügyminiszternek áprilisi jelentése meglepő adatokat szol­gáltat a posta bevételeinek nagy csökkenéséről is. így például a távbeszélő főállomások száma 1932 áprilisában 79.611 volt, mig ez- idén április havában már csak 78,261 főállomás volt, ami azt je­lenti, hogy egy év alatt 1350 nel csökkent a távbeszélő főállomások száma. Az 1931—32. költségvetési év első tiz hónapjában a posta be­vétele 863 millió pengő volt, ad­dig az idei 1932—33. költségve­tési év első hónapjában már csak 77‘9 millió pengő bevételt mutat­hatott föl. Feltűnő a pénzügyminiszter je­lentésében a rádióelőfizetők szá­mának nagy visszaesése is. Mig 1932. áprilisában 341.093 rádió­előfizetője volt a postának, addig az idén áprilisban már csak 322.163 rádió előfizetőről számol be, ami közel 19.000 előfizető elmaradá­sát jelenti. Pedig a rádióelőfizetés havonkint „csak“ 2’40 P. Ha te­hát a rádióelőfizetések csökkené­sét vesszük csak, az havonként 45 ezer, egy év alatt tehát 540 ezer pengő veszteséget jelent. A gazdasági helyzet további romlá­sával ez a veszteség is emelkedik, ami a mai szűkös világban érzé­keny veszteséget jelent az állam­kasszának. Imrédjr pénzügy­miniszter Londonban. London, junius 12. Imrédy pénzügyminiszter megérkezett a világgazdasági konferenciára, ame­lyet ma délután 3 órakor nyit meg az angol király. A delegá­ciók a világ minden részéből meg­érkeztek már. Torna vizsgák. Nagysikerű tornavizsgát rende­zett szombaton délután a zala­egerszegi állami polgári leányis­kola a Move sportpályán, amely­nek tribünjét zsúfolásig megtöl­tötte a közönség és hatalmas kö­zönség sorakozott fel az állóhe­lyen is. A vizsga — a közönség tapsai mellett — felvonulással, majd a Himnusszal kezdődőit. Azután következett az első szám : az egész intézet szabadgyakorlatai. Ügyes összeállításukkal és precíz kivitelükkel nagy sikert arattak ezek a szép gyakorlatok. Hasonló­képen nagy tetszés mellett mutat­tak be buzogánygyakorlatokat a negyedikesek. Nagy derültségei keltettek a tréfás versenyek, vala­mint a cserélőváltó versenyjáték. A tornapad gyakorlatok szintén sikerültek. Kiemelkedő szám volt a ritmikus gyakorlat, amely szép keringőzenére stílusos ruhákban mutattak be a növendékek. A gyakorlat egységes volta és a mozdulatok finomsága igen nagy sikert aratott és a gyakorlat nyo­mában sokáig zúgott a taps. Elismerést aratott a mozgásos gyakorlat, majd újból kitört a tapsvihar, amikor a növendékek a magyar táncot járták el szép magyar ruhában. A vizsgát a Szózat, majd az elvonulás fejezte be. Teljes elismerés illeti Borbély Boriska tanárnőt, aki — mint minden évben — az idén is ér­tékes teljesítményt végzett. Az elemi iskolások tornabemutatója. Kellemes meglepetésben része­sítette az I. körzeti állami elemi iskola vasárnap délután a város közönségét. Tornabemutatót ren­dezett fiú- és leánynövendékeivel délután 4 órakor a Move sport­pályán. A közönség már a kora délutáni órákban benépesítette a a sportpálya nézőterét és várta a gyermeksereget, amely tornaöltö­zetben a leventezenekar kíséreté­ben vonult föl a pályára. A zene­kar a Himnusszal nyitoíta meg az ünnepélyt, mely a nagyközön­ség várakozását a legteljesebb mértékben kielégítette. A változa­tos gyakorlatokat olyan ügyesen, olyan fegyelmezettséggel mutat­ták be a gyermekek, fiuk, lányok egyaránt, hogy a közönség szűnni nem akaró tapsolással fejezte ki megelégedését, egyben csodálko­zását is. Kisgyermekektől ilyesmit még nem látott. Fölösleges volna Nagy legitimista gyűlés lesz Űrnapján Zalaegerszegen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom