Zalamegyei Ujság, 1933. április-június (16. évfolyam, 74-145. szám)

1933-05-31 / 122. szám

’Elfi, évfolgara 122 szám. ks*m 10 fillér ^33 Május 31, Szerda. i 1 iimmnTT—n miau \\m _,uidi: zalaeasissea, S2écliefiyi-tér 4. iíö sz. — FióKszerKesztOséo: Kesitüely, KossutU L.-a. Felelős szerkesztő i Herboly Ferenc. POLITIKAI NAPILAP Megjelenik hétköznap a kora délutáni órákban. Előfizetési árak • egy hónapra 2 pengő, negyed­évre 6 pengő. — Hirdetések díjszabás szerint Jegyzetek. Füstbe mentek azok a remények, amelyek a tavasz kezdetén lobban­tak föl a magyar szivekben. Akkor ugyanis a küiső politikai helyzet azt mutatta, hogy a világ hatal­masai megértették kérő és pana­szos szavunkat, megismerték iga­zunkat és első teendőjük iesz a kiáltó sérelmek orvoslása a béke- szerződések revíziója révén. Ám a reményeknek csiráit elpusztította a franciák fagyos lehelete. Legyőzte a francia az egész világot, még pedig a kisántánt kedvéért. A négy­hatalmi szerződés, mit tulajdon­képen a revíziós kérdések termel­tek ki abból a célból, hogy vér nélkül történhessék meg a terüle tek visszaadása, annyi mindenféle módosítást szenvedett, hogy illu- zóriussá tette a revíziónak gyakor­lati megvalósítását. Láthatjuk eb­ből, milyen könnyen elfordították rólunk tekintetüket a mi jóbará­taink. A szerződés szükségessé­gét a revízió keresztülvitele cél­jából hangoztatták és mire annak aláírására került a sor, elfelejtet ték, mi volt a kiindulási pont. Most azután kezdhetjük a dolgot élűiről. De meg keli jegyeznünk, hogy a nagyok elsősorban a ma­guk érdekeit nézik . . . * A székesfőváros polgármestere eltiltotta a fővárosi alkalmazottak­nak pártpolitikai szervezkedését. Hangsúlyozza azonban a polgár- mester azt, — ami egyébként ter­mészetes is, — hogy nem kívánja érinteni a tisztviselőknek és egyéb alkalmazottaknak azt az állampol­gári jogát, hogy pártokba szer­vezkedjenek, vagy politikai néze­tűknek a hivatali szolgálat kere­tein kivül kifejezést adjanak. Csak azt tiltja meg a legszigorúbban, hogy a fővárosi alkalmazottak hi­vatali helyiségekben és a hivata­los órák alatt bármilyen pártszer­vezet érdekében tevékenységet foly­tassanak. — Vájjon mily tapasz­talatok indították a főváros pol­gármesterét ennek a rendeletnek kiadására? Valószínűen nagyobb- szabásu pártügynökösködés tarkí­totta a főváros vidékén is a köz- igazgatást. * A miniszterelnöknek a király­kérdésben elfoglalt álláspontja, melyet a napokban ismertetett a képviselőházban, egységespárti kö­rökben is meglehetősen kedvezőt­len hatást keltett. Mert az egysé­gespárt hivatalosan nem szabad- király választó, az egységespárt nem ellensége a legitimizmusnak, hiszen ülnek a pártban nagyszám- mai olyanok, akik nyiltan legiti­mistáknak is vallják magukat. De az is bizonyos, hogy az ország lakosságának óriási többsége le­gitimista, ami kitűnik különösen abból is, hogy azok a lapok, fő­városiak és vidékiek egyaránt, amelyek nagyobb elterjedtségnek örvendenek, bár tagadhatatlanul kormánypártiak, egyáltalában nem írtak a legitimizmus eilen.% Amint észrevettük, a miniszterelnöki saj­tóiroda gyáriott ugyan ilyen irányú vezércikket a vidéki szubvenciós lapok részére, de, észrevettük azt is, hogy ezt a cikket csak épen az a lap közölte le, amely tisztán és kizáróan a szubvencióra támasz­kodott úgy megalakulásakor, mint élete folyamán is. Lehetséges, hogy a most folyamatban levő új párt- alakításnak célja a legitimizmus ellen való küzdelem, azért megy az olyan nehezen és olyan titok­zatosan, Megdőlt tehát az az állí­tás, hogy „csak néhány arisz­tokrata“ a hive a legitimizmusnak. A jelek mintha azt mutatnák, hogy a kormányelnök azért szögezte le álláspontját a királykérdésben, hogy legyen mit revideálnia . . . Csütörtökön aláírják a négyhatalmi egyezményt. Páris, május 30. A Matin je­lentése szerint a ma délelőtt ösz- szeülő francia államtanács vég­legesen elfogadja a négyhatalmi egyezmény átdolgozott szövegét. Az egyezmény ellenjegyzése csü­törtökön történik meg Rómában és akkor nyilvánosságrahozzák a szerződés tartalmát. Warsó, május 30. Félhivatalos jelentés szerint a kisántánt prágai értekezletén holnap foglalkoznak a négyhatalmi szerződéssel. A kisántánt részben módosította ál­láspontját és már nem tanúsít olyan ellenállást az egyezménnyel szemben, min! kezdetben. Ezzel szemben Lengyelország most is változatlanul visszautasítja az egyezményt. A polgármester meghívására ma délben értekezletre jöttek össze az egyházak, társadalmi egyesületek, iskolák és a katonaság képviselői, hogy megtárgyalják a Move ifjú­ságának az Országzászió felállí­tása céljából előterjesztett javas­latát. Az értekezletet a polgármes tér hivatalos helyiségében tartot­ták meg. Az értekezlet kész öröm mel tette magáévá a javaslatot és kimondotta, hogy Zalaegerszegen fölállítják az Országzászlót, még pedig a Károly király utcának a Tisza István-térre nyíló torkolatá­nál, a vasútállomással szemben. A disz-zászló elkészítésére a MANSz zalaegerszegi csoportját kérik föl. A költségek előteremtésére gyűj­tést rendeznek s adakozásra fel­szólítják úgy a város mint a vár­megye északi részének lakosságát, A gyűjtést azonnal meg is indítják. Az adományok a városi javadalmi hivatalhoz szolgáltaiandók be, de a polgármester gyüjtőiveket is küld az egyesületek és testületek ve­zetőihez. Kimondották, hogy az éiíekezlet résztvevői alkotják az állandó Országzászló bizottságot és érintkezésbe iépnek az Orszá­gos F.reklyelartó Bizottsággal, ahonan támogatást kérnek. Mi lesz a dollárban kötött életbiztosításokkal? A dollár értékcsökkenése sok fontos kérdést vet fel és ezek kö­zött is egyik legfontosabb a dol­lárban kötött életbiztosítások ügye. Magyarországon az életbiztositások összege többszáz millió pengőre rúg és ezek közül legalább 80 százalék dollárra szól. Természe­tesen a dollár csak számolási ér­ték, mert a biztosított és a bizto­sitó tulajdonképen pengőben számol. A biztosítótársaságok tar­talékukat pengőben helyezték el és azt a vagyont, amely a bizto­sítási igények kielégítésére szol­gál, a dollár értékének változása semmiképen sem érinti. Ennek ellenére a biztosítótársa­ságok a dollár értékcsökkenése óta különféle eljárást követnek. Van olyan intézet, amely a dollár- biztositást aranydollárnak tekinti és változatlanul az 571 es árfo­lyamon számol, más intézetek már figyelembe veszik a dollár érték- csökkenését és a 70—80 fillérrel alacsonyabb jegyzést vesznek fi­gyelembe. De még az utóbbiak körében is teljesen önkényes el­járás folyik. A kötvény kifizetése esetén az állandóan hullámzó dol­lárárfolyamok közül a biztosító­társaság választja ki, hogy a pen­gőben kifizetésre kerülő összeget milyen dollárkurzus alapulvételé­vel számítsa ki. Legtöbb esetben a társaság a legalacsonyabb kur­zust állapítja meg. A biztositó intézetek egy részé­nek eljárása kétségtelenül sérti a biztosítottak érdekeit, akik arany­dollár értékben fizették be a dija­kat és most alacsonyabb kurzu­son kapják az ellenszolgáltatást» Épen ezért a biztosítottak köré­ben mozgalom indult meg, hogy a kormány rendelettel szabályozza, milyen árfolyamon történjék a dollár-életbiztositások számítása. Windischgrätz herceg Kínába költözik. Budapest május 30. Windisch­grätz Lajos herceg, ki néhány éve Berlinben éi, rövidesen Kínába költözik. A kalandos természetű herceg az orosz-japán háború idején fél évig japán fogságban volt. 1 Roosevelt életveszedelemben. London május 30. Csak ma vált ismeretessé, hogy Roosevelt elnök Woodin kincstári állam­titkárra! a Poíomac foiyon tett hajókirándulás alkalmával komoly életveszélyben forgott. Az egy mérföld széles folyón szokatla­nul heves vihar tört ki és a hegymagas hullámok dióhéjként dobálták a hajót. Woodin állam­titkár kijelentette, hogy a kirán­dulás életének legrémesebb em­léke lesz. Román parasztok támadása egy hercegi birtok ellen. Bukarest, májés 30. A Jassy közelében fekvő Cogeascu falu határában Cantacuzinó herceg gaz­daságát és kasiélyát 80 főnyi paraszttömeg tamadta meg. Ösz- szetörték a gazdasági felszere­lési, leülték az állatokat, meg­sebesítettek több alkalmazottat, majd berohantak a kastélyba és összezúzták annak berendezését. A lázadás oka, hogy a paraszt­birtokok és a hercegi birokok kö­zött történt határkiigazitás során a parasztokat állítólag méltányta­lanság érte. Rövid táviratok. Cáfolják Berlinből Schleicher volt kancellár letartóztatásának hirét. — Az osztrák nemzeti szocialista pártot a miniszterta­nács valószínűen még a mai nap folyamán betiltja. — A közép­iskolákban felemelik a tandijat, de a szegény tanulók érdekeit a tandíjmentesség kiterjesztésével megvédik. — Az angol szak- szervezetek kimondották a bojkot­tot a német árukra és javaslatot tesznek a világbojkottra. — Az amerikai szenátus és képviselő­ház elfogadta a magán és állami szerződések aranyzáradékának el­törléséről szóló javaslatot és ezzel megtörtént az aranyalapról való letérés. Orsxágzásstót állítanak Zalaegerszegen. IMa megalakult az Országzászió «bizottság^ — Adakozásra hiviák föl a közönséget.

Next

/
Oldalképek
Tartalom