Zalamegyei Ujság, 1933. április-június (16. évfolyam, 74-145. szám)

1933-04-27 / 94. szám

1933 április 27 3 — A nagykanizsai II. kér. Leventeegyesület annak a köz­lését kéri, hogy a husvét mind­két napján a Polgári Olvasókör helyiségeiben a „Tót lány“ cimü színdarabot az egyesület müked velő csoportja adta elő. — Erdők törzskönyvezése. A közigazgatási bizottság második félévi jelentésében az erdők törzs- könyvezése és egyes területek beerdősitése tárgyában előterjesz­tést tett a földmivelési miniszter nek. A miniszter a jelentésnek erre a szakaszára azt válaszolta, hogy a kérdést a törvényhozási tárgyalásra előkészitett újerdő'ör vény rendezni fogja. Eltűnt gyerek. Bagyura István 13 éves lelenc nevelőszülőjétől, Kovács Lajosné cserszegtomaji lakostól eltávozott és azóta nem adott életjelt. A hatóságok keresik. — A nagykanizsai műked­velő ifjúság vasárnap a Polgári Egylet termében nagy sikerrel bemutatott „Árva Rózsi“ cimü 3 felv. énekes népszínművet köz­kívánatra megismétli és utána táncmulatságot rendez. — A Zalalövői Leventeegye sülét futball szakosztálya jól si­került műsoros estélyt rendezett a Scheier-féle vendéglő színház­termében. Színre kei ült „A nánai biró leánya“ cimü népszínmű. A szereplők valamennyien kitünően megállták helyüket, de mégis leg­jobbak voilak : Baumgartner Bo- riska és Magyar Ferenc. A nagy­szerű rendezésért Rosenthal Sán­dort illeti teljes elismerés. — Tataroztatni! A polgár- mester a városi építési szabály- rendelet megfelelő szakaszai alap­ján felhívja a háztulajdonosokat, hogy folyó évi május 20 ig há zaikat tataroztassák, mert külön­ben a tatarozási munkálatokat költségükre a város végezteti el és a költségeket közadók mód­jára hajtja be. — Kidobták a korcsmából, mert nem akart szerb darabot játszani. Eckler József ny. ze- nész-szakaszvezető cigányzenekara Nagykanizsán az egyik Magyar utcai vendéglőben játszott. Köz­ben megjelent ott egy idegen férfi, aki a cigányokhoz lépett, pénzt adott nekik azzal, hogy magyar nóták helyett a szerb kólót húzzák. Eckler ez ellen til­takozott, cigányainak nem en­gedte, hogy az idegennek pa­rancsát megfogadják, mire a ven­déglősnek egy hozzátartozója ki­dobta őt a korcsmából. A följe­lentést Eckler megtette úgy az idegen, mint az őt kitessékelő egyén ellen. — Féláru utazás Budapestre a Nemzetközi Vásár alkalmából, május 1—20-ig a kedvezményes jegyek és igazolványok a Menet­jegyirodában válthatók. — Költözködéseket felügye­lettel olcsón vállalok ; május l-re előjegyzéseket már most elfogadok, (lein Andor szál' Utó, Kob& ih Lajos*utca 50. Telsfon 13b, 160. 5854 A LEGSZEBB SZÖVETEK' TÓTH GYULA angol úri szabónál ►Telefonsz. 191. Telefonsz. 191.4 577Ö Zalamegyei Újság — Ischiásnál egy pohár ter­mészetes „Ferenc József“ kese­rűviz reggel éhgyomorra véve elő­mozdítja a gyomor és a belek működését s könnyű székelést biztosit. Orvosi tapasztalatok di­csérik a Ferenc József viz azon kitűnő hatását, amelyet vese , hólyag-, prostata- és végbálba jóknál is kifejt. A Ferenc József keserűviz gyógyszertárakban, dro­gériákban és füszerüzletekben kapható. • 5349 — Az elhagyott férj külö­nös bosszúja címmel megjelent törvényszéki tudósításunkkal kap csolatban a következő nyilatkoza­tot kaptuk: Nem való az, hogy én nőmmel durván bántam volna s ezért ő engem elhagyott volna. Ezzel szemben a valótényállás az, hogy nőm a házasság felbontá­sára alapos okokat szolgáltatván, őt házamból eltávolítottam s egy­ben ellene a házasság felbontása iránt a pert a zalaegerszegi kir. törvényszéknél P. 727/1932 sz. alatt folyamatba tettem s ezen perben az általam fentebb helye­sen előadott tényállás birói meg­állapítást nyert, miért is a házas­ságot közöttünk nőmnek is vét­kessé nyilvánitása melleit fel is bontották. A kérdéses bűnügyben ép azért éltem semmiségi panasz- sza', mert tagadom, hogy a ter­hiemre rótt cselekményt egyál­talán elkövettem volna s felebb- vitelemben községi bizonyitvány- nyal és a község számos lakójá­val aláirt nyilatkozattal is kívá­nom bizonyítani, hogy rólam, mint intelligens falusi iparosról ilyen gyerekes és Ízléstelen csíny elkövetése fel sem tételezhető. Teljes tisztelettel Németh Já­nos cipészmester. — „Az Első Magyar Általá­nos Biztosító Társaság április hó 22-én tartotta 1922. évi ren­des közgyűlését, amely az évi nyereséget 209.575*25 pengő­ben, az osztalékot pedig rész- vényenkint 8 pengőben állapí­totta meg.“ 5865 — Mécs László költeményei a „Zrínyi“ könyvkereskedésben kaphatók. — Elveszett egy arany kar­kötőóra péntek este a színházban, illetve onnan haza menet. Becsü­letes megtaláló jutalom ellenében adja le a rendőrségen. 5863 — Megbokrosodtak a lovak. Gettinger Mihály homokkomáromi 21 éves földmives kedden dél­után Nagykanizsáról hazafelé tar­tott kocsiján. Útközben a lovak megbokrosodtak és a kocsist oly szerencsétlenül dobták le a bakról, hogy a lovak közé eseti és fején súlyosan megsebesült Beszállítot­ták a nagykanizsai közkórházba. Okleveles főlözömester, ki ipari túró gyártásban is szakember, ál • lást keres Ajánlatokat kér Oswald Ist­ván Déneslak, Up. Egervár. Vas megye. 5862 Bánokszentgj örgyön a templommal szemben forgalmas üzlethelyiség 3 szobás lakással, vagy az nélkül azonnal kiadó. Érdeklődni lehet: Bedenek Pál örököseinél Bánokszenfgyörgy 15. SZÍNHÁZ. Vőlegényem a gazember Elég kevés számú közönség je­lenlétében folyt le Huszthy Róbert énekes bonvivsn juíalomestje. Szlatinai operettjének zenéje ked­ves, fülbemászó muzsika, a szö­veg, a tartalom nem sokat ér. Talán, ha jobb darabot választ Huszthy, többen lettek volna. „A drága közönség“ ahogyan Lauri- sin olyan szépen éss/ivhez szó­lóan mondotta, távoi maradt az előadástól. A színészek nagy lelki­erővel legyőzve kedvetlenségüket, jói játszottak. Mészáros Ági pri­madonna szerepében mutatkozott be tehetségesen. Huszthy a darab és az est főhőse mindent elköve­tett a sikerért. Szabó, Jó/sa, Torma és a többiek mind a legjobbat nyuj tották. —------------------------------­____ CS AK A PÉKÉ BOLDOQ ÉVEIBEN és most van ismét alkalmam az i. t. megrendelőimet I. rendű beton- én műfcöeminkávaS a legnagyobb megelégedésre kiszolgálni. Mert nem kiméivé anyagi áldozatot, a cementáru- és mükögyáramat a legmo­dernebb gépekkel felszerelve újból tel­jesen üzembe helyeztem, hol a legegy­szerűbbtől egész luxus kivitelig I. rendű cement és műkő árut gyártok a legolcsóbb árban. A tartósságot cégem közismert jó hirneve garantálja. Szives pártfogást kér: EKLER SÁNDOR első cementáru- és műkőgyár ZALAEGERSZEG, Alapitva: 1879 Biztos pénz. Aki egy nagykanizsai 70.000 P. értékű házra, első bekeb- lezésre 15.000 P. kölcsönt ad, kamat fejében lakást és tetszésszerinti teljes el'átást, (étkezés, fűtés, vilá­gítás, mosás stb.) kap. Bővebbet a Zalamegyei Újság nagykani­zsai fiókkiadóhivatalában (Király utca 28.) 5856 Rádió. Csütörtök, április 27. 9.15 : A m. kir. Mária Terézia 1 hon­védgyalogezred zenekara. 12.05 : Bertha István szalonzenekara. 4: Pósa Lajosné ifjúsági felolvasása 5 : Elek Ferenc m. kir. gazdasági főtanácos: „Föld és pénz*. 5.30 : Columbia gramofonlemezek. 7; Baranya János zongorázik. 7.30: Mun­kásfélóra. 8: Díszhangverseny a Zene­művészeti Főiskola nagyterméből. Kb. 10.15: Pontos időjelzés, időjárásjelentés, hírek. Majd Rácz Béla és cigányzene- kara a Baross-kávéházból. WEozgófényképszinház. (Keszthely). Csütörtökön, április 27-én 6 és háromnegyed 9 órakor Hajnali merénylet. Idegfeszitően érdekes történet. Főszereplők: Karl Ludwig Diehl és Ery Boos. A többi szereplők: Theodor Loos, Frit?. Odemar, Pe­ter Lorre és Heins Salfner. 1933—2208. vght. Árverési hirdetmény. Dr. Sichermann Frigyes ügyvéd által képviselt Pannónia Kender és Lenipar Rt. javára 12004-234 P 05 fillér tőke és több követelés járulékai erejéig a bpesti kir. járásbíróság 1932. évi 439.834, 134.208 sz. végzésével elrendelt kielégítési végrehajtás folytán vég­rehajtást szenvedőtől 1933. évi március hó 14-én lefoglalt 3505 P 50 fillérre becsült ingóságokra a zalaegerszegi kir. jbiróság fenti számú végzésével az árverést el­rendeltetvén, annak végrehajtást szenvedő lakásán, üzletében: Gesz­tenyésmajorban leendő megtartá­sára határidőül 1933. évi május hó 1. napjának délutáni 3 órája tűzetik ki, amikor a biróilag le­foglalt termények, állatok, gazda­sági eszközök s egyéb ingóságo­kat a legtöbbet Ígérőnek készpénz- fizetés mellett, szükség esetén becsáron alul is el fogom adni. Zalaegerszeg, 1933. évi április hó 10-én. Szalay István 5864 kir. jbirósági végrehajtó. OBI DIYAT | MŰI DIYAT Ingek, harisnyák, sifffonok, selymek, szőnyegek, taka­rók, sapkák, nyakkendők LEGOLCSÓBBAN mindenkor BERGER REZSŐ cégnél KESZTHELY. ^ Felelős kiadó : 9r. HOLLÓS FERENC.

Next

/
Oldalképek
Tartalom